Hegyi Gyula (MSZP)
HEGYI GYULA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmüket. Azt hiszem, olyan terület szabályozása került ismét a Ház elé, amely sok tekintetben remélhetőleg tovább is erősíti a demokratikus jogintézményeket. Mások is megemlítették már előttem, nagyon röviden én is szeretnék arra utalni, hogy bár nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben vagyunk, mégis fontosságot tulajdonítunk annak, hogy különböző emberi jogi, kisebbségi, európai jogharmonizációs és egyéb törvények is a Ház elé kerüljenek, és a gazdasági törvénykezés mellett valóban egy demokratikusabb légkörnek a jogi megalapozására is sor kerüljön, illetve e tekintetben is folytatódjék a már évekkel ezelőtt elkezdődött folyamat. Pető Iván képviselőtársam beszédében elmondta, hogy ő húsz évig levéltárosként működött. Én ugyanezt nem állíthatom magamról, de különböző minőségekben magam is gyártottam kéziratokat az elmúlt két évtized alatt, és ezek alapján is van némi elképzelésem arról, hogy a nyomtatott szöveg és a különböző használatra szánt kéziratok között milyen különbségek vannak.
Először azonban azt szeretném kiemelni, hogy ez a törvény remélhetőleg nemcsak a levéltárakról, hanem a levéltárosokról is szól. Most, amikor 16 milliós összegek repkednek a levegőben egyetlen személy díjazásaként, és a magánszférában egyre magasabb jövedelmeket élveznek egyesek, azt hiszem, nagyon fontos, hogy legalább erkölcsi megbecsülésünket kifejezzük azok iránt a levéltárosok iránt, akik nélkül mi, politikusok sem tudnánk vagy sokkal rosszabbul tudnánk működni, akik nélkül a tudományos kutatás, a sajtó, a közélet számos más területe nehezen, vagy egyáltalán nem tudna működni. Remélem ezért, hogy ez a törvény a levéltárosok megbecsülését is kifejezi. A magam részéről ezt a bevezetőben mindenképpen szeretném hangsúlyozni.
Vitára került sor a tekintetben, hogy a 30 éves kutathatósági korszakhatárt általánosságban el kell-e, el lehet-e fogadni, vagy pedig ahogy elhangzott néhány képviselőtársam részéről az 1990 előtti időszakban helyesebbnek látszana-e egy másfajta, például 15 esztendős szabályozás, lényegében azon megfontolás alapján, hogy 1990 előtt törvénytelen rendszer volt Magyarországon, 1990 után meg törvényes rendszer.
Nem titok, hogy az SZDSZ képviselője, amúgy frakcióvezetője és kiváló volt levéltáros képviselte ezt az álláspontot. Természetesnek tartom, hogy ilyen részletkérdésekben a különböző képviselők között véleménykülönbségek vannak, hiszen nem sziámi ikrek a koalíciós partnerek, hanem önálló felelős pártok, amelyek alapvető gazdasági, kormányzati, jogértelmezési kérdésekben egyetértenek egymással, de bizonyos részletkérdésekben érthetően és szükségszerűen másképpen gondolkodnak. Azt hiszem, ezen dőreség lenne fennakadni.
Engem azonban őszintén szólva jobban meggyőzött ez esetben Szabad György képviselőtársamnak az a nagy nemzetközi tapasztalatra mutató megállapítása, hogy a 30 éves kutathatósági korszakhatár általában nemzetközi norma, és nem lenne helyes alkotmányosan vitatható különbségtételt tenni különböző korszakok között.
Egyetlen kiragadott példát hadd ajánljak képviselőtársaim figyelmébe. Nem hiszem, hogy például a Németh-kormány 1989-es döntése, amellyel Bush amerikai elnököt meghívta Magyarországra, minden tekintetben törvénytelenebb lett volna, mint mondjuk az az előkészítés, amely az 1992. október 23-ai, Kossuth téri eseményekkel kapcsolatos. Én mind a kettőt egyformán kutatnám, ha módom és főleg felkészültségem lenne rá. Ez utóbbi természetesen nincs.
Néhány dolgot szeretnék még megemlíteni e törvényjavaslattal kapcsolatban. Úgy érzem, a törvényjavaslat nem elég méltányos a tekintetben, hogy nem tesz világos különbséget a már régóta működő nyilvános magánlevéltárak és az ezután létrehozandó magánlevéltárak között. Hogy egyetlen példát említsek, az egyházi levéltárak több évszázada szolgálják a tudomány és a köz javát, míg azok a magánlevéltárak, amelyek csak ezután fognak létesülni, nyilvánvalóan sokkal kisebb körben, sokkal szűkebb értelmezésben szolgálhatják a köz javát amennyiben egyáltalán a köz javát szolgálják. De ha nem is több száz éves, legalábbis 80-100 esztendős múltra nyúlik vissza a legtöbb magyar szakszervezet levéltára, amely szerintem szintén nem minden tekintetben azonos azokkal a magánlevéltárakkal, amelyek még egyáltalán létre sem jöttek.
Nem akarok messze kalandozni a témától, azért mindenesetre megemlíteném, hogy mindenfajta kulturális, oktatási és egyéb intézménynél múzeumnál, iskolánál jelentős gondot jelent sokunk számára, hogy a magánszféra és az állami szféra elválasztása természetesen logikus és világos, mégis a sok száz éves például egyházi intézmények nem minden tekintetben legalábbis erkölcsi értelemben tekinthetők csak és kizárólag magánemberek magáncélú vállalkozásának.
(17.20)
A másik, ezzel kapcsolatos észrevétel ebből logikusan következik. Természetesen jogos kívánalom, hogy a közokiratok általában közlevéltárban legyenek. De azt hiszem, ezt helytelen lenne abszolutizálni. Igenis, szükségszerű, éppen az előbb említett példáknál fogva, hogy közokiratok különböző keletkezésük okán, más oknál fogva, úgynevezett magánlevéltárakba, egyházi, szakszervezeti, egyéb levéltárakba kerültek. Azt hiszem, ennek a problémának az lenne a feloldása, ha magánlevéltárakban kötelező nyilvántartást kellene vezetni az ott található közokiratokról. Hogy egyetlen személyes példát említsek egyébként e tekintetben nem tudom, magam mennyire vagyok közéleti személyiségnek tekinthető, de tételezzük föl, hogy igen , az általam készített írások közül van, amelyik a miniszterelnökhöz jutott el, van, amelyik egyik vagy másik püspök úrhoz, mind a kettő valamilyen módon közügyről szól. Ehhez képest nyilvánvalóan ha nem semmisítik meg őket, akkor előbb-utóbb különböző típusú levéltárakban fognak kikötni, holott lehet, hogy ugyanazzal a témával kapcsolatosan kerültek kormányzati, illetőleg egyházi vezetőkhöz.
Harmadik pontként azt szeretném megemlíteni: szakmai okokból érthető, hogy az Országos Levéltár ebben a törvényjavaslatban igen széles körű felügyeleti jogot kap, bár az embernek olyan érzése is támadhat, hogy ez talán már túlzott is. Mindenesetre hosszú távon és elméletileg mindenképpen kívánatos lenne, ha az ország kultuszminisztériumának valamilyen, nemcsak felügyeleti joga, hanem felelőssége továbbra is maradna a levéltári szféráért. Úgy érezzük, hogy ez a törvény eredeti szövegében nem teljesen világos.
Ugyanakkor végezetül hadd említsem meg azt is, hogy ha már az Országos Levéltár ilyen kiemelt felügyeleti jogokat kap, akkor törvényes garanciák kellenének arra, hogy az Országos Levéltár főigazgatója mindenkor pártok felett álló személy legyen. Az elmúlt esztendőkben többünkben, sokunkban volt olyan érzés, hogy ez talán nem tökéletesen valósult meg, és a levéltár nemcsak a kutatásnak, hanem a különböző politikai harcoknak is az eszköze lett. Azt hiszem, joggal várjuk ettől a törvénytől, hogy ez ellen törvényes garanciákat teremtsen meg.
Tudomásom szerint képviselőtársaim a Szocialista Pártból, más pártokból módosító indítványokat adtak be. Úgy értesültem róla, hogy többek között Szabad György ellenzéki képviselőtársam javaslatait is többségében támogatni fogja a kormánykoalíció. Bízom benne, hogy a módosító javaslatokkal együtt ebből a törvénytervezetből egy jó, épkézláb törvény lesz. Azzal szeretném zárni, hogy remélhetőleg nemcsak a levéltárakat, hanem a levéltárosokat is segít jobban megbecsülni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)