Lendvai Ildikó (MSZP)

1995. június 26.

LENDVAI ILDIKÓ, a kulturális és sajtóbizottság többségének előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kulturális és sajtóbizottság június 8-ai ülésén vitatta meg a rádiózással és televíziózással foglalkozó szóban forgó törvényjavaslatot, népszerűbb és rövidebb nevén a médiatörvényt. Azt hiszem, kevés olyan törvényünk van, ami ilyen rövidített becenevet kapott már a nagyközönség körében is, mutatván azt, hogy ugyanez a nagyközönség talán már unásig is megismerkedett e törvény és törvény-előkészítés összes problémájával.

(10.10)

A törvény megszületésének hosszú előtörténete rányomta bélyegét bizottsági ülésünk vitájára is. Azt mondhatnám, hogy a bizottság tagjainak viszonyát a vitára alkalmasság kérdéséhez igen nagy mértékben határozta meg, hogyan vélekednek, hogyan vélekedtek a törvényjavaslat előkészítésének menetéről. Talán ezzel magyarázható, hogy a bizottsági ülésen a szavazás nem mindenben követte az úgynevezett papírformát: a bizottság 12 igen, 5 nem szavazattal és 2 tartózkodással bocsátotta általános vitára az előterjesztést, és ez a szavazatmegoszlás nem követte mindenben a kormánypártok és az ellenzék közötti szokásos választóvonalat.

Ahogy mondtam, ennek és a vita élességének egyik oka a hosszúra nyúlt és konfliktusokkal terhelt, nem minden fordulójában sikeres törvény-előkészítés volt. E törvény-előkészítés fázisait miniszter úr ismertette és utalt arra is, hogy még a mulasztásos alkotmánysértés édes bűnében is hosszú idő óta leledzünk a régi és az új parlament egyaránt osztozik ebben a bűnben. Azt mondhatnám és ez hangsúlyt kapott a bizottsági ülésen is , hogy ez nemcsak negatív törvényhozási rekordjaink egyike, de meghaladja még az élővilágban ismert leghosszabb kihordási, vemhességi időt is. Ez tudomásom szerint az indiai elefánté, aki 21-25 hónapos kihordás után hozza világra magzatát. Nos, a mi médiatörvényünk kihordása legalább két indiai elefánt világrahozatalához elegendő időt vett igénybe.

De a bizottsági vita élességét és a már kissé ingerült szakmai és politikai várakozást nemcsak ez a hosszas előtörténet okozta. A bizottsági ülésen is hangot kapott, hogy a média világa nagyon kemény gazdasági, politikai, kulturális érdekcsoportok ütközésének terepe, és az e részérdekeken való felülemelkedés igen nehéz feladat. Mégis nyugodtan állíthatom, hogy a bizottság minden tagja az éles véleményeltérések ellenére is erre a felülemelkedésre és erre a pártatlanságra törekedett.

Nem is volt vitánk abban, hogy egy ilyen típusú törvény, a média szabályozása szükséges-e. Annak mindnyájan tudatában voltunk, hogy a média szabályozása természetesen szükséges. Szükséges a mulasztásos alkotmánysértés bűnéből való szabadulás jogi érdeke miatt, szükséges a médiaháború lezárásának politikai érdeke miatt, szükséges egy ésszerű finanszírozás, támogatás és versenyhelyzet gazdasági érdeke miatt, és végül szükséges a szabad, pártatlan tájékoztatás és a közszolgálat nemzeti érdeke miatt. Nézeteltéréseink tehát nem is ezzel kapcsolatban voltak.

A véleményeltérés a parlamenti vitára bocsátás másik ismérvét, a szabályozás elveit illetően merült fel. Itt sem a célok tekintetében; a többségi és kisebbségi vélemény abban tért el, hogy e közösen elfogadott célokat a szabályozás elvei megfelelően követik-e vagy sem. A közalapítványi keretet ugyan kivétel nélkül mindnyájan alkalmas formának találtuk, de az e kereten belüli konstrukciókat illetően a többségi és a kisebbségi vélemény már több ponton élesen eltért. A legfőbb vitapontok a bizottsági ülésen a következők voltak:

Az első: egy közalapítvány egy kuratóriuma gyakorolja-e a tulajdonosi jogokat, vagy a Magyar Televízió, a Rádió és a Duna TV számára három különböző közalapítványt, három kuratóriummal hozzunk-e létre.

A második, az előző kérdéshez szorosan kapcsolódó vitapont az volt, hogyan lehet talán pontatlan politikai műszóval élve a hatalommegosztást a média világában kellőképpen biztosítani. Úgy-e, ahogy a törvényjavaslat és támogatói vélik, hogy a különböző funkciókra különböző testületeket hoznak létre amit az előterjesztő is ismertetett már és különös gonddal vigyáznak a tulajdonosi funkciók és a szakmai tartalmi felügyelet szétválasztására; vagy úgy-e, ahogy a kisebbségi vélemény véli, amely nem tartja ilyen fontosnak a tulajdonosi és a szakmai funkciók megosztását, inkább a különböző médiumok számára létrehozott külön közalapítvánnyal és külön kuratóriumokkal osztaná meg a szerepeket. Az egyik elképzelés tehát a funkciókat, a másik magukat az eszközöket, a médiumokat választaná szét.

A harmadik vitapontunk a létrehozandó kuratórium illetve a kisebbség szerint kuratóriumok összetéte-lére, létszámára vonatkozott, illetve arra, hogy hogyan lehet érvényesíteni a valóban legitim társadalmi képviseletet. A többségi vélemény, legalábbis vitaalapnak, elfogadhatónak tartotta a kis létszámú, az ismertetett módon választott szakemberekből és elnökből álló kuratóriumokat, a kisebbségi vélemény a vitában ragaszkodott a nagy létszámú, 25 tagú kuratóriumokhoz, amelybe a társadalmi és a szakmai szervezetek is delegálnának képviselőket nyilván későbbi politikai alku folyománya volna, hogy éppen mely szervezetek és hogyan delegálnák ezeket a képviselőket.

A negyedik és utolsó vitapontunk volt talán a legélesebb, és arra számítunk, hogy a vitában is ez kelti majd a legtöbb ellenvéleményt és különbséget. Ez a kérdés arra vonatkozott, hogy a közfeladatok ellátását milyen módon, milyen garanciákkal lehet a médiatörvényben biztosítani. A törvényjavaslat és a törvényjavaslat bizottságon belüli támogatói nem a jelenlegi konstrukció fenntartását, a jelenlegi tulajdonosi viszonyok fenntartását és a jelenlegi csatornák számát tartották erre nézve az egyetlen és kizárólagos eszköznek, így a törvényjavaslat lehetővé tenné, sőt a monopóliumok megtörése érdekében még elő is írná a TV2 és a Danubius Rádió által használt frekvenciák átmeneti idő után való pályáztatását.

Ugyanakkor a többségi vélemény a törvényjavaslattal összhangban kemény százalékarányokat írna elő a nemzeti rádió és televízió, az új konstrukcióban működő TV2, sőt egyéb rádió- és tévéműsor-szolgáltatók számára is, előírván, hogy műsoridejük hány százalékát kell szentelniük hazai készítésű műsoroknak, európai műsoroknak, ezen belül különösképpen magyar filmeknek, magyar zeneműveknek, illetve közhasznú műsoroknak. A kisebbségi vélemény nem látja elegendőnek ezeket a kikötéseket, és ragaszkodik legalábbis a vitában ragaszkodott a Magyar Televízió meglévő csatornaszámához, meglévő struktúrájához, a tulajdonlásban látván az igazi garanciát a közfeladatok ellátására.

Látni kell azonban, hogy a felsorolt vitapontok nemcsak két különböző konstrukciót jelentenek, nemcsak az azonos és közösen elfogadott célok két különböző eszközrendszerét sorolták fel.

A legtöbb indulatot az váltotta ki, hogy egyáltalán elfogadható-e vitaalapnak egy olyan törvényjavaslat, amelynek megszövegezésében egyelőre nem sikerült hatpárti konszenzust kialakítani, amely éppen a felsorolt vitapontokban eltér attól a bizonyos 18 pontos jegyzőkönyvtől, amely megállapodásjavaslatként született a hatpárti egyeztetések egyik utolsó fázisában, és amelyet az előterjesztő nem tudott jó szívvel magáévá tenni. Voltak, akik úgy vélték, hogy a hatpárti egyetértés hiányában a javaslatot nem is szabad parlamenti vitára bocsátani, mert a szakmai jobbítás szándéka sem ér semmit a politikai konszenzus nélkül. A bizottsági vitában hozzászóló Horváth Ádám, a Magyar Televízió elnöke viszont a szakmai konszenzust kevesellte éppen a politikai egyeztetések és politikai törekvések mögött, és kételyeit fejezte ki néhány ilyen szakmai vonatkozásban.

Természetesen a többségi vélemény is elismerte, hogy jobb volna, jó volna teljes politikai és szakmai konszenzust teremteni a média világában. A lehető legszélesebb politikai konszenzus elérése az e törvényjavaslattal szemben támasztható egyik igen fontos, de nem egyetlen elvárás. Ennek az elvárásnak ez a javaslat most még a többségi vélemény szerint sem felel meg.

Megfelel viszont, illetve a szükséges módosításokkal még inkább megfelelhet más, legalább ennyire fontos elvárásoknak: az alkotmánysértő kormányzati irányítás megszüntetésének, a monopóliumok megtörésének, a közhasznú funkciók garantálásának, a pártatlan tájékoztatás normatív szabályozásának és az ezen esett sérelmek orvoslási lehetőségei megteremtésének. A bizottság mindezt mérlegelve a következő dilemma elé került az ülésen:

Az egyik útja az volt, hogy valóban csak olyan törvényjavaslatot bocsát most a parlament elé illetve nem bocsát ezek szerint , amely teljes hatpárti konszenzusra, a pártok és az előterjesztő közötti teljes konszenzusra épít. Ez esetben természetesen a bizottságnak és mindnyájunknak türelemmel kellene várnia újabb meghatározatlan ideig arra, hogy az egyetértés még a parlamenti vita előtt megszülessen. Ez azt is tudtuk azt jelentené, hogy meghosszabbítanánk a kormányzati beavatkozás veszélyét, az elfogult tájékoztatás örökös és nehezen cáfolható gyanúját, a pártatlanságon esett csorbák kiköszörülhetetlenségét, a szakmai és anyagi összeférhetetlenség szabályainak hiányában a pazarló gazdálkodás és az ellenőrizetlen magánérdekek lehetőségét is konzerválnánk.

Van azonban egy másik út is, és a bizottság többsége ezt az utat kívánta választani. Tudva és sajnálva, hogy a javaslat mögött nincs meg most a vágyott hatpárti egyetértés, el is ismerve az ehhez vezető esetleges hibákat, mégis ezen az úton haladva a parlament elé bocsátanánk a törvényjavaslatot, abban a meggyőződésben, hogy a jelenleginél teljesebb szakmai és politikai konszenzus megteremtésére éppen a parlamenti vita, éppen a parlamenti fórumok nyújthatnak majd alkalmat.

A többségi vélemény képviselői, ahogy mondtam, ezt a második utat választották, és ezért ajánlják vitára most ezt a törvényjavaslatot.

(10.20)

Teszik ezt az alkotmányosság helyreállítása érdekében, a zavaros viszonyok konzerválása ellenében és nem utolsósorban az e törvény vonatkozásában az időhúzásban és tehetetlenségben oly sokszor elmarasztalt parlamentünk becsületének védelmében. E szempontok figyelembevételét ajánlom a többség nevében önöknek is, és köszönöm a figyelmüket. (Taps.)