Mészáros István László (SZDSZ)
DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az együttes jelentés 13. pontja alatt szereplő módosító indítványban többen ellenzéki és kormánypárti képviselők , egymástól függetlenül, egyaránt azt javasoltuk, hogy a törvényjavaslat 10. §-a (6) bekezdése maradjon el. Az eltörölni javasolt rendelkezés ugyanis kizárta volna azt, hogy a kormány belső döntés-előkészítése és ülése során keletkező államtitkok esetén felül lehessen vizsgálni a titokká minősítést az érvényességi idő alatt. Ezzel egy kormányzati ügykörben keletkező titok akár évtizedekig is érinthetetlen lett volna, holott más esetekben a felülvizsgálatot a törvényjavaslat hároméves rendszerességgel kötelezővé tenné. Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy a kormány támogatja a módosító indítványt, mivel így a törvényjavaslatnak valójában a legvitatottabb pontja kerül elhagyásra; az a pontja, amely eredetileg még a beterjesztő Belügyminisztérium álláspontjával sem esett egybe.
A módosítás elfogadásával, tisztelt képviselőtársaim, most már általánosan érvényesülhet az az elv, hogy az információ a tartalmától, nem pedig a minősítő személyétől minősül titoknak. A tartalom alapján történő elbírálás jelentheti ugyanis azt a garanciát, hogy csakis a legindokoltabb esetekben kerüljön sor titkosításra. Így érhet véget az a gyakorlat, hogy az állami élet egész területeit vagy egyes szervek tevékenységét a maguk teljességében kivonják a nyilvánosság alól. Az elhagyott szövegrész a kormány esetében éppen a tartalmi megközelítés logikáját törte volna meg. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy az Alkotmánybíróság 33/1992-es határozata az, amely a tartalmi elv mellett érvelt.
Tisztelt Ház! Mindamellett azonban, hogy az érintett rendelkezést elhagyni javasoljuk, látni kell, hogy a rosszul megfogalmazott rendelkezés mögött nagyon is valóságos kérdésfelvetés húzódik meg. Természetesen nem az, amit egyik ellenzéki képviselőtársam feltételezett az általános vitában, nevezetesen, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány, úgymond "vissza akarna menni az ötvenes évek elejére" bár itt meg kell hogy jegyezzem: ezt a poént az eltörlésre javasolt rendelkezés láttán valószínűleg én sem hagytam volna ki, hogyha a másik oldalon foglalnék helyet , tehát nem ez, hanem egy valóságos kérdés vetődik itt fel, tisztelt képviselőtársaim. Az a kérdés, hogy a mindenkori kormány belső döntés-előkészítő tevékenysége, valamint ülései nyilvánosak-e vagy zártak főszabály szerint. És hangsúlyozom, hogy ez a mindenkori kormánnyal kapcsolatos kérdés, nem pedig a jelenlegi kormánnyal kapcsolatos kérdés.
Nem tudom, tisztelt képviselőtársaim, gondolkodtak-e valaha is azon: mi lehet az oka annak, hogy addig, ameddig a parlamentek ülései a demokráciákban főszabály szerint nyilvánosak, a kormány ülései szinte kivétel nélkül zártak. Mi lehet az oka annak, hogy a parlamentek üléseit itt-ott közvetíti a televízió, arra szinte mindenütt belátogathatnak a polgárok, a turisták. A kormány üléseire pedig nemhogy mindez nem érvényes, hanem arra belátogatni szinte eszébe sem jut senkinek.
Úgy hiszem, tisztelt Ház, hogy az előbb említett kérdés nyitja itt van elrejtve. A részletes vita természetesen nem alkalmas arra, hogy az okok boncolgatásával részleteibe menően foglalkozzon az ember, így példálózó jelleggel mindössze két körülményt szeretnék itt megemlíteni.
Az egyik ok egyfajta működési érdeket tükröz. A kormány az államhatalmi ágak közül a legoperatívabb testület. Alapvető érdek, hogy a kormány ülésein a miniszterek, úgymond, ne a közönségnek játszva, hanem őszintén, szabadon, közvetlen formában vitathassák meg egymás között az ügyeket. Ha valahol abszolút nemkívánatos a színészi alakítás, a köntörfalazás, az a kormányülés. Márpedig, tisztelt Ház, a nyilvánosság mindamellett, hogy sok baj ellen jelent orvosságot tagadhatatlanul csábít a színészi alakításokra is. Legalábbis a parlament ötéves tevékenységét figyelemmel kísérve néha ez a benyomásom alakult ki.
Még maga az Alkotmánybíróság is, tisztelt Ház amelyet igazán nem lehet titokpártisággal vádolni és amely testület számos, a nyilvánosság területére vonatkozó alapvető döntésével oly nagy szerepet játszott a hatalmi titkolózás falainak a lebontásában , tehát még maga az Alkotmánybíróság is leszögezte és idézem az Alkotmánybíróság határozata indoklásának a vonatkozó részét , hogy "Éppenséggel garanciális intézménye a köztisztviselői munka színvonalának és hatékonyságának, hogy a köztisztviselők döntés-előkészítése szabadon, informálisan..." és itt most tudom, hogy sok újságíró számára csúnya, de ettől még igaz szó következik: ".., a nyilvánosság nyomásától mentesen folyjék." Aki nem hiszi el, a forrást szeretném megjelölni: az Alkotmánybíróság 34/1994-es határozatáról van szó, amely pontosan egyes levéltári jogszabályok és a titokvédelmi szabályozás alkotmányellenességét állapította meg.
Tisztelt Ház! A másik ilyen okot tartalminak tekinthetjük. Titok szempontból ugyanis a kormányülés speciálisnak tekinthető abban az értelemben, hogy ott a miniszterek a dolgok természetéből fakadóan szabadon érvelnek a rendelkezésükre álló információkkal, amelyek között rendszeresen szerepelhetnek nem nyilvános adatok így titkok is , minthogy mindegyik miniszter titokgazda is egyben a maga területén.
Alapvető érdek, tisztelt Ház, hogy ezeket az információkat a miniszterek szabadon és bátran használhassák fel a kormányülésen, hiszen mindezek elősegítik a körültekintő döntéshozatalt. Természetesen, tisztelt képviselőtársaim, mindez nem jelentheti azt, hogy a végterméket, magát a döntést és annak alapvető indokait el lehetne titkolni.
(11.30)
Úgy érzem, ez nem egy kitüntetett helyzet eredménye, hanem a speciális működés eredménye, hogy így van, ahogy elmondtam.
Mindaz, amit elmondtam, tisztelt Ház, független attól, hogy éppen milyen kormány van hivatalban. Erről a kérdésről, gondolom, az előző kormány miniszterei is tudnának beszélni. Egyáltalán nem tartom ugyanis véletlennek azt, hogy az előző kormány ahogy arra Kőszeg Ferenc képviselőtársam utalt az általános vitában , rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, nem törekedett a régi titokszabályozás felváltására, holott az adatvédelmi törvény értelmében kötelessége lett volna az új törvényi szabályozást 1992. december 31-éig előkészíteni. Így aztán az Alkotmánybíróságra maradt az alkotmányellenes régi szabályozás megsemmisítése, amit a tisztes bírói testület az elmúlt tavasszal meg is tett.
Természetesen nem mondom azt, hogy ezzel a helytelen magatartással az előző kormány "az ötvenes évek elejére akart volna visszamenni", mivel ugyanúgy nem lenne igaz ez az állítás, mint az a vád, amely ezt a kormányt érte a vitatott paragrafus kapcsán. Ezeket azért hangsúlyozom, mert nem lenne szerencsés, ha a szabadság iránt az elmúlt rendszerben keletkezett természetes elvonási tüneteink utóhatásaként mintegy átesnénk a ló túlsó oldalára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha felelősen gondolkodunk márpedig a Háznak mind a két oldala ezt teszi ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán , látnunk kell, hogy az államszervezet működésének is van egy racionalitása, amelyet nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni. Abból, hogy az állammal mint szervezettel visszaéltek a múltban, nem következik az, hogy az államszervezet mint olyan, mindig és mindenkor rossz. A lényeg az, tisztelt Ház, hogy az államszervezet mit és hogyan szolgál. Nem elsősorban nekünk, politikusoknak, hanem magának a nemzetnek is alapvető érdeke a jól funkcionáló államszervezet.
Természetesen az eltörölni javasolt rendelkezés alkalmatlan volt a felvázolt kérdés alkotmányos kezelésére. Ezen kívül szükségtelen is volt, hiszen a kormány működési érdekei megfelelően védhetők a szolgálati titkok, valamint a belső használatú és a döntés-előkészítést szolgáló adatok védelmének keretei között. Az úgynevezett belső használatú és a döntés-előkészítő adatok védelmét éppen a levéltári törvényhez kapcsolt adatvédelmi törvényre vonatkozó módosítás rendezi.
Ami pedig tartalma szerint államtitkot képez, az természetesen a kormány ülésén sem szűnik meg államtitoknak lenni, az általános államtitok-védelmi rendelkezések a kormányülésen elhangzott titkos információkra is vonatkoznak.
Ettől függetlenül azonban célszerű ezeket a kormányülésen felmerülő adatfajtákat külön is nevesíteni a titokköri jegyzékben, természetesen és újra hangsúlyozom: természetesen azzal a megszorítással, hogy ez nem jelent felmentést a tartalmi követelmények alól, nem jelent felmentést olyan egyéb garanciák alól, mint a rendszeres felülvizsgálati kötelezettség és a minősítések indoklási kötelezettsége.
Ez utóbbi célt szolgálja egyébként két másik módosító indítványunk a jelentés 12. pontjában amire nem akartam a vita előző szakaszában kitérni, lévén, hogy ehhez a jelenlegi ponthoz úgyis hozzászólok és a jelentés egy későbbi, 25. pontjában.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjék meg, hogy egy valamelyest személyesnek tekinthető ügyről szóljak röviden. Sok vád érte ugyanis a belügyminiszter urat, hogy szabaddemokrata létére egy olyan törvényjavaslatot terjesztett be, amelyben szerepel egy ilyen félreérthető rendelkezés, mint amit valamennyien elhagyni indítványozunk, és a kormány támogatja az elhagyást.
Arra hívnám fel a figyelmet, hogy mindamellett, hogy a kormány támogatja a rendelkezés elhagyását, a benyújtott módosítások között kevés olyan akad, amit nem támogat a kormány. Szerintem a beterjesztőt sokkal jobban minősíti az, hogy végül mire mond "nem"-et és mire mond "igen"-t, mint az, hogy eredetileg mit terjesztett be. Ráadásul a törvényjavaslat egészét a beterjesztőnek egyáltalán nem kell szégyellnie, hiszen bár azt a gyakorlat során keletkező tapasztalatok alapján a későbbiekben még nyilván korrigálni kell; és itt arra szeretnék utalni, hogy Nyugaton a jelenlegi helyzet hosszú-hosszú gyakorlat és sok-sok tapasztalat útján fejlődött azzá, ami a törvényjavaslat jó útra lépett, azt koncepcionálisan nem kellett módosítani, sőt koncepcióváltoztatást szorgalmazó módosító indítvány eleve nem is érkezett hozzá.
Nekünk pedig itt, tisztelt Ház, a szabaddemokraták padsoraiban nemhogy ne telne örömünk a belügyminiszter úr tevékenységében mint ahogy azt az egyik tévéműsor sugallta a múlt héten , hanem kifejezetten örülünk annak, hogy az önkényes és felülbírálhatatlan titkosítás korszakának véget vető törvényjavaslatot a szabaddemokrata belügyminiszter terjesztette elő.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)