Sirály Péter (MSZP)
DR. SIRÁLY PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! A társadalombiztosítás költségvetéséből a gyógyító-megelőző ellátásokra fordított pénz 190-193 milliárd forint körül van. A gyógyító-megelőző ellátásban utalványozott pénzek például a gyógyszertámogatás 67 milliárd, rokkantnyugdíj 69 milliárd, táppénz 33 milliárd összességükben közel 400 milliárd forintot tesznek ki. Ennyit fordít a magyar társadalom arra, hogy állampolgárai egészségét megőrizze, illetve visszaadja.
(11.10)
Hatalmas pénzek és az eredménye kétséges, bár nemcsak az egészségügyben lelhetők fel ennek az okai. Ugyanakkor ilyen hatalmas kiadások mellett tulajdonképpen nem tudjuk, hogy mi történik a betegellátásban, a szakma és a társadalombiztosítás sem ellenőrzi ezt átfogó módon, nincsenek adatszolgáltatások, illetve az adatszolgáltatások nem használhatók, nem kellő módon és időben férhetők hozzá.
Mindnyájan tudnánk epizódokat mondani akár saját életünkből, akár rokonaink, ismerőseink köréből, hogy a magyar egészségügy malmaiba bekerülve amely egyébként diagnosztikában és terápiában változatlanul európai színvonalon dolgozik tapasztalhatjuk és tapasztaltuk is a betegek küldözgetését. 145 millió orvos-beteg találkozás van egy évben.
Ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár tizennégyszer, tizennégy és félszer jelentkezik orvosnál. Ehhez még hozzá kell venni azt, hogy az orvos-beteg találkozások túlnyomó többsége körülbelül a lakosság 30 százalékának részéről történik meg, és a lakosság 30 százaléka meg sem jelenik orvosnál éveken keresztül, ami egyébként szintén nem helyes.
Mindnyájan tudunk történeteket mesélni arról, amikor ismételten végeznek el vizsgálatokat, és minden kolléga tudna történeteket mondani arról, hogy 3-6-8 vizsgálat, kezelés, gyógyítás után derül ki a valós diagnózis. Mindezeket a társadalombiztosítás nem kontrollálja, mindezeket a társadalombiztosítás, mint egy báró Csekonics, finanszírozza.
Végezetül, ha azt látjuk, hogy az egész ország kényszerpályán van, ha azt látjuk, hogy a betegellátás és az egészségügy is kényszerpályán van, akkor ez a költségvetés is alkalmas arra, hogy a bajból erényt csináljunk. Ahogy ma már sokan igényelték és sokan szóltak a társadalombiztosítás reformjáról, úgy látom, hogy ez a kényszerhelyzet lesz az, amely a társadalombiztosítás, az egészségbiztosítás reformját felgyorsítja, és az egész egészségügyet egy átfogó modernizációra kényszeríti.
A kormány gazdasági stabilizációs programjából az egészségügyben adódó változások az ágazat alapvető problémáit nem oldják meg. Az ebben a csomagban meghozandó intézkedések egy része alkalmi jellegű és nem biztos, hogy kellően átgondolt, egy részük már régen megérett. A tervezett intézkedés mindenképpen pénzügyi szempontok vezette, a nagyobb rosszat elkerülni igyekvő, lépéskényszerbe hozott döntéssorozat, ami hosszú távon nem oldja meg az egészségügy financiális, szerkezeti és működési gondjait.
Ezért nem kerülhető meg, hogy ismételten végiggondoljuk a hosszú távú modernizálás feladatait. Ezt a modernizálási feladatot a kormányzat végiggondolta, egy nagyon igényes és éppen a legfontosabb részekben koherens programot nulladik változatban letett a szakma asztalára; nyilván társadalmi vitára bocsátja.
A jelen helyzetben mint ahogy epizódokon keresztül már említettem egészségügyünk szegény és pazarló egyidőben. Szegény, mert a vállalt feladatokhoz képest állandóan hiányokkal küzd, pazarló, mert rossz a struktúrája, számtalan feladatot nem azon a szinten old meg, ahol meg kellene oldani, pazarló a diagnosztikában és a terápiában, az igazgatásban is relatíve magasabbak a költségek.
Mindez nem a konkrét szabályozás hiányára vagy a résztvevők nemtörődömségére vezethető vissza, hanem az egész finanszírozási, elosztási, ellenőrzési rendszerre és a rossz feladatmegoldó struktúrára. Ebben az egészségügyben rosszul érzi magát a munkavállalók többsége és a betegek jelentős része nemcsak a betegsége miatt. Mindezek ellenére egészségügyünk működik, diagnosztikában és terápiában európai színvonalon, részben a résztvevők áldozatvállalása, hivatástudata, részben a hálapénzrendszer által. Azon hálapénz által, amely működtető, ugyanakkor legnagyobb gátja az egészségügy szervezeti, szerkezeti átalakulásának.
Helyesnek tartom azt az elvet amit már az előző kormány kezdett megvalósítani , hogy az alapellátásban legyen meghatározó módon ellátva a beteg. Bővíteni célszerű a szakrendelések, illetve kórházi osztályokhoz kapcsolódó ambulanciák által megoldott esetek számát is. Mindez csak egy korszerű adatszolgáltatás, informatika, teljesítményorientált finanszírozás, belső finanszírozási rendszer, minőségkontroll és a vállalkozási lehetőségek megvalósítása, bővítése mellett lehetséges. Ennek megvalósulási folyamatában lehetne csökkenteni a kórházban ellátott betegek számát.
Az ellátási lépcső "legmagasabb" foka a kórház, amely szintén az eddig leírt gondokkal küzd. Felesleges kapacitások: sebészeti, nőgyógyászati, akut belgyógyászati ágyak mellett hiányzó krónikus belgyógyászati és rehabilitációs ágyak jellemzik a kórházi ellátást. Teljességgel hiányoznak az ápolási ágyak, amelyek nem tévesztendők össze a szociális otthoni helyekkel.
Az ápolási feladatokat is részben a társadalomnak kell megoldania, mert ezen feladatok egy részét a család szakmailag és időben, energiában képtelen megoldani. Rövid távon ezen is lehet változtatni és "a bezárásra ítélt" kórházakból ápolási otthonokat létrehozni egy krónikus szubakut belgyógyászati osztály, valamint egy korszerűen felszerelt rendelőintézet megtartásával. Hosszú távon azonban az egész struktúra átgondolt, megtervezett, racionális és minél kisebb társadalmi, egyéni konfliktusokkal járó átalakítását kell célul tűzni.
Az ehhez vezető úton néhány elvi kérdést el kell dönteni, illetve néhány technikai lépést meg kell tenni. Elvi kérdések, amelyek megválaszolásra várnak: az egészségügyi rendszer modernizálása nem arra szolgál, hogy ebből pénz áramoljon át más költségvetési szférába, hanem hogy racionálisan, a kor színvonalán tudjon állampolgárnak, munkavállalónak egyaránt gyógyulási és munkafeltételeket kínálni.
A modernizációban, illetve a szerkezeti átalakulásban érdeksérelmek lépnek fel, melyeket minimalizálni kell. A szakma alapvető feladata, hogy ezeknek a folyamatoknak az élére álljon, mert ha a politika kényszerül ezeket végigvezényelni, akkor a megoldás rosszabb lesz. A politika szükségszerűen hatalmi viszonyok, pénztechnikai kérdések, bemeneti szabályozások oldaláról fog problémákat megoldani. Átfogó szakmai koncepció kialakítására a politika eleve alkalmatlan, a szakmának kell megmondani, hogy miből s mennyire van szükség és kimunkálni ezek ésszerű módozatait.
A jelenlegi rendszer változatlanul hagyása csak nagyon kevesek érdeke, bár ezek a kevesek jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. Éppen ezért meg kell keresni a változtatásban érdekeltek széles körű csoportjait és létre kell hozni, illetve támogatni kell legitim szervezeteiket. Ilyenek az Orvosi Kamara, a betegszervezetek, de nagy szükség van az egészségesek elfogulatlan érdekképviseletére is; a struktúra átalakításában ők is tárgyalópartnerek kell hogy legyenek.
Az új struktúra kialakítása szempontjából igen fontos a kapacitásfelmérés, melynek regionálisnak és folyamatosnak kell lennie. A regionalitás racionális elve átmenetileg megbukott, meggyőződésem, hogy a hosszú távú modernizációba be kell építeni. Meg kell határoznia a szakmának, hogy kinek, mire van jogosítványa, mely nem lehet szigorúan merev. A teljesítményorientált finanszírozást tovább kell fejleszteni. Az alapellátásban a tényleges teljesítményre való törekvést úgy kell méltányolni, hogy ne az esetszám növelésében legyen érdekelt az alapellátó orvos. A szakellátásban olyan fixdíjas tételeket kell alkalmazni, hogy a feladatok jelentős része itt oldódjon meg, ezzel együtt szabályozva az alapellátás továbbküldési rendszerét.
A kórházi ellátásban meg kell teremteni a belső elszámolások rendszerét, mely gazdaságilag csak így hatékony és a strukturális változásokat könnyebbé teszi. Érdekeltté kell tenni a szakmát a diagnosztikus és gyógyszerezési túlzások visszaszorításában. Mind a teljesítményorientált finanszírozás, a rugalmasabb akkreditációs rendszer, mind a gyorsabb és kisebb egységekben történő strukturális váltás szükségessé teszi az egységes informatikai rendszert, a pontosan működő számítógépes adatszolgáltatást.
Mindezek mellett ki kell alakítani egy működő minőségkontroll-rendszert, ki kell dolgozni a kórházon belüli strukturális váltások kevésbé gyötrelmes voltát.
(11.20)
A társadalombiztosítás, a tulajdon, a tulajdonos és a Népjóléti Minisztérium szervezési, ellenőrzési feladatait célszerű egyezség alapján, törvényileg szabályozottan, regionálisan megoldani. A társadalombiztosítás jelenlegi költségvetési tervezete az ehhez szükséges hatáskör-kijelöléseket részben tartalmazza. Korszerűsíteni kell az oktatást, szükséges a preventív szemlélet térhódítása. Egy működő, teljesítményorientált finanszírozási rendszerre amely feltételezi a korrekt és áttekinthető, gyors adatszolgáltatást, valamint az ehhez kapcsolódó minőségkontrollt rá lehet építeni a beteg-hozzájárulási és többlépcsős biztosítási rendszert.
Szükségesnek tartom kijelenteni, hogy a kor színvonalán álló és szakmailag, orvosilag indokolt ellátáshoz ma és a jövőben egyaránt minden magyar állampolgárnak díjtalanul kell hozzájutnia. A beteg-hozzájárulási rendszerben a minőségi hotelszolgáltatás, a krónikus betegségben a soronkívüliség, a túlápolás, valamint a szakma által indokolatlannak tartott, de a beteg által kért diagnosztikus és terápiás szolgáltatások megfizetése jöhet csak szóba.
Ez a rendszer egyúttal az egész rendszer működését és kialakulását akadályozó hálapénzrendszer ellen hat. Abban a pillanatban, ha a munkavállaló jövedelme nagyobb részben a biztosítótól függ, annak játékszabályai szerint fog cselekedni. Itt kívánom megjegyezni, hogy a hálapénzrendszer adminisztratív megszüntetése nem lehetséges, illetve ennek esetén jelentős teljesítménycsökkenés, -visszatartás lenne észlelhető a betegellátásban; még kevésbé ott oldódnának meg a feladatok, ahol azokat meg kell oldani, természetesen később költségesebben, betegnek, társadalomnak egyaránt nagyobb terhet jelentve.
Külön ki kell térni az egészségügyi vállalkozások területére is. Az alapellátásban ez már megvalósult a szakmára jellemző egészen speciális, de részben indokolt sajátosságokkal együtt. Alapvető az a szakmára jellemző sajátosság, hogy az egészségügy piaca nem nyitott, hanem ellenőrzött és szabályozott, a szolgáltatást a vásárló határozza meg nemcsak azt, hogy mit, de azt is, mennyiért. Részben indokolt a degresszivitás is, de ez sem igazi piaci mechanizmus.
Ami pozitívum van az alapellátás vállalkozói megoldásában, az részben adótrükkökből adódik, részben a nagyon kívánatos költségcsökkentő megoldások jelentenek a szolgáltató számára többletbevételi forrást. Az igazi áttörés az elvégzett tényleges munka finanszírozásához kapcsolódhat, ekkor ugyanis nem kocsit, hanem alapvető műszereket fog lízingelni, rendelőbővítésben, minél több otthon ellátott betegben lesz érdekelt.
A szakellátásban is szükségesnek tartom az ellenőrzött és ellátási határokat kijelölő, társadalombiztosítással kötött szerződésen alapuló magángyakorlat megjelenését, így a szakellátás is szakmailag hatékonyabban, gazdaságilag racionálisabban működne. A kórházi ellátás területén sem látom kizártnak a vállalkozások megjelenését, ezek a technikák jelentősen gyorsítanák a strukturális átalakulást.
Jelenleg a fekvőbeteg-ellátás szintjén leginkább az ápolási otthonok, illetőleg rehabilitációs tevékenységet folytató intézmények tb-vel kötött szerződés alapján történő vállalkozói formában való működtetését látom elképzelhetőnek.
Ezek a gondolatok felvetik az amortizáció kérdését, valamint egy korszerű nonprofittörvény születésének szükségességét.
A vállalkozásokat természetesen profitorientáltan is el tudom képzelni, szoros minőségkontroll mellett. A vállalkozási formák bővülése energiákat szabadítana fel, strukturális átalakulások motorja lehetne, s a versenyben minőségre lennének kénytelenek törekedni; nyilván szolid tőkebevitelt is jelentenének a magyar betegellátásban.
Végezetül: az előttünk álló változások, amelyek részben szükség hozta ad hoc lépések, a magyar orvostársadalmat is meggyőzhetik arról, hogy jelen kormányunk elszánta magát a radikális lépésekre. Ezen felismerés talán segíti a magyar orvostársadalom döntéshozóit abban, hogy segítsenek és támogassanak egy átgondolt strukturális átalakulást és modernizációt. A társadalombiztosítás jelenlegi költségvetésének tervezetében ennek törvényi feltételei fellelhetőek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)