Rácskay Jenő (SZDSZ)

1995. június 6.

RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban hadd egészítsem ki Bársony András képviselőtársamat abban, hogy a NATO-tagsággal kapcsolatban is hatpárti egyetértés van, hisz az előző ciklusban mind a hat parlamenti párt elfogadta a biztonságpolitikai és a honvédelmi alapelveket, amelyek alapvetően rögzítik hazánk euroatlanti elkötelezettségét, s ebben mind a hat parlamenti párt akkor is, és azt hiszem most is, egyetértett.Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokan már az elmúlt vitanapon is felvetették, kell-e alapszerződést kötnünk vagy nem, segíthet-e az alapszerződés az évszázados előítéletek, jogos vagy jogtalan félelmek feloldásában. Azt hiszem, segíthet. Segíthet egy olyan térségben, ahol szinte mindenki magyarok, románok, szlovákok, horvátok vagy tovább sorolhatnánk egyaránt a történelemre hivatkozva áldozatoknak tekinti önmagát. Neves történészünk szavaival élve elmondhatjuk, hogy egy új viktimológia született meg a közép-európai térségben, ahol történeti, statisztikai és kartográfiai érvekkel igyekszik a térség minden állama és népe bizonyítani, milyen sérelmek érték a másik nép részéről. Ezek a népek pedig valakitől kárpótlást várnak. Ez a történelemben az elmúlt évszázadban nagyon sok problémát okozott a térségben.

Felvethető az a kérdés, van-e kitörés ebből a circulus vitiosusból, ebből az önmagát beteljesítő folyamatból. Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, van. Államok viszonya lehet kitűnő, alapszerződésekkel vagy anélkül, és ugyancsak lehet feszültségekkel terhes, tekintet nélkül arra, van-e ilyen szerződés a két ország között. Absztrakt értelemben tehát az alapszerződés-kötési folyamat nem abszolút szükséglet.

Az elmúlt években azonban Magyarországgal szemben megfogalmazódott az az elvárás, hogy rendezze kapcsolatait a szomszédaival, különösen azokkal, ahol nagyobb számban él magyar kisebbség, és esetleg területi igények miatt nyilatkozzon arról, hogy nincsenek ilyen szándékai. Világossá vált, hogy mind a szomszédok, mind a tágabb értelemben vett külvilág itt főleg azokra a multinacionális szervezetekre szeretnék utalni, ahová a külpolitikai konszenzus alapján igyekszünk, tehát az Európai Unio és a NATO az alapszerződést a rendezés alkalmas formájának tekinti.

(16.10)

Vajon mi sarkallhatta ezeket a szervezeteket, az ebben részt vevő államokat arra, hogy ösztökéljenek minket erre, hogy a térség államai a rendszerváltás után visszanyert szuverenitásuk teljes körű gyakorlása után alapszerződésekben határozzák meg az egymáshoz való viszonyukat.

Tisztelt Ház! Ha megengedik, két olyan példát szeretnék felhozni az elmúlt évtizedek európai történetéből, ahol az évszázados szembenállást, az egymás elleni dühöt, az állítólag feloldhatatlan ellentéteket 20-25 év alatt a történelem szemétkosarába lehetett dobni, söpörni. Mindkét esetben kétoldalú állami megállapodások, szerződések voltak azok, amelyek elindították a megbékélési folyamatokat.

Az egyik ilyen szerződés a német-francia volt, amelyet 1963-ban írt alá Charles de Gaulle és Konrad Adenauer Párizsban. Párizsban, ahol mindkét állam a saját nemzete szempontjából negatív békeszerződést kötött, és mégis felül tudott ezen emelkedni, ezért ez a helyszín is egy jelkép. Véget vetettek ezzel az évszázados ellenségeskedésnek, s útjára indították a francia-német történelmi kiegyezést.

Tisztelt Ház! Gondoljanak csak arra, hogy 1963-hoz viszonyítva alig száz év alatt ez a két nemzet háromszor háborúzott egymással. 1963-ban még kevesen gondolták, hogy a szerződés első pontjában meghatározott államfői és kormányfői rendszeres találkozók, ahol értékelték és figyelemmel kísérték az elmúlt találkozó óta lezajlott eseményeket, oda fejlődhetnek, hogy egy-két évtized után Európa legbiztosabb politikai tengelye lesz a német-francia együttműködés. Gondoljunk itt az Európai Unióban betöltött integráló közös szerepükre vagy akár a katonai együttműködésre is.

Tisztelt Ház! Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy rendszeres miniszterelnöki találkozó, a folyó ügyek áttekintése, a magyar-szlovák alapszerződés egyik alappillére is. A másik ilyen hosszú távra szóló, sok vitát kiváltó szerződés az 1970-ben Varsóban megkötött lengyel-német szerződés volt. Ez a szerződés mérföldkő volt a két ország történelmében, hiszen a Lengyelországot 1939-ben kegyetlenül lerohanó és megszálló Németország, valamint a világháború után jelentős német területekkel gyarapodó, németek millióit kitelepító Lengyelország tudott megállapodni, felülemelkedni ezeken a sérelmeken. A szerződés természetesen jelentős vitát váltott ki a német belpolitikában akkor is, de sikerült ezeket a görcsöket lassan-lassan feloldani. A két ország viszonya nemcsak politikai szinten szinte normalizálódott, hanem az átlagemberek szintjén. Néhány hónapja végeztek egy közvéleménykutatást Németországban Lengyelország esetleges NATO-tagságával kapcsolatban. A felmérések szerint a németek nagy többsége támogatja a lengyelek felvételét, sőt a megkérdezettek több mint egyharmada még akkor is, ha a NATO keretein belül német katonákkal kellene megvédeni, akár fegyverrel is, Lengyelország integritását. Mindezt alig 50 esztendővel a szörnyű pusztításokat végző második világháború befejezése után.

Ezek a példák el kell hogy gondolkoztassanak minket, talán az esetleges siker reményében üdvözölték annyian ezek közül a népek közül a szlovák-magyar alapszerződést akár az Európai Unió, vagy az Észak-atlanti Közgyűlés, vagy a NATO vezető nyugati államférfiai közül, utoljára itt alig egy héttel ezelőtt Richard Holbrooke ebből a pozícióból az Észak-Atlanti Közgyűlés zárónapján.

Tisztelt Ház! Eddig sokan azt sorolták, hogy mi nincs a szerződésben, mi hiányzik ebből. Szeretnék néhány olyan pontra rávilágítani, ami már most előrevetítheti a megállapodás esetleges sikerét. A szerződés 5. cikkelye a parlamenti és kormányzati együttműködést tekinti át. Kimondja, hogy az országok miniszterelnökei évente legalább egyszer találkozzanak, valamint hogy a külügyminiszterek évente legalább egy alkalommal áttekintsék a szerződés végrehajtását. Deklarálják az ágazati együttműködést, a vezetők rendszeres találkozóit.

A külügyi bizottság néhány hete tekintette át első olvasatban és le kell szögeznem, hogy erre valószínűleg még többször vissza fogunk térni , azokat a kormányzati elképzeléseket, amelyek az együttműködés távlati részletes lehetőségeit fogják kimunkálni a szerződésből következően. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kormányzat célja, hogy a szlovákiai magyar koalíció elképzeléseit is beépítse ebbe a hosszú évekre kiható együttműködésbe. Így együtt alakíthatjuk ki azokat az optimális lehetőségeket, amelyek javítják a gazdasági együttműködést, a határátkelőhelyek forgalmát, ezek megnyitását, utak, hidak, vasutak kapcsolatait, kulturális, oktatási együttműködés egyéb lehetőségeit. Mindezeket a lépéseket úgy, hogy a szerződő felek deklarálják: az euroatlanti integráció a közös cél és ebben az irányban is támogatják egymást, ezt a szerződés 6. cikkelye tartalmazza.

A szerződés 7. cikkelyét már többször idézték, Kocsi László képviselőtársam is idézte körülbelül egy órával ezelőtt. Ez a cikkely részletesen foglalkozik a regionális és határmenti együttműködés lehetőségeivel. Véleményem szerint ez a paragrafus az egyik legfontosabb, leglényegesebb része az alapszerződésnek, hiszen tudjuk, hogy a szlovákiai magyarság legnagyobb része, egy tömbben a határ mellett élve, gyakorlatilag részesévé válhat ennek a határmenti együttműködésnek. Ennek az együttműködésnek már van egy gyakorlati példája is, hogy 1995. május 4-én az alapszerződés aláírása után újraalakult kormányzati szervek, önkormányzatok, civil szervezetek együttműködésével a magyar-szlovák hídbizottság, amelynek célja az Esztergom-Párkány közötti híd felépítése. Az elmúlt hét döntésével, a Phare-program segítségével talán megalapozódik ennek a hídnak a felépítése, hisz több mint 5 millió ECU áll rendelkezésre a híd felépítésének támogatására, ami igen jelentős összeg, ha forintban nézzük.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tudjuk, hogy ez a híd egy jelkép a két ország közötti problémák megoldásának tükrében. Annak is jelképe lehet talán e híd felépítése, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, megtaláljuk azokat a kompromisszumokat is, melyek alapján az együttműködés és a kölcsönös bizalom helyreállításával végre lezárhatjuk ezt a magyar-szlovák dossziét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)