Bruszel László (MSZP)

1995. szeptember 17.

DR. BRUSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!A jelenleg vita alatt álló törvényjavaslat indítékait több előttem felszólalt képviselőtársam már elmondta, ezért én erre különösképpen nem térnék ki. Annyit jegyeznék meg, hogy az Alkotmánybíróság több tucat indítvány kapcsán több pontján alkotmányellenesnek tartotta az 1992. évi XXXII. törvényt, és ezért ez év februárjában 1/1995. szám alatt meghozta a határozatát, amelynek kapcsán az előterjesztést az igazságügy-miniszter a Magyar Köztársaság kormánya nevében megtette.

A törvényjavaslat, tulajdonképpen az alkotmánybírósági határozat nyomvonalán haladva, lényegében négy olyan nagy kérdésről szól és négy olyan területet próbál szabályozni, amelyekről röviden kifejteném a véleményemet.

Az első az, hogy a törvényjavaslat egy új kárpótlási jogcímet is szabályoz az alkotmánybírósági határozat indíttatása miatt, amikor 1. §-ában a politikai indíttatású önkény következtében életüket vesztetteknek egyösszegű kárpótlást ítél meg.

A második ilyen, fontosabb területe a törvényjavaslatnak, amikor a deportáltak, illetőleg a kényszermunkára hurcoltak esetében a kárpótlási jogosultságot a korábbiaktól eltérően szabályozza, az Alkotmánybíróság iránymutatását követve.

A harmadik terület, amit én kiemelnék: a munkaszolgálattal kapcsolatos rendelkezések. Az Alkotmánybíróság több indítvány kapcsán felülvizsgálta azt a kitételt, hogy közvetlen harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat.

Negyedikként említésre méltó és Sepsey képviselőtársam is szólt róla , hogy az e törvény kapcsán kárpótlásra jogosultak, akik korábban már kárpótlásban részesültek, a maradék kárpótlási jegyüket életjáradékra válthatják át.

(18.00)

Ezt azért is soroltam fel, mert a törvényjavaslat tehát több vonatkozásban követi az alkotmánybírósági határozatot, néhány nagyon fontos kérdésben viszont attól többet is teljesít, például itt az utóbb említett életjáradékra való átváltás tekintetében.

Az eddigiek során lényegében három nagyobb vitapont fogalmazódott meg, amellyel kapcsolatban én is részben vitatkoznék a törvényjavaslattal, részben pedig azzal a szándékkal mondom el véleményemet, hogy segítsem az esetleges pontosítottabb megfogalmazását néhány rendelkezésnek.

Az első az, amelynek az a lényege, hogy a törvény javaslattevője a deportáltak és a kényszermunkára hurcoltak esetében külön szabályozást tesz a korábbiakhoz képest, amikor hallgatott az Alkotmánybíróság azon kitételére, hogy ezen két csoportot nem lehet a szabadságelvonás címszó alá venni, valahol az életüket vesztettek és a szabadságelvonást szenvedettek közé kell elhelyezni. Az, hogy pont hol helyezi el, a törvényhozó felelőssége, és hogy milyen mértékben határozza meg a kárpótlást, ugyancsak a törvényhozó felelőssége.

Zsinórmértékül, mint ahogy itt elhangzott már előttem is, az egyenlő méltóságú személyek kezelésének elvét határozza meg. Ugyanis hatályos alkotmányunk alapján kárpótlásban nem részesülhet természetesen senki a személyi károsodás alapján mondja az Alkotmánybíróság. Ez egyfajta ex gratia jellegű kárpótlás, azaz a törvényhozónak, szemben a vagyoni kárpótlással, sokkal szélesebb a diszkrecionális joga, hogy milyen körben, milyen kedvezményekkel és milyen mértékben szabályoz.

Ezt a különbséget tette meg a törvényjavaslat az első szakaszában, amikor a nemzeti gondozásról szóló törvényből kölcsönözve, részben megváltoztatva fogalmazta meg azt a kört, amely a politikai indíttatású önkény következtében életét vesztettekre vonatkozik. Itt felvethető valóban az és az eddigi vitában is fölmerült , hogy vajon a jogalkotó miért nem úgy szabályozza ezt a kört is, mint ahogy szabályozta az eredeti törvényjavaslatban, azaz az ott meghatározott, tehát élet elvesztéséért ott meghatározott összegű kártérítést hozza be itt is.

Azt gondolom, hogy itt nemcsak azt kell nézni mert ez került eddig nagyobb hangsúlyra , hogy a költségvetésnek milyen a teherbíró képessége. Nemcsak ez az egyedüli szempont. Azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit ugyancsak az Alkotmánybíróság állapított meg az indokolásában, hogy vannak különbségek az élet elvesztésének körülményeiben. Tehát maga az élet elvesztése természetesen ugyanaz, és mind a két esetben egy rendkívül fontos értékről van szó, ugyanakkor vannak komoly, nagy különbségek az elkövetés körülményeiben és az állam vagy az állam hatóságainak szerepében.

Ezért, tekintettel a különbözőségekre, ugyancsak nagy a törvényhozó mozgástere abban, hogy e különbségeket alapul véve milyen kedvezményezetti körben, milyen mértékű kárpótlást határoz meg. Ezért tehát azon természetesen lehet tovább meditálni, hogy az egyik esetben miért 1 millió forint, a másikban miért 300 ezer forint. Azt gondolom, hogy ezt józan ésszel gyakorlatilag nem is tudjuk kellően mérlegelni, azonban, még egyszer mondom, én azt venném figyelembe elsődlegesen, hogy a már említett elkövetési körülményekben és az állam szerepében elég komoly különbségek vannak.

Ugyanakkor a törvényjavaslat megítélésem szerint egy kissé szűkkeblű akkor, amikor a deportáltak, kényszermunkára hurcoltak esetében is főképp a deportáltak esetében , miután különbséget tesz a szabadságelvonáshoz képest, nem tesz különbséget abban, hogy amikor a deportált életét vesztette, meghalt a deportálás ideje alatt, akkor a túlélő házastársnak biztosítja a kárpótlást. Itt tehát visszamegy arra a pontra, amit egyébként az Alkotmánybíróság is kifogásolt, azaz azonosítja a "sima" szabadságelvonással.

Ezért én mindenképpen megfontolandónak tartanám az előterjesztő felé azt, hogy a deportálás ideje alatt meghaltak körénél is ne csak a túlélő házastárs, vagy másképpen mondva: az özvegy esetében határozzák meg a jogosultságot, hanem hasonlóan a törvényjavaslat első szakaszához fontolják tehát meg azt, hogy az élő özvegy mellett a sérelmet szenvedő élő gyermeke és az élő szülő jogosultságát is behozzuk. Tehát ebben a kategóriában az első szabályozási körhöz hasonlóan szabályozzuk a kárpótlási jogosultságot.

A második vitatott pontja a törvényjavaslatnak a közvetlenül harcoló alakulatnál, annak kötelékében teljesített munkaszolgálat szabályozási köre. Az Alkotmánybíróság e vonatkozásban is jól eligazít indokolásában. Sepsey képviselőtársam nem találta az okát. Nagyon pontosan meghatározza az Alkotmánybíróság, amikor azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság e körben nem talált lényegi különbséget a között, hogy harcoló vagy nem harcoló alakulatban teljesített valaki szolgálatot, ahhoz képest, ami egyébként a törvény szándéka, tehát a faji vagy politikai megkülönböztetéshez képest.

(18.10)

Ezért szabályozza úgy az Alkotmánybíróság, hogy kivette ezt a kitételt és benthagyta a "munkaszolgálat" kifejezést.

Ezzel arra akarok rámutatni, hogy az Alkotmánybíróság nem foglalkozott azzal, hogy mi a munkaszolgálat, mit érthetünk munkaszolgálat alatt és vannak-e különbségek munkaszolgálat és munkaszolgálat között attól függően, hogy valaki a második világháború alatt vagy ezt követően teljesített munkaszolgálatot.

Ezért megítélésem szerint, amennyiben a szabályozás a törvényjavaslatban a 3. §-ban így marad, s azt mondja, hogy "A második világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat...", akkor az Alkotmánybíróság határozatához képest indokolatlan szűkítést fog tartalmazni a javaslat, és ez bizony további megtámadásra adhat okot. Ezt azért is mondom, mert az eddigi bírósági, illetve hatósági eljárásokban amelyekre kitért Sepsey képviselőtársam bizony találhatók egymással ellentmondó ítéletek is, és előfordulhatna az is, hogy jelenleg az Alkotmánybíróság által szabályozott passzus szerint , amely azt mondja, hogy c) pont: munkaszolgálat bárki, aki munkaszolgálatos volt, a kárpótlási hivatalhoz fordulhat azért, hogy állapítsák meg kárpótlási jogát. A jelenlegi szabályozás szerint amelyet, még egyszer mondom, az Alkotmánybíróság direkt megállapított nincs szó arról, hogy mikor teljesített munkaszolgálat esetében jár a kárpótlás. Ezért én azt mondom, hogy arra vitára, amely arról szól, hogy akkor most az ötvenes években vagy csak a második világháború alatt, az Alkotmánybíróság határozata ad választ: aki munkaszolgálatot teljesített, arra kiterjed a törvény hatálya. Amennyiben a törvényhozó ehhez képest mást akar, akkor megítélésem szerint az Alkotmánybíróság határozatához képest nem alkalmazhat szűkítést, legfeljebb azt tehetné meg, hogy értelmezi a munkaszolgálat kifejezést, a munkaszolgálat intézményét. Erről természetesen a javaslatban most nem volt szó, legalábbis eddig. Ez annál is inkább megfontolandó, mert az 1992. évi XXXII. törvény azt mondja, hogy az 1939. március 11. és 1989. október 23. közötti időszakra terjed ki a hatálya, tehát aki ezen időszakban életét vesztette stb. stb. politikai célú jogtalanság következtében.... Ezért nehéz tehát ehhez képest további szűkítést tenni a törvényen belül.

Végezetül arra szeretnék rámutatni, hogy a törvényjavaslat jelenlegi formájában, amikor a 2. §-ban az igényjogosultságot szabályozza, azt mondja, hogy nem terjeszthet be igényt az, aki kizárólag a harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat jogcímén volt igénylésre jogosult, de azt az előírt határidőig elmulasztotta.

Azt gondolom, hogy ezt nem helyes így korlátozni. Ha már egyszer a törvényhozó újra felbontotta ezt a törvényhelyet, akkor biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy aki most már az így elfogadandó törvény alapján jogosult kárpótlásra, az az ott meghatározott határidőben benyújthassa igényét. Nem szabad tehát hátrányosabb helyzetbe senkit sem hozni amiatt, hogy vagy nem kísérte figyelemmel azon időszak jogalkotását, vagy nem jól értelmezte a törvényt, és most elzárjuk az új jogérvényesítés elől.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül annyit engedjenek még mondani, hogy én jelentős dolognak tartom azt és vitatkoznék Sepsey képviselőtársammal , hogy a kárpótlási jegy helyett ismételt életjáradék-választás lehetőségét biztosítaná a törvényhozó, hiszen ez egy nagyon jelentős réteget érinthet, azokat, akik valóban nem tudták felhasználni kárpótlási jegyüket, és most úgy látják, hogy bizony az életjáradék még mindig jobb, mintha továbbra is a szekrényükben romlik tovább a kárpótlási jegy értéke.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam elmondott korrekciókkal és elvi megfontolásokkal tudnám a törvényjavaslatot további vitára elfogadni, illetőleg remélhetőleg a részletes vitában ezek a problémák újra megvilágításra kerülnek, és talán a törvény tovább javulhat. Természetesen itt nem érintettem egy nagyon fontos kérdést, amelyet minden módosításnál azért át kellene tekinteni, vajon mennyibe is kerülnének azok a további módosítások, amelyeket én is itt érintettem, hiszen maga a törvényjavaslat benyújtója sem tud pontos számokat közölni, hozzávetőlegesen másfél milliárdos, illetve tizennégymilliárdos számokat mond. Abban az esetben természetesen, ha bizonyos további kiterjesztésre kerül sor, akkor a költségvetésnek ez további terhet jelent. De azt hiszem, ha már ezt a kört újra szabályozzuk a kárpótlás ürügyén, akkor nem tehetjük meg azt, hogy valakit önkényesen kizárunk belőle, másokat pedig kárpótlásra engedünk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)