Mészáros István László (SZDSZ)

1995. június 5.

DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy az előttem elhangzott felszólalásokból már kitűnt, nem valamiféle belterjes értelmiségi vagy szakmai kedvtelésről van szó akkor, amikor a levéltári törvény ügyével foglalkozunk. Ugyanis nem kell tudományos kutatónak lenni ahhoz, hogy felismerjük, a levéltári anyagok helyzetének milyen meghatározó szerepe van a nemzeti tudat fennmaradása és az állampolgári jogok érvényesülése szempontjából. A levéltárak ugyanis, tisztelt Ház, az információmegőrzés és a -megismerés alapintézményei.Az előttem szólók már beszéltek a levéltárak történelem- és hagyományközvetítő, iratmegőrző és az állami-társadalmi élet folytonosságát biztosító szerepéről. Szóltak arról, hogy a levéltári anyagok nemzeti kincsünket képezik. Szóltak a levéltári anyagok jogbiztosító szerepéről, ezért én ezekről a kérdésekről már nem akarok külön beszélni.

Ami pedig az állampolgárok jogainak és a levéltári anyagoknak az összefüggését illeti, hadd húzzam alá: a történelem és a közérdekű adatok megismerésének mennyire fontos garanciája az, hogy ezeket az adatokat korrekt módon megőrizzék.

Tisztelt Képviselőtársaim! A témát áttekintve rögtön két dolog jut az ember eszébe. Az egyik az, hogy a levéltáraink hogyan képesek eleget tenni az iratrendszerező és -konzerváló feladatuknak. A másik kérdés, hogyan juthat hozzá a polgár, a kutató a levéltárakban elraktározott ismeretanyaghoz.

Tisztelt Ház! Ami az első kérdést illeti, rögtön le kell szögeznem: tudatában vagyunk annak, hogy az infrastrukturális és anyagi gondok mennyire elnehezítik a levéltárak tevékenységét. Tudjuk, hogy mekkora gondot jelentenek a szűkös raktározási körülmények. Tudjuk, hogy milyen jelentős állami segítséget igényelne a rossz állapotban lévő iratanyagok konzerválása. Tudjuk, hogy milyen hatalmas iratkötegekkel néznek szembe levéltárosaink egy-egy átvételnél, és azt is tudjuk, tisztelt Ház, hogy a levéltár-érett anyagok átvételében milyen jelentős lemaradások vannak, és hogy ezek a lemaradások nem a levéltáraknak és nem a levéltárosoknak róhatók fel. Bizony, az infrastrukturális és anyagi természetű gondok enyhítése szükségesnek látszik ahhoz, hogy levéltáraink kielégítően tudjanak működni. Nem gondoljuk, hogy a levéltárak működtetése a gazdag államok luxusa.

Ezen gondok enyhítését azonban ettől a törvénytől illuzórikus lenne elvárni. Sajnos ki kell jelenteni azt, nagyon jól tudjuk, hogy a működési gondok és a pénzhiány az élet valamennyi területét sújtja, így ez nem nevezhető levéltár-specifikus problémának. Az államháztartási reform folyamán azonban amelynek egyik feladata éppen az, hogy meghatározza a modern állam felelősségvállalásának kereteit és mértékét gondoskodni kell arról, hogy a nemzeti kultúra megőrzése és az ebbe szervesen beletartozó levéltári ügy is kiemelt helyet kapjon a preferenciák között.

Tisztelt Ház! A megoldást elősegíthetné, ha a levéltáros szakma ki tudna dolgozni egy olyan, a normativitást tükröző javaslatot, amely alapján törvénybe foglalható lenne a levéltárat fenntartó állam, illetve az önkormányzatok kötelezettsége.

Azt is meg kell említeni, hogy a tervezettel szembeni egyik kritika a levéltárügy igazgatási rendszerének alapvető megváltoztatását kívánja. Kerüljön el az ügy a kulturális tárcától igénylik évek óta, azt is mondhatnám, hogy évtizedek óta a levéltárosok, illetve egy részük. A levéltárügy igazgatási rendszere azonban, tisztelt Ház, nem választható el a könyvtárügytől, múzeumügytől, a műemlékvédelemtől. Az igazgatás mai rendszere valóban kérdéses, de álláspontom szerint nem a levéltári törvényben kezelendő, hanem egy kívánatos közigazgatási reform részeként.

Tisztelt Ház! Ami a második kérdést, nevezetesen azt illeti, hogy hogyan juthatunk hozzá a levéltárakban őrzött információkhoz, örömmel állapítható meg: fordulatot jelent, hogy a személyes adatok kivételével jelentősen csökken a levéltári törvény kutatási időhatárt szabályozó jellege. Ez arra vezethető vissza, hogy a jövőben a nyilvánosság elől elzárható adatok védelmi idejét fő szabály szerint az adatvédelemről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, valamint a titoktörvény állapítja meg. Így a levéltárakba a különböző iratok már eleve a saját védelmi idejükkel felcímkézve érkeznek, és megismerhetőségük is ehhez a határidőhöz, nem pedig a levéltári törvény rendelkezéseihez igazodik.

Így például az állam- és szolgálati titkok a titoktörvényben meghatározott ideig élveznek majd védelmet. Emlékeztetőül mondom, hogy ez államtitok esetén maximum 90, szolgálati titok esetén maximum 20 év lehet. Az úgynevezett belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adatok pedig az adatvédelmi törvény tervezett módosítása szerint 30 évig lehetnének visszatarthatók.

Tisztelt Ház! A levéltári jog kutatási időhatár-megállapító jellegének eme kiürülése a közérdekű adatok vonatkozásában feltétlenül üdvözlendő körülmény, ugyanis a levéltárak szolgáltató jellegét domborítja ki. Ez a változás kifejezi, hogy az iratok levéltári elhelyezése nem valamiféle újabb formáját jelenti a nyilvánosság kizárásának, hanem éppen az iratok, információk szakszerű megőrzésének és megismerésének elősegítését célozza. Ennek megfelelően az eddigi 30 éves kutatási időhatár jellege is alapvetően megváltozik. Tudniillik eddig az iratok a keletkezésüktől számított 30 éves időhatáron belül szinte abszolút tilalom alá estek a kutathatóságot illetően, mivel a tilalom alól csak egyedi engedély jelenthetett kivételt.

(12.10)

Ezzel szemben a jövőben az iratoknak az a köre, amelyet a 30 éves korlát érint, jelentősen összezsugorodik. Nem vonatkozik például ez a korlát azokra az iratanyagokra, amelyeknek a tartalmát, mint közérdekű adatot, az adatvédelmi törvény értelmében egyébként bárki megismerheti.

Ami pedig a személyes adatok védelmét szolgáló megismerési korlátok kérdését illeti, tisztelt Ház, fel szeretném hívni a figyelmet a törvényjavaslatnak arra a részére, amely magát az adatvédelmi törvényt módosítja.

A javaslat 36. §-ának 4. pontja kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szervek hatáskörében eljáró személynek a feladatkörével összefüggő személyes adata a közérdekű adat megismerését nem korlátozza. Hadd térjek itt ki arra, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy ilyen irányú módosítást már az adatvédelmi törvény 1992-es vitájában el kívántunk érni. Akkor hosszas egyeztetések eredményeként mindössze azt a kompromisszumot sikerült elérni, amely a jelenlegi adatvédelmi törvény 3. § (4) bekezdésében áll, nevezetesen azt, hogy az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni a közszereplése során általa közölt adatok tekintetében. Az előttünk levő módosítás továbblép ezen a területen, tovább csiszolja ezt a területet.

Ez a módosítás egy olyan ellentmondást igyekszik feloldani, amely a rendszerváltást követően jelent meg a gyakorlatban. A probléma forrását az jelenti, tisztelt Ház, hogy a politikusokban, a köztisztviselőkben egyaránt jelen van a köz- és a magánszféra, mivel ők, azaz mi egyaránt köz- és magánemberek vagyunk. Ez a keveredés azonban tálcán kínálja azt a lehetőséget, hogy az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok a személyes adataik, illetve magánszférájuk védelmére hivatkozva megakadályozzák azoknak az adatoknak a megismerését, amelyek funkciójukkal vagy közszereplésükkel összefüggenek. Ez pedig, tisztelt Ház, az információszabadság kijátszását jelenti, a személyes adatok védelméhez való jog visszaélésszerű gyakorlásával. Pedig, tisztelt képviselőtársaim, a két jog nem állítható szembe egymással. Közöttük a természetüket illetően csak látszólagos az ellentmondás. A két jog az érem két oldalaként funkcionálva ugyanazt a célt szolgálja; nevezetesen az állampolgár információs jogainak biztosítását, az állami információ-monopóliummal szemben.

Ami a közhatalmat gyakorló vagy politikai közszereplést vállaló személyeket illeti: nyilvánvaló, hogy velük, azaz velünk kapcsolatban a személyes adatok védelme csak az életünk magántermészetű vetületeit hivatott védelmezni, nem pedig a közemberként kifejtett tevékenységünkkel kapcsolatos információkat. Így például, tisztelt Ház, egy miniszter joggal kötheti saját engedélyéhez családi levelezése nyilvánosságra hozatalát. Az általa aláírt hivatali irat azonban már a közre tartozik feltéve természetesen, ha valamilyen kiemelkedő államérdek miatt azt nem titkosítják.

A kilátásba helyezett módosítás, tisztelt Ház, előrelépést jelenthet ezen a területen. Bár tudni kell, hogy éppen a határvonal sikamlóssága miatt ezt a kérdést nem lehet törvénnyel tökéletesen rendezni. A határok tisztázása mindig is az adott ügy körülményeinek ismeretében végezhető el, ezért a nyugati országokhoz hasonlóan ezen a területen különösen nagy jelentősége lehet a bírósági gyakorlatnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Eddig a törvényjavaslat erényeiről szóltam. Van azonban szerintem két terület, amelyen kívánatos lenne a parlamenti vita eredményeként változtatni.

Egy olyan törvény vitája során, tisztelt Ház, amelynek célja a történelmi múlt megismerésének elsődleges forrásául szolgáló iratok fennmaradásának és megismerhetőségének biztosítása, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a közelmúlt, a rendszerváltás előtti korszak történelmének hiteles feltárását mennyire mozdítja elő ez az új szabályozás. Nos, tisztelt Ház, szerintem hiba, hogy a törvényjavaslat nem differenciál megfelelően a kutathatóság időbeli korlátainak meghatározásakor a kutatási célok és a korszakok között. Pedig ennek a törvénynek, képviselőtársaim, elő kellene segítenie azt, hogy az állampárti rendszer hatalomgyakorlói által elkövetett jogtalanságok, az azokkal kapcsolatos titkosított információk kutathatósága mielőbb biztosítva legyen.

A pártállami időszakra nézve, szerintünk időbeli könnyítést kéne tenni annak érdekében, hogy a korszak valós történelmi ismeretétől megfosztott, ma élő generációk mintegy szellemi kárpótlásban részesüljenek. Megkülönböztetést kéne tenni, hogy az ezredvég iskolásai már végre hiteles képet kaphassanak a demokrácia előtti korszakról. Ezeket a tankönyveket mostanság kellene elkezdeni írni. Ennek érdekében olyan megoldást tartunk kívánatosnak a szabaddemokraták részéről, amely szerint az 1990 előtt keletkezett anyagokban ne 30, hanem 15 év legyen a kutathatóság korlátja. Tudjuk persze, tisztelt Ház, hogy az európai államok levéltári gyakorlata általában 30 éves időkorlátozással operál.

Az európai normák felhasználása mellett azonban nem nem hagyható figyelmen kívül a sajátos magyar fejlődés sem. Hiszen a magyar polgárok az állampárti berendezkedés időszakában nem juthattak hozzá azokhoz a közérdekű adatokhoz, amelyeket saját országukra vonatkozóan más európai államok lakói megismerhettek. Tisztelt Ház! Ennél a pontnál arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy Németországban, a volt kelet-német kommunista párt, azaz a Német Szocialista Egységpárt, valamint az állambiztonsági rendőrség, népszerű nevén a Stasi, iratanyagai időkorlátozás nélkül ismétlem, időkorlátozás nélkül kutathatóak. És arra is fel szeretném hívni a tisztelt képviselők figyelmét, különösen szocialista képviselőtársaim és Szabad György képviselőtársam figyelmét, hogy tudomásom szerint ezt a törvényt a Szociáldemokrata Párt is megszavazta; mégpedig, tudomásom szerint, meglehetősen egységesen.

Tisztelt Ház! A másik témakör, amely nem annyira módosításra, mint inkább további részletezésre szorul, az az úgynevezett belső használatra készült, valamint a döntés-előkészítéssel összefüggő adatok témája. Ezzel az adatkörrel kibővülne tudniillik azoknak a közérdekű adatoknak a köre, amelyek nyilvánosságát korlátozni lehet. A törvényjavaslat a korlátozás időtartamát 30 évben irányozza elő.

Nem vitás, tisztelt Ház, hogy a köztisztviselői munka mindenütt a világon megkövetel egy bizonyos szintű diszkréciót. Az állami közigazgatási munkavégzés hatékonyságának és színvonalának igen fontos feltétele, hogy a köztisztviselők döntés-előkészítése informálisan folyjék. Ezért az említett közbülső munkaanyagok általában sehol nem nyilvánosak, tisztelt képviselőtársaim. Így a törvényjavaslat szándéka koncepcionálisan nem is kifogásolható. Magával a konkrét megoldással kapcsolatosan azonban mégis felvetődik két kérdés. Az egyik ilyen kérdés, az az, hogy nem lehetne-e valahogy körülírni azon adatok körét, amelyek beletartoznak a döntés-előkészítésbe vagy a belső használat gyűjtőfogalmába. A dolgok természete miatt persze ezeket az adatokat felsorolni valószínűleg nem lehet. Egy úgynevezett "negatív taxáció", tehát azon adatok leírása, amelyeket a döntés meghozatala után hangsúlyozom: a döntés meghozatala után már nem lehet visszatartani, azonban eredményre vezethet. Mire gondolok itt? Olyan információkra például, amelyek nem hordoznak szubjektív elemet, hanem meglehetősen objektívek, mint például a költségbecslések, szakértői tanulmányok vagy statisztikai vizsgálatok adatai. De erre majd a részletes vitában külön ki szeretnék térni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az adatvédelmi törvény megalkotásakor, annak idején éppen azért nem élvezett támogatást egy hasonló szövegű indítvány, mint ami most a törvényjavaslatban a belső használatú adatokra és a döntés-előkészítést szolgáló adatokra vonatkozik, mert nem volt megfelelően részletezve. Nem volna helyes ugyanebbe a hibába beleesni.

Tisztelt Ház! A másik ilyen kérdés: nem jelent-e ellentmondást az, hogy a minősítési hierarchiában a szolgálati titok alatt álló adatkör hosszabb védelmi időt élvezne, mint maga a szolgálati titok. Tudniillik ezeknél az adatoknál, amelyeket említettem, 30 évet irányoz elő a törvény, a szolgálati titkok idejére pedig 20 év a maximális idő. Tisztelt Ház! Ezeket a felvetéseket, a problémákat természetesen itt a vita során kell tisztázni.

Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, megállapítható az, hogy az előbb említett módosításokkal ez a törvényjavaslat hozzájárulhat a nemzet kulturális örökségét képező levéltári anyag védelméhez, elősegítheti a közérdekű adatok megismerését és a tudományos kutatás szabadságát garantáló alapjogok érvényesítését. A kutatás szabadsága véget vethet annak a korszaknak, amelyet jól ismerünk, amikor fő szabály szerint a hatalom kegyei alapján lehetett a történelmi információkhoz hozzájutni, és éppen ezért gátlás nélkül lehetett a történelmet meghamisítani. Ezért a szükséges módosításokkal a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

(12.20)