Rab Károly (független)

1995. szeptember 25.

DR. RAB KÁROLY (független): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar tudomány, a felsőoktatás, általában a szellemi erőforrások fontosságáról azt hiszem, nem kell beszélni, hiszen erről talán túlzottan sokat is beszéltünk. Ezzel együtt mégis azt gondolom, ezt nagyon sokszor el kell mondani, hogy mit jelent egy ország életében, hiszen időnként a borsót addig kell hányni a falra, amíg a fal le nem dől a borsótól.Előzőleg vita volt azon, hogy ez törvény vagy határozat. Törvénynek indult, és határozat lett belőle. Azt gondolom erről, hogy szinte mindegy, az a lényeg, hogy minden annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Ezzel együtt is azt gondolom, ebből a törvényből azért lett határozat, mert önkritikus volt a kormány, de azt gondolom, ha még önkritikusabb lett volna, akkor be sem terjeszti.

Azoknak, akik bíznak a törvényben, és ezért igényelnék, hogy ez törvény legyen szabályozva, jelzem, hogy az egyik legfontosabb törvény, a költségvetési törvény az elmúlt öt évben mindig megváltozott törvény volt, de megváltozott egy újabb törvénnyel, a pótköltségvetéssel, s ez mindig elvonásokat jelentett, többek közt pont a felsőoktatás számára is. Így ezek tervezhetetlen dolgok voltak, bár ha a túloldalról nézem, minthogy minden évben megváltozott a törvény, tehát mégis csak tervezhető volt, hiszen minden évben elvontak.

Eddig minden évben megnyirbálták a magyar szellemi életre szánt forrásokat, miközben minden évben minden kormány azt mondta, hogy ez a kitörési pont, ennek prioritása van, ez a jövő záloga. Ezzel együtt itt látható, hogy a szavak és a tettek között rendkívül nagy különbség van.

Ez a felsőoktatás-fejlesztési koncepció is mézes szavakkal ecseteli a felsőoktatás szerepét, ugyanez a kormány rendszeresen nyomorítja ugyanazt egyet fejleszt: fejleszti a sorvasztást.

Ha fejleszteni akarna valójában, az egyébként szükséges létszámleépítésből visszamaradt pénzt arra az irányra fordította volna, például a felsőoktatási infrastruktúrának a fejlesztésére, hiszen erre komoly igény volna. Nem ez történt.

Autonómiáról beszél többször a kormány, de eddig nagyon gyakran átgázolt a törvényeken, magán az autonómián is; törvényt sértett tandíjügyben s a létszámleépítés ügyében is.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy koncepció kell, hiszen enélkül rendezetlenek az értékek, rendezetlen a finanszírozás, addig valójában pazarlás történik. Ugyanakkor ennek a koncepciónak tágabb értelemben kellett volna megszületnie, hiszen a felsőoktatás, a tudomány eszköze a társadalmi-gazdasági fejlődésnek, így gazdaságpolitikának kell lenni, iparpolitikának kell lenni, innovációpolitikának kell lenni, és ezekhez kellett volna illeszteni a tudománypolitikát, felsőoktatás-politikát is. Egyik sincs ma olyan szinten, ami mihez tartásra szolgálna, így nem is lehet őket összeilleszteni.

De arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a legfontosabb kérdésekben nem lehet törvényt alkotni, nem lehet törvénnyel előírni minőséget, szakmai reformokat, a világgal való lépéstartást, igényességet. Nem lehet előírni és kötelezni autonómiát és nagyon sok mindent. Valójában ezek a legfontosabb dolgok.

Ugyanezért azt gondolom, hogy értelmetlen határozatban említeni azokat az értékeket, amelyek itt szerepelnek, már csak azért is, hiszen ezek a világon több száz éve, sőt évezredek óta értékek, ezt már a világ rég eldöntötte, ezekről határozni teljesen értelmetlen.

Sokkal inkább az lett volna a kérdés, hogy mivel lehet ezeket az értékeket érvényre juttatni, ösztönözni, fejleszteni, és erre lett volna igazán szükség. Ez a határozati javaslat semmilyen értéket nem jelöl ki, nem jelöl ki eszközöket. Ez a javaslat pusztán legalizálja a semmit, új időpontokat jelöl ki a régiek helyett. Szeretném képviselőtársaimat emlékeztetni, hogy az előző kormány már 1992. december 30-ára tűzte ki a felsőoktatás fejlesztésének koncepcióját azóta nem készült el.

A felsőoktatási törvény '93 márciusában előírt számos rendeletet, azok többségükben a mai napig nem készültek el. Egy ilyen koncepció, ez az előterjesztés csak tovább tolja az időpontokat, tehát ismétlem: pótcselekvés.

A kormány tandíjügyben is több dologra volt kötelezett a törvényen keresztül, ami nem teljesült. Valójában egy farizeus magatartást lehet tapasztalni, a szavak és a tettek óriási eltérését.

De nézzünk egyetlen kérdést, a tandíjat, amely éppen aktuális, amelyet egyébként személy szerint ellenzek. Ellenzem a következőkért:

A világon pillanatnyi ismereteim szerint 0 és 33 százalék között van, mármint a felsőoktatás költségeinek ekkora százalékát térítik a hallgatók. Van olyan ország, ahol rendkívül magas az adó és ez adófilozófia kérdése , az állam elveszi az állampolgárok pénzét, de azt mondja, majd ő fizet helyettük. Van olyan ország, ahol nagyon alacsony az adószínvonal, ahol azt mondja az állam, hogy majd az állampolgár fizessen meg mindent. Magyarországon rendkívül magas az adó, és egyre több mindent fizessen meg az állampolgár ez nem elfogadható.

Az egyik párt részéről megjelent egy olyan rendkívül demagóg és számomra visszataszító mondat, hogy kevesek élvezik a felsőoktatásnak az előnyeit, miközben a többség, az adózó állampolgár ezt fizeti. Ez picit megfelelt annak, hogy a munkásosztály vérét szívják. Nem az MSZP-nél jelent meg egyébként ez a mondat. Megdöbbentően demagóg volt.

Szeretném elmondani, amit mindannyian tudunk, hogy az értelmiség az élete során létrehozott értékekkel többszörösen visszafizette azt az összeget, amelyet a mindenkori állam ráfordított. Ha a bére magasabb lett volna, természetesen a béren keresztül is észre lehet venni, de ha a bérében nem, tudjuk, többszörösen visszafizeti az életében azt, amit ráfordítottak, és többszörösen, jóval többet fizet, mint amennyit elfogyaszt.

Harmadik az, hogy a fogyasztói magatartást szeretnék ezzel előidézni. Természetesen a fogyasztói államokban egy általános fogyasztói magatartás van, ott a diák is másként viselkedik. Magyarországon több mint tíz éve van adó, amelynek az egyik szerepe az lett volna, hogy az állampolgár magatartását is megváltoztassa, hiszen tudja, hogy mennyit fizet, és ezért neki mi jár. Tudjuk, hogy tíz év alatt mekkorát változott a magyar állampolgár magatartása. Amíg a szülő nem mer szólni egy halom dologért, ha nem meri visszaadni a romlott párizsit, nem mer szólni a pincérnek, nagyon-nagyon nem hiszem, hogy a magyar egyetemi hallgató lesz az, aki majd a tanáráról olyan formában fog véleményt mondani mint fogyasztó, mint a tanár előadásainak a fogyasztója s általában a felsőoktatás fogyasztója. Hamis tehát ez a megközelítés is.

A dolognak egy apróbb vonása amiért többek közt ellenzem a tandíjat -: nem helyes, ha a gyereknek, egy 18-20 év feletti fiatalnak növeljük a függőségét a szüleitől. Azzal, hogy a tandíjfizetéssel kiszolgáltatottabbá válik, növekszik a szülői függése. Természetesen ez nem növekedett volna, ha volna hitelrendszer. Hitelrendszer nem jelent meg, tehát ez a probléma igaz.

Az elmúlt napokban, hetekben több politikus nyilatkozott, hogy nem is olyan sok ez a kétezer forint, ha az inflációt nézzük, sajnos tényleg egyre kevesebb, de valójában ebben az jelent meg, hogy a magyar társadalom, a magyar szülők bírják a havi kétezer forintot. Én azt gondolom, hogy nem ismerik a realitásokat.

Végül, van, ahol a kormány magának is ellentmond. Többen arra hivatkoztak, hogy a törvény írta elő a tandíjat. Ez így van, de akkor tessék következetesen, végig betartani mindent. Ugyanennek a törvénynek, mármint a felsőoktatási törvénynek a 9. §-a azt írja elő, hogy ez a tandíj az intézeteknél marad, egy későbbi paragrafus pedig előírja, hogy a tandíjat a kompenzálással együtt lehet bevezetni, mármint a tandíjmentességgel, a tandíjkedvezménnyel, az adókedvezménnyel és hitellel.

(17.10)

Minthogy ezek nem teljesültek, a tandíj pillanatnyi bevezetése számomra törvénytelen.

Még egy mondat a farizeus magatartásról. Az elmúlt héten a művelődési miniszter aláírt a rektorokkal, a HÖKOSZ-szal egy szándéknyilatkozatot, hogy nem vezetik be a kiegészítő tandíjat. Ezt egyetlenegy értelmes felsőoktatási intézmény nem vezette be Magyarországon; mindegyik értelmes volt, tudniillik egyik sem vezette be. Tessék arra gondolni, hogy amelyik fizettet 2000 forintot havonta 2-3-4000-et, ugye, 8000 volt a maximum , a következő évben hány hallgatót veszít, amelyik oda nem iratkozik be?! Hiszen a befizetett 2000 forint az évi 20 ezer forint, hallgatónként minimum száznéhányezer forintot kapnak; a nyert 20 ezer forinton mindegyik 100-200-300-500 ezer forintot veszít. Ilyen őrült egyetlenegy felsőoktatási intézmény sem volt. Aláírni egy ilyen nyilatkozatot, hogy ne vezessék be, nem volt más, mint egy farizeus megoldás.

Valójában az a kérdés, mi az, amit kimond ez a határozat. Az 1. §-a egy értelmező szótár. Ez lenne a világon az első értelmező szótár, amit egy parlament fogad el. Az értékek egyébként helyesek; a definíciókon vitatkozni lehet, de felesleges. A 3. pontjában kimondja, hogy bárhonnan szerezhetnek forrásokat. A 4. pontban a kormány kimondatja az Országgyűléssel, hogy dolgozzon, és majd terjesszen be újabb törvényjavaslatokat. Az utolsó pont azt mondja, hogy számoljon be.

Én valójában azt javaslom, hogy az Országgyűlés ezt ne fogadja el; de ha elfogadja, akkor sem történik semmi, és ha nem fogadja el, ugyanaz történik. Ez az előterjesztés az égvilágon semmit nem ér. Ez a törvényjavaslat, egészen pontosan határozati javaslat, senkinek semmit nem ad, senkit semmire nem kötelez; olyan értékeket sorol föl, ismétlem, amik évezredek óta értékek.

Ezen túl azt kell mondanom, hogy a meglévő felsőoktatási törvény messze továbblépett ezen, sokkal több van benne, hiszen például olyanról mint az autonómia, viszonylag előírja, hogy az mit jelent, ki dönt, hol vannak hatáskörök; sokkal több van a törvényben, mint ebben a javaslatban, ami valójában tényleg semmit nem jelent. Olyan határozatnak látnám egyedül az értelmét, amely kijelöl magatartást, feltételeket biztosít, a forrásokat összerendezi az igényekkel.

Nagyon szomorúnak tartom, hogy ez az előterjesztés ilyen színvonalú. És nem azért, mert ez az előterjesztés ilyen színvonalú, hanem azért, mert ahonnan kijön egy ilyen színvonalú munka, onnan kijön több hasonló is. És ez az igazi nagy baj!

Végül arról szeretnék szólni, hogy mi az, ami hiányzik ebből a törvényből és úgy általában.

Az első: hiányzik az, hogy a szavakat fedjék a tettek az elmúlt öt évben hiányzott. Hiányzik az egybefüggő koncepció, és amíg ez nincs meg, addig tényleg pazarlás történik.

Nagyon hiányzik az ellenőrzés, általában is, és ez a fejlesztési koncepció sem tartalmazza. Aki ismeri a felsőoktatást, de a többi területet is, tudja, hogy micsoda pazarlás történik pont az ellenőrzés hiányában.

Hiányzik a normatív finanszírozás, amiről ugyan szó van, de a törvény '93 márciusában már előírta '94-től a normatív finanszírozást. Tehát semmi új nincs benne; alapvetően már több mint két évet késik a normatív finanszírozás.

A jelenlegi elvonási rendszer pedig, hogy minden évben elvontak pénzt, egyedül a pazarlásra ösztönöz, hiszen akinél pénzt találtak, attól elvették. Sokkal érdemesebb elkölteni bármire.

Alapvetően hiányzik a döntések vállalása a költségvetésben. Ha ezt kitörési pontnak, prioritásnak, a jövő zálogának tekintjük, akkor ezt vállalja föl az Országgyűlés!

Hiányzik az integráció megfogalmazása, hiszen nagyon sok ezzel kapcsolatos anyagban a "szövetség" szó jelenik meg ez valójában egy integráció.

Hiányzik annak a vállalása, hogy megnevezzük, mik lesznek a felsőoktatási központok. Ez alapvetően azokat érinti majd kényesen, akik ebből kimaradnak, de ezt föl kell vállalni, és természetesen gondolkozni azon, hogy mi történik a kimaradókkal.

Nagyon fontos lenne a bérkérdésben előrelépni, tudniillik általában az oktatásban és nagyon sok helyen a bér nem életszínvonal kérdése. Ha ezeken a területeken a bér nem emelkedik, nem lesznek jelentkezők; ha nincs jelentkező, nem lehet szelektálni a minőség olyan marad, amilyen.

Széttagoltság... A felsőoktatásnak, az egyetemeknek, főiskoláknak több szerepük van: oktatnak, kutatnak. És egy nagyon-nagyon lényeges szerepük, hogy ott vannak, ahol éppen vannak tehát kisugároznak. Ezt nem lehet egy főkönyvelői személettel végiggondolni. Tehát az integrációt, a széttagoltság megszüntetését szeretném, ha más szemmel is végiggondolnánk, nem egyszerűen főkönyvelői szemlélettel.

Ezzel kapcsolatban szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a FEFA-ból több milliárd forint ment ki az integrációra, miközben Magyarországon ma gyakorlatilag egyetlenegy komolyabb integrált intézmény sem létezik, tehát ezek hamis integrációk voltak.

Van nagyon sok dolog, amit meg kell oldani például a túlszakosodottság. Erre megint azt kell mondanom, hogy ez egy politikai rendszer következményeként is jelent meg; az örökkévalóságnak oktattak, a változás igénye rendkívül alacsony volt. Ahol a továbbképzési kultúra alacsony volt, természetesen túlszakosodtak, mert a napi szintre szinte irodai pontossággal akarták a hallgatókat kiképezni. Meg szeretném jegyezni, hogy Magyarországon több mint kétszázhetven műszaki diploma van Franciaországban huszonhét. Ez egy iszonyatosan nagy probléma, de nem egyszerűen a túlszakosodás miatt, hanem a mögötte lévő problémák következtében.

Az egyik legfontosabb problémánk tényleg a minőség, az oktatás-módszertan kérdése az általános iskolától az egyetemig. Egyetlen mondattal szeretnék rá utalni: nálunk az előadó előad, a hallgató hallgat. Rendkívül passzív a hallgatói magatartás, illetve az oktatás-módszertan.

Nagyon lényeges kérdésnek tartom az autonómia kérdését; de autonómiát csak akkor lehet adni, ha a magyar felsőoktatásnak van egyetlen szervezete és jelenleg nincs ilyen. Addig autonómiát komolyan nem lehet adni, ameddig a magyar egyetemek és főiskolák nem képesek egyetlen közös felsőoktatási szövetségbe tömörülni addig ez rendkívül nehéz lesz.

Szeretnék itt is és a felelősség kérdésénél is utalni arra, hogy én azt gondolom, nem egyszerűen a kormányt, a minisztériumot vagy a minisztert tartom felelősnek, hanem leginkább magát a felsőoktatást, amely nem él az autonómiájával. Olyan kulcsszavak, mint kredit átjárhatóság, isten ments, hogy a törvényben megjelenjenek. A kredit az, hogy a magyar felsőoktatási intézmények kölcsönösen elfogadják egymás vizsgáit; ha ez megtörténik, akkor lesz átjárhatóság. De ezt semmiképpen nem törvénnyel és nem kormánnyal és nem minisztériummal lehet keresztülvinni, elrendelni.

Végül azt gondolom, hogy ennek az előterjesztésnek a színvonala nem magasabb, mint egy minisztériumi emlékeztetőé. Ez nem koncepció ez számomra felesleges. Egyértelmű, hogy Magyarországon rendkívül rossz állapotban van a tudás, a tudásgyártás, a felsőoktatás, általában a tudomány. A költségvetés pedig úgy viselkedik, mint az az esztelen hőlégballonos, aki ha süllyed, a gázpalackot dobja ki. Azt gondolom, hogy a tudástól, a tudománytól megvont minden pénz további süllyedést jelent.

Személy szerint nem túlzottan bízom kormányban, minisztériumban, miniszterben. Én bízom abban, hogy a felsőoktatásban, a tudományban dolgozók végre észreveszik, hogy mit kellene tenniük. Öt év után ijedtükben végre leadtak egy anyagot, egy viszonylag normális anyagot, és ezzel, részint Bokros úr már nyilatkozott, megúszták a jövő évi elvonást állítólag. Sikerült ezzel az anyaggal valamilyen helyzeti előnyt szerezniük; de valójában azt gondolom, hogyha a felsőoktatás, a tudomány maga nem képes arra, hogy előterjesszen ilyen anyagokat, akkor nagy bajban lesz.

Azt mondják, hogy a vesztes az, aki hagyja, hogy a dolgok történjenek, a győztes az, aki irányítja, hogy hogyan történjenek a dolgok. Én azt kívánom, hogy ha nyerni akar a felsőoktatás, a tudomány és természetesen ez elválaszthatatlan az országtól , akkor nekik kell sokkal többet tenniük. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)