Schvarcz Tibor (MSZP)
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hozzászólásomban azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, hogy lehet-e megszorító gazdasági intézkedések közepette betegségmegelőzésről beszélni. Ha egyszerűen akarunk válaszolni erre a kérdésre, akkor azt mondhatjuk, hogy: kell.Soha nem volt még nagyobb szükség erről beszélni, hiszen ismertek a népesedési mutatóink, a magyar lakosság egyre romló egészségi állapota, a rossz környezeti körülmények és ezek egészséget rontó hatásai. Népesedési helyzetünket egyidejűleg jellemzi a harmadik világban és a fejlett országokban tipikus születésiszám-alakulás. Ezt súlyosbítja a magas halálozási szám, és különösen a munkaképes férfiak magas halálozási aránya.
A politikai döntéshozók felelőssége különösen nagy ezekben a kérdésekben, annál is inkább, mert a kairói népesedési világkonferencia, a koppenhágai konferencia amely a szegénységgel foglalkozott a parlamenti képviselőknek szervezett külön tanácskozásán kérte a fejlett országok törvényhozóit, hogy hassanak kormányaikra, érjék el a Világbanknál, a Nemzetközi Valutaalapnál, hogy ezek a szervezetek az adósságszolgálat fejében ne kényszerítsék a fejlődő és átmeneti gazdaságú országokat a már meglévő egészségügyi és oktatási struktúrájuk tönkretételére. Ezeket a káros hatásokat a politikának kell kivédeni vagy lehetőség szerint csillapítani. Ez nem mehet másképpen, mint az egészségpolitikai célok újragondolásával, az újrafogalmazott gazdaságpolitikai célok közepette. A zajló struktúraváltás is a költségkímélőbb, hatékonyabb egészségügy irányába kíván elmozdulni.
A másik irány a megelőzés, a prevenció irányába történő elmozdulás. A nálunk gazdagabb, fejlettebb egészségüggyel rendelkező országok az egészségügyben bekövetkezett árrobbanás miatt, valamint a meglévő népegészségügyi problémák miatt is igen erőteljesen a megelőzés felé mozdultak el. A növekvő költségek, térítési díjak, a táppénz változása ráébresztik a lakosságot, hogy érték az egészség, törődni kell vele. Sajnos ez a szemléletváltozás igen lassan következik be. Ebben kell segíteni az értékek megmutatásával, az egészségneveléssel.
A romló népegészségügyi helyzet nem újkeletű. Tendenciái már a hetvenes évek végétől jelen voltak, csak az utóbbi öt-tíz évben erősödtek fel. Éppen ezért hosszú távú egészségpolitikai célokat kell megfogalmazni, lehetőleg társadalmi konszenzuson alapuló célokkal, prioritásokkal. Nem szabad kurzusonként, ciklusonként újabb programokat indítani. Egyenesen bűnös dolognak tartandó, ha minden alkalommal új programot indítunk, majd négy év múlva felváltjuk egy újabbal, és közben ezekkel a változtatható dolgokkal nem történt semmi érdemleges, csak elköltöttünk néhány millió forintot.
Lehetőség szerint működő WHO-programokat kell átvenni vagy adaptálni. Ez a nemzetközi összehasonlíthatóság szempontjából is fontos lenne. Ilyen például a CINDI-program, amely több mint tizenkilenc országban működik, Kanadától Portugáliáig és a FÁK számos országában is. Ez nemcsak mérő program, hanem filozófiai rendszer, amely aktív beavatkozást is jelent az idült, nem fertőző betegségek területén, és életmódváltásra is ösztönöz. A program foglalkozik a dohányzással, a táplálkozási problémákkal, a megemelkedett koleszterinszinttel, annak káros következményeivel, a túltápláltsággal, a megemelkedett vérnyomással, az inaktív életmóddal, az alkoholfogyasztással; de foglalkozik az AIDS megelőzésével, a kábítószer-fogyasztással, a depresszióval, öngyilkossággal, és mindezekhez jól összehasonlítható méréseket, valamint cselekvési programokat rendel.
Magyarországon '93 óta két megyében működik ez a program: Baranya és Komárom-Esztergom megyében. Ehhez a programhoz csatlakoztatható az egészséges iskolák, falvak, kórházak mozgalma is, de úgy gondoljuk, hogy a meghirdetett mentálhigiénés program is beilleszthető ebbe a programba, hiszen rendszerben kell ezeket az egészséget károsító okokat szemlélni és hasonló módon kell ellenük harcolni. Ez a meghirdetett program kórházi háttér és az ÁNTSZ aktív közreműködése nélkül elképzelhetetlen. Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen program vagy bármilyen program sikeresen működjön? Először is minden szinten szemléletváltás, másodszor konszenzus a szereplők között, hiszen fogyó és beteg népesség esetében, ezt fel kell ismerni, hogy most bűn a széthúzás. Egy hajóban evezünk!
Kik a szereplői ennek a programnak? Az orvosok, főleg a családorvosok, az egészségügyi dolgozók, az ÁNTSZ, a kórházak, az önkéntesek, a betegegyesületek és maguk az emberek, akiket meg akarunk nyerni ahhoz, hogy változtassanak. Ehhez világos, jól érthető üzeneteket kell közvetíteni. Ki közvetítheti ezeket a világos üzeneteket? Elsősorban a médiumok, az orvosok, a kórházak mindenki. A reklámoknak nem az alkoholfogyasztásra, a dohányzásra, az autóvásárlásra kell a fogyasztókat rábírni, hanem sulykolni kell az egészségeset, a jót, a betegségek elkerülhetőségét. Harmadszor: az oktatás, minden szinten; az egészség mint érték oktatása, aztán a preventív szemlélet terjesztése a laikusok és az egészségügyiek között.
A program célja a fertőző és nem fertőző betegségek gyakoriságának csökkentése. És hol, milyen szinteken tud beavatkozni ez a program? Felsőbb szinten, a politikai döntéshozatali szinteken, tehát a minisztériumokban elsősorban; másodsorban a mindennapi élet szintjén itt az életmódváltásra való ösztönzésről van szó, az arra való rábírásról, hogy változtassanak az emberek. Itt prioritásokat kell megfogalmazni, elsősorban a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a táplálkozási szokások, a testsúlycsökkentés és a mozgásszegény életmód felváltását.
A másodlagos prevenció szintjén döntő a kórházak szerepe, mind a betegségek felderítésében, a környezeti ártalmak egészségkárosító hatásainak kimutatásában, a szűrések kivitelezésében és az alapellátás ezen irányú tevékenységének segítésében. Döntő az orvosok véleményformáló és erős érdekérvényesítő szerepének kihasználása, az egészségügyben dolgozók személyes példamutatása.
Az ilyen programok nem ígérnek azonnali, látványos sikereket, ezért a programban tevékenykedőknek szükségük van hitre, bizalomra, elhivatottságra; a felelős politikai döntéshozóknak pedig konszenzusra, és nem pártpolitikai csatározásokra van szükségük legalább ezen a területen nem.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)