Csapody Miklós (MDF)
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, a jelenlegi Házszabály értelmében valóban csak az ön értelmezésében beszélhetek napirend előtt. Egyáltalában nem vagyok megsértve azért, mert ilyenkor kell beszélnem; ellenkezőleg, azoknak a képviselőtársaimnak, akik megtisztelnek így lazán éjfél után a figyelmükkel, külön is köszönöm ezt.Tartom annyira fontosnak a mondandómat, hogy annak ellenére, hogy erre a nem túl rokonszenves éjszakai órára esik, én azért elmondom. Az egy más kérdés, hogy mit gondolok arról a Házszabályról, amelyik kizárólag frakcióvezetőknek és helyetteseiknek teszi lehetővé a napirend előtti felszólalást, míg a szabadon választott képviselők józan ítélőképességére bízottan fontos ügyben nem szólhatnak az úgynevezett átlagképviselők napirend előtt, hanem a Házszabály értelmében pusztán a megnevezettek.
Tisztelt Országgyűlés! Most az 50 éve létrejött és 11 évet élt kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről kívánok megemlékezni, bár jól tudom, a türelem földjén, ahogy országát Iliescu elnök nevezi, a magyar egyetem '58-as kivégzése óta ez egyáltalában nincs napirenden. Arra kívánok emlékeztetni, hogy egy, a kényszerítő nemzetközi viszonyok hatására meghozott, de végül is meghozott rendkívül pozitív döntéssel, mivel Romániának akkor az eljövendő béketárgyalásokon bizonyítania kellett a magyar nemzeti közösség formális jogegyenlőségét és intézmények működését, ehhez azonban legfelsőbb döntés is kellett,- nos I. Mihály román király dekrétumával 1945. május 28-án vasárnap volt 50 éve létrejött a Bolyai Tudományegyetem, mint hivatalosan elismert állami egyetem.
Elődjét 1872-ben alapították, mégpedig nemcsak a magyar állam költségvetéséből, de az egész magyar társadalom áldozatkészségéből, Mikó Imrének, Erdély Széchenyijének és az Erdélyi Múzeumegyletnek szellemi és anyagi támogatásával.
Ez az egyetem a kor Európájának színvonalára 1881 után került, amikor megépültek ma is működő klinikái, könyvtára, megkapta akkoriban modern fölszereléseit, műszereit és mindazt, ami valóban modern egyetemmé tette.
Első, megszállás utáni kifosztása idején még Nicoleau Iorga is védelmébe vette, aki '19 tavaszán ezt írta: a jövő érdekében a kolozsvári egyetemnek a magyarok birtokában kell maradnia. 1940-ben Észak-Erdély visszacsatolásakor az I. Ferdinánd nevét viselő román egyetem teljes fölszerelését magával vitte Nagyszebenbe, részben pedig Temesvárra.
Az utolsó törvényes magyar kormány 1944. szeptember 28-án jóváhagyta az egyetemi szenátus döntését a Kolozsváron maradásról, és folytatódott az oktatás a román bevonulás után is. A magyar egyetem megkapta a városban szerveződő baloldali pártok és az ellenállásban részt vevő Erdélyi Magyar Tanács támogatását, majd a szovjet városparancsnok engedélyét is az egyetem működéséhez.
Miután a szovjet katonai közigazgatás bevezetése Észak-Erdélyben megakadályozta a magyar egyetem erőszakos elfoglalását, a román egyetem visszahelyezése elhúzódott, és megkezdődött a magyar egyetem élethalálharca.
A '45 márciusában, tehát a Groza-kormány hatalomra jutása után visszatérő román közigazgatás egy jogfolytonos és működő egyetemet talált, amely az erdélyi magyar lakosság és minden közéleti fórum, de a kolozsvári román baloldali pártok támogatását is élvezte.
A Romániai Magyar Népi Szövetség 1945 májusában tartott nagygyűlésének határozatai kimondták, hogy idézem -: "a nagyszeben-kolozsvári egyetem Kolozsvárra történő visszatérésével egyidejűleg törvényrendelettel biztosítandó Kolozsváron a magyar nyelvű tudományegyetem működése. A német kiürítési parancs ellenére Kolozsváron maradt a szovjet katonai parancsnokság felhatalmazásával továbbműködő és a demokratikus követelmények szerint átalakult magyar egyetem román állami egyetemként ismerendő el."
Ez volt akkor a korhangulat, ez volt akkor a reális helyzetfelismerés. Tehát nem véletlen, de nem is a Romániai Magyar Népi Szövetség határozatai nyomán született meg az a két királyi dekrétum, amely elrendelte az elmenekült román iskolák visszatérését, illetve a román egyetem visszatérésével egyidejűleg, június 1-jei hatállyal önálló magyar egyetem felállítását Kolozsváron.
A döntés megvolt, de számos körülmény, olyan körülmények, mint a helyhiány, a háborús károk, a pénztelenség és számtalan rosszindulat miatt a királyi rendelet érvényesítése nem volt könnyű. Egy, a kor nyelvén beszélő, augusztusban kelt jellemző módon aláírás nélküli följegyzés a következőt mondja: "A magyar egyetem személyzete mindezidáig csak áprilisban és májusban kapott egy minimális havi segélyt. A személyzet kinevezés és fizetés nélkül, elismerést és kenyeret nélkülözve, rongyosan és megaláztatva tengeti életét. A magyar egyetem e pillanatban szoros sorsközösséget alkot, ahol ma kétségbeesettebbek, nyugtalanabbak és gondterheltebbek az emberek, mint bármelyik előző hónap folyamán. Azonnali eljárást kell indítani mondja a feljegyző azok ellen, akik a nemzetiségek iránti gyűlöletből, reakciós gondolkodásból, Groza Péter és igaz demokrata elvtársai széles látókörű politikájának veszélyes szabotálásából eredendően rosszindulattal és nemtörődömséggel a szakadék szélére taszították a magyar egyetemet."
Ezt megelőzően még az egyetemi szakszervezet gyűlésén Hun Nándor belgyógyász javasolta a szovjet városparancsnok megkeresését ez meg is történt , aki kinyilvánította: a magyar egyetemi épületeket nem kell átadni a visszatérő román egyetemnek. Jellemző, hogy a bizalmiak másnapi gyűlésén Bányai László Hun Nándort angolszáz ügynöknek nevezi.
Mégis, ahogy lehetett, másodszori teljes kifosztása után megindult az élet a Bolyai Egyetemen, amelynek Petőfi Alapját Márton Áron gyulafehérvári püspök egymaga 3 millió lei-jel alapozta meg, és folytatódott az oktatás.
A Bolyai egyetem kezdetben négy, majd több karon 14 éven át képezte Erdély leendő magyar értelmiségét, egészen 1958. októberéig, amikor az úgymond kulturális szeparatizmus és a revizionizmus vádjának hangoztatásával a magyar Bolyait egyesítették a román Babessel. Egyesítették, vagyis fölszámolták.
(24.10)
Az akciót a Román Kommunista Párt egyik fiatal bukaresti titkára hajtotta végre, akiről sajnos hallunk még, őt úgy hívták, hogy Nicolae Ceausescu. Szerepet játszott a megszüntetésben nemcsak az új erőre kapó elrománosító politika, de az erdélyi magyar értelmiség ilyen módon történő kollektív megbüntetése is '56-os szerepvállalásáért vagy puszta rokonszenve miatt.
Nem elégedtek meg százak és ezrek, több egyházhoz tartozó püspökök, írók, művészek, értelmiségiek és funkcionáriusok bebörtönzésével, de végrehajtották a rég tervezett merényletet is a magyar oktatás csúcsa ellen. A Bolyai Egyetem a Magyar Népköztársaság részéről pedig semmiféle védelemre nem számíthatott, hiszen éppen az év februárjában járt Romániában Kádár János, Kállai Gyula, Apró Antal és Németh Károly, kik közül Kállai Gyula Marosvásárhelyen azt mondta: "Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most pedig személyesen is megtapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén." Szabadi László, a Bolyai professzora és nemcsak ő '59 áprilisában az őt ért rendőrségi zaklatások után kétségbeesésében és tiltakozásul József Attila halálát választotta: Kolozsvár határában a vonat alá feküdt.
1989 decemberében, amikor Erdély országútjain a román nemzeti lobogós harckocsikból ujjukkal formált "V"-betűkkel köszöntötték a román katonák a segélyszállító magyar és nem magyar kocsikat, természetesnek és magától értetődőnek látszott a Bolyai Egyetem önálló újraindítása ez a várakozás azonban hamarosan hiú ábrándnak bizonyult. A jelek arra mutatnak, hogy Románia szemben az elnök állításával ma sem a türelem földje. 1990 márciusában Kolozsváron azonban létrejött a Bolyai Társaság, melynek célja az önálló magyar felsőoktatási intézményrendszer megszervezése. Alapítványuk azóta is az újraélesztésen, az alapozáson dolgozik, a jogilag soha meg nem szűnt Bolyai Egyetem feltámasztása érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! Ha késői órán is, de ez az évforduló nem pusztán kerek félévszázados volta miatt, hanem elsősorban annak tartalma miatt, azok miatt, akik fizikailag is és szellemi vagy morális értelemben is az életüket adták a Bolyai Egyetemért, pontosabban azoknak a nemzedékeknek az emlékezetére, akik ezen az egyetemen felnevelődtek, szükségesnek tartottam egy, a Házban mostanában nemigen használt vagy nemigen divatban lévő beszédnek e szerény felélesztését a megemlékezésnek vagy az emlékbeszédnek a régi parlamenti műfajára gondolok , és ebben a tisztelt Ház figyelmét arra kívántam ráirányítani ezen az évfordulón, hogy nemcsak a templom és az iskola, de az egész élet szabad teljessége kijár minden nemzetnek akkor is, ha történetesen az a magyar, akkor is, ha egyszerűbb a másét háromszor is elvenni, mint egyszer visszaadni neki.
Arra kívántam figyelmüket felhívni, hogy kétmillió romániai magyarnak ma sincsen saját egyeteme. Ezért tehát felhívom és kérem a kormányt így, jegyzőkönyvön keresztül is , hogy ne nézze ölbe tett kézzel sem a felvidéki, sem az erdélyi, sem a Kárpát-medencében másutt lakó magyar nemzeti közösségek oktatásügyét, ne hivatkozzunk a magyar gazdaság mégoly nehéz helyzetére is, hanem megtéve, ami valóban megtehető, segítse elő a kormány, segítsük elő valamennyien a Bolyai Társaság működését. Segítsük saját anyagi erőnkkel és tekintélyünkkel az egyetemért küzdők munkáját.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)