Mécs Imre (SZDSZ)

1995. június 6.

MÉCS IMRE (SZDSZ): Semmi baj! Elnézésedet kérem. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos kérdésről van szó, és szeretnék méltó módon beszélni erről a témáról.

(14.20)

Már csak azért is, mert bizonyos fokig érzelmileg is kötődöm a Felvidékhez, Szlovákiához. Mind a két szülőm felvidéki, és ezt a szlovák barátaink sérelme nélkül mondhatom, hiszen amikor ők születtek, akkor Magyarországnak része volt mind a Felső-Bodrogköz, Királyhelmec, mind pedig Kassa környéke, Hernádszentistván, ahol apám született. Nagyapám kántortanító volt Hernádszentistvánban, magyar kántortanító, aki egy szlovák faluban, hogy tanítani tudja a kisgyerekeket, az első két évben szlovákul tanította őket és magyarra. Most volt vasárnap a trianoni szerződés hetvenötödik évfordulója. Ez a családunk számára is tragikus volt, mert apai nagyapámat ezt követően távolították el az iskolájából, és nemsokára rá meghalt én nem is ismerhettem őt meg.

Úgy gondolom, ezer és ezer szállal kötődünk Szlovákiához, és a mai napig igazán nem tudtuk feldolgozni a trianoni kérdéskört. És ez az alapszerződés, amelyet tárgyalunk és amelyet a magyar kormány vezetője és a szlovák kormány vezetője kötött, egy merőben új, nagy fontosságú lépés, amely lehetővé teszi ennek a hosszú ideje tartó, szüleink, nagyszüleink generációját, életét végigkísérő traumának a föloldását, nyitányát jelentheti valaminek, amiből jobb élet lehet. Hiszen megemlékeztek a lapok is: Trianon után az ország kényszerpályára került, óriási sérelem érte a magyarságot, és nem láttuk azt, hogy mialatt a magyarságot sérelem érte, ugyanakkor más, velünk élő nemzetiségek nemzeti identitásának megnyílt a tere; nem vettük észre azt, hogy nemcsak a magyarokat veszítettük el, hanem elveszítettük a velünk több mint ezer éven keresztül együtt élő nemzetiségeket, jelesül a szlovákokat, hiszen a szlovákság teljes egészében szimbiózisban élt velünk, a magyar királyság keretei között; és ugyancsak nem vettük észre, hogy elveszítettük a velünk együtt élő szerbeket, románokat, szászokat, németeket hosszú a sor, ki mindenkit veszítettünk el. És mivel ezt mi nem tudatosítottuk, ugyanúgy nem tudatosult bennük sem, hogy ők is elveszítettek minket, hiszen ezen az egész földrészen, amit nevezhetünk Kárpát-medencének vagy Közép-Európának, egymásra utaltan éltek népek, nemzetek, nemzetiségek, népcsoportok egy nagy együttesben, és ezt Trianon szétszakította. Ez mindnyájunknak kárára vált.

Most nyílik lehetőség az európai integráció előrehaladtával, amikor megnyílt a lehetősége annak, hogy mi is az integráció részei legyünk, hogy ezeket a problémáinkat alapvetően orvosolhassuk. A magyarság nem tudja nemzeti életét, önmegvalósítását megélni hiszen különböző országokban él , csak egy nagyobb integráció keretében. Szükséges, hogy mi az európai integrációban részt vegyünk, és ez nemcsak a Magyar Köztársaság polgárainak alapvető érdeke, nem csak valamennyi, a Kárpát-medencében élő magyarnak érdeke, hanem ez az itt élő népeknek és országoknak is az érdeke. Tehát végre párhuzamossá vált a magyarság érdeke az itt élő nemzetek érdekével, és ebben a törekvésben az alapszerződés rendkívül fontos állomást és lépést jelent. Trianon óta ugyanis számtalanszor próbálta a magyarság megoldani a problémáit, megkísérelte a határokat kiigazíttatni és egyre nehezebb helyzetbe került. Egyre több lett a gyűlölet, egyre több érdeket egyesítettünk magunk ellen; emberek tíz- és százezrei pusztultak el, és a gyűlöletnek olyan eszkalációja jött létre, amelyet le kell zárni és be kell fejezni. Túl kell jutnunk Trianon traumáján, és be kell látnunk, hogy mi predesztinálva vagyunk az integrációra; nincs más lehetőségünk! De nemcsak a nemzeti mivoltunk élése szempontjából, hanem gazdaságilag, kulturálisan, minden más szempontból nekünk a környező országokkal együtt az európai integrációban van a helyünk.

Úgy gondolom, tágabb hazában kell gondolkodnunk, tágabb haza irányába kell törekednünk, és ezért teljes mértékig támogatom ennek az alapszerződésnek a ratifikálását. Nagyon sok szorongással vagyunk mindnyájan eltelve, hiszen most jutottunk el oda, hogy valójában rendezzük a környező országokkal dolgainkat; most jutottunk el oda, hogy ezeket az alapszerződéseket megkössük. Érthető, hogy tele vagyunk szorongásokkal, az ismeretlentől való félelemmel. Ugyanígy vannak a határon túli magyarok; s ugyanígy vannak partnereink is, akikkel a szerződést kötjük jelen esetben Szlovákia többségi nemzete, annak politikai vezetői.

Nem győzöm hangsúlyozni mind a szlovák miniszterelnök, Vladimír Mečiar úr, mind a magyar miniszterelnök, Horn Gyula úr államférfiúi bátorságát, amellyel ezt a szerződést tető alá hozták, és jelentős ellenzőikkel szemben aláírták, méghozzá oly módon, hogy ez a lehető legkedvezőbb képet nyújtotta mind a két országról. Ez nagyon nagy dolog, nagyon fontos cselekedet volt. Úgy gondolom, az alapszerződés lehetőségeket nyit a jövőben arra, hogy egyrészt országaink együttműködése jobb legyen, másrészt az alapszerződésben biztosított jogok bekerüljenek mind a két ország belső jogrendszerébe, s az állampolgárok csoportjai együttesen gyakorolhassák alapvető állampolgári jogaikat, és ezzel teljes emberi és nemzeti önmegvalósításukat is biztosítani tudják.

Rendkívül fontos és alapvető megállapításai vannak az alapszerződésnek, amiről korábban még csak beszélni sem lehetett. Az maga, hogy kijelenti az alapszerződés: a nemzeti kisebbségek védelme és az ő alapvető jogaik érvényesítése az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi, és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.

(14.30)

Tehát nem az államok kizárólagos belügye. Évtizedeken keresztül állandóan azzal háríttattak el az interveniálások, a felszólalások, hogy nem lehet beleszólni más országok belügyeibe. Itt arról van szó, hogy a század második felében az emberi jogok dekrétuma valóban kezd alanyi joggá válni, és ez rendkívül fontos dolog. Ez azt jelenti, hogy az állampolgárok nincsenek kiszolgáltatva egy-egy állam többségének, növekszik azoknak a jogoknak a köre, amit a többség sem korlátozhat.

Figyelembe kell vennünk azt a fejlődést, amit az európai államok mutatnak. Hiszen saját korábbi másukat láthatják azok az országok, amelyek később és megkésetten tértek a nemzeti fejlődés útjára és a nascens nacionalizmus állapotában vannak, abban az állapotban, amin mi már remélem , átestünk, amelyben volt a múlt században Franciaország, vagy volt a század elején Németország, és sorolhatnám a nacionalista, soviniszta múlttal rendelkező államok nevét. Ma ezek az országok példamutatóan együttműködnek, együtt élnek, lemondanak jogaikról egy nagyobb közösség érdekében.

Rendkívül fontos, hogy mi ebbe az európai érdek- és értékközösségbe bekerüljünk, hiszen ebben az esetben nem kétoldalú kapcsolatokról van szó, ebben az esetben nem nekünk, magyaroknak kell a határon túli magyarok érdekeit képviselni egyedül, hanem az Európai Közösség az európai normák alapján fogja majd ezt biztosítani.

Ezeknek az európai normáknak a térségbe való bejutása és érvényesülése rendkívül fontos. Nemrégiben jártam Brüsszelben, Belgiumban, ahol mint közismert , négy kormány működik. Működik egy szövetségi, egy vallon, egy flamand kormány, és két vagy három éve működik a 80 ezres német kisebbségnek is a kormánya. És ők együtt élnek, együtt működnek, együtt hozzák a döntéseiket példamutató módon. Annak ellenére, hogy a vallonok és a flamandok köztudomásúan rengeteget veszekednek, rengeteg vitájuk van, néha a nevetségességig, a vicclapok kigúnyolják őket. Mégis van köztük kohézió, mégis együtt tudnak élni, mégis vannak közös értékeik, aminek következtében egy országot képeznek és egy nemzetet. Nem akarom a Deák Ferenc-i politikai nemzet kifejezést mondani, egyszerűen egy nemzetet képviselnek. És lehetne más példákat is sorolni. Úgy gondolom, hogy térségünkben, ahol a magyarság sem él sok helyen egy tömbben, vagy akár gondoljunk a Székelyföld helyzetére, csak ezek az európai normák és utak járhatók. Semmilyen más út nem járható.

Fontos, hogy bejussunk az európai integráló szervezetekbe, és ezek közül is biztonságunk szempontjából nagyon fontos az észak-atlanti szervezetbe és a Nyugat-európai Unióba való bejutásunk. Küszöbön áll a lehetősége annak, hogy hazánk bejusson, és ennek egyik fontos előfeltétele, hogy környezetünkkel rendezzük dolgainkat. Külföldi partnereink rendkívül nagy tisztelettel és megelégedéssel vették tudomásul az alapszerződés aláírásának a hírét. Biztattak bennünket, hogy folytassuk ezt a sorozatot, hiszen van már alapszerződésünk Ukrajnával, Szlovéniával, most pedig ratifikálás előtt áll a Szlovákiával kötött alapszerződésünk.

A határon túli magyarok szervezetei sokat vitatkoztak az alapszerződésről, és velük is tárgyaltunk, sőt kinti kongresszusaikon is részt vettünk, és a visszajelzések alapján ők is előrelépést látnak a szerződés létrejöttében, hiszen olyan új keretet, mozgásteret biztosít mind a két országban mind a kisebbségek, mind az egyének számára, amely korábban elképzelhetetlen volt. Rajtunk múlik, hogy ezeket a kereteket hogy töltjük ki. Természetesen vannak félelmek, vannak viták, vannak értelmezési problémák, de minden szerződés annyit ér, amennyit majd megvalósítanak belőle. Ez nem jelenti azt, hogy most valamilyen okból is ennek a szerződésnek a ratifikálását el kellene halasztani. Semmiesetre se kerülünk jobb helyzetbe, ha késlekedünk ezzel, és bármilyen más feltételtől tennénk döntésünket függővé.

Hiszen meg vagyunk győződve arról, hogy a szerződés jó kompromisszumot jelent, arról is, hogy jó a szerződés Magyarországnak, a magyarországon élő kisebbségeknek, a szlovák kisebbségnek; jó a szerződés a szlovákiai magyarságnak az ő véleményük alapján, és bízunk abban, hogy a szlovák anyanemzet számára is jó lesz ez a szerződés, és az ő politikusaik így fogják majd látni. Azt, hogy mind Szlovákiában, mind Magyarországon van egy kisebbség, amely ellenzi az alapszerződés gondolatát és megkötését, természetes dolognak tartom, sőt ez bizonyos fokig arra utal, hogy helyes úton járunk, amikor ezt a szerződést megfelelő kompromisszumokkal kormányaink így összehozták.

Azt hiszem, hogy a szlovákság irányában bizonyos gesztusokat is célszerű tennünk, hiszen nemrég szerezték meg teljes jogú államiságukat, egy rövid történelmi intermezzótól eltekintve amelyet a történészek is vitatnak , végre a szlovákoknak saját nemzeti államuk van, és bizonyos fokig türelemmel kell lennünk éppen azért, mert önálló állami életüket nemrég kezdték meg. Azt hiszem, hogy a fiatalabb testvér iránti nagyvonalúságnak kell érvényesülnie a mi magatartásunkban. Úgy gondolom, semmilyen előnyünk nem származna abból, ha most nem ratifikálnánk a szerződést, ellenben nagyon sok hátrányunk lenne belőle. Az a jó hír, ami körülvesz bennünket, és ami az Európai Közösségbe és az európai integrációs szervezetbe való bejutásunkat most emelőszélként támogatja, bizony nagyon a hátrányunkra változhat.

Úgy gondolom, mivel meg vagyunk győződve arról, hogy a szerződés elfogadható, és minden késlekedés csak káros lenne, azt minél hamarabb el kellene fogadnunk és meg kellene szavaznunk. Ezért én jó szívvel, tisztelettel ajánlom a Háznak elfogadásra a törvényjavaslatot.

Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

(14.40)