Pokorni Zoltán (Fidesz)
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Képviselőtársak! Győriványi Sándor javaslata sokunkat elgondolkoztatott. Én sokáig ugyanazon az állásponton voltam, amit Körösfői László az előbb kifejtett. Többek között azért is, mert ezzel vágott egybe az az érvelés, amit a Munkaügyi Minisztérium államtitkára is elmondott. Ő az eddigi gyakorlatra, tapasztalatra hivatkozott, és a valóság egy olyan dolog, amit nem árt a törvényhozóknak sem figyelembe venni. Azonban azóta eltelt egy-két hét, és volt időm alaposan végiggondolni ezt a javaslatot is, és az ott akkor ezzel szemben és most itt képviselőtársam által újból felhozott ellenérvek súlyát is. Nézzük csak, mik ezek! Az egyik, hogy azért nem jó ez a javaslat, mert ebben az esetben egyértelműen csak az intézményt, az iskolát és a kamarát jelölné meg mint felelőst egy gond megoldásában, és akkor nem lehetne számítani az előbb felsorolt egyéb szereplők segítségére. Kiket is soroltunk itt fel?
Az önkormányzatot. Azt gondolom, a javaslat elfogadása, törvénybe iktatása esetén az önkormányzat felelőssége megáll, és további együttműködésre joggal lehet számítani, hiszen ő mint az iskola fenntartója, valamilyen módon származtatott jogi kötelezettséget is kell hogy érezzen a törvény alapján e fiatal számára foglalkoztatóhely biztosítására. Tehát az önkormányzatra továbbra is számítani lehet.
A kamarára amit képviselőtársam az előbb említett most már nemcsak szívesség, hanem törvényi kötelezettség okán kell számítani.
A Munkaügyi Minisztérium, illetve a regionális átképző központok képzési kapacitására szerintem joggal számíthat egy ilyen konfliktus esetén mindenki, még akkor is, ha kimondott törvényi kötelezettség a minisztériumra vagy a regionális átképzési központokra nem hárul.
A kimaradókat legpontosabban talán úgy lehet összefoglalni, ahogy képviselőtársam tette: a szociális partnerek. A szociális partnerek megnyerése nagyon nehéz feladat, manapság úgy mondják: lobbymunka. Kinek van nagyobb esélye az úgynevezett szociális partnerek megnyerésére: a magára maradt 15-16 éves, a képzésből kipottyant fiatalnak, illetve szüleinek, vagy pedig egy törvényi kötelezettséggel terhelt kamarának a maga hálójával, személyközi összeköttetéseivel, infrastruktúrájával, illetve az adott intézménynek, az intézmény mögött lévő fenntartó önkormányzatnak? Azt gondolom, hogy a második csoportnak van nagyobb esélye sikerrel összetoborozni az előbb említett szociális partnereket.
Tehát az az érv, ami akkor engem ott meggyőzött a bizottsági vitában, hogy ne tegyük be ezt a módosítást, ne fogadjuk el, mert a mai helyzethez képest rosszabb állapot jön létre, ez az én szememben nem áll meg, én ezt ma már másképp gondolom; azt gondolom, ebből a szempontból jó ez a módosítás.
(20.40)
Mi a másik ellenérv ezzel a módosító javaslattal szemben? Hogy ne fogadjon el olyasfajta kötelezettséget a tisztelt Ház, aminek a teljesítésére a megnevezettek nem képesek, nincs rá eszközük, nincs rá módjuk. És ez valóban megfontolandó, az intézmények világát, működőképességét, finanszírozottsági helyzetét jól ismerő képviselők számára valóban egy fontos és súlyos ellenérv. Azonban az eddig általam ismert esetek nem sok ilyet tudok, csak néhánynak tudtam utánajárni, hogy hol fordult elő olyan helyzet, hogy csődbe jutott egy vállalkozó, kiesett a gyakorlati képzésből a fiatal ezek az esetek mind olyanok voltak, hogy az iskola majdnem pillanatokon belül pótolni tudta más vállalkozókkal a gyakorlati képzési helyet. Éppen a gyakorlat, a tapasztalat alapján mondhatom, nem volt ez gond az iskolák számára. Volt néhány, és abban az esetben a regionális átképző központok tudtak segítséget adni.
Ha választanunk kell az intézményi érdek és az egyén, az állampolgár érdeke között, hogy kire rójon a Ház a törvényalkotás során nagyobb kockázatot, hiszen itt egy esetleg bekövetkező eset kockázatáról van szó, akkor én amellett vagyok, hogy a másodikra. Ne az egyénre rójunk nagyobb kockázatot, akinek alkotmányos joga az első szakmához való jutás, illetve ingyenes hozzáférés biztosítása, vagy ennek a lehetősége. Ne az egyénre rójunk nagyobb kockázatot, hanem a közpénzből működő intézményekre. Még akkor is, ha tudom, hogy ez kockázat, elvileg nem kizárt, hogy ennek a törvényszabta feladatnak az adott intézmény nem tud eleget tenni. De hozzáteszem: ennek a száma az én információim szerint oly minimális, hogy ezt a fajta kockázatot én, még ha nem is szívesen, de inkább vállalom, semmint az állampolgárt sújtó kockázatot, amely a törvény mai formájában való fennmaradása esetén következne be.
Éppen ezért én amellett leszek, hogy Győriványi Sándor módosító javaslatát szavazzuk meg. Még egyszer mondom: az általam is vallott ellenérveket alaposabban végiggondolva én azokat nem tartom helyénvalónak. Ilyen értelemben ezt a valóban hosszú évek óta húzódó vitát inkább ennek a módosító javaslatnak az elfogadásával indítanám, billenteném egy jobb, a fiatalok, az állampolgárok számára garantáltabb ellátást biztosító irányba. Köszönöm a figyelmüket.