Csapody Miklós (MDF)

1995. június 13.

DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Máris szeretnénk arra lehetőséget és engedélyt kérni, ha erre mód van, hogy, mivel körülbelül tíz módosító javaslatot érintek, azokhoz kapcsolódóan nemcsak az elnök asszony által összevonni kívántakat, amit az Országgyűlés megszavazott, hanem valamennyit röviden érinthessem. Köszönöm szépen.A titokvédelmi törvény legelső mondata így szól: "Az Országgyűlés az állami és közfeladatok zavartalan ellátásának biztosítása érdekében, az adatok nyilvánosságának a legszükségesebb mértékű korlátozására tekintettel, az államtitokról a következő törvényt alkotja."

Mivel a javaslatnak szokatlan módon bevezetője, preambuluma nincsen, arra a kérdésre tehát, hogy a nyilvánosság korlátozásának mi a legszükségesebb módja az előterjesztő szerint, erre az indoklásra kerestem magyarázatot. Áttekintve az egész törvényjavaslatot, föltűnőnek tartom és örömmel üdvözlöm a tényt, hogy ez ilyen minőségű, nem azt, hogy a többi gyengébb , hogy az egész javaslat legalaposabban megszerkesztett, legjobb része maga az indoklás, szemben magával a javaslattal, mely nemcsak megfogalmazásaiban, de szerkezetében is néhol hevenyészett, nehezen kibogozható rendelkezéseket tartalmaz. Olyannyira, hogy szinte az a látszat, mintha a törvényjavaslat két fele nem is egy és ugyanazon jogalkotótól származna.

Ami az előterjesztés alapelveit, célkitűzéseit illeti, azok megfelelnek a jogállamiság követelményeinek és az európai jogi normáknak ezeket tételesen a részletes vitában nem érintem , mivel a javaslat egyszerre kívánja szolgálni a rendszerváltozás kezdete óta létrejött, szükségszerűen kaotikus titokügyi állapotok megszüntetését.

Azzal is egyet lehet érteni, hogy áttekinthető titokkezelési és titokvédelmi rendszerre van szükség a közigazgatásban, és azzal is, hogy a javaslat néhány rendelkezéstől eltekintve , jó lépéseket tesz a titkokkal való visszaélések visszaszorítására. Garanciális szempontból megfelelőnek tartom a minősítésre jogosultak körének és az eljárás szabályainak, valamint magának az államtitoknak, a titokkörnek a meghatározását is a vitatható részletek ellenére, de ezekről később.

(10.40)

Annak ellenére, hogy mint említettem , a legjobb résznek az indoklást tartom, egy negatív sajátosságot ki kell emelnem. Arról van szó, hogy kiderül, a nyilvánosságnak már nem azt a fontos tájékoztató szerepet szánja a kormány, amit az az utóbbi években betöltött. Az információ ugyanis nemcsak a nyilvánosság elől záratik el sokszor indokolatlanul is, de az érvelés szerint a fordított kapcsolat sem mindig kívánatos. A törvénytervezet elfogadása után még az sem volna lehetséges ebben a formában eszerint, hogy a szakértők megismerhessék a társadalom véleményét, pontosan abban az ügyben például, amin a kormány számára dolgoznak azért, hogy munkájukat idézem a javaslatból "a nyilvánosság befolyásolásától mentesen végezzék". Eszembe jut egyik híres irodalmi folyóiratunk főszerkesztőjének egy, a nyolcvanas években született ironikus mondata, amely úgy szól, hogyha egy műről kritikát írsz, ne olvasd el előtte, mert az csak befolyásolja a véleményalkotást. (Derültség.)

Komolyra fordítva a szót, az indoklásban sajátosan keveredik a múlt úgynevezett szocialista gyakorlatának elvetése, a jogos szigorítások igénye, valamint a demokrácia, a liberális jogállam követelményeinek néhol sajnos csak frázisszerű emlegetése. Az indoklás leszögezi, hogy az elmúlt negyven évben a társadalmi tulajdonban vagyis a mindenki tulajdonában lévő közirat presztízse elveszett ez sajnos igaz , a védelem rendszere fellazult, viszont ezzel párhuzamosan az egyes szervezetek saját információik védelmére külön titkosítási rendszereket vezettek be.

Ugyanakkor az a liberális elv is kifejtésre kerül az európai normákra és a magyar alkotmányra való hivatkozással, hogy az információszabadság korlátozása csak kivételként jöhet szóba. Túl sok itt a kivétel, 160 esetről van szó.

Az indoklást illetően csupán egyetlenegy, de annál beszédesebb megfogalmazást, egy szóhasználatbeli sajátosságot említek itt. Azt mondja az általános indoklás, hogy idézem "a demokratikus államberendezkedés egyik meghatározó ismertetőjegye a közigazgatás nyitottsága" nagyon helyes , "az állampolgár részéről történő átláthatósága" szintén. De: "enélkül a demokratizmus legfontosabb jellemzőjének, a részvételnek, a képviseletnek, az ellenőrzésnek a megvalósulása pusztán formalitás". A szó, amit kifogásolok, tisztelt képviselőtársaim: a "demokratizmus". Ismerős a fogalom, hogyne volna ismerős az elmúlt évtizedekből, vegyes tartalmai ott lebegnek valahol a szocialista demokrácia, a demokratikus centralizmus kategóriáját már elhagyva, a nyolcvanas évek környékén, talán irányt is véve már a jelző nélküli demokrácia felé. Szükségesnek tartanám módosító indítványt ehhez nyilván nem volt szükséges beadni , ha az indoklásból ez a politikai öszvérkategória kikerülne és helyét egyszerűen csak a "demokrácia" szó venné át. Ezt a szót rengetegen használják, koptatják ma; ha valahol, akkor itt igazán helye volna.

De nézzük a javaslat néhány konkrét pontját és az azokhoz kapcsolódó indítványokat!

A 2. § szól a minősített adatról, mondván, hogy ilyen, a titkot tartalmazó, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott minősített közirat is. Ezzel kapcsolatban kell megjegyezni, hogy a levéltári törvény jelen formájában nem határozza meg a közirat minősítését, ezért azt az indítványt támogatom, ami egy olyan, félreérthetetlenebb megfogalmazást rögzítene, amely így szól: "a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott közirat állam- vagy szolgálati titkot tartalmazó válfaja". Erről van szó.

Véleményem szerint a 12. pont alatt definiált titokbirtokosok közé felveendő még a minősítés kezdeményezője, a minősítő, továbbá az is, aki az ügyintézés során a minősített adatot megismerte, és akinek a 3. pont szerint a minősített adatot továbbították.

Újabb kritikus pont az államtitok érvényességi ideje is. Erről már vezérszónok képviselőtársaim úgy kormánypárti, mint ellenzéki oldalról többször szóltak. Ennek maximumát a 3. § (2) bekezdése 90 esztendőben adja meg. Véleményem szerint ez totális abszurdum, hiszen fél évszázad bőven elegendő, sőt sok is erre. Képviselőtársaim köztük Kőszeg Ferenc képviselőtársam a vita általános szakaszában már számos történelmi abszurdoidot adtak elő arra nézve, hogy ha elődeink is ilyen időkorlátokkal dolgoztak volna, akkor akár a történetírás, akár pedig a közműveltség bizonyos elemei hol tartanának ma. Nem beszélve a technikai természetű újításokról. Ide kapcsolódik a szolgálati titok 20 éves maximuma is, mely véleményem szerint 15 esztendőre nyugodtan csökkenthető.

A 6. § a minősítésre jogosultak körét vonja meg. Azt hiszem, semmi sem indokolja, hogy a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára külön kiemelten kapjon ilyen minősítő jogot, főleg akkor, ha a többi politikai államtitkár nem kap ilyet, de azért is felesleges ez talán, mert e jog a (2) bekezdés értelmében úgyis átruházható rá.

Kissé túlzottan rugalmasnak látom a kormány ügyrendje szerint működő testületek vezetőire vonatkozó szöveget is, ezért azt az indítványt támogatom, amelyik ezt egy kicsit szűkítené, mert hiszen az eléggé megfoghatatlan, hogy mit takar a megfogalmazás, továbbá mert az ilyen testületek és vezetőik számára a lehetőség azután nyakló nélkül szaporítható lenne, ha ez így maradna.

További kérdés, hogy a minősítésre kizárólag az e körben megnevezettek jogosultak-e. Ezt azért kell fölvetni, mert más szervezeteknél is keletkezhetnek éppen a fölsorolt szervekhez úgy, mint a köztársasági elnök irodájához, a Legfelsőbb Bírósághoz, az Akadémiához, egyes minisztériumokhoz intézett olyan iratok is, amelyek közzététel esetén sérthetik az irat keletkeztetőjének érdekeit, vagy befolyásolhatják a szerv működését.

Ennek a bekezdésnek a v) pontja viszont kártyavárként dönti össze a szépen, tételesen megformált kört, mely aggályosan fölsorolja, hogy ki minősíthet egyáltalán titkos iratot. E pont ugyanis azt mondja: "a törvény által minősítésre jogosított személy". Most már nem lehet tudni akkor, hogy konkrétan kiről, kikről, netán esetleg bárkiről lehet-e szó.

Tisztelt képviselőtársaim, ezt a kérdést azért is nyomatékosan kell fölvetni, mert a 7. § (1) bekezdése azt mondja, hogy a titkokat képező adatot minősíteni kell. De ki minősít? A (2) bekezdés szerint ezt a minősítést az kezdeményezi, akinél feladata végrehajtása során az adat keletkezik.

És főként azért kell vagy azért is kell föltennem ezt a kérdést, mert a minősítők köréből az országgyűlési képviselő hiányzik. Ezt azért emelem ki, mert az országgyűlési képviselő feladatának végrehajtása során és nemcsak a honvédelmi vagy a külügyi bizottságban dolgozó képviselők, de bármelyikünk esetében keletkezhet olyan adat, amelyet nem elég fejben tartani bár az a legcélszerűbb , de amely adat nem biztos, hogy a végzett munka célját tekintve célszerű, ha azonnal publikussá válik hogy finoman fogalmazzak. Az országgyűlési képviselők ráadásul esküt tettek, némelyikünk már többször is arra nézve, hogy a tudomásunkra jutott állam- és szolgálati titkot megőrizzük. Valamennyien vettünk és veszünk részt rendszeresen zárt üléseken, olyan üléseken tehát, amelyeknek jegyzőkönyvéből az ott elhangzottakból tartalmilag sem lehet idézni, nem beszélve a "szigorúan titkos" minősítéssel érkező, saját hatáskörben megsemmisítendő, baleset esetén föl nem bontandó, hanem például a Külügyminisztériumnak visszaszármaztatandó tájékoztatókról. Ha pedig a képviselő ilyen esküt tett, értelemszerű volna, hogy maga is minősíthessen iratot, olyan iratot, amely tőle származik. Ha pedig a minősítést a (2) bekezdés szerint az kezdeményezi, akinél az adat keletkezett, akkor a képviselőt a törvény által feljogosított személynek kellene tekinteni. Ha ez így van, ha ebbe az értelmezésbe beletartozik a képviselő is, akkor természetesen ez pusztán egy indokló résznek tekinthető.

Ide tartozik az is, hogy titkot nemcsak annak kellene minősítenie, akinél az adat keletkezik, hanem esetleg akihez érkezik, hiszen a külső keletkeztetők egy nagy csoportja a tervezet szerint nem rendelkezik minősítési joggal, holott az irat tartalma a minősítést esetleg indokolttá teszi, nem szólva arról, hogy van, akinek egy adatsor minden részletessége ellenére semmitmondó, míg aki tudja, hogy pontosan miről van szó, annak számára az adatok fele is elegendő ahhoz, hogy világosan lássa; aki vele együtt tudja, hogy miről van szó, de nem jogosult az adat ismeretére, annak a számára bizony titokról van szó, és azokkal szemben, azok felé, azok ellen a titok legyen az állam- vagy szolgálati titok bizony védendő.

Ide tartozik az is, hogy a 7. §-t célszerű volna kiegészíteni és ezt a javaslatot támogatom , annak érdekében, hogy beadvány esetén, ha a keletkeztető ezt kéri, az adatot minősíteni, tehát védeni legyen mód. Az is szükséges volna, ha a minősítésről kötelező volna tájékoztatni a korábban fölsorolt titokbirtokosokat is.

Véleményem szerint pontatlan a minősítés felülvizsgálatára vonatkozó passzus (4) bekezdése, amely azt mondja, hogy a minősítés kezdeményezésére, a minősítésre, a felülvizsgálatra kötelezettek a mulasztásért felelősséggel tartoznak.

(10.50)

Szerintem azért pontatlan ez a megfogalmazás, mert nincs konkrét szankció megállapítva benne, és ezért gyanítható, hogy csupán megfoghatatlan politikai felelősségről lehet szó, amit így rögzíteni különösebben talán nem szükséges és nem értelmes dolog, mert a politikai felelősséget az illető, ha valami történik, akkor, úgymond, szóban vagy vállalja vagy nem, de amikor a politikai felelősség megállapításra kerülhet egyáltalán, az illető jószerivel már nincs pozícióban, vagy azért, mert az a konzekvenciája a politikai felelősség vállalásának, vagy pedig ha az egyáltalán elvben megállapítható, a mulasztás és az esetleg okozott valódi kár miatt igazi felelősségrevonás már nem következhet be.

A 10. § (6) bekezdésével kapcsolatban azt hiszem, hogy sokunk szerint abszurdumról van szó azt illetően, hogy a legfőbb ügyész, a kormány tagjai és más meghatározott vezetők az irányításuk alatt álló szerv adatainak minősítését felülbírálhatják vagy megszüntethetik. A korábbiak szerint az itt érintett iratok nyolcvan évre is titkosíthatók, ami álláspontunk szerint elfogadhatatlan.

Zavaró, sőt erősen nyugtalanító az is, hogy ki az úgynevezett "érintett", aki engedély birtokában megismerhet bizonyos adatokat.

(A jegyzői széket dr. Kiss Róbert és Sasvári Szilárd foglalja el.)

A 14. § azt mondja: "A kérelemben meg kell határozni azt az adatot, amelyre a kérelem irányul." Az érintett akit nevezzünk az egyszerűség kedvéért állampolgárnak vagy illetőnek , tehát az illető hogyan kérheti, hogy milyen adatot szeretne megismerni, ha azt sem tudja biztosan, hogy van róla ilyen adat. Úgy állna a dolog, hogy ha tud róla, elvileg kérheti, ha meg nem tud róla, annál jobb.

Ami itt a törvényjavaslat szépen szőtt szövetéből felfeslik, az enyhén szólva nyomasztó, különösen egy ilyen szép, demokratikus és liberális indoklású javaslatban.

Ugyancsak a felelősség kérdését érinti a 18. § f) pontja is, amely a titokbirtokos szerv vezetőjének tennivalóiról rendelkezik. Ez ugyanis azt mondja, hogy idézem "A vezető biztosítja, hogy a minősített adat útja hitelesen követhető, titoksértés esetén a felelősség megállapítható legyen." Az a nagy kérdés, hogy mi van, ha az ország biztonságát veszélyeztető vagy ténylegesen is kárt okozó módon államtitok szivárgott ki, jutott illetéktelen kezekbe, ezt meg is állapítják az arra hivatottak és megállapítják x felelősségét is. Kérdés, hogy mi történik x-szel?

A titkos ügykezelés fejezeténél csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy bármilyen szupertitkos ügyről is legyen szó, a titkos ügyekkel foglalatoskodókat a magyar nyelv a titkos ügy kezelőjének nevezi, nem pedig titkos ügykezelőnek. A titkos ügy kezelője ugyanis az, aki az állam- és szolgálati titkokat tartalmazó iratokkal hivatásszerűen foglalatoskodik, jegyzéket készít, őrzi, lajstromozza stb. míg a titkos ügykezelő az, aki például egy harisnyaszem-felszedő kisiparos vagy egy autószerelő üzleti ügyeit a szomszédok tudta nélkül teljes titokban kezeli.

A minősített adatok védelmének szakmai felügyeleténél a javaslat túl széles jogkört biztosít a belügyminiszternek, amikor kimondja, hogy ez az egész a belügyminiszterhez tartozik, aki a katonai és a polgári biztonsági, nemzetbiztonsági szolgálatoknál ezt a jogkört az irányító miniszterrel együtt gyakorolja.

Ezt talán úgy volna célszerű megfogalmazni, s véleményem szerint ez a jó, támogatandó javaslat, ha a honvédségnél a honvédelmi miniszter, a nemzetbiztonságnál a felelős tárca nélküli miniszter végezné ezt a munkát, minden más területen pedig értelemszerűen a belügyminiszter, akik hárman külön megállapodás szerint kötelesek volnának e téren összehangoltan együttműködni.

A következő rendelkezés azt írja elő, hogy az irattárat működtető ez már magyarosabb, mint a titkos ügykezelő , a különféle fokozatú anyagokat 1999. december 31-ig köteles lajstromozni és felülvizsgálni. Sejtem, hogy nincsenek a titkos ügyek kezelői sem túlfizetve, sejtem, hogy rengeteg ilyen iratról van szó, de azért véleményem szerint ez az idő túlzottan hosszú, és nem látom be, hogy amikor az Alkotmánybíróság döntése szerint ez év június végéig kell nekünk megalkotni ezt a törvényt, akkor ez a törvény miért ad a megalkotástól, érvénybelépéstől követően több mint négy évi időt erre a munkára.

A 27. § (2) bekezdése pedig véleményem szerint félreérthetően fogalmaz. Kérdés ugyanis, hogy minden 1980 előtt keletkezett irat minősítése megszűnik-e a jelen törvény életbelépése után egy évvel. Ha ez így volna, akkor a felülvizsgálat fogalma értelemszerűen felesleges. Nyilván nem így van, az előterjesztő vélhetően azt kívánta, hogy a felülvizsgálat eredményeképp egyes iratok minősítése valóban megszűnik, másokat pedig esetleg újra lehet minősíteni. Hogy az előterjesztő arra gondolhatott vélem én, remélem nem járok úgy, mint Arany János , hogy a következő passzusban erre utaló megfogalmazások vannak, ezért merészelem azt állítani a 28. § alapján, hogy erre gondolhatott.

Végére érve a kiegészítő rendelkezéseknek, ismét az országgyűlési képviselők tennivalóiba ütközöm. A törvény ugyanis módosítani kívánja a jogállásról szóló 1990. évi LV. törvényt, amely többek között arra tesz javaslatot, hogy az illetékes miniszter a képviselők kérésének teljesítését csak akkor tagadhatja meg, ha az az állampolgári jogok biztosáról szóló törvényben jelzett adatra vonatkozik, vagy és ezt szeretném kiemelni az adat megismerése a közfeladat ellátásához nem szükséges.

Itt az a jogos kérdés merül fel elvileg, hogy eldönthető-e egyáltalán, hogy egy konkrét ügy során, amit a képviselő vizsgál, amiben eljár, megállapítható-e vagy nem, mi szükséges a feladat teljesítéséhez. Gyakorlatilag pedig az a kellemetlen kérdés merül fel, hogy van-e és lehet-e olyan jogosult személy, aki ennek a megállapítására egyáltalában kompetens. Vagyis ki dönti el, hogy egy bizonyos adat, amit csak keresünk, nem tudjuk, hogy van-e, nem tudjuk, hogy fontos-e, az az adat a képviselő munkájához szükséges-e.

Nyilvánvaló, hogy váratlan vagy valószínűsíthető adatra gondolok és nem arra az esetre, hogy bármelyik képviselő jogosítványaival visszaélve képviselőként, úgymond, nem képviselői munkájához kér segítséget.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat melléklete számos és talán túlontúl is sok területet felsorol. Véleményem szerint azonban egyetlen tárgykörben sem célszerű az érvényességi időt hatvan esztendőnél hosszabbra megszabni, hiszen az élet nemcsak változik, de gyorsul is, és változniuk kell a minősített tárgyakban történő előírásoknak is. Ez szükségszerű. Tehát szinte mindegyik tárgykörre előirányzott idő csökkenthető, mivel például a mozgósítási adatok 30 év múlva, megváltozott kötelezettségek és számos más ok miatt nem lesznek azonosak a maiakkal, de például a pénzmosás gyanújára utaló adatokat is, azt hiszem, kár kilencven évre zárolni.

Más: ötven évre biztosítható például a Magyar Honvédség hadrendje, valamint a hadászati készletekre vonatkozó adatok. Ha ez hatályossá válik, előáll ismét a klasszikus helyzet, hiszen 1988-ban például eljárást indítottak Bogár László jelenleg országgyűlési képviselőtársunk és Vass Csaba ellen, akik nyugati források alapján közölték az akkor itthon még titkosnak számítható állami adósság gazdasági adatait. A titkosítandó haditémákat a bécsi leszerelési tárgyalások óta például tudomásom szerint rendszeresen közöljük a megfelelő nemzetközi szervezet megfelelő bizottságával, így elvileg az ő kiadványaikba ezek bekerülhetnek, de egy magyar újságíró elvileg ezekhez hozzá sem férhet.

Érthetetlen számomra is, hogy például a Határon Túli Magyarok Hivatala által végzett tevékenység melynek során elemzések, koncepciók, fejlesztési tervek stb. készülnek , egyes adatai miért volnának 75 évre titkosnak minősíthetők.

Emlékeztetek arra, hogy egyes szomszédaink propagandája e magyar kormányhivatal nemzetközileg is igen magas színvonalú szakmai munkáját eddig is az ellenük folyó magyar diverziónak állította be, holott hogy ott nemcsak hogy semmi ilyesmi nem folyik, ellenkezőleg, a határon túli magyarsággal való törődés, foglalkozás nemcsak magyar érdek, hanem azon országok érdeke is, amelyekben ezek a közösségek élnek.

Képzeljük el, mit jelentene majd, ha a Magyar Közlöny például a HTMH tevékenységével kapcsolatos adatokról csak annyit írna, hogy ez, kedves olvasó, államtitok. Azt pedig már épp csak megemlítem, hogy az állatok járványos megbetegedése, a megelőzéssel összefüggő intézkedések kapcsán 25 évre tervezett titkosításról szól a javaslat akkor, amikor magukat a járványokat azonnal jelentenie kell minden érintett országnak az Európai Unió előírásai szerint, hiszen ettől függ esetünkben például a magyar húsexport is.

Tisztelt Országgyűlés! Ha a tervezett előírások változtatás nélkül a törvénybe kerülnek, akkor meghal, lezárul például a közeljövő történetírása is, ha még más egyebekkel együtt azt a tb-járulék addigra le nem fejezi.

Ha már élne ez a törvény, és volna aki betartaná, például a 152. pont értelmében utódaink csak 80 év múlva tudhatnák meg a Budapest Bank 12 milliárdját, vagy hogy más példát említsek, a 136. pont értelmében Horn Gyula miniszterelnök úr államtitoksértést követett volna el, amikor ismertette kormánya modernizációs stratégiáját.

(11.00)

Persze nem az a megoldás, amit a Budapest Bank milliárdjairól Bokros Lajos egy rádiós interjúban kifejtett, mármint hogy az efféle kormányhatározatokat titkosítani kell és kész. Azt a jogi nonszenszt, amely szerint a kormány alkotmányellenesen, a jogrendből kiemelten kezeli saját tevékenységét, egyes határozatait 80 évre fölülvizsgálhatatlanná téve és ezt javasolva, nos, ezt az általános vitában az SZDSZ vezérszónoka is szerencsétlennek nevezte. Egyetértek vele.

A 166 adatcsoport mindegyike önmagában is hihetetlen mennyiségű adatot tartalmaz, ezért nem maradhat el a szűkítés és a pontosítás sem. A legkirívóbb, legdurvább pontot már említettem, ez a 152. pont, amely szerint a kormány működése kapcsán keletkező minden adat 80 évre államtitokká tehető, másrészt azok államtitok-voltát ex lege senki sem vizsgálhatja fölül. Ez a két elem elfogadhatatlan, és olyan szent sincsen, amelyiknek ilyen nyíltan és ennyire maga felé hajlana a keze. Ez azért túlzás.

A felülvizsgálati tilalom miatt egy esetleges, a kormány működése során, azzal összefüggésben elkövetett bűncselekmény elkövetőjét nemzetközi példák igazolják, hogy ez a lehetőség eleve nem kizárható , a bíróság ugyan felelősségre vonhatja, de hogy ez miért és milyen alapon történt, arról adott esetben e javaslat szellemében a nyilvánosság 80 esztendeig nem szerezhet tudomást.

Hasonló módon egy minket közelebbről érintő kérdés: egy országgyűlési vizsgáló bizottság feltárhat ugyan a kormány működésére vonatkozó, a kormánynak, vagy valamelyik miniszterének a felelősségét megállapítható terhelő adatokat, azokat azonban ugyancsak 80 évig nem hozhatná nyilvánosságra. Ráadásul ez utóbbi esetben a vizsgáló bizottságba be nem választott képviselők, tehát a túlnyomó többség, ugyancsak nem volna jogosult a saját szavazatával létrehozott vizsgáló bizottság munkájának eredményét megismerni.

Immár összegzésül csak annyit: az előterjesztő olyan szabályozást javasol elfogadásra a tisztelt Háznak, amely az alkotmány egyes rendelkezéseit, így különösen az Országgyűlésnek a kormány ellenőrzésére adott jogkörét, valamint az állampolgároknak a közérdekű adatok megismerésére irányuló jogait csorbítja, néhol kifejezetten sérti.

Túl azon, hogy a javaslat ezen rendelkezései feltehetően nem fogják kiállni az alkotmánybírósági eljárás valószínűsíthető próbáját, kitennék a mindenkori kormányt teljesen fölösleges, megalapozatlan támadásoknak is. A kormánynak, véleményem szerint fel kellene ismernie azt a saját érdekét is, hogyha ez így kerül elfogadásra, akkor a jövőben a megalapozatlan támadások ellen sem védekezhet a kormány, az igazát bizonyító adatok föltárásával, hiszen azok titkosak lesznek.

Véleményem szerint a belső információ kiszivárgásának megakadályozására a biztonságunkat és jogrendünket védő információk védelmének nem ez a megfelelő módja. Ezért, ha a javító, módosító javaslatok elutasítása megtörténik, tehát ezek a javaslatok, amelyeket kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaim egyértelműen, pontosan, szövegszerűen, aprólékosan a javaslat megjavítására tettek, elutasításra kerülnek, akkor a törvényjavaslat elfogadását nem támogathatom, annak ellenére sem, hogy az alapvető célkitűzésekkel teljes mértékben egyetértek. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)