Kőszeg Ferenc (SZDSZ)

1995. június 6.

KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A múlt alkalommal Kutrucz Katalin képviselőtársunk észrevételezte az előttünk fekvő törvényjavaslat néhány anomáliáját. Joggal! De erre azért volt módja, mert fekszik előttünk egy törvényjavaslat. Az előző kormány ugyanis elszántan elkerülte, hogy törvényt kelljen alkotnia az államtitokról és a szolgálati titokról. Tervezetek készültek, hiszen nyilvánvaló volt, hogy az 1987-ből ránk maradt abszurd tvr.-t az Alkotmánybíróság előbb-utóbb alkotmányellenesnek fogja minősíteni. De valamennyi, még oly keret jellegű szabályozás is fennakadt valamiféle kormányzati akaraton, szűrőn. A kormányzat úgy vélte, nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a kormány és az apparátus számára kényelmesebb volna, mint a pártállamtól öröklött jogszabály, amelyet így is lehetett értelmezni, meg úgy is lehetett értelmezni. Ennek a kényelmes álláspontnak volt köszönhető, hogy a volt III/III-as iratok mint emlékezünk rá egyik nap államtitkot képeztek, a másik nap az információs önrendelkezési jog alapján hozzáférhetők voltak, aztán megint államtitkot képeztek, aztán meg nem képeztek államtitkot. Kizárólag a kormányzat számára kényelmes titoktörvényt azért is nehéz alkotni, mert minden ellenkező híresztelés ellenére a világban makacsul tartja magát az a tendencia, hogy a személyes adatok vonatkozásában a polgárnak nagyfokú védelmet kell biztosítani, a közérdekű adatokat ellenben minden választópolgárnak jogában áll megismerni.

Az európai egyezmény ezzel kapcsolatos szövege közismert, Kövér László is hivatkozott rá az előbb. De az 1989-es angol partition secret act is azzal a mondattal kezdődik, hogy ezt az új törvényt, az 1911-es törvényt részben felváltja és módosítja olyan módon, hogy a hivatalos információk szűkebb körét részesíti védelemben. És valóban, az angol törvény csak a nemzetbiztonság, a honvédelem, a nemzetközi kapcsolatok és a bűnüldözés területén létrejött hivatali titkokat a brit törvény nem tesz különbséget államtitok és szolgálati titok között részesíti büntetőjogi védelemben.

Az Egyesült Államokban alapelv, hogy a törvényhozás mindent tudhat, amit a végrehajtó hatalom tud. Ez még a nemzetbiztonsági kérdésekre is igaz, ott törvény mondja ki, hogy a szenátus és a képviselőház nemzetbiztonsági bizottságát a végrehajtó hatalom folyamatosan és teljeskörűen informálni köteles a titkosszolgálati tevékenységről. Hogy hogyan érvényesül mindez, tehát nemcsak a titkosszolgálati vonatkozás, hanem általában a végrehajtó hatalom titkai és a képviselőházi jogosítványok kapcsolata, azt nem annyira törvények szabályozzák, inkább a szokásjog. A szenátorok és képviselők folyamatos alkupozícióban vannak a Fehér Házzal. Az elnök és környezete pontosan tudja, hogy nem tanácsos egy képviselőt vagy egy szenátort azzal elvadítani, hogy információigényét nem, vagy csak tessék-lássék módon elégítik ki. Hiszen az ottani pártrendszerben, ahol nem a kormánypárt és az ellenzék áll szemben egymással, hanem a törvényhozás áll szemben a végrehajtó hatalommal, a legközelebbi kényes szavazásnál egy megsértett szenátor vagy congressman keresztbe tehet az elnöknek is.

De nem azért vagyunk itt, hogy az angolszász információszabadságot dicsőítsük, hanem hogy az előttünk fekvő törvényt dicsérjük vagy bíráljuk. Az eddigi szabályozással szemben és számos nyugati szabályozással szemben is egy jelentős előnye van a törvénynek, hogy bizonyos garanciákat hordoz. A törvény titokkörökről szól, a minősítőt általában magas szinten határozza meg és megjelöli az államtitok tartalmi meghatározottságát. Ez igen fontos változás, ugyanis az 1987-es törvényerejű rendeletben voltak ugyan tartalmi elemek, de egyúttal azt mondta, hogy államtitok és ezt egy kapcsolatos kötőszóval kötötte a tartalmi elemek meghatározásához államtitok az, amit a minősítő államtitoknak ítél, minősít. Ebből máig ható, bíróság előtt folyó viták következtek olyan titkok ügyében, amelyek tartalmuk szerint nyilvánvalóan nem államtitkok, még a '87-es tvr. értelmében sem azok, de rajtuk van a miniszter pecsétje, hogy államtitok és a bíróság jelen pillanatig úgy értelmezi az ilyen jellegű minősített iratokat, hogy azok nem adhatók ki. Jelentős garancia az is megintcsak hadd utaljak arra, hogy ezt Kövér László képviselőtársam is említette , hogy a szolgálati titok vonatkozásában is elkerüli a törvény az ad hoc minősítést, a szolgálati titkok körének is meg kell jelennie a hivatalos lapban.

Ha a garanciákra gondolunk, a garanciák köreit vesszük szemügyre, feltűnik egy hiány a törvényben. Egy olyan hiány, amely a kormányprogrammal szemben jelenik meg. A kormányprogram ugyanis arról beszél még, hogy létre kell hozni egy titokfelügyeleti bizottságot, a parlament által választott és a parlament alárendeltségében működő titokfelügyeleti bizottságot. Ez azonban nem parlamenti bizottság volna és az lenne a feladata, hogy folyamatosan felülvizsgálja a titokká minősítést és szót emeljen a túlminősítések, a túltitkosítás ellen.

Ez nincs benne a törvényjavaslatban, holott az előkészítés során számos beszélgetést, vitát folytattunk erről és többé-kevésbé ki is alakult valamiféle koncepciója ennek a titokfelügyeleti bizottságnak. A magam részéről valami olyasmit képzeltem és képzelek, hogy mondjuk egy hat tagú bizottság lenne, nem képviselőkből állna ez a bizottság, de a parlamenti pártok delegálnának egy-egy tagot ebbe a bizottságba és az ügydöntő elnök szavazategyenlőség esetén az adatvédelmi biztos lenne.

Végül azonban, mint azt mindenki látja, nem került be ez a titokfelügyeleti bizottság a törvénybe és magam is elálltam attól, hogy módosító indítványt nyújtsak be erre vonatkozóan. Nem azért, mert nem látom elég esélyesnek az elfogadását, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy felesleges az olyan üres intézmények számát szaporítani, amelyekről a törvény rendelkezik ugyan, de a működésük még igen távol áll. Ugyanis a dolog azzal kezdődik, hogy e pillanatban még adatvédelmi biztos sincs, mint ahogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa sincs, évek óta húzódik a megválasztásuk. Azt hiszem, hogy akkor járunk el tulajdonképpen bölcsen, pragmatikusan ha úgy tetszik, vagy valamilyen konzervatív-liberális értelemben politikusan, ha legalább azt megvárjuk, hogy lesz adatvédelmi biztos, meglátjuk, hogy hogyan tud működni, hogyan tudja befolyásolni a titkokkal való gazdálkodást a szónak mindkét értelmében.

Abban az értelmében is, hogy hogyan tud kiállni a személyes adatok védelmében és hogyan tud kiállni a közérdekű adatok nyilvánossága ügyében.

(11.30)

Ha munkája szükségessé teszi egy ilyen titokfelügyeleti bizottságnak a felállítását, akkor a tapasztalatok, az élet ismeretében majd érdemes visszatérni erre a kérdésre.

Kuncze Gábor belügyminiszter úr expozéjában megemlítette, hogy az államtitokról és szolgálati titokról szóló törvénynek a legsérülékenyebb, legsebezhetőbb pontja az államtitkok köre, a törvény melléklete. Én azt hiszem, hogy ez nagyon is így van.

Hadd szóljak a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos államtitkokról, úgy is, mint a nemzetbiztonsági bizottság tagja.

A nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos titokköröket úgy határozza meg a törvény melléklete, hogy voltaképpen sorra veszi a még el sem fogadott és sok tekintetben erősen vitatott nemzetbiztonsági törvényben szereplő nemzetbiztonsági szolgálatok feladatlistáját. Ezek közé és ezek alapján a nemzetbiztonsági szolgálatok viszonylatában államtitokká nyilvánít olyan információkat, amelyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal akkor szerez meg, ha például valóban feladatkörévé válik a szervezett bűnözéssel kapcsolatos rendszeres információgyűjtés. Azonban még egyáltalán nem eldöntött, hogy ez így lesz-e. Az erre vonatkozó törvényjavaslatban ez valóban így szerepel, de ezt számos párt, számos szakértő, számos intézmény vitatja, tehát azt gondolom, hogy kissé elhamarkodottak a nemzetbiztonsági szolgálatok, amikor egy még nem létező törvényre építik a maguk titokköreit.

Azt gondolom, hogy ez különben is felesleges. Felesleges az, hogy nemzetbiztonsági vonatkozásban a titokkörök ilyen részletezőek legyenek. Sokkal helyesebb volna sokkal általánosabban meghatározni azt, hogy a titkos információgyűjtés, egyáltalán a törvényben és a majdan törvényben meghatározott feladatkörük szerinti titkos információgyűjtés révén birtokukba került titkok ne államtitkot képezzenek. Nem kell ennyire elaprózottan foglalkozni ezzel. Egyébként én magam megpróbáltam egy módosító indítványban valamivel rövidíteni a nemzetbiztonsági szolgálatok titokkörét.

Ezzel a kiterjedtséggel, tehát azzal, hogy minden valóságos vagy elképzelt feladatra vonatkozóan kimondja a törvény a nemzetbiztonsági szolgálatok által kezelt adatok és információk államtitok voltát, abba a veszélybe kerülünk, hogy megint létrejön az a tulajdonképpen bizarr helyzet, amely korábban jellemezte ezen szolgálatok tevékenységét, vagyis hogy mindaz, amihez ezek a szolgálatok hozzáérnek, az nyomban titokká válik. Szinte anekdotikus arról beszélni, hogy '89-ben, amikor még teljes gőzzel működött az egykori állambiztonsági szervezet, szigorúan titkos jelentésben számoltak be arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum a Műegyetemen nagygyűlést tartott és ennek a szónoka Antall József volt. Nemrégiben jelent meg a Belügyi Szemlében egy kerekasztal beszélgetés arról, hogy az állambiztonsági szolgálat titkos állományú tisztje részt vett egy politikai gyűlésen és azt a parancsot kapta, hogy másnap reggel nyolc órára készítse el a gyűlésről a jelentést a főnöke számára. Egész éjjel dolgozott rajta, reggel nyolc órakor ott volt a jelentés, és amikor az éjszakai munka után kifújta magát, kezébe vette az újságokat és a Magyar Nemzetben sokkal jobban le volt írva ugyanaz a gyűlés, mint az ő titkos jelentésében.

Természetszerűen a nemzetbiztonsági szolgálatok gyűjtenek titkos eszközökkel információkat és gyűjtenek nyílt eszközökkel információkat. Így van ez külföldi vonatkozásban és belföldi vonatkozásban egyaránt. Semmi értelme nincs annak, hogy a nyílt eszközökkel gyűjtött, mindenki számára hozzáférhető információk, amennyiben a nemzetbiztonsági szolgálatokhoz kerülnek, egyszerre államtitokká váljanak.

További probléma ezzel az államtitok körrel, hogy úgy tűnik, nem történt meg igazán a kormányzati összehangolás a különböző államtitok köröket megállapító szervezetek között. Például a Nemzetbiztonsági Hivatal a szervezett bűnözéssel kapcsolatos titkos információszerzés során beszerzett adatait nyolcvan évre minősíti államtitoknak. A rendőrségnél ugyanezek az adatok, hogyha nem kerülnek nyomban felhasználásra a büntetőeljárásban, akkor kilencven évig titkosak, vagyis van tíz év, amikor ugyanaz az adat a nemzetbiztonsági szolgálatnál már nem államtitok, a rendőrségnél még államtitok. De tegyük hozzá, hogy a rendőrségi törvény szerint a titkos információgyűjtéssel szerzett adatok a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülés végéig kezelhetők. Ez húszéves ítélet esetén, mondjuk azt a számunkra jó, az elítélt számára nem jó esetet, ez negyven év. Akkor viszont ötven év, amikor nem lehet tudni legalábbis én nem egészen tudom , hogy mit csinál azzal az adattal a rendőrség, amelyet már nem kezelhet, de még államtitok. Mi lesz vele? Lehet, hogy van erre valami kádencia, én mindenesetre nem tudtam rájönni, hogy hogyan kell ezt értelmezni.

A határőrség titokkörénél: a határőrség feladatai rendkívüli és szükségállapot esetén 15 évig minősülnek államtitoknak, ez az államtitokká minősítés leghosszabb ideje 15 év. A rendőri csapaterő irányításával kapcsolatos információk ugyancsak minősített helyzetekben harminc évig képeznek államtitkot. Miért van az, hogy a határőrségnél csak 15 év ez a minősített állapotra rögzített államtitok, a rendőrségnél a duplája?

Az országmozgósításra vonatkozó összesített tervek a Honvédelmi Minisztérium titokkörében 90 évig képeznek államtitkot, a polgári védelem vonatkozásában 15 évig.

A rendőrség titkos információgyűjtő tevékenységével kapcsolatos oktatási célú kiadványok 30 évig képezhetnek államtitkot. A Nemzetbiztonsági Hivatalnál ugyanezek az oktatási anyagok 50 évig, illetve nem voltam pontos, nem ugyanezek az oktatási anyagok, mert egy külön szabályban azt mondja a titokköri jegyzék, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok titkosszolgálati eszközeire, módszereire, eljárásaira vonatkozó minden adat 80 évig titkos. Kíváncsi vagyok, hogy mi van ezekben az oktatási anyagokban, hogyha nem az információgyűjtés titkos eszközeire vonatkozó oktatási anyagok, és mi indokolja azt, hogy az oktatási anyagok csak 50 évig legyenek titkosak, miközben a kíváncsiskodó rendőrségi oktatási anyagokból megismerheti a titkos információgyűjtés eljárásait és eszközeit. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a rendőrség közvetlenül maga nem gyűjt titkos információkat, hanem megbízza ezzel a feladattal a nemzetbiztonsági szolgálatok kötelékében működő szakszolgálati főigazgatóságot. De ez tulajdonképpen csak mellékes ebből a szempontból.

Ugyancsak a nemzetbiztonsági szolgálatoknál a technikai rendszerek és eszközök kutatására, fejlesztésére vonatkozó adatok maximális titkosítása nyolcvan év. Gondoljuk meg, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok kifejlesztésében került volna erre sor, akkor most a hegyikristályos rádió államtitokká minősítése talán a vége felé járna.

A honvédelmi szempontból kiemelkedő fontosságú találmányok titkosítási ideje ötven év. Ha Teller Ede véletlenül itthon marad és Magyarországon találja fel a hidrogénbombát, akkor az államtitok volna, holott a valóság az, hogy ismereteim szerint a hidrogénbomba előállításának a technológiája ismertebb, mint az ó-egyiptomi rézolvasztás technológiája vagy a viking vaskohászat technológiája.

(11.40)

Szóval mindezzel arra szeretnék kilyukadni, hogy kissé hosszúnak tűnnek ezek a titkosítási idők, különösen a technikai vonatkozásúak; a technika mai fejlődése során a kutatási és fejlesztési eredmények nem állnak el ilyen hosszú ideig.

Kutrucz Katalin a felszólalásában említette és kritikusan említette , hogy a Miniszterelnöki Hivatal eltérhet a minősítés szokásos rendjétől, vagyis nem kell előterjesztést készítenie, és ha a szöveget jól értem, nem kell indoklást sem készítenie erre vonatkozóan is adtam be módosító indítványt. De érdemes ehhez hozzávenni a Miniszterelnöki Hivatal által megjelölt titokkört, amely azt mondja, hogy a kormány üléseinek belső döntés-előkészítése és a testület működése során keletkező adat nyolcvan évig titkos. Ha ez érvényesülne jelenleg, akkor még harminc évig nem tudnánk, hogy a magyar kormányban 1941-ben a miniszterek közül ki, hogyan foglalt állást a hadbalépés kérdésében. Sőt, tulajdonképpen csak éppen most derülne fény arra, hogy mi volt Tisza István álláspontja a szarajevói merénylet után, mert most vagyunk körülbelül ott, éppen hogy elmúlt a nyolcvan év.

Azt gondolom, hogy forgandó történelmünk ismeretében kissé groteszk ilyen hosszú titkosítási időket egyáltalán csak emlegetni is.

Van még egy kérdés hadd fejezzem be a felszólalásomat ezzel. Szeretnék Pető Ivánhoz kapcsolódni abban a vonatkozásban, hogy az elmúlt évtizedek anyagait, iratait milyen mértékben ismerhetjük meg a jövőben. Mert igaz ugyan, hogy vita folyik arról, hogy a levéltárakba került anyagok harminc vagy tizenöt év múlva válnak-e megismerhetővé, de az államtitokról szóló törvény egyrészt arról intézkedik és ez nagyon helyes , hogy a '80 előtt keletkezett iratok minősítését egy éven belül át kell vizsgálni. Ez nagyon helyes. Bár ijesztően rövidnek tűnik ez az idő, de remélhetőleg tartható lesz.

Azt mondja továbbá, hogy az ötven évnél régebbi adatok titkos minősítését törölni kell, ugyanakkor az ötven éven belül keletkezett anyagok minősítésénél a most előttünk fekvő és elfogadásra váró törvény szerint kell eljárnunk. Kérdéses, hogy ez most hogy értelmeződik a gyakorlatban, de nem tudom kizárni a dolognak azt az értelmezését, hogy azt mondjuk: a volt állambiztonsági adatok, a volt állambiztonsági irattárakban őrzött anyagok voltaképpen olyan fajta iratok, mint a nemzetbiztonsági iratok, tehát ezekre azok a szabályok érvényesek, amelyek a nemzetbiztonsági iratokra érvényesek és akkor rögtön ott vagyunk a jelenlegi előterjesztésnél, hogy 50-80 év között ingadozik az az idő, ameddig ezek államtitokként kezelhetők.

Magyarán ez azt jelenti, hogy nemrégiben emlékeztünk meg a II. világháború befejezésének 50. évfordulójáról most kezdődik el az a folyamat, amelynek során a II. világháború után keletkezett ilyen jellegű, tehát állambiztonsági, rendőrségi, honvédelmi iratok nyilvánosságra kerülhetnek. Lehet, hogy nem jól értelmezem a törvényt, de attól tartok, hogy a törvény szövege módot ad ilyen értelmezésre. Vagyis ez azt jelentené, hogy az 1956 körül és után keletkezett állambiztonsági iratok, amelyek történelmünknek nem kevésbé fontos forrásai, mint a Központi Bizottság iratai, csak valamikor 2036-2037 körül válhatnának kutathatóvá. Azt gondolom, hogy ez ellentétes az Alkotmánybíróság határozatával.

Az Alkotmánybíróság határozata mindenképpen nagyon egyértelműen szól arról, hogy a módosított alkotmány elfogadása előtt, vagyis 1989 előtt Magyarországon nem volt jogállam. Tehát azt gondolom, hogy egybevágóan az Alkotmánybíróság határozatával erre az időszakra nem lehet ugyanazokat a normákat alkalmazni egy az egyben, mint amelyeket a jogállami körülmények között létrejött államtitkokra.

Azt gondolom, hogy ezt tekintetbe véve meg kell gondolnunk, hogyan lehetne finomítani vagy egyértelművé tenni az előterjesztésnek, a törvényjavaslatnak ezt a részét, hogy ne kerülhessen sor ennek alapján valamiféle titkosításra. Ha pedig ez nem lehetséges, akkor esetleg ugyancsak az Alkotmánybíróság által előírt ügynöktörvény vitája vagy előterjesztése során lehet megtenni, de azt hiszem, ez már nem volna olyan szép megoldás, mint ennek a törvénynek a most még lehetséges módosítása. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)