Dobos Krisztina (MDF)

1995. szeptember 4.

DR. DOBOS KRISZTINA, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kicsit nehezen kezdem el a vezérszónoklatot, hiszen arra gondoltam, hogy először a Szocialista Párt mint a másik kormányzó párt elmondja a véleményét. Mégis azt gondolom, hogy itt egy nagyon lényeges kérdésről, a felsőoktatás fejlesztéséről van szó, és kicsit megdöbbentő, hogy majdnem üres Ház előtt beszélünk a felsőoktatásról, egy olyan kérdésről, ami az egész jövőnket befolyásolja.Én nagyon örültem, amikor miniszter úr az expozéban elmondta, hogy a kormányprogramra kíván gondolni, és így terjesztette be ezt a törvénytervezetet. Én is idéznék a kormányprogramból. "A felsőoktatás-politika területén a kormány abból a felismerésből indul ki, hogy az egyetemek, főiskolák aktív szerepe nélkülözhetetlen a piacgazdaság és a politikai demokrácia magyarországi kiépítéséhez." Ez azt jelenti, hogy fontosnak tartotta a felsőoktatást a kormányprogram, és mi, naivak szintén úgy gondoltuk, hogy teljesíteni is fogja ezt. "Ezért idézem tovább a kormányprogramot kidolgozza és az Országgyűlés elé terjeszti a felsőoktatás mennyiségi, tartalmi, regionális fejlesztésének fő irányait, az ehhez szükséges jogi, pénzügyi feltételeket és fontos javaslatokat." Hát ez lenne a felsőoktatás-fejlesztési törvény, amiről beszélünk, és én azt hiszem, hogy e felsőoktatás-fejlesztési törvény helyett született egy országgyűlési határozat, ami valójában nem felel meg ezeknek az igényeknek.

Hadd utaljak arra, amit képviselőtársam elmondott a kisebbségi vélemények kapcsán. Két kérdés merül fel az országgyűlési határozatról. Az egyik a jogi szempont, a másik pedig a tartalmi. Jogi kérdésekben ma sem látom világosan a helyzetet, hiszen Vastagh Pál képviselőtársam terjesztette be azt a javaslatot, hogy a felsőoktatásról törvény szülessék. Ezt 95 százalékban fogadta el az előző parlament. Én úgy tudom, hogy jogászok ültek akkor is, ma is itt. Ugyanakkor, miközben megkaptuk a minisztériumnak egy általános állásfoglalását, hogy ennek az országgyűlési határozatnak a tartalma nem szabályozható törvényben, senki nem mondta, hogy nem készíthető el a felsőoktatás fejlesztéséről törvény. És hogy mennyire senki nem gondolta ezt komolyan, erre jellemző az, hogy a magyar kormány 1995-ben az 1023-as határozatában a felsőoktatási fejlesztési törvényről beszél. Ezt a határozatot, kormányhatározatot Horn Gyula miniszterelnök úr írta alá. És arra a kérdésemre, hogyan lesz a kígyóból giliszta, vagyis a törvényből országgyűlési határozat, miniszter úr a következőt mondta: "Mert az Igazságügyi Minisztérium véleménye szerint, amit ebben az évben fogalmazott meg itt van a kezemben ez a vélemény e tárgykör jogszabályban nem rendezhető." Az Igazságügyi Minisztérium véleménye azóta napvilágot látott. De Zlinszky János alkotmánybíró véleménye is napvilágot látott, amiben közli:

Az országgyűlési határozat azokra nézve kötelező, akik az Országgyűlésnek közvetlenül alá vannak rendelve. Jelen esetben saját magára, a saját adminisztrációjára, irodájára. Tűzhet maga elé egy törvényhozási programot, határozatban megfogalmazva, de csak annyiban kötelezi, hogy ezzel foglalkoznia kell. A felsőoktatást nem szabályozhatja határozat által, mert a felsőoktatás nincs az Országgyűlésnek alávetve, ahhoz törvényt kell hoznia, hogy bárkire nézve is kötelező érvényű legyen. Egy biztos: az országgyűlési határozat nem helyettesíti, nem válthatja ki a felsőoktatási törvénytervezetet.

Még két mondatot hadd mondjak az előzményekről. 1992-ben készült el A felsőoktatás fejlesztése 2000-ig című program, határidőkkel, pontos témamegjelölésekkel.

(11.40)

'92 óta a rektori konferencia, a főigazgatói konferencia, egyetemi oktatók, kutatók, az OECD-országok vezető miniszterei, államtitkárok tárgyalták Budapesten, tárgyalták Párizsban, tettek javaslatokat, segítették a magyar művelődési kormányzat munkáját. Ez a segítség nem fejeződött be akkor, amikor kormányváltás történt, hiszen '94 második felében és '95-ben is szakemberek jöttek Magyarországra, hogy segítsék a felsőoktatás fejlesztését.

Fodor Gábor miniszter úr azt mondta, hogy ennek a munkának folytatása az, ami ma megjelenik a parlament asztalán. Én ezzel nem értek egyet, de talán jobban meggyőzöm képviselőtársaimat akkor, ha nem a saját szavaimat, hanem a '94. évben alakult új kormány első felsőoktatási helyettes államtitkára szavait idézem. Csirik János írta Fodor Gábor miniszter úrnak:

"A sajtóban megjelent egyes hírek szerint az április 7-ei találkozón előterjesztendő tervezet az általam előkészített, a Világbank, az OECD és az Európa Tanács szakértőivel véleményeztetett, a főigazgatókkal és rektorokkal több alkalommal egyeztetett felsőoktatási fejlesztési törvény elvein alapszik. Szeretném miniszter urat, továbbá a találkozó résztvevőit arról tájékoztatni, hogy az országgyűlési határozattervezet az általam előkészített fejlesztési tervezettel lényegesen különböző megközelítést választott, így nem tekinthetem az általam végzett munka folytatásának. Úgy vélem, hogy a határozattervezet csupán általános megfogalmazásokat tartalmaz, hiányoznak a döntési pontok, megoldási javaslatok, a struktúraváltás irányai és többek között a változtatáshoz szükséges finanszírozási feltételek. Véleményem szerint a fő irányokat az országgyűlési határozattervezetnél sokkal részletesebben, pontosabban megfogalmazva a parlamentnek kell elfogadnia. Nem értek egyet azzal, hogy ez a kormány hatáskörébe kerüljön."

Azt kell hogy mondjam, mi egyetértünk a volt helyettes államtitkár úrral: nagyon pontosan megfogalmazta, hogy ez a határozattervezet nem alkalmas arra, amire készült.

Mi is van ebben a határozattervezetben? Egy pár gondolatot hadd mondjak el általánosságban a részletes vita előtt. Az első részben definíciók vannak: mi a minőség, mi a nyitottság, mi a szabad választás, a méltányos teherviselés, az elszámolhatóság, az autonómia és a többi. Ezek a definíciók egyfajta képet adnak a felsőoktatásról vagy a felsőoktatás eme fogalmairól. Én úgy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlésnek nem feladata, hogy definíciókkal foglalkozzon. Nem feladata különösen akkor és nem biztos, hogy elfogadható különösen akkor , amikor az a miniszter nyújtja be, aki már megsértette egyszer a felsőoktatási intézmények autonómiáját. Nem hiszem, hogy az esélyegyenlőségről lehetne itt beszélni akkor, amikor úgy vezettek be tandíjat, hogy nincs kompenzáció, nincs hitelrendszer, és ma még felmérhetetlen az a hatása, ami az elkövetkezendő időszakban egyeseket és nem is keveseket el fog fordítani a felsőoktatás területéről, vagy eltántorít, hiszen nem tudják megfizetni. És nagyon nehéz a versenysemlegesség definícióját elfogadni, amikor ez a parlament volt az, ahol komoly vita folyt arról, hogy az egyházi felsőoktatási intézmények finanszírozása végre eléri azt a szintet, amit az állami intézményeké.

Úgy gondolom, hogy ezen definíciókról érdemes az oktatási bizottságban beszélni, érdemes tudósokkal, egyetemi oktatókkal véleményt cserélni, de ezt egy országgyűlési határozatban fölösleges megtenni, és azt hiszem, a fórum is alkalmatlan erre.

A következő három oldalban, ami az egész felsőoktatás fejlesztéséről szól, tizenöt pontban foglaltatik össze, hogy mit gondol a kormány a felsőoktatás fejlesztéséről. Hadd emeljek ki néhányat, és hadd mondjam el, hogy miért nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy ezt elfogadja a parlament!

Az első a hallgatói létszám növelése. És most nyugodtan megkérdezhetik: mi a problémája az ellenzéki képviselőknek, vagy mi a problémája a Magyar Demokrata Fórumnak, hiszen mi is egyetértünk azzal, hogy a hallgatói létszámot növelni kell. Igen de ezen kívül ez a pont nem mond semmit! Semmiféle garanciát, feltételrendszert nem biztosít; egyszerűen közli, hogy szeretné az eddigi 15-16 százalékos hallgatói arányt 30 százalékra emelni. Mindannyian szeretnénk; de én úgy hiszem, hogy egy, a parlament által elfogadott tervezetben garanciákra, feltételekre szükség van. Ez egy óhaj. Nagyon sokan óhajtunk itt különböző dolgokat a parlamentben, de nem tárgyalunk róla.

A második pont leszögezi, hogy piramisszerű, többszintű képzésre van szükség Magyarországon. Kedves Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy akik tanulmányozták az európai felsőoktatási rendszert, pontosan tudják, hogy van olyan rendszer, ahol piramisszerűen épül fel a felsőoktatás, és van olyan rendszer, ahol nem. Miért döntene, milyen alapon meri vállalni a parlament azt, hogy eldönti: az eddigi felsőoktatási rendszerünket most átállítjuk egy piramisszerűre? Milyen alapon meri azt vállalni, hogy főiskolák tömegét teszi tönkre? Mert hiszen a főiskolák ebben a képzési rendszerben lassan az egyetemek részeivé válnak. Én nagyon kérem önöket, hogy gondolják meg, nem követünk semmiféle európai utat. És ha már meggondoltuk azt, hogy a közoktatásban nem Andorra a követendő példa, mint ahogy sokszor hallottuk a művelődési tárca vezetőitől, akkor nem biztos, hogy a felsőoktatásban most egy vagy két ország piramisszerű rendszerét kívánjuk követni.

A harmadik pont arról szól, hogy jelentős mértékben kell növelni a esti, levelező és a távoktatásban részt vevő hallgatók létszámát. Ezt meg lehet tenni. Lehet azt mondani, hogy a postsecondary képzést, az esti, levelező és a távoktatásban részt vevő hallgatók képzését tekintjük fő irányadónak. Akkor pillanatok alatt el lehet érni azt, hogy egy adott korosztálynak a 30 százaléka a felsőoktatásban tanul. De ez nem jelenti azt, amire mi valóban vállalkoztunk, hogy több hallgató végezhessen el főiskolát és egyetemet ez azt jelenti, hogy a színvonal jelentős mértékben csökkenni fog. Én azt hiszem, ennek az ódiumát nem szabad magunkra vállalni.

A negyedik pont az egyik kedvenc pontom: az önálló hallgatói munka. Mindannyian egyetértünk azzal, hogy növelni kell a hallgatók önálló munkáját. Egyetlenegy kérdésben nem értünk egyet, hogy ennek a feltételeit nem kívánjuk megteremteni. Már elmondtam a bizottsági ülésen is, elmondtam a rektori konferencián is teljes egyetértésben a rektorokkal -: ahhoz, hogy az önálló hallgatói munka mértékét növeljük, egyrészt felszerelésre van szükség, több laboratóriumra, könyvtárra, számítógépre és a többi, másrészt tanárra van szükség. Sokkal több tanárra, hiszen ha a hallgató egyénileg dolgozza fel a tananyagot, akkor lehetőséget kell biztosítani az egyéni konzultációkra. És akkor nem azt kellett volna tenni, amit ma csinált a művelődési kormányzat, hogy közel hatezer egyetemi oktatót és a tanítást vagy az oktatást segítő alkalmazottat bocsátott el, hanem növelni kellett volna a létszámot mert hiszen előfordul az angol vagy az amerikai egyetemeken, hogy három hallgatója van egy oktatónak, és akkor valóban tud egyénileg foglalkozni vele! Ha most elbocsátották az egyetemi oktatókat, akkor szó nincs arról, hogy egyénileg lehessen ezekkel a hallgatókkal foglalkozni; ha felemelik a könyvtárhasználati díjat kétezer forintra, akkor szó nincs arról, hogy beülhessenek a könyvtárba. És talán nálam sokkal pontosabban remélem, nálam sokkal pontosabban tudja az oktatási kormányzat, hogy egy csomó embert bocsátottak el az egyetemi könyvtárakból, ezért meg fog rövidülni az egyetemi könyvtárak nyitvatartási ideje. Tehát szó sincs arról, hogy a hallgató önállóan tudjon dolgozni!

(11.50)

Elnézést, röviden akkor már csak három-négy pontról...

A következő pontok az akkreditáció, a normativitás, a versenysemlegesség és az integráció kérdése a részletes vitában majd ki fogok ezekre térni. Egyetlenegy kérdésre szeretnék még rátérni: az egységes tanárképzésre.

Képviselőtársam már elmondta, hogy ezen nagy vita lesz, van ma az országban. Sikerült megtalálnom egy 1984-es minisztertanácsi határozatot, ami egyszer már rendelkezett az egységes tanárképzésről. Úgy hiszem, hogy ha 1984-ben rendelkeztek az egységes tanárképzésről és nem valósult meg, és nem megfelelő ez a program, akkor teljesen fölösleges ma eldönteni a parlamentnek azt a kérdést, hogy egységes vagy nem egységes tanárképzés legyen. Ma jelentős mértékben...