Kőszeg Ferenc (SZDSZ)

1995. június 26.

KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Alig van törvény, amellyel az előző ciklusban annyit foglalkozott volna az Országgyűlés, mint ezzel az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvénnyel, hiszen annak különböző változatai 1990 őszétől 1994 márciusáig voltak a Ház előtt. Amikor 1994 márciusában végre elfogadta a Ház a törvényt, azt gondolhatta volna az ember, hogy ezzel letudtuk ezt az ügyet, és újabb hosszadalmas vitákra e törvénnyel kapcsolatban nem lesz szükség. Ehhez képest most a nemzetbiztonsági bizottság határozati javaslatáról tartott vita öt ülésnapon át tartott, igen hosszadalmasnak bizonyult, és a részletes vita csak azért nem igényelt egy hatodik ülésnapot, mert az ellenzék éppen aznap vonult ki az ülésteremből, amikor arra sor kerülhetett volna.

A vita során a határozati javaslat mellett tulajdonképpen minden érv és ellenérv elhangzott. Engedtessék meg, hogy egy-két mondatot idézzek a határozati javaslat néhány fontos mozzanata mellett szóló érvekből, amelyeket Csákabonyi Balázs, Toller László, Szigethy István mondtak el. Toller László azt mondta érvként a határozati javaslat mellett, hogy semmis az a megállapodás, amely törvénybe ütközik. Hozzátette: nem tudunk olyan szabályt a magyar jog területén, amelyben semmisség nem következik abból, hogy jogszabályba ütközik egy szerződés.

Szigethy István azt mondta: a semmisség általános fogalom. Azt jelenti, hogy valamiféle alsóbbrendű aktus egy felsőbbrendűvel ellenkezik.

Itt az országgyűlési határozat a képviselői tájékozatlanság következtében ütközött a törvénnyel, a jelölés és a megválasztás feltételeivel. Tagadni azt, hogy a semmisség kimondható, körülbelül olyan dolog, mintha azt mondanánk, hogy annak a képviselőnek nem semmisíthető meg a mandátuma, nem mondható ki mandátumának semmissége, akiről a megválasztása után kiderül, hogy nem rendelkezik választójoggal, ennek következtében nem választható. Olyan, mintha a köztársasági elnökről a megválasztása után kiderülne, hogy nem magyar állampolgár, de nem lehetne kimondani azt, hogy a választás semmis volt. Olyan, mintha a Legfelsőbb Bíróság elnökéről megválasztása után kiderülne, hogy nem rendelkezik jogi diplomával, és ennek ellenére sem lehetne kimondani azt, hogy a választása semmis.

A semmisségi indítvánnyal szemben volt egy másik javaslat is. Füzessy Tibor képviselőtársunké, aki azt mondta, hogy nem a semmisséget kellene kimondani, tehát nem országgyűlési határozatot kellene hozni, hanem módosítani kellene a törvényt. Ez egy nagyon tetszetősnek látszó javaslat, csak két hiba van benne. Az egyik az, hogy felesleges, mert hiszen amennyiben a jelölés és a választás ellenkezik a törvény előírásaival, akkor nem kell módosítani, hanem alkalmazni kell a törvényt. A másik pedig az, hogy a törvény esetleges módosítása ezt az ügyet, amely elénk került, és amely miatt az országgyűlési határozat megtételére és elfogadására szükség van, ezt nem oldaná meg, mert nyilvánvaló, hogy a törvénynek nem lenne visszamenőleges hatálya.

A következő kérdéskör, amellyel a hozzászólók sokat foglalkoztak, az, hogy létrejött-e a semmisségi ok; tehát egyáltalán hogyan értelmezendő az átvilágítási törvénynek az a bizonyos 6. §-a, amellyel a határozati javaslat előterjesztői szerint ütközik az átvilágító bírók megválasztása. Az volt az ellenzéki álláspont ezzel kapcsolatban, hogy a szöveg úgy értelmezendő, hogy csak akkor áll be, állna be ez a semmisségi ok, ha volnának olyan bírói határozatok, amelyek megsemmisítették ezeknek a bíróknak a korábban hozott ítéleteit. Csakhogy a helyzet az, hogy ha ez volna valóban a kritérium, akkor tulajdonképpen szinte alkalmazhatatlan lenne, illetve csak olyan bírókra lehetne alkalmazni, akik 1963 után hoztak ítéleteket. Ugyanis az 1963 előtti ítéletek a törvény erejénél fogva váltak semmissé, tehát ilyen esetben egyszerűen nem képzelhető el a határozathozatal; pontosabban elképzelhető e törvénynek, mondjuk, az '56-os népfelkeléssel kapcsolatos ítéletek semmisségéről szóló törvény elfogadása előtt, mint ahogy például Nagy Imre és társai ügyében bírósági határozattal mondták ki az ítélet semmisségét. Csak arra meg azért nem vonatkozhat e törvény 6. §-a, mert egyszerűen nem foglalkozik a törvény ezzel az esettel, hanem a semmisségi törvényeknek a hatásával és hatályával foglalkozik.

Tehát ez, mint ahogy a vitában kormánypárti oldalról elhangzott, azt jelentené, ha ezt a törvényt így értelmezzük, hogy akár a vidák és radók is itt ülhetnének ebben az átvilágító bizottságban, hiszen semmi nem szólna az ellen, hogy ők ki legyenek zárva az effajta bizottságból.

Ezzel kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogy mi volt, mi lehetett a törvényalkotó szándéka. Balsai képviselőtársam mondta azt, hogy ha ezt próbáljuk firtatni, akkor talán össze kellene hívni az előző Országgyűlést, hogy őket kérdezzük meg, a volt képviselőket, hogy mi is volt a törvényalkotói szándék.

(19.50)

Ezt, mint valamilyen nonszenszt és lehetetlenséget mondta, azt mondta, hogy kizárólag a törvény szövegéből lehet kiindulni. Hadd mondjam meg, hogy a dolog azért nem olyan képtelen, ugyanis én nyújtottam be ezt a módosító indítványt, tehát be tudok számolni arról, hogy mi volt legalábbis részemről a törvényalkotói szándék, amikor ezt a módosító indítványt benyújtottam. (Zaj.) Annyit szeretnék még hozzátenni, ha igaz, hogy ennek a törvényhelynek az értelmezése jogilag problematikus, hogy ez a törvényhely félreérthető szerintem egyébként nem az, egyszerűen félremagyarázható, nem félreérthető, de ha netán félreérthetőnek ítélnék meg , akkor ez nem az én hibám. Ugyanis a javaslatot nem abban a formában fogadta el az előző Országgyűlés, ahogy én beterjesztettem, hanem jogi megfontolások alapján az alkotmányügyi bizottság némiképpen módosította az eredeti beterjesztést. Az az alkotmányügyi bizottság, amelynek akkor természetesen a jelenlegi ellenzékből adódott a többsége és amelynek az elnöke akkor Salamon László volt. (Zaj.)