Szabó György (MSZP)

1995. szeptember 25.

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A mai vitanapot egy olyan témának szenteltük, amely mindannyiunkat személyesen is érint. Ez az egészség ügye, amely alatt értjük mind az egyes emberek egészségi állapotát befolyásoló kérdéseket, mind pedig azok társadalmi összefüggésrendszerét, valamint az egészségügy intézményrendszerét is.Hazánkban a múlt század végén megjelent egy igen erős népegészségügyi gondolkodásmód, amely szorosan kapcsolódott a szociális problémák felismeréséhez is. Talán éppen a lakosság zömének szociális helyzete, a háború, gazdasági válságok nem tették lehetővé, hogy a gyakorlat túllépjen a gyógyító ellátás fejlesztésén és kellő hangsúlyt fektessen az egészség mindennapi értékére, az egészséges életmódra, az erre való ösztönzés társadalmi módszereire, a megelőzésre.

Az 1972. évi II. törvény garanciát adott az állampolgároknak arra, hogy egészségügyi ellátásokhoz térítésmentesen juthatnak hozzá. Ez komoly biztonságot jelentett ugyan az egyik oldalon, azonban sok esetben csak célkitűzés maradt a mindenki által hozzáférhető, magas színvonalú, térítésmentes ellátás, és csökkent az állampolgárok saját felelőssége egészségi állapotukkal kapcsolatosan.

(8.10)

Az ágazat fejlesztése talán a korábbi rossz ellátási helyzet ellentéteként beruházáscentrikussá vált, számos presztízsérdek határozta meg jellegét és struktúráját. Eközben háttérbe szorult a szolgáltatások színvonala, leértékelődött a megelőző munka és a napi gyakorlatban a térítésmentesség mint ingyenesség jelent meg.

Az egészségügy vezetői és a szakma képviselői hosszú évekkel ezelőtt felismerték azt, hogy az egészségügy intézményrendszere alapvető átalakításra szorul, amelynek elsősorban azt kell szolgálnia, hogy a lakosság egészségi mutatói javuljanak, az egészség, mint egyéni és társadalmi érték, egyaránt megjelenjen.

Ha a mai helyzetet értékeljük, sajnos azt kell megállapítanunk, hogy hosszabb idő óta súlyos, negatív tendenciák mutatkoznak. Ezek szinte mindegyikét önök is jól ismerik: a születéskor várható átlagos életkor csökkenése, a szülések számának visszaesése, a kiemelkedően magas szenvedélybetegség- és öngyilkossági szám, a balesetek tömege, a későn felismert daganatos megbetegedések miatti halálozás nyilvánvalóan nem csupán az egészségügyi ellátórendszert jellemzi, hanem a társadalom nem megfelelő működését is.

Különösen aggasztó jelenség, hogy az aktív korú lakosság, elsősorban a 35-65 év közötti férfiak továbbélési esélye a hatvanas évek közepétől folyamatosan, nagymértékben romlott, több mint tíz évet csökkent.

A születéskor várható átlagos élettartam, bár nem ilyen drámaian, de mintegy másfél évvel rövidebb, mint három évtizeddel ezelőtt.

Ez a drámai folyamat az európai államokkal való összehasonlításban válik igazán értékelhetővé, hiszen ott az átlagos élettartam 3-5 évvel nőtt ugyanezen időszak alatt.

A születési szám alakulásában a hatvanas években megkezdődött negatív tendenciákat a hetvenes évek népesedéspolitikai intézkedései csak fékezni voltak képesek, de a nyolcvanas évekre a népesség növekedése megállt és a kilencvenes éveket sajnos a folyamatos csökkenés jellemzi.

Kétségtelen pozitív tény, hogy a csecsemőhalandóság 25 év alatt 34,5 ezrelékről 12 ezrelékre csökkent, de az európai átlaghoz képest még mindig magas.

A lakosság számának alakulásában egyaránt hat a születésszám csökkenése és a növekvő halálozás. Ez sajnos a népesség összetételében is lényeges változásokat eredményezett.

Az inaktívak arányának növekedése egyre jobban terheli a gazdasági szempontból is aktív lakosságot, ez pedig nemcsak egészségügyi kérdés, hanem egyben súlyos gazdasági probléma is.

Tisztelt Országgyűlés! A vezető halálokok megoszlásában is komoly változás történt az elmúlt évtizedekben. A háború utáni helyzetet a fertőző és légzőszervi megbetegedések jellemezték, ma már viszont a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a daganatos megbetegedések állnak a haláloki statisztikák élén.

A szakmai vizsgálatok és más országok tapasztalatai is azt mutatják, hogy ezen betegségek megelőzésében az egészséges életmód, valamint a rendszeres szűrővizsgálatok igénybevétele látványos eredményeket hozhat.

A harmadik vezető halálok, amely mintegy tíz éve már 12 százalék körüli értékkel szerepel a statisztikákban, az erőszakos halálesetek köre, balesetek, mérgezések és egyéb nem természetes elhalálozás. E téren az egyetlen pozitív tendencia az öngyilkosságok számának mérsékelt csökkenése.

A balesetek kimagasló aránya a technika, a motorizáció fejlődésével összefügg ugyan, de arra is jelzés, hogy a szükséges biztonsági feltételek és a védőeszközök használata elmarad a kívánatostól.

Tisztelt Képviselőtársaim! A vázolt és önök által is ismert adatok megerősítik azt a köztudott tényt, hogy az egészség nem a gyógyításban keletkezik, s nem is ott vész el. Az Egészségügyi Világszervezet ezen megállapítása egybevág azokkal a számításokkal, amelyek szerint az egészségi állapotot az egészségügyi ellátás csak mintegy 10-15 százalékban befolyásolja. Ezen rendszer átalakítása tehát önmagában csak szerény mértékű javulást eredményezhet.

Az előző kormányzat által megindított egészségügyi átalakítási folyamat is azt célozta, hogy az intézményrendszer átalakulása hatásában növelje a polgárok felelősségérzetét egészségi állapotukért, természetesebb közeg alakuljon ki az egészséges életmód megismerésére, szoros, mindennapi kapcsolat alakuljon ki az egészségügyi szakemberek és a lakosság között.

A negatív folyamatok megállítása és megfordítása sajnos e tekintetben nem lehetnek illúzióink , csak hosszabb távon képzelhető el. Jobb eséllyel lehet a felnövekvő, fiatal generációkban kialakítani egy új szemléletet és életmódot, mint megváltoztatni a rögzült, rossz szokásokat.

A hosszú távú változtatásokhoz azonban először is tisztán kell látnunk az okokat. Sokan az egészségügy szűkös forrásaiban keresik ezeket és azt javasolják, fordítsunk több pénzt erre az ágazatra. Nos, ezt jómagam is szívesen látnám, de tudnunk kell, hogy ez önmagában nem megoldás. Ugyanis az egészségromlás tendenciája épp azokban az évtizedekben erősödött fel, amikor viszonylag a legtöbbet költöttünk az egészségügyi intézmények fejlesztésére és fenntartására. A meghatározó ok ugyanis elsősorban életmódunkban kereshető, a negatív jelenségek itt meghatározóak. Évente fejenként 2700 szál cigarettát szívunk, táplálkozásunkban a hagyományos, élettani szempontból kedvezőtlenebb élelmiszerek fogyasztása az uralkodó, népbetegségnek tekinthető a túlzott alkoholfogyasztás, a szabadidős fizikai aktivitás, a sportolás a kívánatos mérték alatt marad.

Tudjuk, hogy Magyarországon az elmúlt öt évben megduplázódott a kábítószerélvezők száma. Jelenleg 35-40 ezer drogost tartunk nyilván. Azt is tudjuk, hogy a nyugati társadalmakban milyen mérvű társadalmi problémát okoz ez, ezért időben kell minden lehetséges lépést megtennünk a megelőzés érdekében.

Az életmódbeli tényezőkhöz járulnak azok a környezeti feltételek, amelyek nem kedveznek az egészségügyi állapot javulásának. A természetes és épített környezet, az ipar, a közművek állapota nem mindenütt az egészségesebb élet feltételeit segítik elő. Csak zárójelben mondom, a foglalkozás-egészségügy átalakításával éppen azt a célt tűztük ki, hogy minden munkáltató, függetlenül az általa foglalkoztattak számától, kötelesen legyen felelősséget vállalni dolgozója egészségéért, munkára való egészségi alkalmasságának megőrzéséért, ami végső soron a munkáltató érdekét is szolgálja.

Tisztelt Ház! Hogy eleget vagy keveset költünk-e egészségügyre, erre az ágazatra, ez állandó vitatéma, de nekem meggyőződésem, hogy a lakosság bizonyos szempontból sokat költ az egészségügyre. Magas egészségbiztosítási járulékot fizetünk, tiltakozást vált ki, ha a betegektől pénzt akarunk kérni bizonyos szolgáltatásokért, és közben tudjuk, hogy a magyar egészségügy régóta nem ingyenes. A magyar családok zöme tetemes összeget költ egészségügyi szolgáltatásra csak éppen zsebből zsebbe hálapénz formájában.

A legfrissebb kutatások szerint azok a családok, amelyekben az egy főre jutó jövedelem a 12 ezer forintot sem éri el, félévente 16 217 forintot fizetnek ki hálapénzként. Nem jó ez az arcpirítóan alacsony hivatalos keresettel rendelkező orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak sem, s a jobb ellátást csak így remélő betegeknek sem.

(8.20)

Az előbbiekben elmondottak látványosan igazolják, hogy a magyar egészségügy rendszere megváltoztatásra szorul és ebben szinte mindenki egyetért. Magam is első feladatnak tartottam, hogy megbízást adjak az egészségügyi rendszer átalakítási programjának kidolgozására.

Ez a modernizációs programként emlegetett első tervezet elkészült, vitaanyagként közreadtuk; megtárgyalták a szakmai, érdekképviseleti körök; ezek figyelembevételével átdolgoztuk, és rövidesen nyilvánosságra hozzuk a cselekvési programul is szolgáló átalakítási koncepciónkat. A cél olyan egészségügyi ellátórendszer kialakítása, mely az eddigieknél eredményesebben szolgálja az emberek egészségének megőrzését és a már megbetegedettek sikeres, emberséges gyógyítását. Szeretném hangsúlyozni: nem a pénzügyi megszorítások miatt szántuk rá magunkat az átalakításra, hanem azért, mert meg akarjuk állítani az előbb említett vészes tendenciákat.

A magyar egészségügy erősen hierarchizált, megcsontosodott rendszer, és változtatást követel. Ám ez óhatatlanul érdeksérelmeket okoz, a jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkező csoportok pedig mindig is hajlamosak arra, hogy saját sérelmeiket általánosnak feltüntetve mutassák be a nyilvánosság előtt. Ha nem akarjuk tehetetlenül szemlélni a mai helyzetet, és nem törődünk bele annak további romlásába, akkor bizony vállalni kell a konfliktusokat, vállalni kell az érdek-összeütközéseket. Én azonban hiszem azt, hogy a jó célokhoz partnereink, segítőink lesznek mindazok, akik a szűk szakmai érdekek, esetleg önös érdekeik fölé emelkedve a Magyarországon élő emberek egészségét, a betegek gyógyulását tekintik legfőbb értéknek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségmegőrzés általános társadalmi tennivalóin túl fontos feladat, hogy ne csak beszéljünk az egészségmegőrzésről, a megelőzésről, a prevencióról. Éppen ezért minden gazdasági megszorítás és nehézség ellenére az egészségmegőrzésre fordított forrásokat a tavalyi év 900 millió forintjához képest 1,1 milliárdra emeltük, és legalább ennyit tervezünk a jövő évben is.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár költségvetéséből is jelentős összegeket kap a prevenció: az idei évben mintegy egymilliárd forintot. Ezeket az összegeket igyekszünk hatékony, megfelelő formában felhasználni. Így jött létre például a mentálhigiénés mozgalom, amely a legszélesebb értelemben lehet egy egészségpárti életforma motorja, egyben az e területen működő szakmai és civil szervezetek támogatója. De ezekből a forrásokból részesülnek más, egészségneveléssel, megelőzéssel foglalkozó szervezetek is, és ezekből támogatjuk a média egészségnevelő tevékenységét is.

Tisztelt Országgyűlés! Igen fontos feladat, hogy előtérbe állítsuk az egyén felelősségét saját egészségéért azzal, persze, hogy a feltételeket viszont nekünk kell megteremtenünk ehhez. Mire gondolok? Például arra a tarthatatlan helyzetre, hogy Magyarországon fiatal nőket, édesanyákat teljesen értelmetlenül ragad el a halál, olyan daganatos betegségekben halnak meg, melyek megfelelő időben történő felismerés esetén gyógyíthatók.

Nélkülözhetetlen a felvilágosítás, rá kell beszélni az embereket a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételre. Ám a propaganda nem lesz hatásos mindaddig, amíg nem kivételes eset, hogy egy délelőttnyi várakozás után közlik a rákszűrésre jelentkezőkkel, hogy nincs orvos, elmarad az aznapi rendelés.

Az egyik legfontosabb feladat tehát a szűrővizsgálatok feltételeinek javítása, hogy minden állampolgár számára valóban és megfelelő időben hozzáférhető legyen. A megelőzés, a szűrés, a korai szakaszban való felismerés szükségességének hangsúlyozásán túl a betegek gyógyításának feltételeit is javítani kell.

Tűrhetetlenül kevés és rossz területi elosztású a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, valamint a rákbetegek gyógyítására szolgáló kórházi ágy. Ezek számát, az ellátás feltételeit javítani akarjuk, és ennek érdekében szükségesnek tartjuk a másutt kihasználatlanul álló ágyak felszámolását, a pazarlás megszüntetését, még akkor is, ha ez tiltakozást vált ki azokból, akiknek a ma meglévő struktúra konzerválása az érdekük. Ma Magyarországon több a tízezer főre jutó kórházi ágyak száma, mint Hollandiában. Harminc év alatt megduplázódott az orvosok száma, másfélszeresére nőtt a kórházi ágyak száma, és ennek ellenére a leggyakoribb halálokok kezelésére, gyógyítására nincs elég orvos, nincs elég ágy. Ezen egyszer muszáj változtatni.

Rendkívül fontosnak tartjuk a helyi kezdeményezéseket, az olyan újszerű megoldásokat, amelyek például a modern informatikai eszközöket használják fel az eredményesebb gyógyítás érdekében. Gondolok itt például arra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei modellkísérletre, melynek keretében a háziorvosok EKG-készülékeit összekötötték a megye kardiológiai osztályával, így lehetővé téve a vizsgálati eredmények legszakszerűbb elemzését és az azonnali konzultáció lehetőségét a szükséges terápiáról. Így a betegek szakrendelésre utaztatásának elkerülésével, a háziorvos gyógyító munkája feltételének javításával találtak mindenki számára előnyös megoldást.

Ez utóbbi példát tudatosan választottam, hiszen a lakosság egészségi állapotáról szólva nem hallgathatjuk el azt sem, hogy óriási területi egyenlőtlenségek alakultak ki. Egy nyugat-keleti és egy észak-déli lejtő mentén kirajzolódik az a kép, amely megmutatja, hol vannak a legsürgetőbb teendők. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy vannak olyan megyék, ahol kétszer annyit fordítunk egészségügyre, mint másutt, holott a megbetegedési viszonyok éppen az ellenkezőjét indokolnák. Mutatja ugyanakkor azt a feladatot is, hogy az egészségi állapot javítása nemcsak országos ügy, hanem a helyi, területi közösségeknek kell saját arcukra formálva kialakítani a leghatékonyabb megoldásokat.

Fontos célnak tekintjük ezért, hogy a döntések olyan szinten szülessenek meg, ahol a helyi adottságok figyelembevételével tudják a leghelyesebb megoldásokat megkeresni. Ez azt jelenti, hogy egy centrális irányítási rendszerről át kell térni egy olyan döntéshozatali mechanizmusra, amelyben az adott régiók megfelelő szakemberei vesznek részt. A helyi megoldások mellett azonban szükség van arra, hogy bizonyos normák, feltételek országosan érvényesüljenek, hogy betartásukban az állam felelősséget vállaljon. Ezért tartom fontosnak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megfelelő működését, melynek tevékenységét meg kívánjuk erősíteni.

Igen lényegesnek tartom az Országos Népegészségügyi Bizottság létrehozását is. A testület életre hívása és működése éppen azt a korábban hiányzó szemléletet pótolja, amely a népjóléti tárca helyett a kormány, a társadalom közös felelősségének tekinti az egészség ügyét. Ezen a területen számos feladat áll előttünk. Kiemelkedő szerepet vállalhat ebben az egészséges lakókörnyezet megteremtésével a környezetvédelmi és területfejlesztési tárca. Fontos szerepe van az önkormányzatoknak, amelyek felelősségét nemcsak az egészségügyi intézményrendszer fenntartásában látom, hanem a helyi közösség mindennapi életét meghatározó egyéb tevékenységekben is. Nélkülözhetetlen az iskolai környezet, az iskolai nevelés, oktatás segítsége. A nemzeti alaptantervben fontos szerephez kell jutnia ennek a szempontnak is.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészséget támogató társadalompolitikának az egészség szemszögéből négy fő összetevője van, összhangban az Egészségügyi Világszervezet stratégiájával: az egészségi állapot regionális és társadalmi rétegződés szerinti egyenlőtlenségeinek mérséklése; olyan gazdasági, társadalmi, környezeti feltételek kialakítása, amelyek segítik az egészséges életet; a megbetegedések, rokkantság gyakoriságának csökkentése és a minőségileg elfogadható élet hosszának növelése.

(8.30)

Az egészséggel kapcsolatos kérdésekben az önkormányzatok és a kormányzat mellett döntő szerepe van az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak. A meghatározó döntések tehát nem egy kézben összpontosulnak, hanem egy a korábbinál demokratikusabb testületek közötti egyeztetés során. Mondják, hogy sok a kísérletezgetés, sok a vita, sok a döntéskorrekció az egészségügyben. Ez így van, de én ebben semmi rosszat nem látok. Igyekszünk újszerű megoldásokat keresni, és ezeket az általános bevezetés előtt egy-egy területen kipróbálni. Igyekszünk a döntések előtt a különböző szempontokat megvitatni, figyelembe venni, és ha utóbb egy döntésről kiderül, hogy nem eredményezi a várt kedvező hatást, akkor nem ragaszkodunk hozzá, készek vagyunk korrigálni.

Az egészségügy szervezeti átalakítását is a vázolt céloknak vetettük alá. A kórházi ellátás arányának csökkentésével és átalakításával párhuzamosan az egészségügyi szolgáltatások bázisaként a háziorvosi ellátást és a járóbeteg-ellátást, szakellátást szeretnénk fejleszteni. A háziorvos az a személy, akin keresztül széles körű lehetőségek nyílnak a szűrési, megelőzési, egészségmegőrzési tevékenység kiterjesztésére. A háziorvos nemcsak gyógyító feladatokat kell hogy ellásson, hanem az egészséges életmódra való nevelés egyik legfontosabb szereplője kell hogy legyen, különösen akkor, ha a munkáját a lakosságot jól ismerő védőnők és ápolónők segítik.

A mai egészségügyi ellátórendszer szerkezetében egy korábbi állapotot tükröz, a 20-30 évvel ezelőtti megbetegedési képnek felel meg. A drága, heveny megbetegedések ellátására szolgáló ágyakon olyan betegek is fekszenek, akik egyszerűbb ápolásra vagy otthoni gondozásra szorulnának vagy egyszerűen szociális indokkal kerültek kórházba.

A tervezett átalakítás fontos eleme, hogy a drágább szolgáltatás helyett a krónikus ápolás, gondozás feltételeit kialakítsuk. Mint a szociális ügyekért is felelős miniszter kijelenthetem, hogy semmi olyan átalakítást nem tervezünk, amellyel rászorulók maradnának ellátatlanul, és tisztában vagyunk azzal, hogy az egészségügyből a szociális szférába történő irányítás is költségekkel jár. Célunk éppen az, hogy ez utóbbi, kisebb költségű ellátási forma helyett az egészségügy ne kényszerüljön indokolatlanul magas kiadásokra.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül szeretnék az egészség ügyének egy olyan területéről szólni, amely az elmúlt években örvendetesen fejlődik és legjobb példáját adja annak, hogy az egészség nem pusztán a népjóléti tárca, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vagy az orvosok és más szakemberek ügye. Ez a terület az egészséggel, egészségneveléssel kapcsolatos civil szervezetek munkája. Mindazon önkéntes és karitatív szervezetek, amelyek egészségvédő munkát végeznek vagy önsegítő betegcsoportokban gyakorlati és lelki támogatást nyújtanak betegtársaiknak vagy a kórházakban végeznek szociális munkát, fontos szövetségeseink a jövőben is. Munkájuk nemcsak kiegészítője a szakmai tevékenységnek, hanem sok területen hiánypótló is.

A betegek tájékoztatásával, az új életvezetési modellek megtanításával és saját egyéni példájukkal képesek ezen szervezetek arra, hogy az egészségről, a betegségről, az egészséges ember és a beteg ember értékéről alkotott felfogásunkat egy olyan irányba tereljék, amely kiemelt szerepet tulajdonít az egészségnek, ugyanakkor a beteg ember minél harmonikusabb társadalmi beilleszkedését segíti elő. A magyar Országgyűlés is számos ilyen tevékenységet végző szervezetnek nyújtott kisebb-nagyobb támogatást az elmúlt években. Úgy látom, hogy az elkövetkezendő időben is támogatásra szorulnak ezek a szervezetek, és az Országgyűlés az egészség ügye iránti elkötelezettségét azzal is kifejezheti, ha ezen szervezeteket a lehető legnagyobb mértékű anyagi és erkölcsi támogatásban részesíti.

Tisztelt Országgyűlés! A vitanap előtt az Országos Népegészségügyi Bizottság ülésén felvetődött, hogy célszerű a kormány részéről egy határozati javaslat benyújtása. Végül az a többségi álláspont alakult ki, hogy ezt a mai vitanap tapasztalatait hasznosítva, az illetékes szakbizottsággal szorosan együttműködve célszerű elkészíteni. Ezzel kifejezzük meggyőződésünket, hogy a mai délelőtt hasznos és tartalmas eszmecsere zajlik majd, egyben jelezzük, hogy a vitanapot nem egy folyamat végének, hanem kezdetének tekintjük, amely reményeink szerint elvezet oda, hogy politikai konszenzussal határozhatjuk meg az egészségmegőrzés, az egészségfejlesztés hosszú távú feladatait.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)