Dobos Krisztina (MDF)

1995. június 6.

DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ez a vita nem volt érzelmektől mentes, most én mégis csak tényekre szeretnék hivatkozni. Azért szeretnék tényekre hivatkozni, mert a vita kapcsán kiderült, hogy a magyar parlament képviselői sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy a kultúra területén, illetve az oktatás területén milyen fontos az alapszerződés kérdése. Hiszen úgy gondolom, hogy a jó, baráti együttműködés és én ezt nem félek kimondani , feltétele, hogy ismerjük egymás kultúráját; és necsak mi, hanem az elkövetkezendő nemzedékek is.Valójában nagy figyelemmel gondolunk a szerződésre, és képviselőtársam említette, hogy bizalommal is tekintsünk a szerződésre. Azonban ennek a bizalomnak vannak olyan pontjai, amelyek számunkra időnként nagy kérdőjeleket vetnek fel, és azt hiszem, erről már részben Varga képviselő úr is említést tett. A magyar kultúrában és a magyar oktatási rendszerben mind a közoktatási törvény, mind a nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó törvény biztosított olyan különleges jogokat, amelyeket, úgy gondolom, nem szabad különleges jogoknak, hanem természetes jogoknak kell tekinteni.

Említettem már, hogy az óvodákban, az iskolákban lehetőség van arra, hogy akár fél csoporttal működjenek nemzetiségi tannyelvű csoportok; említést tettem arról, hogy külön normatívával rendelkeznek. De nem tettem említést arról, hogy a '93-as közoktatási törvényben külön biztosítottuk, hogy az Országos Közoktatási Intézetben, az Országos Közoktatási Szolgáltató Intézetben és az ország nyolc pontján működő tankerületekben külön nemzetiségi státuszok létesüljenek, és azt is tudjuk, hogy nem mindenhol sikerült betölteni, de nem lehet mással betölteni, mint nemzetiségi képviselővel, illetve nemzetiségből származó tanárral vagy szakértővel.

Ezen kívül a köznevelési tanácsnak külön nemzetiségi altanácsa van, amely, úgy gondolom, a legfontosabb döntéseket és elemzéseket hozza, illetve készíti a közoktatás területén. És ha ezek a tételesen felsorolt dolgok Szlovákiában is működhetnének, akkor sokkal nagyobb bizalommal tekintenénk az alapszerződésre.

Az előbb említettük képviselőtársam, Varga István említette azt a bizonyos április 22-ei 16 oldalas dokumentumot, ami olyan következtetésekre enged minket jutni, hogy bizony itt megakadályozni vagy erősen gátolni kívánják a nemzetiségi oktatást. Hiszen ha csak arra gondolok, hogy az óvodákban 28 órán kötelező egy héten szlovák nyelvet tanulni, akkor ezzel szemben mi Magyarországon biztosítjuk azt a lehetőséget, hogy ha van szlovák anyanyelvű óvónő, akkor teljes egészében szlovák nyelven folyhat a nevelés és az oktató munka. Ha van lehetőség arra, akkor a középiskolákban teljes egészében szlovák nyelven folyhat minden tantárgy oktatása és szlovák nyelven lehet érettségizni, és soha nem kérdezik meg egyetlenegy középiskolában sem, hogy magyar anyanyelven kíván-e felvételizni, hiszen ha van tanár, akkor természetesen ezt is biztosítják. Most azonban egy másik dokumentumra szeretnék hivatkozni, amely az elmúlt időszakban nem kapott kellő hitelt vagy talán kellő figyelmet. Az állami nyelvről szóló törvény alapelveinek tervezete van a kezemben, s az 5. alapelvének 3. §-a azt mondja ki, hogy a területi és helyi televíziós és rádióállomások államnyelven közvetítik műsoraikat. Egyéb nyelveket csak azután lehet használni, ha az adott műsort államnyelven már közölték.

Tessék végiggondolni, ha az oktatás területén elindult egy ilyen folyamat, ha a televízió, mint az egyik kultúraközvetítő területén elindul egy másik folyamat, akkor hol lehet azt a baráti együttműködést, hol lehet azt a jó szándékot feltételezni, ami egymás kultúrájának a tiszteletben tartását feltételezi, és úgy gondolom, ezt nemcsak feltételezni kell, hanem ez kötelezettséget is jelent. Ugyanebben a tervezetben szerepel a következő paragrafus: A gyermekek és az ifjúság számára készült tv-, video- és filmműsorokat állami nyelven vezetik. Tehát szó nincs arról, amit az előbb többen elmondtak képviselőtársaim, hogy az oktatás, a kultúra területén bármiféle jó szándékú együttműködésre, jó szándékra lehet következtetni.

És még egy paragrafust hadd idézzek, amelyik "Az államnyelv alkalmazása az egyházakban" címet viseli. A Szlovák Köztársaság területén a vallási, istentiszteleti szertartásokat államnyelven tartják meg. A vallásirodalmat szlovák nyelven adják ki. És ugyanennek a végén: a nyelvileg vegyes területeken ezt a jogot a szlovák nemzetiségű állampolgárokkal szemben megsértik, ha más nyelven tartják az istentiszteletet. Úgy hiszem, ezek azok a tények, amelyek arra indítanak minket, hogy legyünk elővigyázatosak, gondolkozzunk el azon, milyen következménye van az alapszerződésnek.

Képviselőtársnőm múlt heti felszólalásában azt mondta, hogy a mi parlamentünknek ma nincs oka kételkedni a partner tisztességében.

(19.40)

Ezt mondta, annak ellenére, hogy ő pontosan tudja: Rozsnyón a magyar iskolaigazgatót leváltották azért, mert a magyar pedagógusok továbbképzésén vagy közgyűlésén a magyar nyelvet használták. De ezzel nincs vége a leváltásoknak, hiszen a dunaszerdahelyi módszertani központ magyar nyelvű vezetőjét szintén felmentették.

Úgy hiszem, hogy példátlan lenne Magyarországon, ha szlovák anyanyelvű pedagógusok tanácskozásán a magyar kulturális minisztérium bármelyik képviselője felszólítaná őket, hogy ne használják anyanyelvüket; mint ahogy most folyik a napokban Gyulán a cigány nemzetiségű pedagógusok tanácskozása, és természetesen használhatják a saját nyelvüket.

Ezek a példák, amelyeket az előbb Varga képviselőtársam és most én fölolvastunk, arra figyelmeztetik a kormánypártokat és az ellenzéki padsorokban ülő képviselőket is, hogy olyan döntést hozunk, aminek a következményei beláthatatlanok. Beláthatatlanok, hiszen úgy hiszem, csak akkor van partneri viszony, akkor van baráti viszony, ha az együttműködésben tiszteletben tartjuk egymás kultúráját és egymás oktatási rendszerét. S miután nem látjuk nemhogy ezeknek a garanciáit, hanem a szándékait hiszen úgy gondolom, mi a szándékokkal is megelégednénk , ezért nem tudjuk támogatni az alapszerződés ratifikálását. És úgy gondolom, célszerűbb lenne, ha a kormány a ratifikálás előtt legalább a kultúra, az anyanyelvápolás területén valamiféle feltételeket kötne ki. Ezekhez a feltételekhez természetesen csak akkor van értelme ragaszkodnunk, ha ezek kölcsönösek és én egyetértek Jakab Róbertné képviselőtársammal , hogy ugyanezeket a feltételeket Magyarországon is teljesíteni kell.

A mai helyzet és a tendenciák ismeretében azonban mégis azt gondolom, lényegesen különbözik a helyzet Magyarországon és Szlovákiában. Hiszen nem vitatjuk és nem tagadjuk, hogy '90 előtt a hatvanas évek következményeként számtalan esetben megsértették a szlovák nemzetiség jogait, de úgy gondolom, hogy az elmúlt öt-hat évben ezeknek a jogoknak az érvényesülése egyre nagyobb lehetőséget kapott, és azt tartanánk célszerűnek, ha hasonló történne Szlovákiában is. Ha ezeket a szándékokat és ezeket a tetteket látnánk, akkor tudnánk támogatni az alapszerződést; így azonban nem látjuk ennek a hasznát, nem látjuk a Szlovákiában élő magyarság számára ennek a perspektíváját. És ezért rendkívül fontos, hogy mit tesz ma, milyen döntést hoz a parlament.

Végezetül engedjék meg, hogy egyetlenegy mondattal hadd említsem meg: ugyan itt most az oktatásról és a kultúráról beszéltem, de úgy gondolom, ez a jövő nemzedék számára nem egy kérdés hanem az alapkérdés. És ebben az alapkérdésben nem szabad, hogy engedjen a parlament! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)