Kis Gyula József (MDF)

1995. szeptember 25.

DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, tisztelt Ház, a mai vitanapot. Az elmúlt 90 év alatt ugyanis nem folyt vita ebben az Országgyűlésben a lakosság egészségi állapotáról, pedig, mint a miniszter úrtól is hallhattuk, mára járvány sújtotta területté lehetne nyilvánítani az egész országot. Olyan demográfiai katasztrófa, olyan pusztulás szakadéka felé rohanunk, amelyet ha nem állítunk meg 20052010 táján, már visszafordíthatatlan lesz a folyamat.Sajnálom, hogy mi hallottuk ezt, és a miniszter úr minisztertársai nem, hiszen tenni csak együtt lehet, az egészségügyet egyedül a népjóléti tárca megváltani nem tudja.

(8.50)

Ha szakadékról beszélek, azt is meg kell mondani, hogy egy szakadékot egyetlen ugrással nem lehet átugrani. Egy szakadék fölé hidat kell építeni, és ennek a hídnak az építése lenne a kormány feladata. Az a vitaanyag azonban, amit mára kaptunk, a hídépítés, sőt még az ugrás helyett is csupán sasszézó tánclépéseket javasol. És azzal, hogy a célok megfogalmazásához nem rendeli hozzá a szükséges eszközöket, a kormány csupán elfedi, és ezzel tetézi a bajt. Mert a féligazságok pusztítóbbak a legpusztítóbb járványoknál is!

És ilyen féligazság az, hogy az egészségügy 10-15 százalékban felel csupán a lakosság egészségi állapotáért, noha ez az Egészségügyi Világszervezettől vett idézet. Csakhogy az előterjesztés elfelejti hozzátenni azt, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti, hanem a teljes testi, lelki és szociális jólét állapotát! Ha tehát az egészségügyet a szociális állapotért is felelőssé tesszük, akkor valóban 10-15 százalékos ez a felelősség; de ha azt nézzük, hogy a megbetegedésekben vagy az elkerülhető halálozásokban mennyi a részesedése, akkor bizony ez a felelősség legalább 50 százalékos.

Ha már idéztem az Egészségügyi Világszervezettől, hadd idézzek a magyar Központi Statisztikai Hivataltól is, amely azt mondja, hogy ezen az 50 százalékon belül "a halálozások körülbelül 18 százaléka, mintegy 28 ezer halálozás évente azért következik be Magyarországon, mert az egészségügyi ellátás nem megfelelő. Ez az arány az európai országok közösségében 11, az Egyesült Államokban 10 százalék". Tehát ma Magyarországon körülbelül annyian halnak meg elkerülhető okból, mint amennyi az ország lakosságának fogyása évente!

Ráadásul ez a féligazság a 10-15 százalékos felelősségről azért is különösen veszélyes, mert ennek hallatán akadhat olyan pénzügyi szakember, aki úgy gondolja, hogy 10-15 százalékért nem érdemes befektetni az egészségügybe. Különösen úgy gondolhatja, ha a Világbank is úgy dönt, úgy véli, hogy túl sokat költünk az egészségügyre. Egyszer valakinek már meg kellene mondania ezeknek a fiúknak, hogy Magyarország ötször kisebb nemzeti jövedelméből mindössze 7 százalékot költ az egészségügyre, míg az ötször nagyobb nemzeti jövedelméből az Egyesült Államok 12 százalékot! Vagy talán úgy gondolják ezek a fiúk, hogy egy amerikai állampolgár élete ennyivel értékesebb? Igaz, ez a 7 százalék is csak az elmúlt négy év alatt emelkedett föl az egykori 4 százalékról idáig. De szerintem ennek is része volt abban, hogy a harmincéves folyamatos hanyatlás, egészségügyi állapotunk romlása 1994-re megállt, sőt megfordult! Lassú javulás kezdődött, hölgyeim és uraim! és erről a kormány-előterjesztés szemérmesen hallgat. Pedig ez egy döntő érv lenne ahhoz, hogy talán mégis érdemes az egészségügyre pénzt költeni...

Még a legelvontabb közgazdász, matematikus-közgazdász képletében is megjelenik az, hogy a tőke csak az élőmunkával szorozva válik értékteremtővé. És a legrövidlátóbb politikusnak is tudnia kellene, hogy az Európai Közösségbe mi ez az ország , csupán szellemi és fizikai munkaerejét, az élő embert vihetjük be, mert nincs más forrásunk, nyersanyagunk, mint az emberi erőforrások. És egy politikusnak arra is gondolnia kellene, hogy a népek kegyetlen versenyében csak egy egészséges népnek lehet jövője.

(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A jövőt azonban nem elég megígérni, azért tenni is kell. Nem elég azt mondani, mint ahogy az anyag mondja, hogy "az egészség ügye alapvető fontosságú stratégiai kérdés" miközben ez a kormány az első pótköltségvetése óta évről évre csökkenti az egészségügyre fordítható kiadásokat. Nem elég kijelenteni, hogy "a megelőzés elsődleges cél" miközben éppen a megelőzés intézményrendszerét verik szét; az Állami Népegészségügyi Szolgálatnak például, mely a megelőzés gazdája lenne, egy éve nincs vezetője, és évről évre kevesebb pénzből kénytelen gazdálkodni. Nem elég kijelenteni mindezt, miközben felszámolták az Állami Foglalkozás-egészségügyi Szolgálatot, az Állami Sportorvosi Szolgálatot és legújabban az Állami Iskola-egészségügyi Szolgálatot; miközben megszüntették a Nemzeti Ifjúsági és Diáksport Alapítvány költségvetési támogatását, és nem épül további kerékpárút és iskolai tornaterem sem. Nem elég deklarálni, hogy az ottawai nyilatkozat szellemében "a kötelező biztosítás keretein belül az alapvető szolgáltatások minden állampolgár számára legyenek hozzáférhetőek" miközben kórházakat szüntetnek meg, szülőotthonokat zárnak be, és a fogászati ellátást, a szanatóriumi gondozást csak annak számára biztosítják, aki meg tudja fizetni; miközben a gyógyszerárak lassan megfizethetetlenné válnak; miközben az orvosi ellátásért fizetendő készpénzdíjjal, 20 milliárd forinttal próbálják majd megterhelni a lakosságnak éppen a legszegényebb részét, hiszen a gyerekek és az idősek fordulnak leggyakrabban orvoshoz!

És végül: milyen álságos dolog kijelenteni, hogy a cél az egészségügyi irányítás decentralizálása, közmegegyezéses döntési mechanizmusok kidolgozása, miközben folyamatosan a társadalombiztosítási önkormányzatok, a települési önkormányzatok, a szakmai testületek akarata ellenére döntenek; újra centralizálják és néhány ember kezébe adják az egészségügy közvetlen irányítását; megfélemlítik, leváltják a másként gondolkozó orvosokat, visszatérve az egykori Állami Egészségügyi Szolgálat működése során már megbukott módszerekhez.

Hölgyeim és Uraim! Önök azt fogják kérdezni a vita során, hogy mit kellene tehát ezek helyett tenni. Nos, kérem, meglepő lesz a válaszom: azt, amit önök megígértek a választások előtt! Azt, amit még az első kormányprogramban is leírtak! Nevezetesen azt, hogy szervesen folytatni fogják azokat a reformokat, amelyeket még a nyolcvanas évek közepén az egykori népjóléti minisztérium reformtitkárságán kezdtek el kidolgozni, amelyeket az elmúlt négy év során elkezdtünk megvalósítani, és amelyeknek az eredménye, mondom, a népegészségügyi mutatók javulása volt. Ilyen módszer lenne például, hogy a vezérlés elve helyett az önszabályozás folyamata érvényesülhessen, mert egyedül ettől lenne várható, hogy a társadalom magáénak érezze egészsége ügyét, hogy elismerje az egészséget alapértékként, és tevékenyen vegyen részt annak megvalósításában és ezzel felszabadítsa az emberi erőforrásokat.

Ám mindezek megvalósítása esetén sem mondhatja fel az állam, a kormány alkotmányos felelősségét, miszerint az állam felelős polgárai egészségéért.

(9.00)

Nem lehet csak a társadalomra hárítani ezt a felelősséget. Nem lehet kivonulni az egészségügy mögül, mert ebben az esetben, mint ahogy elődeink nem voltak képesek megteremteni az emberarcú szocializmust, Önök sem lesznek képesek megteremteni az emberarcú kapitalizmust. Sőt, én attól félek, hogy a túlélhető kapitalizmus megteremtésére sem lesznek képesek. Köszönöm. (Taps.)