Szabó Iván (MDF)

1995. június 26.

DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Némileg örülök, hogy itt egy vita már előlegezte, amiről szólni szeretnék, nevezetesen az ország gazdasági állapotát és a továbblépésnek a lehetőségeit, amelyek némi eligazítást adnak mondanivalómhoz is. Mégis azt hiszem, érdemes szólni arról, hogy egy év kormányzása után szemmelláthatólag érezhető és kitapintható, hogy valamiféle fordulatot a kormányzó pártok körében is indokoltnak tartanak. Sem alul-, sem túlértékelni nem szeretném a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsának és parlamenti frakciójának hétvégi ülésén elhangzottakat, sem Máté László MSZP-alelnöknek idevonatkozó nyilatkozatait, mégis azt kell mondanom: végső sorban a terápiáról folyik ma végre a vita, s abban, azt hiszem, nem sok különbség volt eddig sem közöttünk, hogy mint Lamperth Mónika is mondta , ne tudnánk, hogy milyen az ország állapota. De abban, hogy az ország állapotában mint ténylegesen fennálló helyzetben mi a megoldás kulcsa és milyen gyógymódot kell alkalmazni, eddig igen radikálisan eltértek a vélemények.Utalni szeretnék arra, hogy erről a helyről hellyel-közzel most már lassan egy éve a kormányprogram vitájában volt szerencsénk elmondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum úgy látja: az a filozófia, amelyik az egyensúly megteremtését a fogyasztáscsökkentésen keresztül kívánja megvalósítani, nem számíthat tartós sikerre, hiszen a fogyasztáscsökkentéshez gyakorlatilag a kormánynak nincs és nem is nagyon lehet más eszköze, mint az infláció rászabadítása a társadalomra. Ez 1994 júliusában itt erről a helyről elhangzott.

Nem vagyok egyáltalán túlzottan boldog tőle, hogy egy esztendő, közel egy esztendő után azt lehet megállapítani, hogy valóban, a '94-es évet lezáró, körülbelül 18 százalék, vagy valamivel alatta lévő infláció után ma valamennyi felelős pénzügyi szerv, a pénzügyminiszter is 30 százalék körüli inflációt mond, melyet, szeretném elmondani, nem a termelőszféra nyomása következtében, hanem a gazdaságpolitika, a fogyasztócsökkentő filozófia következtében a kormány nyomott a társadalomra. Ennek a politikának a kudarcát mi abból láttuk ami egyébként megjelenik most a pótköltségvetésben, amit ezen a héten lesz szerencsénk megszavazni, vagy meg nem szavazni , hogy ezzel az inflációnöveléssel önmagának teremtett a kormányzat olyan problémahalmazt, amelyen maga sem igen tud úrrá lenni, hiszen látható, hogy a belső államadósság kamatterhei gyorsabban nőnek, minthogy bármilyen társadalmi, szociális megszorító csomaggal utána lehetne ennek rohanni. Ez is okozza azt, hogy a pótköltségvetés kiadási oldala 30 milliárddal nagyobb, mint az eredetié.

Én azt hiszem, hogy amikor egy olyan jellegű elővételezést tehetünk, hogy vannak hangsúlyok, amelyek most még a költségvetési terhek, többletterhek vállalása árán is egy gazdasági növekedés irányába mutatnak, és ezt a kormányzó pártok prominens képviselői, illetőleg az egyik kormányzó párt maga deklarálja ezt nem kell alábecsülni. Legfeljebb egyet tudunk mondani: rendkívül örömünkre szolgál, hogy valahol, amit kezdettől fogva mi az ellenzéki padsorokból mondtunk, valami mégis talán csak elmozdul és realizálódik ezen a téren.

Pető Iván itt ugyan azt mondta, hogy nem kell látható nagy fordulatra számítani, és az nem nagyon tér el a korábbi politikától. Kérem, szokták viccesen azt mondani, hogy rendszerint vannak olyan kormányok, amelyek úgy politizálnak nagy változásokkal, hogy minél inkább megváltoznak a dolgok, annál inkább ugyanazok maradjanak. Pető Ivántól politikai okból elfogadom, hogy ő nem beszél látványos fordulatról. Én remélem, hogy most fordítottja történik a slogan-nek: minél inkább úgy politizálnak, mintha nem változott volna semmi, mégis fordulat fog bekövetkezni a magyar gazdaságpolitikában. Én azt hiszem, hogy a növekedési pályára állítás alternatívája nincs igazán jelen a magyar gazdaságban, és lefelé nivellálva nem fogunk kivezetni ebből az útból.

Mi a magunk részéről azokat a változatokat, azokat a megfogalmazásokat, amelyeket most az SZDSZ, és részben az MSZP részéről hallottunk, örömmel üdvözöljük. Őszintén reméljük, hogy a kormány tovább fog menni ezen az úton, és nemcsak a képviselőcsoportok véleménye lesz ez. Bár meg kell mondanom, hogy tudom amit Lamperth Mónika mondott, saját tapasztalatunkból, a képviselők bizony nagyon gyakran párbeszédben vannak a társadalommal. De legyen szabad hivatkoznom, a képviselők ehhez kevesek, mint ahogy éppen a mai újságban olvashatjuk Horn Gyula miniszterelnök úr nyilatkozatát: nem a párt kormányoz, hanem a kormány. Ezért nagyon reméljük, hogy a kormány fogja vállalni ezeket a gazdaságpolitikai módosításokat, és a gazdaságpolitikai módosításokhoz ellenzéki részről csak egyet tudok ígérni: nyári szünet ide vagy oda, ha itt pozitív lépések történnek, magunk részéről munkában és cselekvésben is hozzá akarunk járulni ennek a fordulatnak a sikeréhez. (Taps.)