Pokorni Zoltán (Fidesz)

1995. június 13.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi napokban, sőt hetekben az egészségügyi intézményekben dolgozókat képviselő szervezetek: a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete igen aktívan működtek. Ennek sajnálatos módon az egyik nem túl dicsőséges eseménye az volt, hogy a hét végén a népjóléti miniszter urat a magyar orvosok egyszerűen letapsolták a szónoki emelvényről.Elöljáróban szeretném elmondani, hogy én ezt nagyon szomorúnak tartom, egyáltalán nem örülünk még ellenzéki pártként sem annak, hogy egy miniszternek nem engedik kifejteni a véleményét, hogy kitapsolják; ugyanakkor meggyőződésem, hogy mindig kettőn áll a vásár. Hogyha a kérdezők húsbavágó, napi problémáikra bizony csak általános irányelvek szintjén kapnak választ, akkor megértem az elkeseredésüket és megértem ezt a nem túl elegáns gesztust is, hogy kitapsolják a miniszter urat, de semmiképpen sem helyes és helyénvaló az ilyesfajta cselekedet.

Annál fontosabb azonban, hogy a tárca ebben a nagyon válságos időszakban, az egészségügy átalakításának időszakában hogyan képes felvenni a versenyt nemcsak a Pénzügyminisztériummal, nemcsak az idővel, hanem az érdekegyeztetés által megkövetelt feladatokkal is. Ezért örülök, hogy itt van az államtitkár úr is, hiszen a hírlapi tudósítások szerint tőle származik az a kijelentés, ami a Magyar Orvosi Kamarát bizony nem túl pozitív színben tünteti fel, mintegy olyan szervezetként, amely csak az orvosok önös érdekeit veszi figyelembe, és nem tekint az egészségügy hosszabb távú átalakításának stratégiai kérdéseire.

Azt gondolom, hogy az Orvosi Kamara jogait, az egyeztetés által megkövetelt lépéseket törvény biztosítja, ezt nem lehet mérlegelés tárgyává tenni, ezt nem teheti meg sem egy államtitkár, sem egy miniszter. A Magyar Orvosi Kamarával akkor is egyeztetni kell, ha az éppen adott kormányzati tisztviselők nem értenek egyet az álláspontjával. Fontosak ezek a szervezetek: a kamara is és az érdekképviselet, a szakszervezet is, a velük való egyeztetés egyik fontos záloga annak, hogy ezek a fájdalmas, ám nyilván szükséges lépések kisebb zavarokkal, kevesebb fájdalommal történjenek meg.

Jó példa erre az EDDSZ-nek, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének tegnapi nyilatkozata. Akkor fognak sztrájkot hirdetni az egészségügyben és ennek a jelentőségét ki-ki mérlegelje maga , hogyha semmitmondóak, üresek vagy éppen elhanyagoltak lesznek az érdekegyeztető tárgyalások. Nem az egészségügy reformját vonják kétségbe az érdekképviseletek, hanem ahhoz a jogukhoz ragaszkodnak, hogy ezen reform részletlépéseinek kimunkálása során joguk legyen a törvényben biztosított jogukkal élni, joguk legyen a tagjaikat képviselni, legyen mód tárgyalóasztalhoz ülni, legyen mód kifejteni a csak általuk képviselhető, csak általuk tudott sajátos szempontokat is.

Meggyőződésem, hogy nem az egészségügy reformját kívánják ezek a szervezetek sem a kamara, sem a szakszervezet megcsáklyázni, megállítani, hanem egy olyan elviselhető emberi mederbe kívánják terelni, ami valamennyiünk érdeke.

Kérem tehát az államtitkár urat és a távol lévő miniszter urat is, hogy az ezekkel a szervezetekkel való egyeztetés törvény által előírt procedúráit tartsák be; ne kössék azokat tartalmi feltételekhez, hiszen ehhez szerintem sem joguk, sem erkölcsi lehetőségük nincs. Ne tegyék ezt, és akkor talán nem fordulnak elő olyan sajnálatos események mint amilyen a hét végén előfordult , hogy a miniszter urat kitapsolják az amúgy tiszteletre méltó orvosok.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

(10.20)