Pokorni Zoltán (Fidesz)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Dobos Krisztina képviselőtársunk itt jószerivel ismertette a bizottsági vitában kifejtett kisebbségi álláspontot, amit én a többi ellenzéki párt képviselője nevében is köszönök. Ezt kiegészítendő, és csak egy-két ponton vitatkozva az előzőekkel, szólnék hozzá.A jelentés 1. pontjában Dobos Krisztina képviselő asszony az 1. § elhagyását javasolja. Ez azért megszívlelendő, mert a bizottsági vitában megbizonyosodhattunk arról, hogy a fölsorolt feladatok, illetve a tankerületi oktatási központok által ellátott feladatok egy része nincs lefedve a törvénymódosításban, illetve a törvénymódosítás elfogadása után nem tudja senki pontosan megmondani, hogy kinek is dolga, kötelessége ellátni ezeket a feladatokat, a feladatok el nem látása esetén keletkező problémákért ki a felelős.
Több ilyen apróbb, de önmagában külön-külön lényeges kérdés maradt lefedetlen, jogi értelemben ellátatlan. Erre természetesen az előterjesztő kész válasszal érkezett a bizottsági vitára. A válasz az volt, hogy majd a törvény átfogó módosítása, átfogó vitája során ezek az apróbb kérdések is rendeződnek. Azonban a jogalkotót ez a válasz nem nyugtatja meg. Lehet, hogy a végrehajtó hatalom képviselőjét igen, de minket nem, mert ebben a helyzetben kell, úgymond koherens jogi szöveget létrehoznunk. Nem igazán lehetünk tekintettel arra, hogy majd két hónap, három hónap múlva ezek a szálak elvarratnak. Le kell hogy szögezzük, legalábbis a magunk nevében, hogy ez ma nincs így.
Ezt bizonyítja az én szememben legalábbis az, hogy a jelentősebb önkormányzati szövetségek, egészen pontosan hét, amelyeknek a fölsorolásától én tartózkodom, de az önkormányzatok több mint kétharmadát maga mögött tudó Települési Önkormányzatok Szövetségétől kezdve a Megyei Jogú Városok, illetve a Megyei Önkormányzatok Szövetségéig erre a pontra vonatkozóan egy, a kormányétól szögesen eltérő javaslatot juttatott el a bizottságunkhoz, és ha jól tudom, valamennyi frakcióhoz. Ők ugyanis akkor látnák ellátottnak ezeket a ma a tankerületi oktatási központokhoz rendelt javaslatokat, ha a tankerületi oktatási központok jogutódja nem a javaslatban említett Országos Közoktatási Intézet lenne, hanem a megyei, fővárosi önkormányzat által fenntartott pedagógiai intézetek.
Én nem hiszem, hogy itt csak arról az infrastruktúráról, arról a vagyonról van szó, amit a tankerületi oktatási központok ma jelentenek, és amit nem lehet lekicsinyelni, hiszen több százmillió forint ez adott esetben. Azt gondolom, hogy az önkormányzati szövetségek javaslata, az általuk megfogalmazott álláspont mögött sokkal inkább az az aggodalom húzódik, hogy ezeket a feladatokat valakinek el kell látni, ha úgy tetszik, még abban az átmeneti időszakban is, amikor úgymond majd az a nagy, átfogó módosítás, a világ csodájára mindent rendbe rak a közoktatás területén. De ha ez nem így lenne, erre az önkormányzati szövetségek a maguk részéről elfogadható és sajnos a kormányéval nem azonos álláspontot tettek le az asztalra.
A másik szempont: az eltelt két év tapasztalata. Az eltelt két év arról szól, hogy sokunk, többek között az én félelmeim vagy prognózisunk ellenére sem váltak a tankerületi oktatási központok olyan, a mindennapi aktuálpolitikától átitatott ellenőrző szervvé, mint amilyennek féltük akkoriban. Ennek ellenére indokolt ezeknek a központoknak a felülvizsgálata, a feladatkiosztás, a feladatellátottság biztosítása érdekében a feladatok kiosztásának a módosítása. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy két év alatt rengeteg tapasztalatot halmoztak föl, ha mást nem, rengeteg információt, a központok nagy részében. Ezeknek a hasznosulásáról legalábbis a bizottsági viták alapján én egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Már csak azért sem, mert amire itt az előbb a képviselő asszony utalt, a bizottság határozott kérése ellenére sem kapott kielégítő magyarázatot vagy információt az Országos Közoktatási Intézet megváltoztatni szándékozott feladatköréről. Nem kaptuk meg az Országos Közoktatási Intézet javasolt új alapító okiratának tervezetét, illetve annak a vázlatát, hogyan kíván majd eleget tenni ennek a feladatnak ez az intézet, ilyen értelemben ez a mamut, hiszen nagyon sok feladatról van itt szó, amit hozzárendel ez a törvénymódosítás.
(19.30)
Tehát ellenzéki képviselőként, ebből a szempontból azt hiszem, majdnem mindegy, képviselőként nem vagyunk nyugodtak a ma tankerületi oktatási központokhoz rendelt feladatok megfelelő színvonalú ellátása kérdésében. Nem biztos, hogy az volt a legjobb megoldás, amit '93-ban ez a Ház elfogadott. De hogy nem ad elegendő garanciát a most elénk tett javaslat, abban én biztos vagyok. Már csak azért is, mert ezt a garanciát határozott kérésünk ellenére sem juttatta el hozzánk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, noha ezt a bizottság képviselői többen is a miniszteri meghallgatáson is kérték, ami már elég régen volt, június utolsó napjaiban.
Rátérve a másik kérdésre, a 4. pontra, illetve egészen pontosan az érettségi vizsgaszabályzat, a 6. pontra. Én azt gondolom, hogy a Benkő András, Olasz János és Szabó Imre képviselők által benyújtott javaslat egy nagyon racionális és elvileg is igen fontos javaslat. Vitatni lehet és kell is, meggyőződésem, azt a koncepciót, amelyik a nemzeti alaptantervnél csak az első tíz évre fogalmazza meg a követelményrendszert, noha az intézmények nagy része nem hagyja itt abba a képzést, és fontos, hogy egy szinten, egy szabályozási szinten rendezzük azokat a kérdéseket, amik a fiatalok 95 százalékában együtt rendezendő kérdések. Az az 5 százalék, amelyik abbahagyja, illetve sajnos, ez több is, eléri a 8,5, közel 9 százalékot, amely ebben az időben abbahagyja a tanulmányait, nem lehet semmiképpen sem követendő egy szabályozási szempontból.
Két álláspont hozható itt közös nevezőre. Az egyik álláspont az ellenzéki pártok egy részének az álláspontja, mely szerint a nemzeti alaptantervnek nem 10 évfolyamra, hanem 12 évfolyamra kell szabályozni a követelményrendszert. Én is ennek a híve vagyok. A másik álláspont a kormány, illetve a kormánypártok álláspontja, amely szerint csak 10 évfolyamra kell ezt szabályozni, és a fönnmaradó évfolyamokat majd az érettségi vizsgakövetelményekből levonható igények fogják szabályozni, illetve rendezni.
Ebben a javaslatban ez a két, amúgy merőben eltérő tantervi koncepcióra épülő elképzelés közös nevezőre hozható, legalábbis abban a tekintetben, hogy egy aktornak, egy szereplőnek, a kormánynak kell mind a két kérdést áttekintenie, és mind a két kérdésről döntenie. Ebben az esetben, ha nem is remélhető, de feltételezhető, hogy a két dokumentum között jelentős eltérések, ütközések, tantervi szabályozási szempontból kiküszöbölendő ütközések nem lesznek. Éppen ezért megszívlelendő és fontos javaslatnak tartom, ha úgy tetszik, egy reálpolitikai javaslatnak a 6. pont alatt foglaltakat.
A kerettanterv, illetőleg mintatanterv különbségére pontosan és a miénkkel teljesen egyezően hívta föl a figyelmet Dobos Krisztina. Erre vonatkozóan a bizottsági vita során abban maradt a bizottság, hogy az előterjesztő, a tárca képviselője ezt a pontot tüzetesen megvizsgálja, és tájékoztatni fogja a bizottságot arról, hogy a törvény eredeti, a kormányzat által módosítani nem javasolt változata megfelel-e annak a kompromisszumnak, amit mi itt a bizottsági szinten legalábbis láttunk. Mind a mai napig ennek a fajta vizsgálatnak az eredményéről én a bizottság alelnökeként, tagjaként nem értesültem. Remélem, hogy erre valamikor sor kerül. Az biztos, hogy nem várható az, hogy több száz tantestület maga fogjon hozzá a tanterveinek az előállításához. A kormányzat kötelessége, hogy segítséget nyújtson. Nyilván lehetőséget kell adni a tantestületeknek, pedagógiai műhelyeknek ahhoz, hogyha a szándékaik, terveik ebbe az irányba hajlanak, akkor maguk állítsanak össze tanterveket. De erre kötelezni mindenféle feltétel nélkül jelentős számban testületeket nem lehet.
Hogy ennek megfelel-e az a mintatanterv, amiről a kormánypárti képviselők a viták során beszéltek, ezt ma igen nehéz megmondani. Én azt gondolom, hogy ennek az előírása, a kormányzat számára való kötelezettségként való megfogalmazása e törvény feladata. Ezt nem halaszthatjuk, nem tolhatjuk alacsonyabb szabályozási szintre.
Az utolsó pont, a jelentés 12. pontja, ha jól figyeltem, az, ami még összevonódik: 12-es és 16-os. A jelentés 12. pontja arra tesz javaslatot, hogy az egész 5. §-t hagyja el, az hagyassék el. Az indoklás között szerepel egy, szerintem megfontolandó, és a vitában is az előterjesztő részéről is megfontolás tárgyává tett szempont. Ez pedig az egyházi, alapítványi iskolák önállósága, az ő szabadságuk figyelembevétele. Hiszen az előterjesztő által benyújtott 5. § (1) bekezdése valóban félreérthető vagy kitágító, kiszélesítő módon is értelmezhető. Arról van itt szó, hogy jelző nélkül fogalmaz ez a paragrafus, amikor azt kívánja szabályozni, hogy a nyolc évfolyammal működő általános iskola, továbbá a négy évfolyammal működő gimnázium csak abban az esetben alakítható át, hogyha van megállapodás a megyei, illetve fővárosi szinten. De nem tisztázza egészen pontosan itt ebben a paragrafusban, s a szövegkörnyezet, a paragrafusok egymás után következő sora sem konkretizálja minden kétséget kizáró módon, hogy itt nem valamennyi nyolcosztályos általános iskoláról és négyosztályos gimnáziumról van szó, hanem csak az önkormányzatok által üzemeltetett általános iskoláról és gimnáziumról.
Ilyen módon a beterjesztő, a módosító javaslatot beterjesztő képviselő asszonynak ezt a szempontját én relevánsnak tartom, és megválaszolandónak. Vagy oly módon, mint ahogyan erre az előterjesztő képviselője ígéretet tett a bizottsági vita során, hogy maga kezdeményezi majd, akár bizottsági szinten is bizottsági csatlakozó módosító javaslat megalkotása formájában ennek a kiegészítő és pontosító jelzőnek a beemelését. Ez nem történt meg. Még egyszer mondom: én ezt szükségesnek, az itt megfogalmazott aggályokat alaposnak látom. Köszönöm a figyelmüket.