Trombitás Zoltán (Fidesz)

1995. szeptember 18.

DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszonyok! Tisztelt Ház! Én sajnos nem tartozom a bátor tábornokok közé, én csak egy gyáva civil vagyok a déli határvidék mellől, és én félek az ott zajló háborútól, és félek attól, hogyha a Magyar Honvédség nem elég erős mint ahogy, úgy gondolom, nem az , akkor az bennünket fenyegethet. Úgyhogy most egy gyáva civilnek a beszédét hallgathatják a következőkben, aki úgy gondolja, hogy a hadsereg, a Magyar Honvédség arra hivatott, hogy az ilyen gyáva civileknek, mint én, tehát nekem meg a mi rokonainknak és a hozzátartozóinknak a biztonságát, védelmét garantálni tudja, hogy a mi feleségeinket, gyerekeinket, anyáinkat ne gyalázzák meg úgy, mint ahogy azt Jugoszláviában megtehették százezrekkel, elüldözhették otthonaikból a milliókat.Erre pedig semmiféle garanciát senki nem tud nyújtani, hogy ilyen cselekmények Magyarországon nem történhetnek meg. S amíg erre garanciát valakitől nem kapunk, addig azt gondolom, a Magyar Honvédség védelmi képességeinek fenntartása, sőt annak növelése mindenképpen indokolt. Örülök annak, hogy a parlament majdnem egyhangúlag elfogadta ma a légvédelmi rendszer korszerűsítéséről szóló határozatát. Ez véleményem szerint nem áll teljes összhangban ezzel a határozattal, de lehet, hogy ebben tévedek.

A honvédség miatt az ilyen ügyekkel, úgy gondolom, szerencsésebb lenne zárt tárgyaláson foglalkozni, bár tudom, ez sok képviselő véleményével nem egyezik meg. Egy általános vita során mindig előfordulhatnak olyan vélemények, amelyek az ország biztonsági érdekeit esetleg érinthetik vagy titkosnak minősíthetők, ezért ne a képviselőket érje vád, ha valamilyen ilyen nyilatkozatot vagy mondatot mondanak, hanem azt a kormányt, amely nem zárt tárgyalást kér ebben az esetben. A beterjesztett határozatot ugyanis nem lehet csak önmagában vizsgálni egy általános vita során, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy annak milyen hatásai lesznek, megvalósul-e ebben a formában a civil kontroll, az Országgyűlés ellenőrző szerepe és a 88/1995. számú országgyűlési határozatban is szereplő következő mondat: "A szervezeti és létszámcsökkentő intézkedések végrehajtásának teljes időtartama alatt a kormány kísérje fokozott figyelemmel az ország biztonságát meghatározó erővel befolyásoló nemzetközi és hazai körülmények alakulását."

Nos, azt gondolom, ebből a szempontból meg kell vizsgáljuk azt, fenyegeti-e Magyarországot veszély, a honvédség leépítése indokolt-e a jelenlegi nemzetközi körülmények között. Olyan leépítésre kerül ma sor, amelyet meg kell néznünk, hogy vajon indokolt-e a jelenlegi katonapolitikai helyzetben, amikor háború dúl déli határaink mentén, megkezdeni gyakorlatilag a honvédség felszámolását.

Alapvetően két részre szeretném bontani a Magyarországot fenyegető veszélyeket, amelyek kizárásáról senki, a kormány pedig végképp nem győzött meg bennünket. Sajnos engem az előző felszólalás sem győzött meg erről.

Az egyik veszély:

Nekünk a honvédség létszámának megállapítása során a környező országok hadserege, létszáma tekintetében kell vizsgálódnunk, nem pedig Új-Zéland és Csád Köztársaság haderejét vizsgálni. Miközben mi sorra hajtjuk végre a honvédség meggyöngítésére irányuló lépéseinket, ebben a környező országok egyáltalán nem követnek bennünket. Románia és Szerbia fegyveres erői lényegesen nagyobb ütőerőt képviselnek mind a légierő, mind a szárazföldi csapatok területén. Különösen a páncélosok száma riasztóan nagy mindkét országban, miközben a magyar kormány csökkenteni kívánja a páncélelhárító alakulatok ütőerejét. A páncélosok tipikusan támadó fegyverek, míg a páncélelhárítás véleményem szerint nem az. Nem állítom, hogy a környező országok fenyegetnek bennünket katonai szempontból, de a lehetőség, a katonai ütőerő fennáll ehhez.

A diplomácia persze sokat ér ezt nem vitatom. De azt gondolom, a diplomáciában kiejtett minden szó annyit ér, amennyit a mögötte álló fegyveres erő képvisel. Ezen javaslat és az ezt követő országgyűlési határozati javaslatok után vajon marad-e még Magyarországon ilyen? Garantálja-e Magyarország biztonságát bárki vagy bármilyen szervezet a saját fegyveres erőinken kívül?

Nem vagyunk tagjai még a NATO-nak, semmilyen más katonai biztonsági szervezetnek, ezért úgy gondolom, senki és semmi nem garantálja Magyarország biztonságát. Nem is szólva arról, ha bennünket felvesznek a NATO-ba, és más környező országokat is felvesznek, ez a mi védelmi gondjainkat semmiben sem oldja meg, hiszen láthattuk, hogy a NATO képtelen kezelni azokat a konfliktusokat, amelyek egyes tagállamok között merülnek fel. Utalok itt a brit-izlandi vagy a nagyobb jelentőségű, máig is komoly hatású török-görög viszályra.

Nézzük meg, hogy az ENSZ vagy az Észak-atlanti Szövetség tagsági viszony nélkül garantálná-e Magyarország biztonságát, ha arra szükség volna. Itt van előttünk a szemléletes példa, a jugoszláv utódállamokban dúló háború esete. A konfliktus kitörésének elején nemhogy csökkentették, hanem növelték a baj nagyságát. Négy év háború, koncentrációs táborok, több mint kétszázezer halott, több millió menekült után volt csak képes lépni egy szerényet a nemzetközi közösség és a NATO. Vajon ha Magyarországot érné támadás bárhonnan, várhatnánk-e segítséget bárkitől is?

(19.00)

Talán pár százezer magyar lány és anya megerőszakolása, halottak tömege után esetleg sikerülne felkelteni a külföld figyelmét erre a kis problémára.

Ismételten hangsúlyozom, nem gondolom azt, hogy bármelyik szomszédunk fenyegetné hazánkat, de mi a biztosíték arra, hogy nem kerül-e hatalomra olyan rezsim, olyan szélsőséges politikusokkal, akik ezt nem így gondolják. Ismer-e a kormány ennek elkerülésére vonatkozóan bármilyen biztosítékot, mert ha igen, szerencsés lenne, ha azt megosztaná velünk. Mert mindaddig, amíg ilyenek nincsenek, nem áll módomban feltételezni ennek ellenkezőjét. Volt már példa, hogy egyes környező országok katonái tapodták Budapest, Miskolc vagy Pécs utcáit. Azt állítom, hogy a hadsereg fejlesztését a védelmi és nem a támadási potenciál megerősítésére kell fordítani és mindezt összhangba kell hozni a környező országok viselkedésével.

Ugyanakkor nem szeretném, ha bárki is szerb, román vagy bármilyen más országgal szembeni rossz indulatú elfogultsággal vádolna, ezt próbálná meg kiérezni a beszédemből. Az nem irányul senki ellen, csak a saját biztonságunk fenntartása érdekében szól. Bizonyíték erre az is, hogy én támogattam a román-magyar nyitott égbolt egyezményt, vagy hogy amikor kis-jugoszláviai embargóról kellett az ENSZ-határozatnak megfelelően a magyar parlamentnek döntenie, akkor a döntés ellen mindössze két képviselő szavazott a tisztelt Házban. Az egyik képviselő szocialista volt és ma miniszter, a másik pedig én voltam. Mi elkezdtünk egy leszerelési folyamatot, és szeretnénk, ha szomszédaink ebben követnének bennünket. Ha nem teszik, megfelelő óvatosságot kell tanúsítanunk a leszerelés kérdésében, a létszámok csökkentése kérdésében.

A másik veszély, ami fenyegeti Magyarországot, a déli határainkon dúló háborúval függ össze és alapvetően három részre bontanám. Az egyik, amiről előttem szóló képviselőtársam is beszélt: kisebb katonai csoportok átsodródása a magyar határon, amire már többször volt példa. A másik: átlövések a határon, ami fenyegeti az ott élőket és az ott lévő magyar létesítményeket, gondolok itt a már szintén előfordult rakétabecsapódásra, könnyű fegyverek általi átlövésre vagy bombázásra. A harmadik: amennyiben Dél-Baranyában komoly hadműveletekre kerül sor és ez véleményem szerint nincs kizárva , esetleg a nehézfegyverekkel felszerelt csapatok átkaroló hadműveleteire, amellyel egymást igyekeznek bekeríteni a háborúzó felek. Szerencsére ilyesmire még csak próbálkozás sem történt eddig.

Meg kell vizsgálni a létszámleépítés után, vajon hogyan vagyunk képesek reagálni ilyen cselekményekre. Kisebb csapatok benyomulása esetén megfelelő védelem lehet a Határőrség ott állomásoztatott határvadász századainak bevetése. A múlt héten én is ott jártam Siklóson, és láttam a katonák elszántságát és képzettségét, de abban már nem vagyok biztos, hogy a képzési fokuk összehasonlítható a másik oldalon álló harcedzett csapatokéval. Az átlövések esetén alkalmas-e arra a Magyar Honvédség, főleg a további itt tervezett leszerelés esetén, hogy határaink, polgáraink megvédése érdekében megtorolják az ilyen akciókat.

Vajon mondjuk, az Egyesült Államok eltűrné-e azt, hogy például Mexikóból rakétával lőjék az USA-t, mexikói csapatok vonuljanak fel amerikai területen, vagy határvárosokat bombázzon a mexikói légierő? Nyilvánvalóan nem! Az viszont egészen biztos, hogy átkaroló hadműveletek Magyarország területén való végrehajtása esetén a létszámleépítés után képtelenek lennénk azt megakadályozni. Kitől várhatnánk védelmet ebben az esetben? Talán a NATO-tól? Talán még azt is megérhetnénk, hogy a kevés magyar nehézfegyverzetet kezdenék el bombázni azzal az indokkal, nehogy tovább eszkalálódjon a konfliktus.

Mindezek után azt gondolom, hogy nem indokolt a leépítés, főleg úgy, hogy a parlament nincs tisztában azzal, hogy pontosan mit és hogyan fogunk leépíteni. Mert arra nem is merek gondolni, hogy ez a déli határmenti csapatokat érintené leginkább. Ilyet nem is merek feltételezni egy szakértői kormányról. Marad a hatalmas irányító apparátus, a nagy létszámú tábornoki kar, az íróasztalok tömege, de jelentősen csökken a védelmi képesség, a veszély elhárításának lehetősége, és a minimális elrettentő erő, amivel ma még rendelkezünk, az is megszűnik.

És még egy idevágó gondolat, a honvéd kórházak bezárásának ügye. Ez a probléma békében is felmerül, ugyanis a katasztrófahelyzetekre leginkább ezek a létesítmények vannak felkészítve. Égési, robbanási, vegyi balesetek, katasztrófaállapotok, földrengés és más elemi csapás esetén bekövetkező állapotok orvosi kezelésére ezek a kórházak a legalkalmasabbak. Lehet, hogy ez máshogy is megoldható, és a kormányzat erre is felkészült, de ez innen, kívülről nem látható. Magából a létszámadatokból ez nem következtethető ki. Amíg a fenti kérdésre nincs kielégítő válasz, addig nem lehet elfogadni a benyújtott javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)