Takács Péter (MDF)

1995. szeptember 11.

DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A felsőoktatás átszervezésének, intézményi, szervezeti, tartalmi kereteinek a megoldását illetően mindenben egyetértek azzal, amit előttem Daróczy Zoltán és Szabad György képviselőtársam elmondott. Nincs konfliktus közöttünk. Nincs konfliktus közöttünk abban sem, hogy talán kell egy, a felsőoktatás fejlesztésének irányelveit megszabó határozat is ahhoz, hogy előrelépjünk. De ez a határozat, amit most a Ház tárgyal, alkalmas a nyugat-európai egyetemek, az angol, a francia, a német egyetemek továbbfejlesztésére, amelyek szervesen építkeztek, a társadalmi célkitűzésekkel folyamatosan kontaktusban voltak, és évszázadok álltak rendelkezésre arra, hogy felkészüljenek azokra a kihívásokra, amelyeket a XXI. század fog jelölni a felsőoktatási intézményekkel szemben. Ez a határozat bizonyára nagyon üdvös lenne ott.De mi a helyzet nálunk? A magyar egyetemek fejlődésükben, építkezésükben fél századonként megbicsaklottak. Az olyanféle ideál, amelyiket Eötvös József annak idején megálmodott, Eötvös Loránd nagymértékben kiteljesített, és a dualizmus korában európai harmóniában volt, megbicsaklott Trianon után. Az, amit a két világháború között produkált a magyar felsőoktatás, megbicsaklott 1945-48 között.

(11.30)

Most nekünk a felsőoktatási intézményeinket tartalmi, szerkezeti, intézményi kereteiben szervesíteni kellene az európai mértékhez, az európai értékrendhez. Azt hiszem, ennek a magyar társadalom nem képes határozati formában megfelelni. Miről is van szó?

Dobos Krisztina képviselőtársam elmondotta, hogy maga a határozat kit kötelez. Ha nagyon sarkítani akarnék, akkor azt kellene mondanom, hogy ez a művelődésügyi tárca előjegyzési naptárát helyettesíti, hiszen maga a tárca vezetője kap olyan feljogosítást, olyan országgyűlési hozzájárulást, amely szerint egymagában kell döntenie bizonyos dolgokról. Ezek a megfogalmazott célkitűzések megint csak a kormánykoalíció padsoraiból hangzott el pillanatnyilag álmok, vágyak, óhajok, amelyek "a jövő nosztalgiáját" tükrözik. Nincs időben, térben és szociálisan kontaktusban ez a határozat a magyar társadalommal és a magyar gazdasági élet folyamataival. Erre néhány ponton szeretnék rávilágítani, de mielőtt ezt megtenném, a határozat megszületése utáni következményekről szeretnék néhány gondolatot elmondani.

Mivel a miniszter önmagának szab feladatokat, azok végrehajtása az ő kedve szerint történik. Én feltételezem, hogy a legbecsületesebb módon próbálja majd ezeket a határozatokat végrehajtani, de hát egy ilyen országgyűlési határozat mindaddig érvényes, ameddig a parlament vissza nem vonja, és ki tudja, hogy 2005-ig ameddig célozza a határozat önmaga érvényességét mindig ugyanaz a becsületes, tisztességes miniszter fog-é ülni a miniszteri székben, aki mindenképpen csak jót akar csinálni. Ez a határozat azonban lehetővé teszi azt is, hogy bármilyen jó szándékkal közeledjen is hozzá akármelyik kormányszerv, teret nyisson a lobbyzásnak. Érdekek, csoportok, intézmények fognak kegyetlenül ütközni, olyan csatározásokat folytatni, amelyek során előbb-utóbb az erősebb érdek fog győzni, hisz azok fogják jobban szorongatni azt az apparátust, amely ezeknek a határozatoknak a következtében cselekedni kénytelen. És hát valljuk meg őszintén: mindig közelebb van a minisztériumhoz az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint mondjuk, a szegedi József Attila Tudományegyetem vagy a Kossuth Lajos Tudományegyetem. Tehát benne rejlik a határozatban ennek a lehetősége, hogy regionálisan a vidéki, kisvárosi vagy középvárosi intézmények háttérbe kerüljenek, akár az elosztást, az anyagi preferenciát, más egyéb támogatást illetően.

A másik: nemcsak szociálisan tagolt a magyar társadalom, hanem regionálisan is. Olyan aknákat rejt el ez a határozat a felsőoktatásban tanulni szándékozók elé, amely aknák robbanni fognak és társadalmi detonációt fognak eredményezni, vagy legalábbis egyes térségek fiatalsága számára teljesen ellehetetlenítik a felsőoktatási intézmények megközelítését.

Erről majd még egy kicsit részletesebben szeretnék szólni.

Ezek a következmények végiggondoltak voltak a minisztériumban is. Azért építi be a határozat azt a követelményt, hogy 1995. december 31-éig módosítani kell az 1993. évi LXXX. törvénycikket, meg kell teremteni a határozathoz kapcsolódó rendeleteket és egyéb jogalkotási cselekményeket el kell végezni. Csakhogy ha végiggondolja az Országgyűlés az előtte álló feladatokat: a költségvetést, az ahhoz kapcsolódó adótörvényeket, amelyek a társadalom gazdasági, szociális és tanulmányi, egyéb tevékenységét fogják keretbe foglalni, olyan munkát vállal magára a következő három-négy hónapban a parlament, amely biztosan nem ad lehetőséget arra, hogy a felsőoktatási törvénnyel, annak módosításával foglalkozzon az Országgyűlés. És akkor itt van az országgyűlési határozat néhány olyan definíciója, amelyek megint csak azokat a nosztalgikus, szép álmokat vetítik elénk, amelyek egy yale-i, egy bostoni, egy manchesteri egyetemen lennének csak igazán jók, de Magyarországon bizony-bizony nagyon sok viszályt és nagyon sok nehézséget fognak okozni!

Kik finanszírozhatják az egyetemeket, a felsőoktatást?

Az egyik forrás: a megtakarítás. Hadd kérdezzem már meg: az utóbbi elvonások mellett, amelyek ebben az évben is történtek, azok mellett a dráguló eszközök könyvek, műszerek, energia mellett, amelyeket az egyetemeknek, felsőoktatási intézményeknek használniuk kell, hogyan lehet tovább fokozni az egyetemeken a megtakarítást? És miből lehet fokozni ezt a megtakarítást?

A másik: a tandíjbevételek. Ezeket lehet fokozni, valóban lehet; és lehet növelni azzal is az összeget, hogy a társadalom felsőoktatási korosztálybeli tagjainak esetében 15-17 százalékról 30 százalékra emeljük a létszámot. Igen ám, de a háztartási panelvizsgálatok azt bizonyítják, hogy ma a társadalomnak körülbelül 10 százaléka képes azokat a terheket az önmagára és családjára rakott terheket elviselni, amit egy-egy költségvetés, egy-egy adótörvény, maga a lét megkövetel.

Hát ebből a 10 százalékos társadalmi rétegből nemigen fog kikerülni az egyetemi korosztály 30 százaléka, mert a legjobb esetben is ha feltételezzük, hogy ezekben a jobb módú családokban ugyanúgy három-négy gyerek van, mint az alacsonyabb jövedelmű, szociálisan hátrányos helyzetű családokban csak 10 százaléka kerülhet ki! Azt a hiányzó 20 százalékot honnan fogja pótolni a magyar társadalom? Nem hiszem, hogy a szabolcsi falvak vagy a borsodi, zempléni, munkanélküliséggel sújtott térségek olyan jövedelmi viszonyok közé kerülnek az elkövetkező évek során, amely viszonyok lehetővé teszik két-három-négy gyerek felsőoktatásban való tanulásának a megfinanszírozását!

A harmadik ilyen forrás, amiből az egyetem gazdálkodhat: az államháztartás eszközei. Ezek elsősorban a költségvetési juttatások. Az idei költségvetés, a hozzá kapcsolódó pótköltségvetés, a most már megint aktuális újabb pótköltségvetés és a gazdasági életünk mozgása is azt bizonyítja, hogy a következő években a költségvetés nemigen fogja vagy a legjobb szándék mellett sem fogja tudni megfinanszírozni azokat a felsőoktatási célkitűzéseket, amelyeket mi magunk elé tűztünk.

És vannak a költségvetésen kívüli eszközök ez lenne az egyik legfontosabb forrás. Csakhogy sem a magyar társadalom beállítottsága, jövedelmi viszonyai, értékrendje, a magyar társadalom mozgása, pénzköltési szokásai nem olyanok, hogy a következő hónapokban, években nagy összegű támogatást tudnának juttatni a felsőoktatás számára! De a magyar gazdasági szervezetek, vállalatok, kft.-k, részvénytársaságok sincsenek pillanatnyilag abban a helyzetben, hogy jelentős mértékben finanszírozni tudják a felsőoktatást, vagy legalábbis annak költségeihez jelentős mértékben hozzá tudjanak járulni, hisz először önmagukat kellene megerősíteni, likviditásukat biztosítani, működésüket stabillá tenni, és a felhalmozásukat olyan szintre emelni, hogy abból idővel jusson majd a felsőoktatásnak. A jelenlegi gazdasági folyamatok nem azt ígérik, hogy jövőre vagy '97-ben ez megoldható.

Más egy nyugati egyetem helyzete, más a nyugati társadalmakban szervesen építkező egyetemek, történelmükben nagy törések nélkül meglévő felsőoktatási intézmények helyzete, amelyek egyrészt hatalmas vagyonnal rendelkeznek. A nyugati egyetemek jelentős hányadában 10-20-30 százalékos részesedéssel finanszíroz csak a költségvetés; a magyar egyetemek, magyar felsőoktatási intézmények legalább 90-95 százalékos részben a költségvetési finanszírozásból élnek. Ezt a meglévő 3-4-5 százalékot amely most halvány alapítványokból, egy-egy támogatásból vagy szerződéses munkákból tevődik össze egyetemi bevételként nem hiszem, hogy a közeljövőben föl lehetne srófolni 60-70 százalékra, hogy a költségvetési pénzek elapadása vagy csökkenése mellett is zavartalanul működhetnének azok az intézmények, amelyek számára a beszerzés éppen azért olyan teher, mert a legkorszerűbbet, a legfejlettebb eszközöket, a legdrágább könyveket kell megvenniük ahhoz, hogy működni tudjanak.

(11.40)

Nem beszélve arról, hogy térségben, tanteremben, felszerelésben sem készültek fel arra, hogy egy országgyűlési határozat nyomán vállalni tudják azokat a feladatokat, amelyeket ez rájuk ró. Persze, ha majd Magyarországon is az egyházak, a karitatív intézmények, az alapítványok, egyéb, a civil szféra szerveződése során létrejövő intézmények fontosnak fogják tartani és lehetőségük is lesz részt venni a felsőoktatás finanszírozásában, és az állampolgárok jövedelme is növekedni fog és lehetőségük lesz a felsőoktatás megfinanszírozására jobb megfinanszírozására , akkor valószínű, hogy ezek az álmok megvalósíthatók. De amikor 1994-ben, '95-ben 8-10 százalékkal csökkent a reáljövedelem, '96-ra újabb 4 százalékos csökkenést tervez a pénzügyi kormányzat, akkor az ország elnyomorodott, kifli alakú részére Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés, Hajdú-Bihar megye nagy részére, legalábbis a bihari részre, Csongrádra, Dél-Zalára, Dél-Somogyra ráengedni azt, hogy ezeknek a térségeknek alacsony jövedelmű családjai meg tudják finanszírozni gyermeküknek a 8-10-12 ezer forintos havi tandíjat amely várható, ha a nyolcezer forintot is bevezetik az egyetemek, és kénytelenek lesznek bevezetni , mellette még az utazási költséget, a távol levő gyerek élelmezési költségét, a kollégiumi díjat amely most már majdnem az albérleti díjakkal vetekszik , az albérletet nemigen lesz módjuk megfinanszírozni a létminimum alatti jövedelemből. Ezért azt hiszem, hogy ha nem törvényi szabályozás történik, ha nem a költségvetéssel és az oktatással kapcsolatos egyéb törvények kényszerítik rá a gazdasági, társadalmi szféra mozgását vagy nyitnak lehetőséget a gazdaság és a társadalom számára a felsőoktatás finanszírozására, akkor az ország lakosságának 40 százalékából vagy a családok 40-50 százalékából bármilyen tehetséges a gyermek és bármilyen komoly szülői erőfeszítés is történik , nem fog bekerülni hallgató a felsőoktatási intézménybe. Ezért az esélyek kiegyenlítődését, amit ez a felsőoktatási irányelv, országgyűlési határozat meghirdet, én nem látom biztosítottnak.

Nem látom biztosítottnak a méltányos tehermegosztást sem. Nem látom biztosítottnak az egyetem autonómiáját sem. Majd ha az egyetemek olyan gazdasági alapokkal rendelkeznek, hogy esetleg át tudják vészelni egy-egy kormány egy-két éves haragját vagy a költségvetés egy-két éves rosszabb állapotát, akkor lehet szó ezekről, de azt hiszem, hogy addig törvényi keretekben kellene szabályozni azokat a csatornákat, amelyek lehetővé teszik ennek a vágyott állapotnak a megközelítését nem elérését, mert újabb vágyak fognak keletkezni akkor is, de a megközelítését. Ezért én célszerűbbnek találtam volna, ha mondjuk a kormányzat a pénzügyi és a művelődési kormányzat azon töpreng, hogy hogyan lehet megoldani, hogy az állampolgárok és a vállalkozók adójuk meghatározott százalékát az egyetemek, a felsőoktatási intézmények gazdasági alapjának a megteremtésére fordítsák; ha a privatizációs miniszter azon töpreng, és a kormányzat hozzájárul ehhez, hogy hogyan lehet vagyonnal, működő vagyonnal, hozadékkal rendelkező működő vagyonnal feltölteni az egyetemeket, hogyan lehet valóban autonómiát teremteni az egyetemek mögé.

Sok mindenről kellene még beszélnem, de az idő telik, és sok mindent elmondottak képviselőtársaim. Ezért csak annyit befejezésül: a Magyar Demokrata Fórum úgy látja, hogy ez az országgyűlési határozat rontani fogja a felsőoktatás pozícióját, ha adott esetben egy-egy intézménynek, amelyik jobban tud lobbyzni, hasznára is lesz, azonban a magyar felsőoktatás kárát fogja vallani. Ezért jobb szeretnénk, ha a kormány visszavonná ezt és törvényi keretek között próbálná megteremteni azokat a feltételeket, amelyek 20-30 év múlva alkalmassá teszik a magyar felsőoktatási intézményeket és a magyar társadalom minden rétegét, hogy olyan szervesült formájú, a társadalommal, annak regionális és szociális állapotával összhangban lévő felsőoktatási intézmények működjenek, ahová csak a lehető legkevesebb tehetség nem kerül be mert mindig lesznek akkor is olyanok, akik nem fognak bekerülni a felsőoktatási intézményekbe. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)