Gellért Kis Gábor (MSZP)
GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök asszony. Orosz István képviselőtársam, elnök úr jelentősen megkönnyítette a dolgomat, amikor a szakmai részleteket ilyen alaposan elmondta iménti bizottsági előterjesztésében.Mindazonáltal szükségesnek tartok néhány dolgot elmondani a bizottsági vitából, egyszerűen azért, mert nálunk is, csakúgy, mint az oktatási bizottságban, elsősorban és mindenekfölött szakmai jellegű vita folyt. Mindvégig úgy tekintettük egy kérdéstől eltekintve, erről majd a későbbiekben szólok , hogy szakmai érvekről van szó, és aszerint kell mérlegre tenni a beérkezett módosító indítványokat, hogy az elérendő célt mennyiben szolgálják jól, szolgálják-e egyáltalán.
Ebben az értelemben néhány olyan fő csomópont alakult ki a vitában, amelyről meg kell emlékezni. Az első és a mi bizottságunk kompetenciájába tartozó kérdés a kutatás szabadsága, hogy ugyanis a beadott módosító indítványok javítják-e a törvényjavaslatot olyan értelemben, hogy a lehető legszűkebb körre korlátozódjanak a kutatást egyébként korlátozó szándékok, bekezdések.
Úgy gondolom, hogy e tekintetben kiemelendő az az indítvány, amiről már Orosz István megemlékezett: a miniszter jogainak korlátozása a levéltárosok, a történészek munkáját mindenképpen segíti, nagyobb szabadságot hordoz magában.
Van egy módosító indítvány bizottságunk támogatta , amely kiterjeszti az információhordozók rendszerét. Amikor levéltárakról beszélünk, akkor általában középkori iratanyag lebeg a szemünk előtt a köznapi megítélésnek ez a sztereotípiája , holott a hangszalagon, a képi szalagon kívül olyan információhordozók is beléptek az utóbbi időben, amelyek ezek minőségétől elütnek.
Éppen ezért célirányosnak látszott az a módosító indítvány, amely bekerült; hiszen hogy egyebet ne említsek, például a disk, a mágneslemez ugyancsak alkalmas olyan levéltári anyagot, információt hordozni, amely a levéltár gondozására volna ítélve. Az a fogalmazás, amely módosító indítvánnyal bekerült, ezt a problémát segít megoldani.
Bizottságunk támogatta azokat a javaslatokat, amelyek szövegmódosítással a törvényjavaslat pontosságát javították. Itt néhány nevet felsorolok: Szabad Györgyét, Mészáros Istvánét, Halda Alizét, Pető Ivánét, akik a legtöbbet adták be, és módosító indítványaikkal jelentősen pontosítottak és egyszersmind egyszerűsítettek a törvényjavaslaton. Hadd köszönjem meg akár kormánypártiként is azt a hihetetlenül nagy munkát, amelyet Szabad György professzor a levéltári törvény vitájában és módosításában elvégzett; javára vált.
(20.10)
A másik csomópont, amiről a bizottsági vitában szó volt, a személyiségjog garanciáira vonatkozott. A levéltári törvénynek egy nagyon fontos pontja, hogy a kutatás szabadsága és a személyiségjogok bizony olykor ellentmondásba kerülhetnek, és ilyenkor a személyiségjog elsőbbséget élvez. A törvényjavaslat eredeti formájában is elégséges garanciát tartalmazott erre nézve, de voltak olyan módosító indítványok, amelyek ennek ellentmondtak, és ezek a bizottságokban sem kapták meg a támogatottságot, elsősorban ezért, nem pedig politikai meggondolásokból.
Végül pedig a leginkább vitatott kérdésről, a kutathatóság idejéről. A mi bizottságunkban is gondolom, máshol is miként a vitában kiderült, elsősorban a két koalíciós párt szakemberei vagy ezzel foglalkozó politikusai között volt a vita. A szocialista frakcióban az az álláspont alakult ki egyébként messze méltányolva azt a szándékot, hogy a múltat minél részletesebben, minél gyorsabban ismerje meg a közvélemény , hogy támogatni lehet minden ilyen törekvést. Erre nézve egyébként lehetőséget ad maga az eredeti törvényjavaslat is. Mi azt mondtuk, hogy az eljárást illetően az az igazán demokratikus, ha nem beszél kétféle történelemről ez a levéltári törvény, ha egyetlen egységnek fogja fel a múltat, márcsak azért is, mert praktikusan minden, az elmúlt időszakból származó jelentősebb konfliktussal összefüggő iratanyag már szabadon kutatható. Ennél fogva sokkal inkább gesztusértéke volna egy ilyen 15 éves alacsonyabb kutathatósági határnak. Úgy gondoltuk, hogy magának a demokráciának a minőségéről szól az, hogy egyformán ítéljük meg a múltunkat, mert nincs kétféle mérce, amivel a múltat mérni lehet. Ezt az álláspontot követtük, és bizony a szocialista többség volt az, amely végül is a bizottságban, nem egyetértve ezzel a javaslattal, azt elvetette.
Nagyjában-egészében ebben foglalható össze a múlt heti vitánk. Úgy gondolom, hogy ez a törvény most már a titokvédelmi törvénnyel együtt valóban olyan egységet alkot, ami jelentős mértékben pontosítja azokat a szabályokat, amelyek révén a keletkezett iratanyag hozzáférhető lesz, és törvényesen szabályozott lesz azok kezelése. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)