Szalay Gábor (SZDSZ)

1995. június 11.

SZALAY GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Igyekezni fogok.Az előttünk lévő négyes törvénymódosítási csomag hat, egymástól ugyancsak távol eső törvényi területet kíván szabályozni, hiszen a villamos energiáról, a polgári törvénykönyvről, az atomenergiáról, a privatizációról, az árak megállapításáról és az önkormányzatokról szóló törvényeket kívánja megváltoztatni, módosítani. Nyilván van valami közös elem e hat törvény között. Ez a közös elem, ez a közös nevező a privatizáció, az energetikai privatizáció akadálymentes, gyors és hatékony lebonyolítását elősegíteni akaró szándék, továbbá az a felismerés, hogy az energetikai privatizáció beindításának végre küszöbéhez érve bizonyos jogszabályok jelentette bizonytalanságokat, következetlenségeket vagy éppen már aktualitásukat vesztett fogalmakat el kell hárítanunk ahhoz, hogy ne váljon minden zavarossá, mielőtt még valami is elkezdődött volna. De miközben a szándék helyessége kétségtelen, nem lehet kritikátlanul elmenni bizonyos hiányosságok mellett sem.

Először a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvény módosításáról, a módosítási csomag szerintem zászlóshajójáról szeretnék szólni. Mindjárt leszögezem, hogy nem azzal van baj, ami bekerült ebbe a törvénymódosításba, hanem azzal, ami kimaradt belőle. Nem kívánom elismételni, hogy mi került be ebbe a törvénymódosításba, hiszen Akar államtitkár úr ezt részletesen ismertette. Mindazzal, ami ide bekerült, egyet lehet érteni. Azonban egyetlen dolog, ami kimaradt, nagyon hiányzik és az nagyon fáj, hogy kimaradt, mert talán a leglényegesebb privatizációs peremfeltételt jelenti, jelentené, ha benne lenne a törvénymódosításban.

Az energia-árszabályozási mechanizmus a villamosenergia-árképzés és -áralkalmazás piacgazdasági módszere törvényileg rögzített voltának újbóli megkerüléséről, újbóli kihagyásáról van szó. Ugyanúgy jártunk, mint tavaly, amikor a villamosenergia-törvényt meghoztuk, és amikor ezt a nagyon lényeges peremfeltételt nem sikerült fontosságának megfelelő módon beépíteni a törvénybe. Természetes, hogy amíg a versenykörülmények ki nem alakulnak a magyar villamosenergia-ipar privatizációjának eredményeként, addig szabályozott fogyasztói, végfelhasználói árakra van szükség. Nem az az alapvető kérdés, hogy a kormány, az illetékes miniszter, vagy az alájuk rendelt Magyar Energiahivatal legyen formailag az úgynevezett hatósági fogyasztói energiaár meghatározója, hanem az, hogy hosszú távra szóló, átlátható és előre rögzített paraméterek által meghatározottan változó árképlettel, árképletekkel vagy ad hoc módon alakítható, azaz az aktuális társadalmi-politikai helyzet függvényében és nyomásgyakorló csoportok által befolyásolt hatósági árral kívánjuk-e az energetikai fogyasztói árakat szabályozni. Ha pedig egy zárt árképlet alkalmazása mellett döntenénk de nem erről van szó, hiszen pont ezt hiányolom , akkor csak teljesebbé tehetnénk a reménybeli befektetők bizalmát azáltal, hogy ezt és annak paramétereit egy független szakmai szervezet, a Magyar Energiahivatal határozná meg. Így lenne teljes mértékben kalkulálható mind a befektetés kockázata, mind a befektetés hozadéka. Ez adna kiszámítható eredményt az egyik oldalon és jelentős privatizációs bevételt a másikon. Hisz ha sem a képlet szerkezetére, sem annak paramétereire vonatkozóan nincs hosszú távú politikai és jogszabályi elkötelezettség, akkor ez csak a befektetők kockázatát növeli, és a privatizáció sikerének esélyeit rontja.

Törvényi szinten a villamosenergia-törvény 55. §ának megfelelő módosításával kellene bizonyosságot tenni arra vonatkozóan, hogy a kormányzati kézivezérlés mai gyakorlatával végre és véglegesen szakítani akarunk. Hisz mind a közgazdasági racionalitás, mind az energetikai infrastruktúrák működőképességének fenntartása, mind a privatizáció sikere nyomatékosan szorítanak az irányba, hogy ne politikai akarat határozza meg előre kiszámíthatatlan módon a gazdaságot alapvetően befolyásoló árdöntéseket.

A villamosenergia-törvény 55. §-ának megfelelő módosításával törvényi szinten kellene egyértelművé tennünk, hogy véglegesen szakítani kívánunk azzal a jelenlegi gyakorlattal, miszerint bár a törvény ma sem ad a kormány számára semmilyen árszabályozási, ármeghatározási jogkört, ezen döntéseket ma folytatva a rossz hagyományokat, folytatva a szocialista hagyományokat továbbra is a kormány hozza meg vagy legalábbis hagyja jóvá. Tudnunk kell, hogy minél inkább fenn akarja magának tartani a kormány az energetikai árakról való döntés jogát nyíltan vagy áttételesen, minél inkább élni akar a mindenkori befolyásolás lehetőségével, annál kisebb lesz a privatizációs bevétel, s annál inkább kerülnek egyre nehezebb helyzetbe energetikai társaságaink.

(16.40)

Mindez persze fordítva is igaz, minél kisebb a kézivezérlés, annál kedvezőbbek a privatizációs bevételek. Így ha valamit, akkor a villamosenergia-törvénynek épp az 55. §-át kellett volna elsősorban módosítani, azzal kellett volna elsősorban foglalkoznia ezen törvénymódosításnak. Hiszen rögzíteni kellene, hogy a villamos energia fogyasztói vagy végfelhasználói árát a Magyar Energiahivatal állapítja meg hosszú távra, több évre szóló árképlettel, ezáltal válna kiszámíthatóvá és átláthatóvá az árszabályozási rendszer.

Nagy baj, hogy a benyújtott törvénymódosítási javaslat ezt a leglényegesebb kérdést nem kívánja kezelni, mert az ügy azzal, hogy nem foglalkozunk vele, nincs megoldva. Feszültségeket, zavarokat kelt, és saját érdekeink ellen hat.

Nem túl felemelő érzés, amikor egy hosszú hónapokon keresztül vitatott és frissen meghozott törvényt még hatálybalépését megelőzően szükséges módosítani. Bár a dolog nem precedens értékű, hiszen jól emlékeznek képviselőtársaim közül azok, akik az előző parlamentben is itt ültek, hogy '92 januárjában a szövetkezeti törvényt még az előtt módosítottuk, hogy az a Magyar Közlönyben megjelent volna. Mindenesetre nem túl nagy dicsőség, hogy most a privatizációs törvénnyel járunk ugyanígy. Ráadásul mindez előre jól láthatóan történt így.

A privatizációs törvény általános vitája során, ez év március 28-án én magam is szóvá tettem a következőket, elnézést kérek, ne vegyék szerénytelenségnek, hogy magamat idézem az általános vitából.

A következőket mondtam: "A törvényjavaslat elfeledkezni látszik az aranyszegélyű részvény kategóriájáról mint a tartós állami tulajdonosi részesedés egyik minimális mértékéről, miközben az energetikai privatizáció nagyrészt erre épül."

A továbbiakban: "A törvényjavaslat tartós állami tulajdonban maradó társaságok felsorolását tartalmazó melléklete egyszerűen elfeledkezik az erőművek, áramszolgáltatók és gázszolgáltatók megemlítéséről, pedig az ezekben maradó aranyrészvénye útján kívánna eleget tenni a kormány ellátási kötelezettségének."

Ezek hangzottak el tehát mintegy négy hónappal ezelőtt. Most pont ezen hiányosságokat kívánjuk rendbe tenni. Így természetes, hogy ezen módosítási javaslattal egyet lehet érteni, én legalábbis egyet tudok érteni.

Mi következik ebből a módosításból? Legelőször is az, hogy a privatizációs törvény összhangba kerül a decemberi 1114/94-es kormányhatározattal, s ez utóbbi ezáltal végrehajthatóvá válik.

Másodszor az következik, hogy a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság, az OVIT Rt. és a Paksi Atomerőmű kivételével minden erőmű, áramszolgáltató és gázszolgáltató oly mértékig kerülhet privatizálásra, hogy az állami tartós tulajdon egyetlen szavazatelsőbbségi részvény erejéig marad meg bennük. Mindez természetesen csak egy végállapotot jelent, ameddig nem feltétlenül szükséges egyszerre eljutni, bár én ennek lennék a támogatója és híve, de akár több lépcsőben is meg lehet tenni ezt az utat.

A módosításból továbbá az is következik, hogy a Paksi Atomerőmű és az OVIT Részvénytársaság többségi tartós állami tulajdonban marad, hiszen noha esetünkben csak egy aranyrészvényt, közvetlen, tartós állami tulajdonrészt említ meg a törvény jelenleg módosított melléklete, de mivel tudvalévő, hogy ezen két társaság összes részvénye az MVM Részvénytársasághoz kerül melyben viszont az állam 50 százalék plusz egy szavazat tartós tulajdont tart meg magának a privatizációs törvény mellékletének módosításra nem kerülő része szerint , ezért az állam közvetett módon az aranyrészvényen túl a többségi tulajdont is megtartja magának.

Ennek indokoltsága véleményem szerint jelenleg nem vitatható, mindazonáltal egyáltalán nem biztos, hogy végállapotként is ezt a helyzetet kellene elfogadnunk. Két kérdés azonban a módosítás után is nyitva maradt.

Milyen jogosítványokkal ruházzuk fel az aranyszegélyű részvényt, valamint ki birtokolja azokat, ki gyakorolja az állami tulajdonosi jogokat? Az ÁPV Részvénytársaság-e, avagy a szakminisztérium: az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium?

A szavazatelsőbbséget biztosító részvényhez kapcsolódó jogokat nem feltétlenül szükséges ugyan törvényileg szabályozni, de a privatizációs pályázati kiírás s majd az ennek alapján megkötésre kerülő magánjogi szerződés mindenképpen pontosan kell hogy tartalmazza az aranyrészvényesi jogosítványokat.

Ez mindenképpen az eladó és a vevő közötti alku eredményeként fog kialakulni, de az bizonyosnak tűnik, hogy minél több joggal sikerül is felruháznunk ezen alku során az aranyrészvényt, annál kevesebbet fog érni a többi. Minél inkább igyekszünk biztosítékokat szerezni magunknak az aranyrészvény jogán, annál inkább rontjuk privatizációs bevételeinket.

Az biztos, hogy az energiaellátás biztonságát, a hazai beszállítók, gyártók és kivitelezők diszkriminálásának kizárását, valamint a társaságok tevékenységének folyamatos átláthatóságát valamiképpen talán pont az aranyrészvénnyel biztosítanunk kell. A tulajdonosi jogok gyakorlója kijelölésének kérdése, pontosabban az, hogy áttelepíthető-e, áttelepítendő-e a jogosítvány az ÁPV Rt.-től az IKM-hez, kormánydöntést igényel; mindkettő mellett és ellene is szólnak érvek.

Az árak megállapításáról szóló törvény azon jellegű módosításával, hogy ezután nemcsak a lakosság részére eladott hő vagyis gőz és melegített víz fogyasztói ára lesz hatóságilag, esetleg önkormányzatilag szabályozott, hanem az a termelői ár is, amiért adott esetben a távhőszolgáltatást végző vállalkozó vagy társaság veszi meg azt az előállító erőműtől; tehát mindez indokolt, ezért támogatható.

Eddig ugyanis sok problémát okozott, hogy az erőmű és a távhőszolgáltató közötti szabad alku eredményeként született, míg a távhőszolgáltatónak az ármegállapító hatóság, a települési önkormányzat által megállapított áron kellett továbbadnia a fogyasztónak.

Különbség ezután csak azt illetően lesz, hogy ki lesz a hatósági ár megállapítója. Amennyiben villamosáram termeléséhez kapcsolt hőtermelésről van szó, úgy az ipari és kereskedelmi miniszter lesz az árhatóság, amennyiben csak önmagában hőtermelés történik, úgy a települési vagy fővárosi önkormányzat lesz az ármegállapító hatóság. Amennyire elfogadható is ezen módosítás lényege, legalább annyira indokolt azonban felvetni azt a tényt, hogy miközben a villamos energia árszabályozási rendszerét és az alkalmazás feltételeit a Magyar Energiahivatal dolgozza ki, állapítja meg, úgy semmiféle törvényi felhatalmazása nincs arra vonatkozóan, hogy a villamos energiával nagyobbrészt együtt termelt hőenergia árszabályozásával, ármegállapításával és árellenőrzésével is foglalkozzon. Ezt egyébként szükségesnek tartanám rendezni, méghozzá a villamosenergia-törvényben.

Az már inkább formai, mint tartalmi módosításnak minősíthető, hogy a javaslat elébemenve a privatizációnak a Magyar Villamosművek erőműi helyett a közcélú villamosművek fogalmát kívánja a törvényben alkalmazni.

Végül a benyújtott törvénymódosító csomag utolsó tagjához érve: az energetikai privatizációt előkészítő négyes törvénymódosító csomag talán legélesebb vitáját ez fogja kiváltani itt a parlamentben a képviselők között, hiszen a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról van szó. Való igaz, hogy a tét nem kicsi, hiszen egyik oldalon maga az energetikai privatizáció lebonyolíthatósága, míg a másik oldalon az önkormányzatok bizonyos vagyonhoz, méghozzá jelentős vagyonhoz jutásának kérdése a tét.

Az önkormányzatok hónapokkal ezelőtt harcba szálltak a települések belterületén lévő teljes energia-közművagyon: gázszolgáltató, villamos energia, közvilágítási infrastruktúra megszerzéséért, amire jogalapot számukra vélelmezhetően az önkormányzati törvény és az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény nyitva hagyott kapui teremtettek.

(16.50)

Kétségtelen, hogy létezik egy bizonyos jogbizonytalanság, amelyet az Alkotmánybíróság 37/1994. számú határozata szerint a törvényhozóknak, nekünk kell autonóm módon törvényértelmezéssel eldöntenünk. Most, ezen vita során épp ezt készülünk megtenni.

A törvény előkészítője, a törvénymódosítási javaslat benyújtója két dolgot javasol nekünk, törvényhozóknak: egyrészt, hogy az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyontárgyak köréből vonjuk ki a település belterületi határán belül fekvő közcélú villamosműveket, fűtőműveket és szénhidrogén-szállító vezetékeket; másrészt azt, hogy ezért cserébe, kompenzációként azon helyi önkormányzatok, amelyeket a törvény hatálybalépéséig a gázellátásba bekapcsolnak, az eddigi részvényjuttatáson túlmenően a gázszolgáltató társaságok privatizációjából származó 10 százalék mértékű készpénzbevételben is részesüljenek.

Ez tehát egy kompromisszumos javaslat. Nemcsak egyoldalú törvényhozási aktussal akarja megakadályozni, hogy az önkormányzatok perbe szállhassanak a belterületi energetikai infrastruktúra-vagyonért, de adni is kíván nekik valamit az állami vagyonértékesítés hozadékából. Mint minden kompromisszumos javaslat, természetesen ez is vitatható. Miért csak a földgázellátásba kapcsolt települések lehetnek a haszonélvezők? És ők is miért csak 10 százalék erejéig? A kompromisszum ezen határai természetesen vitathatóak. De én mégis úgy gondolom, hogy a megoldás koncepciója jó lelkiismerettel elfogadható s elfogadásra ajánlható. Tudni kell ugyanis, hogy a nyitva tartott joghézag esetén akár háromezernél több település is perbe szállhat az energetikai vagyonrészért, miáltal biztos, hogy nem lesz privatizáció, privatizációs bevétel, s miáltal az önkormányzatok még az eddiginél is kevesebb önkormányzati támogatáshoz juthatnak csak.

Tudni kell továbbá, hogy a leromlott állapotú energetikai infrastruktúra esetleges megszerzése esetén azt bizony működtetni is kell, fenntartani is szükséges olyan helyzetben, amikor a villamosenergia-ipar évek óta veszteséges, és karbantartási, felújítási, fejlesztési lemaradások halmozódnak fel. Csak zárójelben jegyezném meg, tisztelt képviselőtársaim, de leginkább azon önkormányzatoknak, amelyek még most is harcolni kívánnának ezen tulajdonrészek megszerzéséért, hogy az 1995-re elkészített tervek szerint mind a nyolc erőmű részvénytársaság adózás előtti eredménye negatív beleértve Paksét is , és ez összesen 8,9 milliárd forint veszteséget jelentene; ugyanez a helyzet az áramszolgáltatók esetében is. (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tudni kell továbbá, hogy a széntüzelésű erőművek és szénbányák pótlása önmagában meghaladná az önkormányzatok lehetőségét, illetékességét.

És még egy dolgot, tisztelt önkormányzatok: a pereskedés folyamata az önkormányzatok számára is hosszadalmas és ráadásul bizonytalan kimenetelű lenne.

Így az önkormányzati törvény előttünk lévő módosítását a Szabad Demokraták Szövetségének nevében támogatásra javaslom. Köszönöm szépen. (Taps.)