Fekete György (MDF)

1995. szeptember 11.

FEKETE GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! A felszólalások zöme, de különösen Daróczy képviselőtársamnak a Szocialista Párt és Dobos Krisztinának az MDF részéről elhangzott felszólalása jól bizonyítja, hogy itt nem egy felsőoktatási fejlesztési programról, hanem egy felsőoktatási veszejtési programról van szó. Engedtessék meg, hogy bizonyos általános politikai konzekvenciák levonása előtt viszont hadd kongassam meg a rekviem harangjait a magyar művészeti felsőoktatás dolgában. A Magyar Képzőművészeti Főiskola, az Iparművészeti Főiskola, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, a Zeneművészeti Főiskola és a Táncművészeti Főiskola már március 27-én Horn Gyulához, a kormány elnökéhez fordult, felrajzolva azt a helyzetet, hogy akkor még csak hallott bizonyosfajta módosító tendenciák és a pótköltségvetés elvonásai, valamint a költségvetés tényei és a várható '96-os költségvetés kiszivárgó számai milyen katasztrofális mélyütést fognak a magyar művészeti felsőoktatásra helyezni.

Tudni kell mindazoknak, akik a magyar művészetnek és a kultúrának a finom szövetszerkezetébe szinte csizmás lépésekkel, szinte bakancsos lépésekkel hatolnak egyre inkább be és egyre inkább mélyre, hogy itt, ebben az öt művészeti főiskolában a magyar kultúra és a magyar művészet génbankja van. Történetében, művészettörténeti oktatásában, a hagyományok őrzésében, az új médiumok létrehozásában, az új szellemiségben, egy XXI. századi Európához való csatlakozásban és affinitásban itt van jelen, ebben az öt művészeti főiskolában mindaz, ami a magyar kultúra kondícióit a világban meghatározza, eddig is meghatározta, sőt, úgy határozta meg eddig, hogy a magyar élet legkonvertibilisabb valutáját, a magyar kultúrát és a magyar művészeteket állította elő.

Egy nagyon rövid teoretikus kitérőt kell tennem. Úgy tűnik nekem azokból az anyagokból, amelyeket Fodor Gábor februárban a Magyar Hírlapban tett közzé, mint eszmefuttatást, mint eszmei előzményeket és a tizenkét pont most tartalmazza a minisztérium minden előzmény nélküli színre lépésével , úgy tűnik, hogy a minisztérium, az előterjesztő konzekvensen összetéveszti a nemzet kultúráját a nemzeti kultúrával.

(11.20)

(A jegyzői székben dr. Trombitás Zoltánt dr. Kávássy Sándor váltja fel.)

A magyar nemzet kultúrája egy 1100 éves európai szomszédságban van jelen, egy, az egész világra kitekintő, az összes pozitív értékeket minden igyekezete szerint magába foglaló nagy kultúra. A nemzet kultúrája széles, tág, mély és egész. Ebben minden benne van. Ez az a kultúra, amelyet a világ létrehoz azért, hogy többek között mi is részesüljünk belőle. A nemzeti kultúra más, szűkebb, rövidebb, de ennél sokkal mélyebb tartomány: az a tartomány, amelynek a létrehozásában senki nem vesz részt a világon, nekünk kötelességünk, hogy a világ kultúráját, és ezen keresztül a nemzet kultúráját a nemzeti kultúrával állandóan élesszük, tápláljuk, gazdagítsuk.

Úgy tűnik, hogy mindaz, ami a Szalay utcában az elmúlt másfél évben történt, a nemzet kultúrájának a nemzeti kultúra fölé helyezése. Önmagában az nem volna baj akkor, hogyha a nemzeti kultúra ápolásának szellemi műhelyei, személyei és tendenciái egy nyugodt polgári fejlődés folyamán létrejöttek volna, s nem állandóan a védekezés magatartásából kellene támadni azt a világkultúrát, amelyet mi ugyanakkor szeretünk, ápolunk, és bizonyos emberek esetében, kultúremberek esetében még személyünkben is részesei vagyunk.

Tudni kell, hogy a művészeti felsőoktatásban személyes képzés folyik. Tudni kell, hogy itt nem egy előadó ad elő egy 400 fős előadóteremben anyagot, hanem esetleg hat tanár tanít egy növendéket. Akkor, amikor valaki középkori falképek restaurálását tanulja öt-hat éven keresztül, nyilvánvaló, hogy festők és művészettörténészek sokasága vezeti a szellemét és a kezét is, és ezt nem lehet átlagosítani a felsőoktatásban felületesen kiszámított hallgatói és oktatói arányokkal. Vonatkozik ez a festőre, az operatőrre, a népi táncosra vagy a balettművészre is.

Végletes szűkkeblűség látszik az előterjesztő esetében, hogy ezeket a jellegzetességeket nem veszi figyelembe. Már a pótköltségvetés is katasztrofális küszöbszintre helyezte a számokat, a létszámokat. Itt is folyik ugyan egy látszatnövekedtetés a hallgatói létszámokkal, de hihetetlen mennyiségű pénzek elvonásáról van szó; mind az öt művészeti főiskola rendkívül nehéz helyzetben van.

Hogy milyen nehéz helyzetben van, ennek példázására tudva, hogy az Új Magyarországot viszonylag kevesen olvassák Magyarországon , engedjék meg, hogy felidézzek egy mai cikket, amelyik azt mondja, hogy bezárhat a Táncművészeti Főiskola. Eszerint a 45 éves múltra visszatekintő Magyar Táncművészeti Főiskola vezetője lemond tisztéről, ha az intézménynek járó béralapjából levonják a tervezett 10 235 000 forintot. Gál Jenő főigazgató a tegnapi jubileumi tanévnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az említett összeg elvonása 28-30 oktató elbocsátását tenné szükségessé a számára. Ekkora létszámleépítés után be kell csukni a nagy múltú intézmény kapuit. Márciusban már elvontak 3 millió forintot az intézménytől, így elbocsátottak mindenkit, akit csak nélkülözni tudtak. A költségvetéstől kapott támogatás már most sem elég, így más forrásokból, például a nulladik évfolyamok indításából és az idegen diákok oktatásából befolyó összegekkel próbálják meg pótolni a hiányt. A főigazgató elmondta azt is, hogy a minisztérium a hallgatók létszámához viszonyítva túl nagynak tartja az oktatók arányát. A számításoknál ugyanis csak a főiskolai képzésben részt vevő 69 hallgatót vették figyelembe, pedig a 216 általános és középiskolás tanulónak is a főiskolai tanárok tanítják a szaktárgyakat. Az intézmény vezetői állandó levelezésben állnak a minisztériummal, s a tárca képviselői ígéretet is tettek a tervezett rendelkezések felülvizsgálatára, ezideig azonban nem történt semmi.

Én nagyon szeretném, ha a jelen lévő államtitkár úr meg tudna most nyugtatni mindannyiunkat és a televízió nézőit, az ott hallgatók szüleit, nagyszüleit és a táncot szerető magyar állampolgárokat a tekintetben, hogy kötelessége szerint foglalkozik ezzel a kérdéssel, és az itt szerzett tapasztalatokat átintegrálja a másik négy művészeti főiskola problémáira.

A második kérdés, amivel nagyon röviden foglalkoznék nem fogok visszaélni a képviselők türelmével , a közoktatás és a felsőoktatás szétzilálási programja. Hatályos törvények vannak érvényben a közoktatás és a felsőoktatás dolgában is, amelyeknek minden normális, épeszű kultúrállamban van egy kifutási ideje, három-négy-öt év az abszolút minimum, míg kiderül egy törvényről, hogy egy átfutó évfolyam életében azoknak a fokozatos és állandó, permanens kontrolljával a törvény milyen mértékben, milyen pontokon állja meg a helyét, vagy nem.

Én szeretném önöknek elmondani megint csak azoknak, akik hallgatják ezt a felszólalást , hogy bár a kormány lépten-nyomon késlekedik, improvizál, szakszerűtlenül intézkedik, ami a magyar közoktatás és a felsőoktatás átkoncepcionálásában történik, annak van, kérem, koncepciója.

Életveszélyes koncepciója van a magyar kultúrára, és erről most már a harmadik alkalommal sikerül nekem erről a pulpitusról röviden szólni. Van koncepciója, és ennek a koncepciónak az az igazi politikai tartalma és üzenete, hogy jöjjön létre öt-tíz év alatt egy vazallus szellemű, csendben maradó, műszakilag képzett, de kulturálisan és nemzettudatában alulképzett, és magyar gondolkodásától megfosztott vazallus tömeg, és a hihetetlenül drágára felsrófolt egyetemi képzésben jöjjön létre egy vékony, szűk, hegyes, kis elit csúcs, amely uralkodni tud ezen a rétegen, tudja azokat a kulturális prioritásokat, amelyeket magának jól kitalált a koalíciós pártok egyik szellemi háttérbázisában, ezt tudja átvinni a magyar társadalomra.

Én nagyon remélem, hogy azok a szocialista képviselők, akiknek gyerekei és unokái fognak kiszorulni ebből az oktatásból, észreveszik, hogy be vannak csapva, és olyan törvények és parlamenti határozatok támogatásában vesznek részt, amelyek a magyar kultúra számára életveszélyesek. A Magyar Demokrata Fórum nem fogja, és én magam személy szerint soha nem fogom ezeket a ténykedéseket támogatni, és minden erőmmel azon leszek, hogy ezek a tendenciák ne érvényesülhessenek. Tudva, hogy igen kicsi lehetőségünk van a tendenciák megfordítására, elég nagy szellemi munkát fektetünk abba, hogy majd a korrekciójában erősek és határozottak legyünk. (Taps a jobb oldalon.)