Lusztig Péter (MSZP)

1995. május 30.

DR. LUSZTIG PÉTER, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassan annyian vagyunk a parlamentben, amennyi, úgy gondolom, egy normális titokhordozói körhöz elégséges. És ha megengedik, én egy természetesen már nem a majdani új törvény hatálya alá tartozó , titoksértést fednék fel a parlament előtt. Valamikor réges-régen, mintegy tizenöt évvel ezelőtt egyik kutatóintézetünk egyébként nagyhírű akadémikus professzora több államtitkot tartalmazó adattal is dolgozott. Ezek közül egy igen komoly adatot a titokkezelő hosszú ideig nem talált, és egy szokásos ellenőrzéskor, amikor már semmi más lehetőség nem volt, mint a professzor úr páncélszekrénye, vették maguknak a bátorságot, megnézték a páncélszekrényt, abban sem találták. Majd megkérdezték a valóban nemzetközi hírű tudóst, hogy hol van az anyag, s akkor ő rámutatott a szemétkosárra, hogy ott. Rajta kívül még a takarítónő tudta. De nem egy szórakozott professzorról van itt szó, hanem arról, hogy ő dolgozott belőle rendszeresen, és úgy döntött, hogy közelebbi helyen tartja, mint a páncélszekrény. Arra az anomáliára utalok mindössze, amelyet a titoksértések kapcsán indult eljárások adatai tartalmaznak, nevezetesen, hogy mindenki komolyan gondolja, hogy az állam- és szolgálati titkok védelme abban a körben, amiről miniszter úr és a bizottságok képviselői is szóltak, rendkívül fontos. Ugyanakkor az elmúlt tíz-tizenöt év adatai azt mutatják, hogy államtitoksértés miatt Magyarországon ügyek legfeljebb a vádemelés szakaszáig jutottak el, én bírósági ítéletről az elmúlt öt évben e kérdéskörben nem tudok, és természetesen nem is az a cél, hogy bírósági ítéletek szülessenek, hanem az a cél, hogy a köz érdekében az adatvédelmi törvénnyel is összhangban , az ország, az egyes közfeladatot ellátó szervek titkai megfelelő védelemben részesüljenek.

Az előttünk lévő törvényjavaslat szükségessége a miniszteri expozéban is jelzett módon , hosszabb ideje felmerült. Azért hadd mondjam el az 1987. évi 5. tvr. védelmében, hogy az a maga módján és idején nem volt rossz javaslat, és tulajdonképpen annak, hogy ma előttünk egy, véleményem szerint az előkészítők tisztességes munkáját dicsérő törvényjavaslat fekszik, az is hozzátartozik, hogy évek során kialakultak azok a titokkörök és eljárások, amelyek a mai törvényjavaslat megszületését lehetővé tették.

A történeti áttekintésről miniszter úr szólott, és ugyancsak szó volt a nemzetközi tapasztalatokról, ahol is miniszter úr jelezte, hogy külföldön nem titokvédelmi oldalról, hanem elsősorban az információszabadság oldaláról közelítik meg a különböző államok a kérdéskört. Hadd tegyem hozzá, hogy a magyar jogi szabályozás, az előttünk lévő jogi szabályozás követi ezt a gyakorlatot annyiban, amennyiben kvázi előzetes kárvizsgálatot ír elő annak érdekében, hogy érdeksérelemmel jár-e, ha az adott adat, információhordozó az érintett körön kívülre kerül.

A jelenlegi helyzethez a szabályozási javaslathoz vezető úton, az ugyancsak az expozéban hallottaktól eltérően, hozzájárult az is, hogy a titokhordozó eszközök körében jelentős változások mentek végbe, mindenekelőtt a számítástechnika területén. Jó lenne tudni már természetesen annak, aki a kérdéssel foglalkozik , hogy a hazai számítástechnikai gyakorlat, általában a korszerű információhordozó eszközök területén hol állunk mi, mennyire védettek ezek az eszközök. Az előttünk fekvő törvényjavaslat megtartása, betartása mondjuk ezeknek az eszközöknek a technikai védelme útján biztosítható-e, vagy ez adott esetben csak jelentősebb anyagi ráfordítással válik lehetővé.

Engedjék meg, hogy miután jó néhány dolog elhangzott, én a törvényjavaslat általános vitára való alkalmassága mellett néhány olyan kérdésre hívjam fel a figyelmet, amelyekről úgy gondolom, hogy a parlamenti vita során módosító javaslatokkal, miniszter úr engedékenysége folytán is, maga a javaslat jobbá tehető.

(12.40)

Kezdeném mindjárt a titokfajták meghatározásánál. A törvényjavaslat 3. §-ának (1) bekezdése alapján jogtechnikailag meglehetősen problémásnak ítélem, hogy az államtitok fogalmának meghatározásával egyidejűleg kerülnek meghatározásra az elkövetési magatartások. Adódhat ebből az a félreértés, hogy például a hozzáférhetetlenné tétellel elkövetett államtitoksértés az 1. § alapján kvázi úgy valósul meg, mintha még az adott adatot nem is minősítették volna államtitokká. Úgy gondolom, alapos tanulmányozás után érthető az előterjesztők szándéka, mégis talán praktikusabb lenne ebben a kérdésben akár az adott törvényhely kettébontásával más megoldást keresni.

A titokvédelmi törvényjavaslatnak nincsenek meg az alkotmányban a nevesített előzményei. Mégis, az alkotmány több szakasza utal arra a kötelezettségre, amelynek alapján a titokvédelmi törvényben foglaltak levezethetőek. Ilyen mindenekelőtt az az elv, hogy a nyilvánosságot korlátozni csak úgy lehet, hogy az az adott, az elérni kívánt céllal összhangban legyen. Ennek alkotmányos alapjai levezethetőek az alkotmány 59. §-ának (1) bekezdéséből mint a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a 61. § (1) bekezdéséből pedig mint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogból, illetve a 61. § (3) bekezdésében foglalt, a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő azon törvényi korlátozásból, miszerint ezt csak kétharmados parlamenti többséggel lehet elfogadni. Végül a 8. §, amely az alapvető jogok és kötelezettségek törvényben történő megállapítását írja elő azzal, hogy ezek lényeges tartalma azonban nem korlátozható, ugyancsak azon alkotmányos alapvetések közé tartozik, amiből a törvényben foglalt, a közérdek miatt az adatok nyilvánosságát csorbító kötelezettség előáll.

Az Alkotmánybíróság pontosan a jogi szabályozatlanság miatt több határozatában is foglalkozott olyan kérdésekkel, amelyek ugyancsak jelen törvényjavaslat megalapozását segítették elő. Ilyen mindenekelőtt a 15/1991-es, a 32/1992-es és a ma már többek által hivatkozott 34/1994-es alkotmánybírósági határozat, amely végül is előírta a parlament számára a június 30-áig történő törvényalkotási kötelezettséget; ellenkező esetben a már említett módon exlex állapot állna elő, ami a titokvédelem szempontjából rendkívül hátrányos lenne arról nem beszélve, hogy parlamentünk végre nem kerül mulasztásos alkotmánysértés állapotába.

A korábbi törvényerejű rendeletben történt szabályozásról miniszter úr már említette, hogy rendkívül széles személyi körre vonatkozott, és tulajdonképpen diszkrecionális jogkörbe utalta a titoksértés, a titokkörök meghatározását. A jelen törvényjavaslat 166 olyan adatkört, titokkört állapít meg, amelyben az államtitokká nyilvánítás lehetősége fennáll. Azt, hogy ez sok vagy kevés, valóban a gyakorlat dönti el. Ezzel kapcsolatban jegyezném meg, hogy a miniszteri expozéban elhangzott azon kitétel, miszerint a törvény csak azon a helyen engedi meg a minősítési jogkör leadását, ahol ez az ügymenet miatt mindenekelőtt a nemzetbiztonsági, a bűnüldöző szervek területén feltétlenül indokolt. Ez törvényi szabályozási szempontból ugyancsak számomra legalábbis problémásnak tűnik, hiszen az említett (4) bekezdés a "szolgálati titok" minősítésre vonatkozó meghatározás után következik, és olyan félreértés adódhat belőle természetesen egyszeri elolvasás után , hogy ez a fajta jogkörleadás csak a szolgálati titok esetén érvényesülhet. Nyilvánvaló a törvényhozó szándéka, hogy az érintett szervezetek államtitok esetében élhetnek átruházott jogkörben az államtitokká minősítés lehetőségével.

Azok a legjelentősebb körök, tehát az a 166 titokkör, amelyet a törvényjavaslat melléklete tartalmaz, a nemzetközileg elfogadott témakörökön belül nevezetesen: honvédelmi, nemzetbiztonsági, bűnügyi, bűnüldözési, pénzügyi, devizagazdálkodási, külügyi vagy nemzetközi és igazságszolgáltatási területen írnak elő vagy adnak lehetőséget titokká nyilvánításra. Hadd jegyezzem meg, hogy az európai charta "bűnügyi" kör helyett "közbiztonsági" témakört jelöl meg, ami véleményem szerint helyesebb és átfogóbb fogalomkör; ugyanakkor az adatvédelmi törvényben korábban a parlament már a bűnügyi témakört jelölte meg mint olyat, ahol közérdekből az adatok nyilvánosságát korlátozni lehet. Az adatvédelmi törvény módosítása tehát emiatt nem indokolt, de e törvény elfogadása esetén, az alkalmazás során a bűnügyi érdeket nyilvánvalóan szélesebb értelemben kell majd felfogni, hiszen a rendvédelmi szervek vagy akár a belügyminiszter úr jogkörébe tartozó titokkörök keretén belül vannak nem kifejezetten bűnügyi, hanem tipikusan közbiztonsági, közrendészeti jellegű jogkörök; ilyenek mindenekelőtt például a védett vezetők biztosításával, objektumok biztosításával kapcsolatos kötelezettségek. Érthető, de mindenesetre a kiterjesztő értelmezés az európai charta értelmében ezen a területen talán praktikusabbnak tűnik.

A törvényjavaslatnak a már meglévő titokkörre vonatkozó felülvizsgálati lehetőséget biztosító szakaszai rendkívül aktuálisak, hiszen igen nagy mennyiségű adatról van szó. Igaz, hogy ezek az adatok jellemzően három nagy közhatalmi feladatot ellátó szervezet területén keletkeztek. Nagyon helyesen tesz distinkciót a törvény, amikor az 50 év feletti és 50 éven belüli titokkörök minősítési lehetőségéről, törléséről, illetőleg továbbra is titokkörben tartásáról szól.

Az adatvédelemmel kapcsolatban felhívnám a figyelmet, hogy joghézag keletkezhet a 15. § (2) bekezdése alapján amiatt, hogy a nemzetbiztonságról szóló törvény ugyan be van nyújtva a Házhoz, azonban más okból nem tárgyaljuk. Ha és amennyiben ez a most itt lévő törvényjavaslat előbb kerül elfogadásra, akkor a biztonsági ellenőrzés témakörében keletkezik egy joghézag, ami adott esetben feszültséget okozhat. Ennek áthidalására a jogalkalmazónak is fel kellene készülnie.

Miniszter úr nyilván azért nem szólt róla, mert saját felügyeleti jogát érinti, de a korábbi évekhez képest nagyon helyesen a felügyeleti jog kérdésében ki lett terjesztve a belügyminiszter jogköre, hiszen korábban az ellenőrzési jogosítványok nem terjedtek ki a Honvédelmi Minisztériumra és azt hiszem, de esküdni nem mernék rá természetesen a Legfelsőbb Bíróságra. Ez az új törvény, legalábbis az együttes joggyakorlással lehetővé teszi a belügyminiszter, a Belügyminisztérium számára valamennyi titokvédelmi jogkörrel felruházott szervezet ellenőrzését.

Befejezésül ugyancsak szeretnék szólni néhány szót a képviselői jogállással összefüggésben. Nagyon praktikus a 30. § megoldása abban az esetben, ha bizottsági munkában országgyűlési határozatban megjelölt titokkörre vonatkozóan megadja a felmentést, a betekintés lehetőségét a bizottság tagjai számára. Az országgyűlési képviselők jelentős része azonban munkáját egyrészt nem bizottságban végzi, vagy az adott konkrét ügyben végzett munkája nem bizottsági tagságához kapcsolódik. A magam részéről természetesen ha úgy tetszik, neveltetésemnél fogva annak híve vagyok, hogy a titokbetekintési jogosultság jól körülírható, lehetőség szerint szűkített legyen.

(12.50)

Mégis ezzel együtt úgy gondolom, hogy a törvény hatálybalépésével egyidejűleg gondoskodni kell arról, hogy a képviselők titokbetekintési joga és a titoksértésért való felelőssége között megfelelő összhang álljon fönn.

Tisztelt Ház! A magam részéről a szocialista frakció nevében javaslom a javaslat általános vitára bocsátását és megfelelő módosítások után elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)