Szűrös Mátyás (MSZP)

1995. június 6.

DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Frissebben szerettem volna szólni. A közelmúltban, amikor külpolitikai vitanap volt, akkor már nem jutott nekem idő, most pedig elég későn került rám sor, és másképp is kezdem a felszólalásomat, mint ahogy szándékoztam. Kénytelen vagyok reagálni Jakab Róbertné megjegyzéseire, tudniillik eleve lényeges különbség, hogy ebben az országgyűlésben az egyik kormánypárt egyik vezérszónoka a képviselőnő volt ez Szlovákiában egyelőre nem képzelhető el, nemcsak azért, mert magyar képviselők nem tartoznak a kormánypártokhoz, hanem egyébként sem , ezen kívül ez az Országgyűlés elfogadott egy európai jelentőségű nemzetiségi törvényt, itt nemzetiségi önkormányzatok vannak, és kormányzati szinten vannak hivatalok, amelyek felelősek a nemzeti és nemzetiségi kérdésekkel való foglalkozásért. Ezek lényeges különbségek, miközben természetesen nálunk is sok a teendő, ezt mindenki tudja. Ez az egyik dolog.

A másik pedig: Nemes Miklós képviselőtársamnak mondanám, hogy volt olyan politikus, sőt, voltak olyan politikusok a rendszerváltás előtt is, akik kiálltak a határon túl élő magyarok sorsáért, és aztán a rendszerváltás után vagy folyamatában ezt az alkotmányban is rögzítettük. Mert az úgy szólt, hogy a határainkon túl élő magyarok a nemzet részét képezik, és a Magyar Köztársaság felelős a sorsukért. Tehát volt ilyen.

Ezeket csak azért mondom, mert itt nagyon sok részlet hangzott el, sok minden, ami hasznos lehet, de végül is az általános vitában vagyunk, és nem kell feltétlenül mindjárt magyarázkodnunk, ha mások interpretálják a szavainkat. Nekem egy külföldi egyszer azt mondta, hogy ti azért vagytok magyarok, mert mindent meg tudtok magyarázni.

Most rátérek mondanivalóm lényegére. Néhány gondolatot szeretnék megfogalmazni, illetve felhívni a figyelmet bizonyos körülményekre.

Több képviselőtársam elmondta, hogy a magyar külpolitika három stratégiai célját illetően nemzeti egyetértés van ebben az országban ez lényeges dolog, erről nem szabad megfeledkezni , és ezek között, úgy gondolom, valamennyien a Szlovákiával való jószomszédi viszonyra törekszünk ezt is szükséges hangsúlyozni , csak a kivitelezés mikéntjét és módozatait illetően látszanak lényeges eltérések. Azt hiszem azonban, alapvetően mind a hat parlamenti párt képviselői a jószomszédi viszonyra törekszenek. Emellett azonban arra is gondolni kell, hogy nem feltétlenül alapszerződéssel lehet építeni a jószomszédi viszonyt.

Nekem egyébként imponált, ahogy Leitner képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójából és Rockenbauer Zoltán a Fidesz részéről kiegyensúlyozottan, körültekintően beszélt az egész ügyről. Én tudniillik elfogadom De Gaulle-nak azt a tézisét, amely szerint a politika alapvető formálója a tapasztalat. A tapasztalatokat a politikában és a külpolitikában is meg kell szerezni, ehhez pedig bizonyos időre van szükség, nem lehet tankönyvből megtanulni. Akik lelkesednek ezért az alapszerződésért, azok tapasztalatlanságának tudom be ezt elsősorban persze, hozzáállás, megközelítés kérdése is.

De nézzük csak! Az alapszerződés címe jószomszédi viszonyról, illetve baráti együttműködésről szól. Már itt probléma van! Mi az, hogy baráti együttműködés? Elég lenne csak együttműködésről beszélni. Az embereket barátság fűzi össze, az együttműködés pedig kimondottan a kölcsönös előnyökre, az érdekviszonyokra épülhet, és lehetek valakivel jószomszédi viszonyban, anélkül, hogy barátja lennék. Ez nagyon lényeges dolog. Azt hiszem, itt még egy kicsit visszacseng a régi barátsági szerződések szellemisége... (Taps a jobb oldalon.)..., talán nem feltétlenül, gondolom. A politika, a nemzetközi kapcsolatok és két ország viszonya kimondottan és szigorúan érdekekre épülhet.

Tehát ami az alapszerződést illeti: valóban nem is arról van szó, hogy a szöveg túlságosan rossz lenne. Az a szöveg önmagában véve nem rossz, bár, meg kell mondanom, hogy ez egy politikai nyilatkozat és szerződés keveréke.

Mindjárt meg is mondom: nekem korábban is az volt a véleményem, hogy először lépésről lépésre kellene építeni a kapcsolatokat Szlovákiával a többi szomszédos országgal is , és a végén lehetne összefoglalni, betetőzni a folyamatot egy deklarációval; vagy pedig egy politikai nyilatkozattal kell kezdeni, és aztán szépen, lépésről lépésre fejleszteni a kapcsolatokat. El kell viszont ismernünk, hogy egy folyamatban vagyunk, ez a folyamat valamikor elkezdődött, és egy folyamatot végig kell vinni, vagy pedig a választások után, amikor új kormány lépett a színre, akkor kellett volna változtatni nem a stratégiai célon, hanem a kivitelezés módján. Akkor lehetett volna. Most viszont már egy folyamatban vagyunk, ezt végig kell csinálni.

A kormány és az Országgyűlés felelőssége, hogy ki mit ír alá és ki mit erősít meg, mert itt valóban arról van szó, hogy sietség és kapkodás tapasztalható. Márpedig a sietség, a kapkodás a legrosszabb tanácsadó a politikában. Nem szabad! Azért támogattam Csóti György képviselő úr ügyrendi javaslatát, hogy halasszuk el most a vitát, mert ez a téma azért megéri az időt, amit ráfordítunk.

Itt nem arról van szó, hogy bizalmatlanok lennénk a szlovák vezetéssel szemben, hanem azt látjuk, hogy a sietség következtében nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Erről van szó. Határidő volt, nyomást gyakoroltak kormányainkra, hogy az úgynevezett stabilizációs konferencia keretében írjuk alá a szerződést. És hol van már Balladur? kérdem én.

Szóval igazuk van szerintem legalábbis azoknak a képviselőknek, akik azt mondják: korábban túlságosan is Moszkvára figyeltünk, most meg mintha túlságosan is a Nyugatra figyelnénk. (Taps a jobb oldalon.) Nekünk önálló, szuverén külpolitikát kell csinálnunk, még akkor is, ha egy kis ország vagyunk. Figyelni kell a nagyokra, de én, aki Moszkvában voltam nagykövet, tudom, mit jelent egy nagyhatalom nyomása.

(18.10)

Erről van itt szó, és arról, hogy ha akár a szlovák fél, akár a román fél részéről érzékelnénk: elfogadják azt a tézisünket, amit megfogalmaztunk Orbán Balázs, a legnagyobb székely szobrának avatásakor, hogy Erdély azoké, akik lakják és akiket földje évszázadok óta betakar. Ha ezt a szlovák fél így tudomásul veszi, azt hiszem, tudomásul veszi azt is, hogy az egyenjogúságot minden tekintetben biztosítani kell a magyarság számára, méghozzá társnemzetként. Erről van itt szó egyebek mellett, és hát ezt nem látjuk.

Nem arról van szó, hogy bizalmatlanság lenne bennünk, hanem arról, hogy a tettek alapján bizony komoly fenntartások és kételyek vannak bennünk.

A következő kérdés, amiről röviden szólni szeretnék. A nyugatiak nekünk azt mondják, nem engedik be konfliktusainkat az Európai Unióba, rendezzük dolgainkat szomszédainkkal; többek között ahogy ők fogalmaznak , nyitott határ- és nemzeti kisebbségi ügyeinket rendezzük. Kérem szépen, ez idáig rendben van. De a magyar diplomáciának és a külpolitikusoknak arra is figyelni kell, hogy itt különböző mércét alkalmaznak. Erre figyelnünk kell. Tudniillik, miközben azt mondják, hogy konfliktusainkat ne vigyük be az Európai Unióba vagy a NATO-ba, eközben az ő közösségükben hosszú évekig elnézték az angol-ír viszálykodást; nincs brit-spanyol megállapodás Gibraltárról; mi aláírtuk mármint Magyarország, Románia, Szlovákia , az Európa Tanács úgynevezett nemzeti kisebbségi keretegyezményét, amit viszont furcsamód Franciaország, Belgium és más unióbeli államok nem írtak alá.

Vagy mondok egy más példát. Be akarunk lépni a NATO-ba. Rendben van, mint említettem, ebben nemzeti egyetértés van. Fontos, hogy integrálódjunk. De visszatért-e Franciaország a NATO katonai szervezetébe? Vagy miért lépett ki Görögország a NATO katonai szervezetéből? Miért jó Ausztriának, Svédországnak, hogy miközben már az Unió tagjai, megőrzik katonai semlegességüket? Ezeket nem azért mondom, hogy zavart okozzak, hanem azért, mert ezeken is el kell gondolkodni, hogy egyenlő mércét alkalmaznak-e velünk szemben. Tudniillik a másik dolog, hogy nekünk nem feltétlenül ott kell helyet foglalnunk az egyesülő Európában, ahol azt nekünk kijelölik, hanem nekünk is irányítani kell, hogy megfelelő helyre kerüljünk (Taps a jobb oldalon.), ne maradjunk a periférián.

Aztán kérem szépen, legújabban az úgynevezett schengeni egyezmény másod-, illetve harmadrendű állampolgárokként kezeli Közép- és Kelet-Európa lakosait.

Mindez nem szabad, hogy minket elrettentsen, de tudnunk kell, hogy nekünk is alakítani kell a sorsunkat, illetve, hogy milyen helyet foglalunk el majd az Európai Unióban. És hát persze nem olyan egyszerű dolog ez, de nekem az a tapasztalatom, hogy akkor fogunk bekerülni legalábbis így látom , az Európai Unióba, amikor ebben igazán érdekeltek lesznek az Unió tagállamai. És mi hiába erőlködünk, ha mi a feltételeket ehhez nem tudjuk megfelelő ütemben előkészíteni. Húzni fogják az időt, hogy minél kevesebb kedvezményt kelljen majd nyújtani Magyarországnak.

Mindezek ellenére úgy gondolom, helyes a mi alapvető célkitűzésünk az integrációt illetően. De azért olyan hangok is hallatszottak és hallatszanak, hogy alapszerződés szükséges, most már pedig olyan kijelentéseket is lehet hallani, melyek szerint nem fogják mérlegelni, hogy melyik fél miatt nem javultak megfelelően a kapcsolatok és nem rendeződtek a konfliktusok. Nagyon eltérően nyilatkozott, mondjuk, a francia integrációs miniszter és legújabban Karsten Voigt, a NATO közgyűlésének elnöke.

A másik dolog, amiről beszélni szeretnék, a garanciák kérdése. Kérem szépen, nemcsak arról van szó, hogy egy szerződés annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, hanem milyenek a garanciák. Most, amikor Szlovákia és bármelyik állam belépett az Európa Tanácsba, bizonyos követelményeket állítottak elé. És ellenkező folyamatok játszódnak le. Ez az egyik dolog, hogy Szlovákia részéről én nem látom a megfelelő garanciákat, amikor ellenkező lépések történnek; de az európai közösségek, illetve államközösségek részéről sem, olyan helyzetben gondoljunk csak bele , amikor saját embereiket sem tudják megvédeni a Balkánon. Hogyan lehet ilyenkor arra gondolni, hogy, kérem szépen, írjuk csak alá nyugodtan és ratifikáljuk is, a garanciák adva vannak. Nincsenek adva komoly garanciák e szerződés gyakorlati érvényre juttatásához.

Ezeken el kell gondolkodni. Azt hiszem tehát, hogy nem az alapszerződés szövegével van itt alapvetően probléma, hanem a körülményekkel, feltételekkel, garanciákkal és így tovább.

Mindezek után összefoglalóan annyit szeretnék csupán mondani nem kívánok részletekbe bocsátkozni, itt sok minden elhangzott , hogy eddigi külügyi pályafutásom tapasztalatai alapján erős fenntartásokkal kezelem ezt az alapszerződést. Nem látom tehát érvényre juttatásának, megvalósításának feltételeit, garanciáit és elsietettnek tartom az egészet. Elsietettnek, de hangsúlyozom, hogy miután a folyamat közepén vagyunk, ezt a kormány kénytelen most már végigcsinálni, de le lehetne és le kellene vonni bizonyos következtetéseket legalább a további kapcsolatépítés tekintetében, illetve a további alapszerződések kidolgozását illetően. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon és Kósa Ferenc részéről.)