Szentkuti Károly (SZDSZ)
SZENTKUTI KÁROLY (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy levéltáros után most egy muzeológus is megszólal és remélem, hogy ebben a parlamentben nemsokára majd a múzeumi törvény is vitára kerül, hisz legalább olyan fontos lenne e terület törvényi szabályozása is, mint most a levéltári törvény. A vita során elsősorban arról hallhattunk, elsősorban talán az tart közérdeklődésre számot, hogy melyek a kutatási szabályok, hogyan lehet a levéltárakban kutatni, milyen feltételek között. Azt gondolom s erre részben Pető Iván is utalt , hogy nagyon fontos kérdés és valós az, hogy a levéltárak az állampolgárok egy jelentős részének nyújtanak szolgáltatást. Van egy adat nálam, amiből kiderül, hogy a levéltárak a kárpótlási törvénnyel kapcsolatosan 240 ezer ügyet kezeltek 1991 és '94 között. Tehát a levéltárak nemcsak a tudományos kutatás és kutatók számára fontos intézmények, hanem nagyon sok ezer állampolgár számára is, tehát állampolgári érdekek, igények kielégítésének bázisai. Ezen túl természetesen az állami jogfolytonosságnak az őrző intézménye is.
Tehát nagyon nem mindegy, hogy a levéltárak működése milyen, hogy a levéltárak az állampolgárok érdekeit milyen szinten, milyen minőségben, milyen módon, milyen gyorsan tudják kielégíteni. Hiszen ha ezt végiggondoljuk, akkor a levéltárak működése alapvetően állami feladatként kezelhető. Ma az a helyzet, hogy a levéltárak mind a Fővárosi Levéltár, mind a megyei levéltárak önkormányzati fenntartásban vannak, tehát önkormányzati intézmények, az Országos Levéltár pedig minisztériumhoz tartozik. Tehát ma a levéltárak ügye, a levéltárak működése nagyon szorosan kötődik az önkormányzatok, elsősorban a fővárosi és megyei önkormányzat működéséhez, ezen önkormányzatok lehetőségeihez. Tehát az igazi kérdés vagy legalábbis nagyon fontos kérdés számomra, mint önkormányzati bizottsági tag számára az, hogy ezt az állami feladatot, mint egy kvázi átadott feladatot a megyei önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat milyen szinten tudják ellátni; el tudják-e folyamatosan helyezni azokat az iratanyagokat, azokat a gyarapodó iratanyagokat, amelyekre ez a törvény is kötelezi majd a levéltárakat, meg tudják-e őrizni ezeket és a kutatók, a kutatás számára és az állampolgárok számára milyen gyorsan tudják hozzáférhetővé tenni. Ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy ezek az iratanyagok nedves raktárhelyiségekben lesznek tárolva, hogy megeszi őket a gomba, hogy nem kerülnek időben konzerválásra, hogy tönkremennek. Márpedig akkor a dolog értelmetlenné válik, hiszen tönkrement iratanyagokat kutatni, ezekből tapasztalatokat nyerni vagy akár állampolgári igényeket kielégíteni nagyon nehezen lehet.
Tehát a szakmai ismérveken túl nagyon fontos kérdés a levéltárak működtetésfinanszírozása, amire lehetne talán azt is mondani, hogy természetesen ez a törvény nem tér ki, nem foglalkozik vele, de úgy gondolom, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak, és mivel önkormányzatokról van szó, a Belügyminisztériumnak és természetesen nem utolsósorban a Pénzügyminisztériumnak is foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Nincs átgondolva ez a kérdés.
Jelenleg egyébként a finanszírozás úgy működik, hogy van egy megyei normatíva, ez a bizonyos 490 forint/fő a megyei vagy fővárosi lakosságra vetített arány, amiben benne vannak: a közgyűjteményi, közművelődési feladatok, múzeum, levéltár, könyvtár, pedagógiai intézet, megyei művelődési központok finanszírozása, igazgatási feladatok és ezekből kerül a levéltáraknak is pénz, természetesen az önkormányzatok döntése alapján.
Tehát meggondolandó, hogy vajon ez a finanszírozási rendszer, ez a finanszírozási mód a legjobb-e, a legoptimálisabb-e. Elképzelhetőek nyilván más megoldások, amelyeket érdemes lenne végiggondolni. Vannak is erre analógiák, elsősorban ott, ahol nagyon erős az állami feladatellátás jelentősége, vagyis arról lenne szó, hogy bizonyos fajta címzett támogatási rendszerrel meg lehetne határozni az országban lévő megyei és fővárosi levéltárak működési támogatását, amelyre nyilván többféle számítási módszert lehet alkalmazni. Ez akár tételesen megjelenhet a költségvetési törvény mellékletében is lásd például tűzoltóságok, vagy a színházak finanszírozását, bár az egy speciális variáció. Ez igenis biztonságot adna a levéltárak működési feltételeinek megteremtéséhez.
Ugyanakkor arról is nagyon kevés szó esett, hogy a levéltáraknak egy fontos helyisége a raktár. Itt senki ne értsen, mondjuk diszkontraktárat vagy zöldségraktárat, mert ez a raktár nem az. Ez gyakorlatilag egy tudományos hely is, hiszen ettől levéltár a levéltár, ettől múzeum a múzeum. Tehát nagyon jelentősek a raktári problémák a levéltári területeken. A bekerülő iratanyagokat nem tudják elhelyezni a levéltárak, vagy nem is tudják átvenni, tehát ezek az iratanyagok valahol könnyen elveszhetnek.
Amennyire én tudom, 2000-ig körülbelül 43 ezer folyóméter iratanyagot kellene elhelyezni a levéltáraknak és ehhez a raktári kapacitás persze országosan eltérő, de nem jó: rossz. A törvényben történik utalás arra, hogy az Országos Levéltár minden évben készít egy állapotjelentést a művelődési miniszter számára a levéltárak raktári helyzetéről. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezekből az anyagokból kiindulva körülnézni, s megteremteni egy raktárfejlesztési rendszert, aminek nagyon sokféle módja van, akár üres, elhagyott épületek igénybevételével, akár a címzett támogatási rendszerben egy preferációval.
(10.10)
De hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, az biztos, mert valóban nem lesznek kutathatóak az anyagok, ha nem lesznek meg az objektív feltételek ahhoz, hogy ezeket a levéltári iratokat a levéltárak, nem is azt mondom, hogy a legmagasabb színvonalon, de legalább szakmailag hitelesíthető színvonalon kezelhessék.
Zárásként azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket mindenképpen tisztázni kellene, ugyanis működési, pénzügyi háttér nélkül mindazok a szakmai elvek, amelyek megfogalmazódnak, nagyon nehezen fognak működni, márpedig ez a színtiszta valóság, ez a színtiszta realitás.
Elhangzott ma már az is, hogy a levéltárosok általában olyan emberek, akik nem nagyon tudják az érdekeiket érvényesíteni vagy legalábbis nem kiabálják tele a sajtót a problémáikkal, próbálnak tisztességesen dolgozni, de ez nem jelenti azt, hogy ez a kérdés legalább nem olyan fontos kérdés, mint ami esetleg nagyobb publicitást kap.
Tulajdonképpen azt kérem az illetékes minisztériumoktól, hogy ezzel a kérdéssel is nagyon intenzíven foglalkozzanak, és próbáljanak keresni olyan közép-, hosszú távú megoldásokat, amelyek ezt a kérdést rendezhetik. Köszönöm szépen. (Taps.)