Szabad György (MDF)

1995. június 18.

DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, valóban szerencsés lesz, ha a részletes vita adott keretében a konkrétumokról beszélünk. Ilyen konkrétumnak tekintem a törvényjavaslat 31. § (2) bekezdését. És itt egy nagyon speciális dologról van szó. A minisztériumi előterjesztés nagyon fontos dologról szól. Arról, hogy a művelődési és közoktatási miniszter engedélyezheti a káptalani vagy konventi hiteles helyi levéltárak anyagának egyházi levéltárban történő elhelyezését. Ez volt az eredeti előterjesztés. Aki járatos Magyarország régebbi történetében, tudja, hogy a konventi és káptalani levéltáraknak mint őrzési helyeknek milyen rendkívüli jelentőségük van. Én nagyon jónak tartom az eredeti előterjesztést. Egyetlen ponton a nyelvtani dologtól most eltekintve javasoltam kiegészítését, azzal, hogy hazai egyházi levéltárban lehet elhelyezni. Ez nem véletlen, mert valamennyien, akik ismerjük a történelmet, tudjuk, hogy van olyan konventi és káptalani levéltár, amelyiknek az egyházi hierarchiában nem feltétlenül magyarországi egyházi szervezeti egység a fölöttese. Ezt az egy szót, mint kiegészítést...

Mi történt? Elvetésre javasolták. Miért? Mert ugyanehhez a ponthoz, nagyon helyesen, Baráth Magdolna és Kiss Gábor egy módosítást fűztek hozzá, amelyik arról beszél, hogy a művelődési és közoktatási miniszter engedélyezheti köziratoknak nyilvános magánlevéltárban történő elhelyezését. Teljes mellszélességgel támogatom. Ez legyen két, egymást követő paragrafus. De azért a konventi és káptalani levéltárak biztonságáról szóló passzus ne maradjon ki, és ha lehet, akkor fogadják el az én javaslatomat. Egyébként hadd mondjam: mint annyi más kérdésben Szilárd barátunk utalt rá vannak közös, olyan levéltári állásfoglalások, amelyekhez többen is igazodtunk. Ez is olyan, hogy hazai egyházi levéltárban lehet ezeket elhelyezni. Ezt az egy szót javasoltam.

Kérem, ne lőjék ezt ki, hanem legyen annyi rugalmasság az előterjesztőben és a bizottságokban, hogy észreveszik, más képviselők ennek kapcsán ráébredtek arra, hogy nincs rendelkezés arról, amit ők fontosnak tartanak. Akkor ott legyünk rugalmasak, hogy adjunk egy a), b), c) pontot vagy új paragrafusszámot, és vegyük be, de egyik ne lője ki a másikat.

Már nagyon kevés mondanivalóm van, de egy fontosat szeretnék mondani. A 70. §-ból ugyancsak számos levéltáros elgondolását is megtestesítve szólok arról, hogy sem közfeladatot nem ellátó szervek, sem természetes személyek maradandó értékű iratanyaga, ha egyéb vagyontárgyaitól elkülönítve kereskedelmi forgalomba kerül, ne kerüljön egyben ebek harmincadjára, hanem a levéltárnak legyen elővásárlási joga. Ezt én elmondom. Az előterjesztő egyik bizottságban egyetértett, másik bizottságban nem értett egyet. Ha én jól érzékelem, a helyét nem találta meg ez a javaslat az előterjesztő gondolatrendszerében.

Engedjék meg, hogy nagyon röviden én azt mondjam: ha jobb helyet talál a törvényjavaslatban, rakja át másik helyre, de ne keletkezzék skizofrénia egyik helyen helyeslem, másik helyesen nem helyeslem , hanem ennyi rugalmasság legyen, hogy ha a tartalommal egyetért, tegye oda, ahova a legjobbnak tartja. Ha úgy tetszik, akkor ez az én kapcsolódó módosító javaslatot nélkülöző indítványom. De az előterjesztő rugalmasságán múlik, ha tartalmilag egyetért, ne legyen formai probléma.

Még két dolgot szeretnék szóvá tenni. Én a két utolsó javaslatként új paragrafusok beiktatását javasoltam. Mégpedig azt, hogy az Országgyűlés egy éven belül alkosson törvényt a könyvtárak és múzeumok kézirattári anyagának hatékony védelméről. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy megint Baráth Magdolna és Kiss Gábor gondoskodása folytán ez a gondolat belekerül egy másik paragrafusba, a 72. ajánlás címén. Belekerül, de engedjék meg, ezt már az öregember mondatja egy kicsit olyan "bocsánat, hogy élek" felkiáltással megfogalmazott mellékmondatban. Nem ellenzem: helyeslem. De kérem, gondolja meg az előterjesztő is, vajon nincs-e itt az ideje, hogy bonyolult kérdés nem intézhető el egy fél mondatban, és egy világtendencia, hogy könyvtárak és múzeumok egymással versengve óriási kéziratanyagot halmoznak fel. Az ötvenes, hatvanas években volt törekvés arra, hogy profilírozás címén elvegyünk tőlük, és így tovább.

Nem lehet megtenni, sok-sok oknál fogva. Legalábbis nem célszerű. De azt igen, hogy néha ezek az anyagok és tessék megnézni, én igyekszem figyelemmel kísérni , például a magyar emigráció kézirathagyatéka alig kerül levéltárba. Szinte kivétel nélkül könyvtárakba és múzeumokba kerül. Miért, miért nem, ne kutassuk. Szellemi életünk nagyjainak hagyatékai nem levéltári őrizetbe kerülnek saját döntésük alapján, hanem kézirattáriba és könyvtáriba.

(22.40)

Ha nem gondoskodunk arról, hogy azoknak az őrizete épp olyan meggondolt, alapos, körültekintő és mindenre kiterjeszkedő legyen, akkor önmagunkat és az eljövendő nemzedékeket csaljuk meg. Ez az egyik, ami miatt úgy gondoltam az előterjesztő nem értett velem egyet, nem is minden bizottság értett egyet, sőt, a bizottságok általában nem értettek ezzel egyet és ugyanez a helyzet egy másik javaslatommal. Még egyszer figyelmükbe ajánlom. Mégpedig a másik javaslatom az, hogy a büntető törvénykönyvet a "hatályos" szó nem kell a levéltári és kézirattári anyag fokozott védelmét biztosító rendszabályokkal egészítse ki az Országgyűlés, ugyancsak egy éven belül.

Vegyük tudomásul erre felhívtam az általános vitában a figyelmet , hogy nemcsak óriási szellemi értékekről van szó, hanem óriási forgalmi árral bíró értékekről, amiket ha nem védünk meg, hiába hozunk szép szavakba csomagolt intéseket, vagy hiába hozunk olyan rendszabályokat, amelyek nem bírnak kellő szankciós erővel. Olyan értékekről van szó ezt próbáltam kifejezni dollárban is , hogy nekünk nemcsak a forgalmi ára miatt, de annak, aki esetleg bűnös gondolatokat forgat a fejében elég példa volt , az ára miatt is megéri a jelenleg igen alacsony kockázatot. Emeljük meg ezt a kockázatot.

Köszönöm szépen és elnézést kérek, ha nem maradok itt a vita végéig, de nyomós okok miatt fogok elmenni. (Taps a jobb oldalon.)