Rott Nándor (FKGP)
DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnöknő. Igen tisztelt Elnöknő! Tisztelt Ház! Az imént a titkos iratokról, anyagokról beszéltem, most pedig a köziratokról, közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslathoz fogok néhány gondolatot fűzni. A két kérdéskör bizonyos vonatkozásban összefügg, de most nem ezekről az összefüggésekről fogok beszélni. Hogy ez a törvényjavaslat mennyire fontos és mennyire nélkülözhetetlen, azt már az előttem szólók nagyon alaposan és sokoldalúan bizonyították. Az előkészítés rendkívül alapos és kiváló módjáról is hallottunk elismerő szavakat és kaptunk áttekintést. Valóban, ennek a törvényjavaslatnak az elénk terjesztett formája minden szempontból megfelel a legmagasabb követelményeknek is, függetlenül attól, hogy számos részletkérdésben lehet javítani ezen az előterjesztésen. Én most csak egy-két olyan kérdést szeretnék föltárni, ami azt mutatja, hogy a leggondosabb előkészítés mellett és a szakemberek valóban teljes körű közreműködése mellett is óhatatlanul belecsúsznak bizonyos logikai hibák egy törvényjavaslatba.
Ennek a törvényjavaslatnak vannak olyan passzusai, főképpen az értelmező rendelkezések és az általános szabályok között, amelyeket meg kellene próbálni újrafogalmazni, illetve a fogalmazásukat pontosítani. Nagyon jól tudom gyakorlatból is , mennyire nehéz ezeknek az általános fogalmaknak a meghatározása és az értelmezés pontos rögzítése. De ha ebben kisebb lazaságok és hiányosságok is vannak, az elképesztő eredményre vezet, s ez aztán főképp a jogalkalmazás gyakorlatában válik végrehajthatatlanná; s ha egy jogszabályban végrehajthatatlan rendelkezések vannak, félő, hogy az egésznek az értékét aláássa.
Csak példaképpen említem meg, hogy a törvényjavaslat 4. §-a szó szerint azt tartalmazza felolvasom, mert csak így érthető a benne rejlő nonszensz -: "A szervek és a természetes személyek kötelesek a szervesen összetartozó irataik egységes megőrzéséről... gondoskodni". Természetesen az összefüggésből nyilvánvaló, hogy itt nem mindenféle iratról van szó, hanem csak azokról, amelyek ennek a törvénynek a hatálya alá tartoznak; de akkor, amikor megfogalmazunk egy törvényt, nem támaszkodhatunk rögtön egy értelmezésre is, mégpedig egy olyan logikai értelmezésre, amiből ki kell következtetni az adott rendelkezés terjedelmét! Itt, ebben a 4. §-ban olyan követelmény van leírva a természetes személyekkel, magyarán minden állampolgárral szemben, hogy köteles az összetartozó iratait egységesen megőrizni. Mindenki, aki normális ember, az igyekszik így rendezni a saját iratait, de azt hiszem, ez messze nem felel meg a törvény céljának. Ezt csak azért idéztem példaként, hogy sokkal pontosabb, precízebb meghatározásokra lenne szükség, hogy ezeket az értelmezési nehézségeket kiküszöböljük. És ez a nehézség egyrészt abból származik, mert az értelmező rendelkezések kissé szokatlan módon a szerveket, tehát a nem természetes személyeket és a természetes személyeket egy kalap alá veszik. Ez a 3. § b) pontjában történik meg.
(9.40)
Ettől kezdve miután ilyen furcsán a szervezet és a személy egy kalap alá vétetett tulajdonképpen a nem természetes személyre egyszerűsítjük le a jogi személyre vonatkozó rendelkezéseket, és kénytelen a törvény szövege is meg a nyájas olvasó is értelmezni a természetes személyekre. Ebből aztán az értelmező rendelkezések között egy csomó homály és kétértelműség ered. Bármennyire nehéz is ezeknek a kiküszöbölése, és kissé bonyolult megfogalmazásokat kíván is, azért felhívom a szakemberek figyelmét, hogy ezekre méltóztassanak majd egy kicsit odafigyelni. Teljesen természetesnek tartom, hogy a szakember, aki benne van ennek az egész kérdésnek a csínjában-bínjában, az ezeken nem akad fönn. De egy kívülálló talán könnyebben észreveszi, hogy az általános hétköznapi vagy jogászi logikával ellentétes dolgok kerülnek bele a törvénybe.
A törvény nagyon fontos elemének tartom, hogy a közlevéltárak anyagát valóban teljesen nyilvánossá teszi, és lehetővé teszi benne a kutatást, nem tartva fenn a korábbi gyakorlatot, amikor csak tudományos szervek kutathattak. Hiszen a tudományos szervek túldimenzionált előnyben részesítése tulajdonképpen nem is felel meg egy normális demokratikus rendszernek, ahol mindenkinek tudományos és nem tudományos szervnek egyaránt joga van arra, hogy bizonyos kérdéseket megismerhessen vagy azokkal foglalkozzék. Ez nagyon pozitív eleme a törvénynek.
Az is nagyon pozitív eleme, hogy ha valakit nem engednek élni a lehetőséggel, akkor az megfelelő jogorvoslati úton követelheti ennek a lehetőségét. Ismétlem, ezek nagyon pozitív vonásai a törvénynek.
Azonban mégis föl kell vetni a kérdést, hogy ennek az egész gondolatkörnek jogszabályilag kellően biztosított-e az a része, hogy azok a szervezetek és most elsősorban állami szervekre, állami szervezetekre gondolok , amelyeknél levéltári értékű anyagok keletkeznek, azokat megfelelő menetben a levéltárak rendelkezésére bocsátják-e. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy e tekintetben ennek a törvénynek a jogi biztosítékai teljesen kielégítőek.
Elnézést kérek, lehet, hogy én régimódian gondolkozom, de az én megítélésem szerint azok a jogszabályok, amelyekhez nem fűződnek szankciók, írott malasztok maradnak. Következésképp én ennek a törvénynek a végrehajtásában hiányolom a szankcionálási hátteret. Mert mi történik akkor volt már erre precedens, itt is elhangzott , amikor tudatosan semmisítenek meg iratokat. Ennek a lehetőségét a jövőben sem lehet kizárni. De ne legyünk mindjárt rosszindulatúak; nem tudatosan, hanem egyszerűen hanyagságból, hanyag ügykezelésből, hozzá nem értésből fontos dokumentumértékű anyagokat semmisítenek meg. Akkor egyszerűen azt mondjuk: kár; hiba történt.
Tehát ennek a nagyon fontos törvénynek, ennek a nagyon fontos processzusnak a hatékony jogi védelmét akár azzal, hogy az elmulasztásokra megfelelő büntetőjogi kategóriát találunk, akár azzal, hogy az eljárás menetét próbáljuk valahogy szankcionálással védeni nagyon fontosnak tartanám, éppen azért, mert ahogy Szabad György képviselő úrtól hallottuk egészében óriási értékekről van szó, és ezeknek az óriási értékeknek a mindennapokban folyik a továbbképződése, és ezeknek a nemcsak szellemi, hanem anyagi értéket is jelentő folyamatoknak a biztosítása és jogszerűségének az alátámasztása indokolttá teszi, hogy szankciók épüljenek bele ennek az egésznek a menetébe, és azok biztosítsák a nemzeti vagyon e részének a további sorsát.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)