Szabó György (MSZP)

1995. szeptember 25.

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tekintettel az idő előrehaladottságára, nem biztos, hogy mind a 15 percet ki kívánom használni, de vannak egészen pontos kérdések, amelyeket természetesen nem kívánok válasz nélkül hagyni.Először is azonban engedjék meg, hogy megköszönjem azoknak a képviselőknek, akik a vitanapot kezdeményezték azon a bizonyos Borsod megyei látogatáson. Függetlenül attól, hogy itt-ott valóban lehetett tapasztalni olyan hangvételt, amit magam sem tartok szerencsésnek, mert én is azt remélem, hogy vannak olyan kérdések, amelyek kormányzati ciklustól, párthovatartozástól függetlenül valamifajta egységbe is tömöríthetik a parlamenti képviselőket, mégis a magam részéről úgy ítélem meg, hogy rendkívül hasznos volt. Részben azért, mert nagyon sok olyan kiegészítő információt hallottunk, amelyek sem a népegészségügyi bizottság téziseiben, sem pediglen szóbeli kiegészítésemben nem hangozhattak el. Részben azért, mert megfogalmaztak kritikákat is, és a kritikákra mindig illik odafigyelni. Hiszen én abból indulok ki, hogy mindenki, mégha éles hangnemben fogalmaz is, valahol a jobbítás szándékát akarja megfogalmazni, és semmiféleképpen sem ha más módszereket, más elképzeléseket is követ , az egészségügy, az egészségvédelem kárára mondja el mondanivalóját.

Azért pedig én külön hálás vagyok, hogy nagyon sok olyan javaslat hangzott el kormánypárti és ellenzéki felszólalók részéről egyaránt, én ahogy számoltam, Selmeczi Gabriella, még több mint fél tucat javaslatot is össze tudtam számolni, ami egészen biztos, hogy figyelembe lesz véve, és amennyiben nekünk is módunk lesz, bizonyára módunk lesz, mármint a kormánynak, bekapcsolódni az országgyűlési határozati javaslatnak a megfogalmazásába, máris tudom ígérni, hogy számos ponton hasznosítani is fogjuk, hiszen nincsenek igazából sok kérdésben jelentős véleménykülönbségek.

Így példának okáért nyugodtan mondhatom, hogy ami az egészségvédelmet segítő reklám-törvénykezéssel kapcsolatosan megfogalmazódott kívánságokat, vagy pedig a dohányzók, bocsánat, majdnem azt mondtam, dohányzás, a dohányzók elleni, tehát a nem dohányzók védelmében megfogalmazódó fővárosi kezdeményezést és ahhoz csatlakozó képviselői kezdeményezéseket, jogalkotási kezdeményezéseket illeti, egészen biztos, hogy találkoznak a szándékaink, ebben sincs köztünk véleménykülönbség. Sőt, talán nem árulok el titkot, hogy folytak előzetes tárgyalások, és folytatódni is fognak a tekintetben is, hogy az úgynevezett káros fogyasztási termékekből fakadó adóbevételeknek egy része s a Pénzügyminisztérium ebben nem volt teljes egészében elzárkózó, más kérdés, hogy a konkrét lehetőségek mikor mire adnak módot , egészségvédelemre, az egészségügyi ellátásra, de azon belül is megkülönböztetett módon a prevencióra legyen fordítható.

(13.30)

Nagyon fontosnak tartom azokat a felszólalásokat itt Béki Gabriella és Kovács Pál képviselőtársam felszólalását emelném ki , amelyek egy másfajta megközelítésben hangzottak el, mondhatnám kicsit megfordítván a vitanap címét, amely arról szólt, hogy az egészség ügye mindannyiunk forrása, a gazdaságnak is forrása, a gazdaságnak természetesen abban az értelemben, hogy milyen életkörülményeket képes teremteni különböző társadalmi csoportok számára, nagyon fontos befolyása van az egészségi állapotra. Ez részben elhangzott a táplálkozással kapcsolatban. Béki Gabriella nagyon látványos információkat, adatokat közölt például a két fővárosi kerületben tapasztalt élettartam különbségére utalva. Erre azért hívnám fel a figyelmet, mert mindenféleképpen fontos tudnunk és ez talán nagyon látványosan bizonyítja , hogy pusztán az egészségügyi ellátás fejlesztésével vagy más területek fejlesztésével valóban nem tudunk előbbre jutni, magyarán szólva a jóléti szolgáltatások anélkül, hogy valóban jóléti gazdaságot tudnánk teremteni, fejlett szintet nem képesek elérni.

Voltak olyan felvetések, amelyek úgy érzem, hogy mindenféleképpen igénylik, hogy egyértelmű kormányzati reflexiót kapjanak. Elhangzott például az a felvetés, hogy vajon tovább folytatjuk-e azt a már korábban megkezdett folyamatot, hogy újabb lakossági forrásokat kívánunk bevonni az egészségügy finanszírozásába, azaz a térítésköteles lakossági szolgáltatások körét növelni kívánjuk. Itt olyan számok is elhangzottak talán Kis Gyula úr említette ezt a bizonyos 20 milliárdot , amelyek tudom, hogy nem légből kapottak, mert itt-ott a sajtóban is megjelentek ezzel kapcsolatos információk. Határozottan el szeretném mondani, hogy tárcánk álláspontja szerint csak nagyon szűk körben ott, ahol a szociális és az egészségügyi szféra átfedi egymást vagy bizonyos hotelszolgáltatásoknál látunk arra lehetőséget, hogy újabb lakossági források kerüljenek bevonásra, nem utolsósorban azért és ezzel szeretnék válaszolni arra a kérdésre, amit Kis Gyula úr a Magyar Demokrata Fórum nevében felvetett , mert mi is úgy gondoljuk, hogy az általános kötelező szolidaritáson, a kötelező biztosításon alapuló egészségügyi rendszernek nincs igazából alternatívája Magyarországon. Nem igazán hiszünk abban, főleg amikor olyan jövedelemkülönbségek alakultak ki ebben az országban és olyan különbségek vannak akár a főváros két kerülete között, mint amire már utaltunk, hogy van lehetőség arra, és célszerű egy ilyen rendszer bevezetését kezdeményezni, amely óhatatlanul egy szegény, illetve egy gazdag egészségügy kialakítását eredményezné.

Nagyon fontosnak tartom, azt is többen megfogalmazták, azt hiszem, hogy talán két fideszes képviselő is utalt arra, hogy azok a regionális különbségek, amelyek az egészségügyi ellátásban kialakultak és nemcsak az egészségügyi ellátásban, hanem az egészségügy helyzetében, a kettő szorosan összefügg csökkenjenek, és hozzátették osztom ezt a véleményt , hogy mindez együtt kell hogy járjon a decentralizálással, a regionális egészségpolitika kibontakozásával.

Én jó szívvel fogadtam azokat a kritikákat, amelyek megfogalmazódtak azzal kapcsolatosan, hogy az 1995. évben végrehajtott kórházi, kórházkapacitás-szabályozás az bizony egyfajta olyan kézi vezérléses módszer volt, amit én sem tartok a jövőben követhetőnek, és ezt nem itt mondom el először, hanem ezt a Kórházszövetség ülésén már magam is beismertem és elmondtam, mert én azt hiszem, hogy a tárcának, a kormányzatnak a döntő feladata nem az, hogy a helyben lefolytatható érdekegyeztetések funkcióját átvegye, a helyben megszerezhető információkat, amelyek sok esetben valóban statisztikai adatok értelmezése kapcsán is adott esetben téves következtetésekre adnak módot, ezeket értékelje, hanem az, hogy olyan szakmai normákat és szabályokat dolgozzon ki és ezen folyjon a különböző szakmai és érdekképviseleteken belül a vita , amelyek alapján egyértelműen meg tudjuk határozni azt, hogy az ország különböző területein, a különböző szakmákban hol vannak feleslegek, hol vannak hiányok, hol kell igazából beavatkozni fejlesztéssel vagy adott esetben igenis redukcióval, csökkentéssel.

Nagyon fontosnak tartom azt is, amit többen felvetettek, hogy vajon a magánérdekeltségnek milyen szerepe lehet az egészségügyben, azaz az egészségügyi szolgáltatásokban megjelenhet-e igazából a magánérdekeltség. Én erre egyértelműen azt mondom, hogy igen, de ez a magánérdekeltség feltétlenül a nonprofit érdekeltség kategóriájába tartozhat, abban az értelemben tehát, hogy az itt szerezhető értéktöbbletet mindenféleképpen ugyanabba a szférába kell visszaforgatni. Éppen ezért magam is sürgetem, remélem, hogy még ebben az évben a parlament elé kerülhet, ha jóváhagyásra nem is kerülhet sor a jogalkotási program szerint, az a törvénytervezet, amely már valóban kidolgozásra került és feltehetően a három tárca gondozásában rövidesen a kormány elé kerülhet.

Azt azonban nem tartom elképzelhetőnek, hogy az egészségügyben a profit érdekeltségű szféra megjelenjen. Vagy ha igen, akkor csak nagyon szűk igények kielégítését szolgálhatja, mert amennyiben engednénk egy ilyenfajta csábításnak vagy törekvésnek, egészen biztos, hogy olyan költségrobbanáshoz vezetne, amelynek révén az egészségügy finanszírozása egyszerűen nem volna biztosítható.

Néhány konkrét dologra is szeretnék reagálni a válasz keretében, mert azt hiszem, talán félreértésekre adott módot. Surján úr említette, hogy az AIDS-programra, illetve az egészségfejlesztésre biztosított forrásoknak 1994-ben csak a töredékét használtuk fel.

Azt hiszem, hogy itt a zárszámadási törvény sajátos prezentációs technikája adhat valamifajta tévedést. Egészen pontosan mondom az adatokat: AIDS-programra a pótköltségvetésben biztosított 170 millió forintból 168 millió forintot használtunk fel, az egészségfejlesztési célokra pedig 510 millió forintból 505 millió forint került felhasználásra.

Vélhetően arról lehet szó, hogy az államháztartáson kívüli felhasználások máshol vannak elszámolva a költségvetési tételekben. Ugyancsak, miután arról is szó esett, hogy az iskola-egészségügynél egyfajta visszafejlesztés lett előirányozva azt hiszem, hogy talán Kis Gyula úr vagy Pusztai Erzsébet asszony fogalmazta meg szeretném elmondani, hogy az iskolaügy vonatkozásában a korábbi 10 forintos fejkvótát 20 forintos fejkvótára emeltük, és a tárcának, az OEP-nek is, tehát az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak is az az álláspontja, hogy valamennyi korábbi ifjúsági orvosi szolgálatra finanszírozási szerződést fogunk kötni.

Nem osztom azokat a véleményeket ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert idáig talán azokat emeltem ki, amiben egyetértés van , amelyek arról szólnak, hogy az az átalakítási folyamat, amelyet az egészségügy intézményi struktúrájában elkezdtünk, ne szolgálná vagy éppenséggel szembe menne a prevencióval, a megelőzéssel.

(13.40)

Még csak azzal sem értek egyet, hogy a foglalkozás-egészségügyben végrehajtott változás, az ne szolgálná ugyancsak az egészségmegőrzést, a megelőzést. Az eddigi tapasztalataink ugyanis azt mutatják, hogy rendkívül nagy az orvosok érdeklődése a foglalkozás-egészségügy iránt. És érthető, mert azt talán sokan elfelejtik bár itt-ott elhangzott adat is , hogy a foglalkozás-egészségügyi szolgálat igazából most kezd majd kiépülni Magyarországon. A korábbi rendszer szétesőben volt, nem jutott el a foglalkozás-egészségügyi szolgálat tevékenysége a munkavállalók egyharmadához sem. Gyakorlatilag a mostani szabályozás amely vitathatatlan, hogy a munkaadókra bizonyos többletterhet hárít , azt fogja eredményezni, hogy teljes egészében ki fog épülni az országban valamennyi munkavállalóra a foglalkozás-egészségügyi szolgálat. Azt hiszem, hogy ennek preventív jellegét nem kell különösebben aláhúzni.

Én azt szeretném a továbbiakban kiemelni, hogy az átalakításnak, az egészségügyi intézményi reformnak az a folyamata, amely az alapellátás és nemcsak az alapellátás megerősítését és nemcsak számbeli, hanem minőségi tevékenysége megerősítését szolgálja, amely az ápolási otthonok kiépítését szolgálja, a házi ápolási rendszer kiépítését szolgálja, amely az ambuláns kezelés kiépítését szolgálja, az mind nemcsak hogy hatékonyabb, hanem emberségesebb, humánusabb, mert közelebb viszi a szolgáltatást azokhoz, akik leginkább rászorultak.

Nekem az a meggyőződésem, hogy végül is ezt az átalakítást mindenféleképpen meg kell csinálni. Meg kell csinálni! Mert ha igaz az márpedig igaz , hogy ebben az országban 200-250 dollárt tudunk fordítani az egészségügyre, beleértve a prevenciót mindenestül, akkor nagyon nem mindegy, hogy ezt a pénzt mire használjuk fel. És ha úgy tudjuk felhasználni, hogy az mindenki számára, az egészségügyben dolgozók és az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők számára is előnyöket jelent, akkor azt hiszem, a köz érdekében tettük, amit tettünk.

Én tisztelettel azzal zárnám időnk lejárván , hogy megköszönöm mindenkinek a felszólalását, az érdemi vitát, a kritikát, a javaslatokat és örülök annak, hogy az országgyűlési határozat formájában rövidesen ismételten napirendre kerülhet a Ház előtt ez a kérdés. Mert amit talán nem hangsúlyoztam eléggé , nem lehet erről a helyzetről és a helyzet javításáról eleget beszélni és nem lehet a cselekvést, a közös, összehangolt cselekvést tovább halogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps mind a koalíciós, mind az ellenzéki képviselők körében.)