Miklós László (MSZP)

1995. szeptember 25.

MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egészségről szólva orvosok és nem orvosok, szakemberek és nem szakemberek egyetértenek abban, hogy a megelőzésnek óriási jelentősége van. Az elvi egyetértés mellett persze ez a gyakorlatban nem jelenik meg mindig átütő erővel, mint ahogy erről ma már szóltak is előttem néhányan.A szakemberek biztosan hosszan és precízen el tudják mondani, hogy milyen szerepe van a népegészségügyben a kötelező védőoltásoknak, a szűrővizsgálatok egyre szélesedő rendszerének és hogy milyen nehéz a küzdelem olyan évszázados népbetegségekkel szemben, mint az alkoholizmus vagy más egészségkárosító szokások, például a dohányzás; nem beszélve a legújabbkori nyavalyáról, a kábítószer-fogyasztásról.

Ma már világszerte, de nálunk is egyre több adat és tapasztalat van az egészségügyben az újabb idők másik negatív következményéről: a motorizáció és az ipari légszennyezés okozta közvetlen és közvetett egészségkárosító hatásról is, ahogy erről már Házas képviselőtársam összefoglalóan is szólt.

Mégis, néha az az érzése az embernek, hogy nagyon nehezen jutunk el a felismeréstől a cselekvésig. Kétségtelen, hogy az ipari társadalom és a környezeti ártalmak egészséget veszélyeztető hatása ellen más módon kell fellépni, mint a klasszikus népegészségügyi kérdésekben. Ezt a kérdést a szakma házon belül vagy a szokásos segítőtársakkal már nem tudja megoldani. Éppen ezért két példán keresztül szeretnék rámutatni arra, hogy milyen összefüggés van a környezeti ártalmak, a gazdasági szabályozás és az egészség között.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt környezetvédelmi mozgalmak hívták fel a figyelmet az üzemanyagok ólomkibocsátására, az ebből fakadó egészségkárosodásra, olykor maradandó egészségkárosodásra.

Számos tiltakozó megmozdulásra került sor az országban, így Budapesten is.

A helyzetet talán jól jellemzi, hogy 1985-ig közel ezer tonna ólom került a levegőbe, pusztán a kipufogógázokból. Szerencsére azóta a helyzet változott és ma már "csak" 150-200 tonna ez a mennyiség.

Ami miatt a történet tanulságos és itt említést teszek róla, az az, hogy ehhez a mindenkori kormányok asszisztáltak. Legalábbis nem volt világosan meghirdetett programjuk erre a kérdésre, mint ahogy volt Németországban vagy Európa más országaiban. Röviden ez úgy foglalható össze, hogy Németországban évekre előre meghirdették, hogy hogyan változik az ólmozott és az ólmozatlan benzin adótartalmának aránya, mikor vonják ki az egyik, majd a másik ólmozott benzint a forgalomból, hogy azután az egész német nyelvterületen illetve Finnországban, egy hozzánk hasonló kis országban is ma már csak ólommentes benzint árusítsanak. Ausztria már ennél is tovább ment, hiszen nyár óta a nem katalizátoros járművek sebességét 100 kilométer/órában korlátozták.

Azt talán mondanom sem kell, hogy az még véletlenül sem fordulhat elő, ami Magyarországon mondhatni köznapi, hogy igen magas aromás tartalommal hoznak forgalomba motorbenzint. Arra is volt már példa, hogy színtiszta toluolt árultak ólommentes szuper plusz benzinként. Nem fordulhat elő már csak azért sem, mert például az Amerikai Egyesült Államokban, Kalifornia államban, ha valaki a szabványtól eltérő minőségű benzint hoz forgalomba, akkor annak súlyos pénzbírsággal, több százmillió dolláros pénzbírsággal, mi több: börtönbüntetéssel kell számolnia. Ehhez képest Magyarországon 20 ezer forint a bírság.

E kérdésekben tehát nem önszabályozás van, ami más esetekben hasznos és kívánatos ahogy Kis Gyula képviselőtársam utalt rá , hanem szigorú és kemény vezérlés. Kemény állami akarat érvényesül, mert ezekben az egészséget veszélyeztető kérdésekben az állampolgárnak nincs módja védekezni, hiszen elszenvedi ezeket a hatásokat. Így tehát a törvényhozásnak és a mindenkori kormánynak óriási a felelőssége.

A másik kérdés, amelyről még röviden szólok, az ipari légszennyezés által okozott légúti megbetegedések, illetve ezek allergiává is fajuló változata.

(12.40)

Én egy ilyen választókerület képviselője vagyok, ahol a gyermekek körében még mindig több mint kétszer akkora a légúti megbetegedés aránya, mint az ország más részén lévő kontrollcsoportban. Néhány évvel ezelőtt ez öt-hatszoros volt. Ennek döntően két oka van: egyrészt a vadkender néven ismert parlagfű, másrészt pedig a füstgázokból származó kén, illetve még inkább a nikkelvanádium-tartalom.

A parlagfűről már többen szóltak ebben a Házban. Csak annyit, hogy Hollandiában a lakosság több mint fele szenvedett allergiás megbetegedésben a parlagfű miatt kiirtották. Ausztria parlagfűmentes, Magyarországon biztató civil kezdeményezések voltak, amelyekhez fölzárkóztak önkormányzatok is.

Azt hiszem, emellett, persze bár az előző pénz nélkül megoldható kell pénz a kérdéseknek a megoldására. Hiszen pusztán arról lenne szó, hogy nem az egészségügyben költjük el ugyanazt az összeget, most már gyógyításra, hanem megelőzésként az ipar akadályozhatná meg ezeknek a környezet- és egészségkárosító anyagoknak a kibocsátását.

Ehhez képest egy mondatot még hadd tegyek hozzá, mert nem hiszek az Egészségi Alapban, nem hiszek azokban az alapokban, amelyek mint a Környezetvédelmi Alap '92 és '94 között milliárdokat pazarolnak el semmit nem érő célokra: ezek az alapok többnyire pótcselekvéshez vezetnek, és nem érdemben jelentik a kérdés megoldását.

Úgy gondolom tehát, hogy a megelőzés kérdésében is egy összehangolt kormányzati cselekvésre van szükség. Nagyon pozitív és nagyon jó lépések történtek az elmúlt időszakban. Itt az államtitkár asszony már utalt rá, de mondhatnánk mást: a párolgó szénhidrogének áttárolására vonatkozó szabályokat és sok egyebet. Enélkül ugyanis olyan mértékű kiadásokra lesz szükség az egészségügyben, amelyek valóban finanszírozhatatlanná teszik az egészet.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)