Rockenbauer Zoltán (Fidesz)

1995. június 6.

ROCKENBAUER ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látom, hogy megváltozott a sorrend, a felszólalók sorrendje: tudomásom szerint Hajdú János visszalépett. Én ezt a magam részéről fájlalom meg kell mondjam , mert azt gondoltam, hogy Hajdú János ezt a szószéket és ezt a vitát arra fogja fölhasználni, hogy megkövesse Duray Miklóst és a szlovákiai magyarságot azért a durva támadásért (Csóti György és dr. Rott Nándor tapsol.), amelyet 12 évvel ezelőtt elkövetett ellene. Ez most itt nem történt meg, talán még lesz rá módja...Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hónapok óta meg-megújuló intenzitással vitatkozunk a szlovák-magyar alapszerződésről a parlament plenáris ülésein, bizottságaiban és a parlamenten kívül. Tisztában vagyok hát vele, hogy mostanra a legtöbb képviselő eldöntötte magában, adja-e a nevét az alapszerződés ratifikálásához vagy sem. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon kevés képviselőtársamat fogom most az alapszerződésről korábban kialakított szent meggyőződésében megingatni. Magam nem is fogom a vitát újabb részletekkel gazdagítani. Nem fogom, mert az újabb és újabb pro és kontra érvek áradata lassan elfedi a lényeget.

Szükségét érzem viszont annak, hogy a kérdésben magam és pártom álláspontjának summáját adjam. Szükségét érzem, mert bizonyos és egyre szaporodó jelekből arra kell következtetnem, hogy némely kormánypárti politikus előszeretettel hódol ama nem túl lovagias szenvedélynek, hogy a Fidesz és más ellenzéki pártok álláspontját külföldön, illetve honi diplomáciai testületekben eltorzítva, netán teljesen meghamisítva adja vissza.

Elsőként le kell tehát szögeznem: a Fidesz nem ellenez és nem támogat általában alapszerződéseket. Következésképpen általánosságban nem ellenzi vagy támogatja, hogy hazánk alapszerződést kössön a Szlovák Köztársasággal. A Fidesz álláspontja szerint ugyanakkor két ország jószomszédi viszonyának fenntartásához sem nem elengedhetetlen, sem nem elégséges feltétel úgynevezett alapszerződés kötése.

(17.00)

Azaz lehet két szomszédos ország viszonya jó, alapszerződés nélkül és lehet rossz, alapszerződéssel együtt is. A Fidesz ellenben minden olyan megoldást támogat, amelyről meg van győződve, hogy hazánk és a térség biztonságát erősíti. Így a Fidesz annyiban támogatja úgynevezett alapszerződések megkötését szomszédainkkal, így a Szlovák Köztársasággal, amennyiben ez a lépés hazánk és a térség biztonságát ténylegesen szolgálja.

Másodsorban a Fidesz elfogadja azt az érvelést, hogy Magyarország euroatlanti integrációját segíti, ha kapcsolatait javítja a szomszédaival. Elfogadja ezt az érvelést, de kizárólagosnak nem tartja. Kizárólagosnak két okból nem tartjuk: egyrészt azért nem, mert nem csupán Magyarországon áll, hogy milyen a viszonya a szomszédaival; másrészt pedig meggyőződésünk szerint maga az integrációs folyamat felgyorsulása segíthetné leghatékonyabban bizonyos szomszédos országokkal való kapcsolataink javítását. Nem árt emlékezetünkbe idézni, hogy az európai integrációs folyamat alapját jelentő Montánunió eredetileg a német-francia viszony konszolidálódása érdekében született. Ahogy Robert Schuman francia külügyminiszter, az ötlet szülőatyja fogalmazott: véget vetni a francia-német ellenségeskedésnek egyszer és mindenkorra.

A mi térségünk biztonságát is nyilvánvalóan jobban szolgálja az integráció, mint az elszigetelődés politikája. A magyar diplomáciának éppen ezért nem az a feladata, hogy stréber diák módjára azt szajkózza: tudjuk, hogy amíg nem rendezzük viszonyainkat a szomszédainkkal, addig nem nyerhetünk bebocsáttatást az Európai Unióba. Még akkor sem ez a feladata, ha a nyugati partnerek többsége ilyenkor jóindulatúan bólogat és megsimogatja buksi fejünket. A magyar diplomácia feladata valódi partneri viszony keretében megértetni a nyugati országokkal e soknemzetiségű térség konfliktusainak mozgatóit. Megértetni velük, hogy a régió konszolidálódása közös érdek és közös felelősség; Európa érdeke és felelőssége.

Másrészt pedig meggyőződésünk, hogy az Európai Unió elvárásainak nem az alapszerződés megkötésének ténye, hanem a térségben meglévő feszültségek oldódása felel meg. Nem kétséges, hogy alkalmi sikereket, netán ordókat és vállonveregetéseket el lehet érni látványos gesztusokkal, potemkinpolitizálással csakhogy veszélyes játék ez! Hamar kiderül ugyanis, ha a mosolydiplomácia valójában acsargást fed; hamar kerülhet a jó diák ellenőrzőkönyvébe banya a piros pont helyére. Egy nemzetközi szerződés esetén végtére is nem a szerződés megkötésének aktusa, hanem a szerződés tartalma és végrehajtásának mikéntje a mérvadó. Egy jószomszédi kapcsolatokról és baráti együttműködésről szóló szerződést kötni csak úgy érdemes, ha mindkét fél részéről megvan a végrehajtáshoz szükséges politikai akarat. Enélkül a szerződés jó esetben is csak írott malaszt marad. A XX. századi történelem sajnos arra tanít bennünket, hogy e kritériumok nélkül, nem kellő körültekintéssel kötött szerződések többet, sokkal többet ártanak, mint használnak.

Mindannyian tudjuk: a szlovák-magyar alapszerződés megkötésekor hiányoztak ezek a kritériumok, hiányzott a szerződő felek kölcsönösen eltökélt szándéka a viszonyok normalizálásához. A szerződés megkötésének valódi motívuma elsősorban nem belső igényből fakadt, hanem a megfelelés kényszeréből. A tárgyalópartnerek a külső nyomásra önként vállalt határidő szorításában olyan kérdéseket fel sem vetettek, amelyekről úgy hitték, hogy ilyen rövid idő alatt reménytelen a megegyezés. Így fordulhatott elő, hogy a Beneš-dekrétumok, a magyarság kollektív bűnösségének kérdése a szlovákiai magyar pártok nyomatékos kérése ellenére sem szerepelt a tárgyalási csomagban. A szlovák fél pedig megijedve attól, hogy az utolsó pillanatban a megegyezés kényszerétől hajtva beleegyezett az Európa Tanács 1201-es ajánlásának elfogadásába a szerződés aláírása óta mást sem tesz, mint kétségbeesetten cáfolja, hogy elfogadták volna az ominózus ajánlást. Az aláírási ceremónián átnyújtott szlovák jegyzék jól mutatja: mennyire álságos a kompromisszum a szlovák kormánnyal.

Vajon mennyit ér a gyakorlatban az a szerződés, amelynek sarkalatos kérdéseit a felek már az aláírás pillanatában eltérő módon értelmezik? Ezért mondtuk azt, hogy szerencsésebb lenne első lépésként a viszony sokoldalú tisztázása a partnerországok között, és e folyamat eredményeként lenne megköthető az a szerződés, amely nevében a jószomszédsági kapcsolatokról és baráti együttműködésről szól. Ezért mondtuk, hogy nincs értelme kapkodni, hiszen előre látható volt, hogy amennyiben az alapszerződés megkötése megelőzi a viszonyok sokoldalú rendezését, akkor az alapszerződés kapcsán a kormányok nem a vitás kérdések rendezésére fordítják energiájukat, és a szerződés paragrafusainak utólagosan eltérő értelmezgetése újabb vitákat generál.

Sajnos, jó jósoknak bizonyultunk. Nesze neked jószomszédság! A két jó diák, alighogy megkapta magatartásból a jelest, máris egymás haját húzza.

Tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el: legőszintébben kívánom, hogy bár bizonyulnának hamisnak aggodalmaink bár önöknek lenne igaza! Igazolná önöket a közeljövő, és lenne az önök kormánya által kimunkált, megkötött és önök által ratifikált magyar-szlovák alapszerződés az úgynevezett történelmi megbékélés kezdete; olyan alap, amelyre épülve megegyezések hálója segíti majd a szlovákiai magyarság jogainak kiteljesítését. Az elmúlt két hónap azonban az ellenkezőjét igazolja.

Sajnáljuk, de mi nem tudjuk osztani az önök optimizmusát, így nem tudjuk osztani önökkel a felelősséget sem. Ehhez az alapszerződéshez mi nem adhatjuk a nevünket.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)