Hága Antónia (SZDSZ)
HÁGA ANTÓNIA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés első egészségügyi politikai vitanapján én a mindnyájunkat aggasztó helyzetről, problémáról szeretnék beszélni. Minden pedagógust, minden szülőt foglalkoztat manapság az, hogyan is alakul Magyarországon a droghelyzet, milyen ma Magyarországon a drogprobléma megközelítése, és milyen megoldási javaslatokat tudunk tenni ezzel kapcsolatban. Magyarországon a drogproblémával kapcsolatban az utóbbi időben igen sokan foglaltunk állást, fejtettük ki határozott véleményünket mind a probléma természetéről, mind pedig a tennivalóinkról. A vélemények sok esetben szakmailag erősen kifogásolhatók voltak és voltak olyan szélsőséges vélemények is, amelyektől egy mértéktartó olvasó, tévénéző gyakran igyekezett elhatárolni magát. Még most is érezhető annak az igen erős érzelmi és indulati reakciókat kiváltó vitának a hatása, ami több mint egy évvel ezelőtt kezdődött Konrád György írása nyomán és rögtön azt követően erősen politikai színezetűvé vált. Utalok itt arra, hogy parlamenti interpelláció követte a cikk augusztusi megjelenését, és a képviselők kormányzati állásfoglalás céljából vártak különféle indítványokra. A kormányzati állásfoglalás meg is történt a várakozásnak megfelelően.
Sajnálatos módon azonban a vita ettől kezdve megakadt az eredeti kérdésfelvetésnél. Tiltás vagy engedés? Hogyan kell a droghelyzetet kezelni? A drog lényegéről, természetéről, a nálunk kialakuló helyzetről ezzel kapcsolatban már lényegesen kevesebbet lehetett hallani. Az ennek leegyszerűsítésére törekvő vita legnagyobb hibája az, hogy a megoldást e két pólus mentén véli megtalálni. Azt kérdezzük: mi ad megoldást a drogok használatának legalizációja? A könnyű drogok használatának hozzáférhetősége a holland példa alapján nem hoz megoldást. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy Hollandiában nem csökkent a drogélvezők, drogfogyasztók, drogdependensek száma, esetleg annyit sikerült elérni, hogy a nehezebb drogoktól a könnyebbek felé hajlottak a drogélvezők.
A problémát sokan az országhatár megnyitásában, az erős kontroll és a kemény szankciók hiányában látják. A tiltás, a beetetések megakadályozása, a súlyos szankcionálás sem hozhat megoldást. A nyugat-európai országok több évtizedes munkájának kudarca ezt mutatja. Ezen példák és tapasztalatok alapján nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kínálati oldal erős kontrollálása nem csökkenti a keresleti oldalt, melynek nagyságrendje elsősorban nem kínálatfüggő. A piacgazdaság valószínűleg igen jó dolog, de a nálunk kialakuló valódi evolúciót nélkülöző, kényszerszülte piacgazdaság a maga torzulásaival valószínűleg még sok keserűséget fog okozni ezen a téren is. Egyes területeken a piacgazdaságszerű működések megindultak, más fontos területeken azonban viszonylag lassan történnek változások, elsősorban itt a társadalmi szolidaritásra gondolok.
Tudom, hogy semmi újat nem mondok azzal, hogy a politika, az oktatáspolitika, a munkaügyi kormányzat felelőssége, illetve az alattuk működő intézményrendszer tevékenysége messzemenően befolyásolja a droghelyzet kialakulását. Ha az iskolai programok mellett semmit nem tudunk kínálni az egyre nagyobb számú és egyre fiatalabb, szociokultúrájú szempontból hátrányos helyzetű gyerekek számára, akkor jó eredményeket nem várhatunk semmilyen téren. Tudom, hogy a családok felelősségét nem lehet az iskolára hárítani, de mégis a jelenlegi helyzetben, mikor a családi élet múltbeli szétzilálásának történelmi, társadalmi okaival tisztában vagyunk, nem tehetjük meg, hogy a második legfontosabb színtéren, az iskolában és a szabad vagy zárt térben, de nem otthon eltöltött szabadidőben rejlő lehetőségeket kihasználatlanul hagyjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon a drogfogyasztással kapcsolatos problémák jelentős változását észlelik a szakemberek. Ezek közül a leglényegesebb, hogy a határok könnyebb átjárhatóságával egy időben mely egybeesik az elhúzódó délszláv válsággal , a Nyugat-Európába irányuló drogszállítmányok hazánkon keresztül érik el a kontinens nyugati országait. Minden bizonnyal részben ennek tudható be, hogy amíg 1990-ben nem egészen 6,5 kilogramm kábítószert foglaltak le az országban és annak határain, addig '94-ben a lefoglalt kábítószer mennyisége 993 kilogrammra emelkedett. Különösen riasztó az, hogy a legkeményebb drog, a heroin, 812 kilogramm volt.
Szeretnék néhány szót szólni a társadalombiztosításról, de úgy látom, frakciónk ideje erősen lejáróban van, ezért néhány szót azokról a társadalmi szervezetekről szeretnék szólni, amelyek embertelen küzdelmet folytatnak azért, hogy a drogbetegek életét mentsék, hogy a drogbetegek dependenciáját valamelyest csökkentsék. Tudni kell azt, hogy az alkoholista számára is elfogadhatatlan, hogy az ideggondozó, az alkoholgondozó kezeli őket. Ugyanez van a drogbetegekkel kapcsolatban. A kliensek idegenkednek az egészségügyi intézményektől és az egészségügyi intézményekben rájuk váró folyamatos procedúrától.
Ha ez a hely nem kórház, rendelő, és nem kell kérdőíveket kitölteni, nem kell azonnal egy halom orvosi vizsgálaton átesni a drogbetegnek, ha ezen a helyen a segítséget kérő elsőbbséget élvez a kérdésben, ha ő kérdezhet és nem őt faggatják, akkor az intézmény működésének eredményessége felől nem lehet kételkedni.
A korábbiakban a társadalombiztosítási finanszírozás nehézségeivel kellett volna szembeszállnunk, és ezzel kellett volna valamilyen konszenzusra jutnunk. A valóság az, hogy a ridegebb, kevésbé rugalmas állami intézményrendszerrel szemben az egyházi és civil szerveződések, alapítványok, egyesületek sokkal gyorsabban és adekvátabban adnak választ az újfajta problémákra. Az viszont elszomorító, hogy az említett rehabilitációs otthonok, karitatív civil szervezetek támogatási rendszere nem megoldott, a támogatások megszerzése, a pályázatok elnyerése hihetetlenül sok energiát von el az érdemi munkától és bizonytalanságot, indokolatlan feszültséget teremt a támogatottak és a szolgáltatók körében egyaránt. A pénzszűke várólistákkal jár, a szolgáltatók alulfizetése pedig társadalmi presztízsveszteséggel.
Kedves Képviselőtársaim! Sok mindenről lehetett volna beszélni. Törvényekről, nemzetközi egyezményekről. A hátralévő maradék néhány másodpercet arra szeretném felhasználni, hogy megköszönjem azoknak a társadalmi szervezeteknek, karitatív tevékenységet folytató intézményeknek az áldásos munkáját, amelyet áldatlan körülmények között kell folytatniuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)