Gáspár Miklós (KDNP)

1995. május 30.

DR. GÁSPÁR MIKLÓS, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett törvényjavaslatot a következő szempontok szerint kívánom vizsgálni: biztosítja-e a szabad véleménynyilvánítás és információáramlás, valamint az adatvédelemhez fűződő alkotmányos alapjogokat; kiküszöböli-e az Alkotmánybíróság által kinyilvánított alkotmányos kifogásokat; megfelel-e a szabályozási tárgyat érintő európai charták elveinek és tételes jogi normáinak. Az alkotmány 61. § (1) bekezdése a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot alkotmányos alapjogként deklarálja. Az Alkotmánybíróság azzal összefüggésben rámutat, hogy a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés a közhatalmat gyakorló szervek tevékenysége ellenőrizhetőségének és átláthatóságának alkotmányos biztosítéka.

A megismerés és a hozzáférés joga ugyanakkor egyetlen társadalomban, még a fejlett polgári demokráciákban sem lehet korlátlan. Az alkotmányos szabadságjogoknak gátat vet az állam működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű titkok védelmének társadalmi igénye, amelynek megvalósítása az alkotmányos rend érvényesüléséhez hasonlóan ugyancsak közérdek.

(14.30)

Ebből következően az információáramlás szabadsága és a titkosított közérdekű adatok védelme egymással szemben ható, egymást rontó és egymással versengő jogok: a polgár és az állam joga.

Az alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés kimondja, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanakkor a közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos jog "a szabad véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának egyik feltételeként és annak részeként kitüntetett alkotmányos védelemben részesül". Ez azt jelenti, hogy az információszabadságot korlátozó törvényeket is megszorítóan kell értelmezni, mert az információ szabadsága, a közhatalom gyakorlásának nyilvánossága, az állam és a végrehajtó hatalom tevékenységének átláthatósága, ellenőrizhetősége feltétele a bírálat jogának, a kritika szabadságának, a szabad véleménynyilvánításnak.

Törvény tehát csak akkor korlátozhat alkotmányos alapjogokat, ha megfelel az alapjogi korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek. Az alapjogi korlátozás csak akkor alkotmányos és elfogadható, ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos. A törvényjavaslat megoldásait vizsgálva az a határozott véleményem alakult ki, hogy azok több tekintetben sem állják ki az alapjogi korlátozással szemben támasztható alkotmányos követelmények próbáját.

A törvényjavaslat mellékletében felsorolt titokkörök közül jó néhány esetben a korlátozás elkerülhető, szükségtelen vagy aránytalan. Csak néhány kiragadott példa: a 11., 12., 14., 63., 80., 83., 85., 100., 135., 136., 146., 152., 160., 161., 163. és 165. számú titokkörök. Számomra nagy kérdés, hogy miért szükséges 30 évre államtitokká minősíteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár iratanyagai közül ez a 160. számú titokkör a társadalombiztosítással, illetőleg annak pénzügyi alapjaival, ellátási és folyósítási rendszereivel, fejlesztésével összefüggő kormányzati döntéshez készített előterjesztéseket és tanulmányokat. Ezeket nem titkolni kellene, hanem inkább széles körben publikálni és minél több embertől javaslatot kérni. Ugyanezen iratok minősítését az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság esetében már csak öt évre javasolják fenntartani ez a 165. számú titokkör. Vajon mi lehet az oka ennek az igen nagy eltérésnek?

Ugyanígy nem értem, miért kell 20 évre államtitokká minősíteni a külföldön élő kárpótoltak kárpótlási jegyeinek hasznosításával a Kárpótlási Hivatallal együttműködésben készített tervezeteket és adatsorokat.

Miért kell 80 évre zárolni a kormány és az ügyrendje alapján létrehozott testületek ülésének belső döntés-előkészítése, ülésének szervezése és a testület működése során keletkező iratokat? ez a 152. számú titokkör. Ha ugyanis jól működik a politikai vetésforgó, az időközben eltűnt kormányokra 15-20 év után már csak a történészek fognak emlékezni de a sort hosszan folytathatnám.

A törvényjavaslat egész vonulatán érezhető a bürokratikus szemlélet, az az officiális tudat, miszerint csak az a hivatal igazán fontos, amely titkokat, pláne államtitkokat őriz és saját Tük.-irodával rendelkezik. Hivatali fontosságuk tudatában büszkén őrzik titkaikat, amelyek valójában lényegtelenek, jelentéktelenek és senki számára sem érdekesek. Csak egy példa: miniszterek, államtitkárok évek óta kapnak nap mint nap a Belügyminisztériumtól egy köriratot, amely az országban előző nap elkövetett bűncselekmények közül néhánynak a rövid, pársoros leírását és egy számszaki összesítést tartalmaz. Ez minden esetben titkosított iratként érkezik tehát titok. Este, ha leülök a televízió elé, ugyanezt a rendőrségi magazinban meghallgathatom, ahol a szóvivő a tájékoztatáson kívül még a segítségemet is kéri a körözött személyek felkutatásához.

Ugyanakkor kétségtelenül vannak olyan szervezetek és személyek, amelyek súlyos államtitkokat őriznek, nagy felelősséggel, és azt hiszem, éppen miattuk fontos, hogy ez a törvény jó legyen. Felmerül a kérdés: ha az információáramlás szabadsága és az állam, illetőleg az önkormányzatok működése szempontjából kiemelkedően fontos adatok védelme egymással szemben ható jog, hogyan lehet megállapítani az alapjogi korlátozás szükséges, de még elégséges mértékét? Mi a korlátozás alkotmányosan elfogadható és szükséges minimumának zsinórmértéke? Ha ugyanis a korlátozás az alkotmányos minimumot, tehát a szükséges, elkerülhetetlen és arányos kategóriákat átlépi, az alapjogi korlátozás a fentiekben már kifejtettek szerint alkotmányellenessé válik; ha viszont a szükséges minimum alatt marad, a titokvédelemhez fűződő közérdek sérül. Látható és érezhető tehát: nem könnyű ezt a rendkívül érzékeny határvonalat meghúzni.

Az előzőekben említett, az előterjesztésből ötletszerűen kiragadott példák számomra azt bizonyítják, hogy nem volt igazán sikeres a törvényjavaslat alkotmányos szempontú megalapozása, amely még később is vethet fel és valószínűleg fel is fog vetni újabb jogalkotási problémákat.

A törvényjavaslat ugyanakkor kétségtelen előrelépést jelent a megsemmisített jogszabályokhoz képest, ugyanis az Alkotmánybíróság előzőleg ezeket a jogszabályokat megsemmisítette. Igyekszik a korábbinál konkrétabban és megfoghatóbban meghatározni az államtitok és a szolgálati titok fogalmát. Szakít a példálózó felsorolásra épülő szabályozási technikával, az államtitokkörök felsorolását a törvény mellékletébe emeli. Elhagyja a "visszavonásig érvényes" minősítés lehetőségét, és egyidejűleg a minősítések érvényességi idejét államtitok esetén 90 évben, szolgálati titok esetén pedig 20 évben maximálja.

Ezzel együtt mégsem állíthatom, hogy a felmerült alkotmányossági aggályokat a törvényjavaslat megoldotta. A szolgálati titok definiálása, bár jobb, mint volt, de még mindig nem elfogadható. A szolgálati titokként védett adatok tárgyi körére nézve továbbra sem tartalmaz felsorolást, és változatlanul széles azoknak a személyeknek a köre, akik jogosultak közérdekű adatokat szolgálati titokká minősíteni.

Továbbra is nemcsak aggályos, de elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdése olyan szervek vezetőit is feljogosítja közérdekű adatok államtitokká minősítésére, akik maguk közhatalmat nem gyakorolnak. Ilyen például az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a kormány ügyrendje szerint működő testület vezetője, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója stb. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság a következőkre mutatott rá: "Ez a szabály a jogállam alapvető elvét, a joguralmi elvet sérti, így az alkotmány 2. § (1) bekezdésével összeegyeztethetetlen. A nem állami közérdekű adat, illetőleg a nem állami szervek által titkosított közérdekű adat fogalmilag sem minősülhet államtitoknak. Az államtitoknak a közhatalomtól való elválasztása sérti a jogbiztonságot, és azon túl is különleges veszélyt jelent az információszabadságra."

Néhány mondat a törvényjavaslat és a nemzetközi szabályozás összhangjáról:

Az Európa Tanács 1982-ben elfogadott nyilatkozatának 8/II/C pontja az információszabadsággal összefüggésben kimondja, hogy a tagállamok célja nyílt információpolitika folytatása a közhatalomban. Biztosítják a közérdekű információkhoz való hozzáférést, hogy a polgárok jobban megértsék a politikai, szociális, gazdasági és kulturális kérdéseket, s hogy fokozódjon képességük e tárgykörök szabad megvitatására. Az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkének 2. pontja szerint az információszabadság gyakorlása csak törvényben meghatározott olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírnevének vagy jogának védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.

(14.40)

Az egyezmény szövegét egyébként kihirdette és a magyar jogrendszerbe emelte az 1993. évi XXXI. törvény.

Ha a törvényjavaslattal kapcsolatban korábban kifejtetteket összevetjük a nemzetközi dokumentumokban lefektetett követelményekkel, észlelnünk kell az eltérést. A törvényjavaslat a szabad véleménynyilvánítás és információszabadság mint alkotmányos alapjogok korlátozását nem a szükséges minimum, tehát a szükséges, elkerülhetetlen és arányos szintjén, hanem annál magasabban, az állami szféra és a köztisztviselői érdekrendszer irányába eltolva valósítja meg. Ezzel lényegesen elvéti az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkének 2. pontjában lefektetett, az Alkotmánybíróság által is vizsgált és hivatkozott, "elkerülhetetlen szükségszerűség egy demokratikus társadalomban" elvét, amely az alkotmányos alapjogok korlátozásának egyetlen, nemzetközi szinten is elfogadott viszonyítási pontját, illetőleg mértékét jelenti.

Végül néhány észrevételt szeretnék mondani: az államtitok érvényességi idejének 90 évben történő maximálása indokolatlanul hosszú. Javasolom ezt 50 vagy 60 évben meghatározni.

A szolgálati titok fogalma továbbra is nehezen értelmezhető, túl általános, indokolatlanul nagy teret enged a szubjektivitásnak. Nem értek egyet a minősítési jogkör szabad átruházhatóságával, ez mind a törvényalkotási tárgy, mind pedig a minősítési eljárás felesleges negligálását jelenti.

Helytelennek tartom, hogy a szolgálati titokká minősítésre tett javaslatnak indokolást nem kell tartalmaznia. Semmi sem indokolja az eltérő szabályozásra a törvényjavaslat 8. §-ában adott felhatalmazást.

Nem találom a törvényjavaslat 10. § (6) bekezdésében kimondott felülvizsgálati tilalom ésszerű indokát.

Úgy vélem, hogy titoksértés gyanúja esetén a belügyminiszter mellett a Nemzetbiztonsági Hivatalt is értesíteni kellene. Nem tartom megfelelőnek, sem pedig elégségesnek az országgyűlési képviselők betekintési jogát szabályozó rendelkezéseket. Több mint aggályos, hogy a hivatal fogja eldönteni, hogy a képviselőnek az adat megismerésére, szüksége van-e közfeladata ellátásához vagy sem. Ilyen módon könnyen kiszoríthatók az ellenzéki képviselők a kormányzati munkát kritizáló pozíciójukból, ugyanis elegendő azt mondani, hogy a hivatal úgy látja, a képviselőnek a közfeladata ellátásához nincs szüksége a kényes adatok megismerésére.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)