Schiffer János (MSZP)
DR. SCHIFFER JÁNOS, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! E ház falai között immár a második alkalom, hogy a médiatörvény vitája elindul. Ez a törvény nem ugyanaz, mint az 1992-es, de olyan törvény, amelyet akkor az akkori ellenzéki pártok mind elfogadtunk volna, és olyan törvény ez, amelyben benne vannak az akkori törvény vitájának a tapasztalatai s az azóta eltelt időszak tapasztalatai.Most is és 1992-ben is azt gondoltam, hogy a médiáról szóló törvény a sajtó függetlenségéről, szabadságáról szóló törvény, ezért ez különleges hangsúlyt kell hogy kapjon. A demokrácia szempontjából alaptörvény, amelynek bonyolult összefüggési rendszeréből nem emelhetők ki egyes részek. Elfogadásához is, módosításához is súlyának megfelelően minősített többség kell. Olyan minősített többség, amelyben lehetőleg legyen benne: a mindenkori ellenzék is vállaljon benne közösséget.
A médiatörvény alkotásának kezdete még a rendszerváltás időszakára nyúlik vissza. 1990-ben a frekvenciamoratórium azt a célt szolgálta, hogy mindaddig, amíg a piac kialakításának feltételeit törvény nem szabályozza, ne kerüljön ki ez a fontos terület a demokratikus ellenőrzés köréből.
A törvény megalkotása 1990-ben még viszonylag gyors folyamatnak látszott. Az azóta eltelt idő és mindannyiunk előtt ismert események azt mutatják, hogy ez a törvényalkotási folyamat a rendszerváltás tengeri kígyójává vált. S ha már itt a képeknél tartok, hadd ragadjam meg Lendvai Ildikó elefántját és Donáth László szülési folyamatát, s hadd mondjam azt, hogy ez a vajúdási folyamat, aminek elébe nézünk, egy fájdalommentes, "apás" vajúdási folyamat lesz, tehát az ellenzék is részt vesz benne, és hogy elefántot fogunk tényleg szülni.
A helyzet, a törvény nélküli helyzet tarthatatlanná vált mára az volt már az előző ciklusban is és az elmúlt évben is. Az elmúlt négy év káros következményeit most is érezzük: az exlex állapotot, az elmúlt évek során folyó ideológiai csatát, újságírók elbocsátását, alkotmánybírósági beadványokat, munkajogi pereket. A törvény nélküli állapotban az elmúlt ciklusban próbálkozások történtek, hogy kormányzati eszközökkel befolyásolják a médiumokat. Ez a mechanizmus azonban nem működött, s egy nyitott, demokratikus társadalomban nem is működik. Kormányzati eszközökkel csak kormányrádiót, kormánytelevíziót lehet létrehozni, amely számára ez a státusz nem ad elég legitimitást. S azt is lehet látni az eseményekből, hogy nem használ annak a kormánynak sem, amely erővel akar ránehezedni a tömegtájékoztatásra.
Az 1991 szeptemberében papírra vetett, elhíresült programba foglaltak bumerángként ütöttek vissza az akkori kormányra. Bebizonyosodott, hogy hamis helyzetértékelésre építették a stratégiát. "Míg az írott sajtó kezelésében mozgásterünk eleve korlátozott, addig a rádió és a televízió irányításában, arculatának megváltoztatásában, teljes átalakításában a kormányzati pozíció elvileg óriási lehetőséget biztosít számunkra" írja az akkori dolgozat.
Ez az idézet is bizonyítja, hogy jogállamhoz méltó törvényi garanciák nélkül a médiumok terepei lehetnek a politikai, hatalmi és nem utolsósorban gazdasági harcnak; mégpedig úgy, hogy ez a törvényileg szabályozatlan helyzet az intézmények struktúráját pazarlóvá, nehézkessé, alkalmazkodni képtelenné teszi, s nem nyitja meg vagy csak protekcionista alapon , a szürke zónába utalja a médiapiac megteremtését. Törvény híján minden, e szférába történő beavatkozás politikailag kérdőjelezhető meg.
Továbblépve ezen a gondolaton, elgondolkoztató, hogy még a törvényalkotó számára egy meglévő kétharmados törvény sem mindig elegendő feltétele, biztosítéka a tiszta és világos viszonyok megteremtésének. Legjobb példa erre az 1990. évi kinevezési törvény létrejötte és alkalmazása közötti ellentmondás. A kodifikáció folyamatában, az elfogadás pillanatában konszenzus volt a törvény indoklásában, de maga a szöveg, a konkrét szöveg módot adott arra, hogy ne a törvényalkotó szándéka szerint működjék a törvény. Ezért rendkívül fontos, hogy ez a törvény, amelyet most alkotni készülünk, ne legyen alkalmas arra, hogy későbbi időben a törvényalkotó szándéka ellenére lehessen működtetni.
Ha visszatekintünk az 1992. évi médiatörvény sorsára, illetve az előkészítés folyamatára, azt mondhatjuk, hogy éppen ezek a tanulságok idézték elő az akkori törvény komplikált biztosítékrendszerét. Alapprobléma volt az is, hogy az akkori ellenzék számára egyértelmű, végszavazásnál érvényesíthető kétharmados, kormánypárti oldalról teljes elutasítás vezetett végül is a törvény elutasításához és bukásához. 1992-ben arról szólt a vita, hogy két fontos alapelv ütközik egymással: egyik a működőképesség elve, másik pedig az államtalanítás elve.
(10.50)
Az akkori többség úgy ítélte meg, hogy az államtalanítás ahogy az akkori ellenzék, a mai kormánypártok meg a Fidesz megfogalmazta működésképtelenné tette volna a televíziót, rádiót.
Az alapkérdés ma is az, hogy megtaláljuk a közszolgálati médiumok biztonságos, de egyben független működésének módozatát. Olyan függetlenség megteremtése a célunk, amely nem egyenlő a parttalansággal, a működtetői önkénnyel, de törvényi szinten megakadályozza a politikai erők túlzott befolyását. Törvényi garanciákból kell kerítést emelnünk a hatalmi önkény, a túlpolitizálás, az acsarkodás, a színvonaltalanság, a ferdítések ellen.
Ez a törvény pufferzónaként kell hogy működjön a köz szolgálatát ellátó intézmények és a direkt politika között. Hogy ezt a védelmet csak törvény nyújthatja, úgy gondolom, ezt már mindannyian pontosan tudjuk. S ezek a garanciák szakmailag alaposan benne vannak ebben a javaslatban. Politikailag lehet ezeket negálni, de szakmailag semmiképpen nem lehet globálisan semmisnek tekinteni. Mutatja az, hogy szakmailag kapcsolódnak hozzá mind a televízió, mind a rádió szakmai részéről, megállapodások körvonalazódnak. Tehát nem lehet azt mondani, hogy szakmailag ez a törvény elvethető.
A most tárgyalásra került törvényjavaslatot is az a vád éri, hogy túl komplikált. Ennek oka elsősorban az, hogy a szabályozás tárgya nem pusztán két intézmény működésének meghatározása, sokkal több ennél. Azt fogja a törvény eldönteni, illetőleg azokat a folyamatokat célozza elindítani, amelyek tartalma az, hogy most Magyarországon milyen komplex médiapolitikai elképzeléseket tartunk megvalósíthatónak és megvalósítandónak, hogy miképpen kell fejlődnie, alakulnia az elektronikus sajtó egészének. A média szinte egyedülállóan hordozza magában a társadalom kulturális, gazdasági, politikai meghatározóit, s az erről szóló szabályozásnak erre figyelemmel kell lennie. A feladat tehát jelentős: a kommunikáció szabadságának legteljesebb biztosítása, ami egyúttal fokmérője egy társadalom demokráciájának.
A médiaszabályozás azért is különleges, mert igényli az alkotmányban előírtnál is szélesebb konszenzust. Fontosnak tartjuk mint ahogy mindig is fontosnak tartottuk a törvényalkotási folyamatban a széles körű politikai és szakmai egyeztetést. A hatpárti vita során kialakult patthelyzet azonban arra késztet minket személy szerint engem is , hogy azt mondjam: kerüljön ki a törvényjavaslat a hatpárti egyeztetések korlátozott nyilvánosságából, az irodákból, és folytassuk a vitát a parlamenti bizottság, a parlamenti plenáris ülés szélesebb nyilvánossága előtt.
A törvény meghatározó eleméről folyó megbeszélések sok kérdésben konszenzusra jutottak. Fontos volt elsősorban a közszolgálati biztosítékok megfogalmazása, a felügyeleti rendszer által biztosítható függetlenség, a biztonságosabb finanszírozás, a kereskedelmi médiumok működésének szabályozása. És lehet, hogy csak másodlagosan érdekes az ezen biztosítékok után , hogy egy alapítványt vagy több alapítványt, részvénytársaságot vagy közhasznú társaságot fogalmaz meg konkrétan a törvény szabálya.
Az előkészítő tárgyalások egyik vitakérdése volt és már ma is felmerült a privatizáció kérdése. Álláspontunk szerint a közszolgálati funkciók maradéktalan ellátásához szükségesnek látszott a jelenlegi két televíziós csatorna és három rádiós csatorna fenntartása. Azonban az azóta eltelt időben olyan folyamatok indultak el, amelyek arra késztettek, hogy újrafogalmazzuk a célokat anélkül, hogy alapvetően lemondanánk a közszolgálati feladatok széles ellátásának biztosításáról. A gazdasági terhek robbanásszerűen növekedtek, a technika fejlődése új és mozgékony szatellit programokat képes indítani. A kábelrendszerek pedig széles körben elterjednek, új feltételeket teremtve. Megoldhatónak tűnik ezek után a közszolgálatiság követelményeinek teljesítése úgy, hogy más csatornákon, kereskedelmi csatornákon írja elő a törvény a kötelezettséget, úgy, hogy szatellit program indul el.
Fontos követelmény a közszolgáltatás társadalmi ellenőrzésének beemelése a törvénybe. A társadalmi felügyelet bizonyos mértékig képviselve van a panaszbizottság összetételében. De felmerült és én hasznosnak tartanám visszatérni ehhez az általunk is korábban már képviselt, német mintát is alapul vevő, társadalmi kontrollt megjelenítő Társadalmi Felügyelő Tanács megfogalmazása a törvényben a közszolgálatiság esetében.
Jelentős lépés ennek a törvénynek a beterjesztése, mert úgy gondolom, mindannyian arra törekszünk, hogy találjuk meg a közös megoldásokat a vitás kérdésekben, és mindazt annak érdekében, hogy működőképes, átlátható és nyilvános rendszert tudjunk e szabályozással felépíteni. Lesz mód és lehetőség a parlamenti vitán arra, hogy az ellenzék gondolom, a kormánypártok is , valamint a szakma részéről is, módosítással javítsuk a törvény szövegét. Közösen, és nem külön-külön, mert úgy hiszem, közös felelősségünk és feladatunk, hogy a frekvenciamoratórium meghozatala óta eltelt hat év alatt eljussunk oda, hogy megnyithassuk a szabad médiapiacot úgy, hogy közben megtaláljuk a közszolgálati médiumok biztonságos, de egyben független működésének módozatát.
Késésben vagyunk, nemcsak az Alkotmánybíróság határozatai miatt, hanem a sokszor feleslegesen elpazarolt idő miatt is, meg amiatt is, hogy időközben a technika fejlődése átlép a fejünk felett, és egy sor kérdés szabályozása talán már értelmetlenné is válhat.
Egy angol drámaíró úgy fogalmazott: a televízió arra való, hogy szerepeljünk benne, nem pedig arra, hogy nézzük. Én remélem, hogy a törvény elfogadásával olyan helyzet teremtődik, hogy a politikusok majd nézik a televíziót, s nem azért foglalkoznak a média kérdésével, hogy szerepeljenek benne. Remélem azzal, hogy nem használtam el a húsz percet, elősegítettem a törvény gyorsabb elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)