Bretter Zoltán (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem kívánok ezzel a fantommal tovább hadakozni; mármint azzal, hogy most határozat vagy törvény, és hogy ez mit is jelent. Úgy gondolom, ez vakvágányra vezetné az országgyűlési határozat vitáját. Tartanám magam ahhoz, hogy szeretném érdemén kezelni az országgyűlési határozatot, és azt a célt, amit egy országgyűlési határozattal el lehet érni, megpróbáljuk elérni. A bevezetőben két általánosabb gondolatot mondanék el arról, hogy miért tartom rendkívül fontosnak ezen határozati javaslat beterjesztését.
Az egyik az, ami itt bujkált Dobos Krisztina szavaiban is, éspedig az, hogy vannak szakmai viták. A szakmai vitákat szakmapolitikai döntésekkel lehet elrendezni; vagy pedig vállaljuk azt, hogy évtizedeken keresztül szakmai vitákat folytatunk, ahol minden érv fontos, ahol az ellentétes álláspontok megszívlelendőek és sok esetben követendőek de nem sikerül ezeket cselekvéssé formálni, mert nincs szakmapolitikai döntés.
Ennek az országgyűlési határozatnak az egyik célja éppen az, hogy jó néhány kérdésben szakmapolitikai döntést hozzon. Ez az Országgyűlés feladata!
Ugyanis nem lehet például a képzési szintekről folytatott vitát még néhány évtizedig elhalasztani; nem lehet az egységes tanárképzésről szóló vitát még néhány évtizedig elhalasztani!
Nem tartom követendőnek azt az álláspontot, amit az imént Dobos Krisztina fejtett ki, aki azt mondja, hogy nem kell ezekhez a kérdésekhez, akár a képzési szintek kérdéséhez hozzányúlni, nehogy a parlament ezekhez hozzányúljon. Akkor ki nyúljon hozzá?! Akkor ki döntse el, hogy melyek azok a szakmapolitikai vagy a felsőoktatás számára fontos irányok, amerre elindulhat a felsőoktatás? És hogy alátámasszam ezt a gondolatot, maguk a szakma képviselői igénylik ezeket a döntéseket: a Magyar Rektori Konferencia önmagának rótta fel azt, hogy az 1993-ban meghozott felsőoktatási törvény vitájában bizonyos kérdéseket nem sikerült igazán eldönteniük, és ezeket mind a mai napig görgeti maga előtt a felsőoktatás. Persze, hogy nehéz helyzetben van a felsőoktatás, ha görgeti maga előtt ezeket a szakmai problémákat!
Itt számos ilyen probléma van, számos olyan eldöntendő kérdés, amiről itt már korábban említést tettünk, de a felsőoktatási törvény ugyanígy tartalmaz eldöntetlen kérdéseket; hiszen eldöntetlen kérdés a habilitáció kérdése, az egyetemi tanárok kinevezésének a kérdése, eldöntetlen a kredit szerepe és így tovább és így tovább, és hogy a legfontosabbat említsem, a finanszírozás kérdése is mélységesen eldöntetlen maradt. Kijelölt kereteket mint ahogy az akkori kormánypártok képviselői egészen pontosan tudják, hogy a felsőoktatási törvény kerettörvény, kijelölte ezeket a kereteket, nagyon helyesen , csak éppenséggel eldöntetlenül hagyott egy csomó kérdést. Ha tehát ennek az országgyűlési határozatnak az értelmét keressük, akkor kérném szépen, hogy ebben is találjuk meg, ha lehetséges.
A másik, általánosabb bevezető gondolat, ami miatt ezt az országgyűlési határozattervezetet rendkívül fontosnak találom, az az, hogy a felsőoktatás szabályozásában, a felsőoktatás körüli jogszabályalkotásban először támaszkodik azokra a dokumentumokra, amelyek a magyar felsőoktatás elemzéséről megszülettek. Ugyanis megint csak az volt a probléma éveken keresztül, hogy elkészültek alapvető dokumentumok elkészült az Állami Számvevőszéknek a magyar felsőoktatásra vonatkozó jelentése, az OECD hatalmas tanulmányt készített a magyar felsőoktatásról, a Világbank több ajánlást fogalmazott meg a magyar felsőoktatásra vonatkozóan, és még volt néhány nemzetközi szervezet, akik itt jártak, szakértőket küldtek, megnézték a magyar felsőoktatást, és tanulmányokat készítettek, de nemcsak külföldi, hanem magyar tanulmányok is születtek , de hol van ezeknek az eredménye? Hajlamosak voltunk ugyanis főként azokat a tanulmányokat és elemzéseket figyelmen kívül hagyni, amelyek kellemetlen, fájdalmas dolgokat fogalmaztak meg a magyar felsőoktatásról.
Ezeket elkerültük, a homokba dugtuk a fejünket előlük. A lényeg az, hogy eltűntek; és most kerülnek elő, a határozati javaslat ezekre támaszkodik akkor, amikor az irányelveket megfogalmazza. Hallatlan nagy jelentőségűnek találom ezt a tényt is.
Néhány szó arról, mit is tartalmaz ez az országgyűlési határozati javaslat.
Itt két olyan pontot szeretnék kiemelni, amelyek megvalósulóban vannak, és szeretnék majd szót ejteni néhány olyan pontról is, amelyek az én véleményem szerint is valamelyest módosításra szorulnak.
A miniszteri expozéban már elhangzott, szeretném még egyszer kiemelni azt, hogy a normatív finanszírozás és az integráció kérdésében elindultak a munkálatok. Ennek az országgyűlési határozatnak, habár még nem volt elfogadva akkor, amikor ezek a munkálatok elindultak, valószínűleg van szerepe abban, hogy kijelölte azokat az utakat, amelyeken a felsőoktatás képviselői gondolkodásukban elindulhatnak, ha saját szférájukról gondolkoznak. Itt ugyanis egy fontos dologra szeretnék emlékeztetni: a felsőoktatás védtelen marad, ha nem tud önmagára vonatkozóan képet állítani, mondjuk, a pénzügyminiszteri elvonások elé; ha nem tud akadályt gördíteni az elé, hogy mindenféle elv nélkül úgy, ahogy ezt mondani szokás , fűnyíróelv-szerűen metéljék le a magyar felsőoktatást; ha nem tudjuk megmondani, mit akarunk finanszírozni, mit akarunk a magyar felsőoktatással, akkor itt metélés lesz... (Közbeszólás: Már volt!) Így van, volt! Ugyanakkor meg kell mondanom, hogy pontosan azok a munkálatok, amelyek a normatív finanszírozással, az integrációval és a felsőoktatás modernizációjával kapcsolatosan elindultak, jelentették azt a kiinduló pontot vagy azt a tárgyalási alapot, amelynek alapján végül is nem lesz jövőre olyanfajta elvonás és olyanfajta elbocsátás, mint amilyen idén volt. E nélkül az országgyűlési határozati javaslat nélkül még tervezett formájában vagy ezek nélkül a munkálatok nélkül talán ez is bekövetkezett volna, mármint egy következő fejezete az elvonásoknak.
Nagyon remélem és egyetértek a felsőoktatás képviselőivel abban , hogy erre a megszorításra, az úgynevezett második ütemre nem fog sor kerülni.
(12.00)
Ebben hadd emeljem ki a Magyar Rektori Konferencia szerepét. Azt is látni kell, hogy ebben a folyamatban az intézmények maguk, melyek résztvevői a felsőoktatásnak, megváltoztak, és bizonyos értelemben másként gondolkodnak önmaguk és saját lehetőségeik felől. A Magyar Rektori Konferencia most már nem pusztán kifelé politizál, tehát nem pusztán a költségvetésre kíván mind nagyobb nyomást gyakorolni, hanem önmaga irányában, befelé is politizál, megfogalmazza azokat a kiindulópontokat, amelyeket a maga számára érvényesnek tart és amely alapján az egész szférát át kívánja alakítani. Ez a megnövekedett autonómiából fakad, abból, hogy a felsőoktatási intézmények vállalják ma már mindazt a felelősséget, amely ebből a megnövekedett autonómiából reájuk hárul. Ez igaz a normatív finanszírozás tervezetének a megfogalmazására, igaz az integrációra vonatkozóan is.
Szintén itt kell azt említenem, miszerint mindeddig nem volt jellemző, hogy a Művelődési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a felsőoktatási szféra képviselői, jelesül a Magyar Rektori Konferencia együtt tudtak volna dolgozni közös célok érdekében. Én ezt üdvözlendőnek tartom, és úgy gondolom, hogy ezek az irányok azok, amelyek már megvannak az országgyűlési határozattervezetben, s ezek azok, amelyek miatt el kell fogadni, s ezek azok, amelyek megvalósulóban vannak.
Néhány szót arról is szólnék, melyek azok a problémák, amelyek érzésem szerint nem fogalmaznak elég világosan. Melyek azok a pontok, amelyek nem fogalmaznak világosan, vagy mi az, ami hiányzik az országgyűlési határozattervezetből?
Úgy gondolom, hogy a képzési szintek kérdésében nem úgy, ahogy ezt Dobos Krisztina említette, hanem éppen ellenkezőleg határozottabb álláspontot kell elfoglalni. Igenis cél az, hogy a magyar felsőoktatás a képzési szintek tekintetében igazodjék a fejlett felsőoktatással rendelkező országokhoz. Ez nem jelenti azt, hogy főiskolákat bezárunk, éppen ellenkezőleg, hiszen a képzési szintek azt jelentik, hogy független az épület típusától az, hogy milyen képzés folyik az adott intézményben. A minőség határozza meg a képzés színvonalát, és nem pedig az, hogy milyen épületbe megy be a hallgató. Ezt a két kérdést világosan el kell tudni választani egymástól: ez a képzési szint, és ez az, ami független az épület típusától, attól, hogy az főiskolai vagy egyetemi épület. Úgy gondolom, ebben a kérdésben az országgyűlési határozat még világosabban fogalmazhat.
Még világosabban fogalmazhat az országgyűlési határozat a finanszírozási tanács létrehozásában, még világosabban fogalmazhat a közalapítványi forma fölajánlásával kapcsolatosan. Itt érkezem el ahhoz, amit talán az országgyűlési javaslatból hiányzó elemnek tartok: ez a gazdasági önállóságnak az egész kérdésköre.
Úgy látom, hogy jelen pillanatban a magyar felsőoktatásban párhuzamos rendszer alakult ki, ugyanúgy, ahogy egyébként az egész magyar gazdaságban. Létezik egy állami szektor államilag finanszírozva, és létezik egy magánszektor, amely a piacra termel úgymond, amely a piaci keresletet szívja föl, és a két dolog nem találkozik egymással, egy épületen belül sokszor, éppen azért, mert az intézményeknek nincs meg az az önállóságuk, hogy az a forrás, amit a piacon be tudnak szerezni vagy fel tudnak kutatni, az állami szektorban vagy az állami részben érvényesüljön. Arról van szó, hogy lehetővé kell tenni: az intézmények szabadon fölhasználhassák ezeket a forrásokat, különös tekintettel akkor és arra, ha azt mondjuk, igen, célunk az, hogy az intézmények önálló és saját forrásokat kutassanak föl.
Célunk az, hogy ne állami függőségben tartsuk ezeket az intézményeket, hanem ilyen értelemben a gazdasági önállóságuk és a gazdasági autonómiájuk is növekedjék meg. Ezzel kapcsolatosan merül föl még egyszer a közalapítvány, hiszen ez egy forma amit fel lehet kínálni a felsőoktatási intézményeknek, egyes helyeken ennek a kipróbálása már folyik is , amely alkalmas arra, hogy ezeket az önálló forrásokat is valahogy becsatornázza.
A végén szeretnék kiemelni két pontot, mely az országgyűlési határozatnak a második, illetve ötödik pontja.
Az országgyűlési határozat második pontja arról beszél, hogy december 31-éig meg kell alkotni a törvénymódosítási csomagot, ami nemcsak a felsőoktatási törvény módosítását jelenti, hanem egyéb törvényekét is és rendeletekét is. Úgy gondolom, hogy ezzel együtt fogadható el az országgyűlési határozat. Ez a második pont a garancia arra, hogy valóban a normák is megjelennek, és nem csupán az országgyűlési határozattervezet mai formája.
A másik az országgyűlési határozat ötödik pontja ez szokás. Nagyon sokan nem igazán becsülik ezt az ötödik pontot, én a magam részéről rendkívüli módon; éspedig arról van szó, hogy kétévenként a kormánynak a fejlesztésről és az országgyűlési határozat irányelveinek megvalósulásáról be kell számolnia. Ez egy olyan nyilvánosságot teremt a magyar felsőoktatásnak, amelyet régóta igényel, és azt hiszem, az ország egész lakossága igényli azt, hogy beszéljünk a felsőoktatásról, tegyük nyílttá a problémákat, és úgy próbáljuk ezeket majd megoldani.
Ha elfogadjuk az országgyűlési határozatot, amit a Szabad Demokraták Szövetsége nevében javaslok és ajánlok, akkor ez a pontja is biztosíték arra, hogy a felsőoktatás ügye és a felsőoktatás fejlesztésének ügye nem kerül le a napirendről.
Köszönöm szépen. (Taps a Szabad Demokraták Szövetségének padsoraiban.)