Demeter Ervin (MDF)
DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az erdélyi magyarság semmiképpen sem tudja elfogadni a kulturális beolvasztására törekvő új tanügyi törvényt, mert rendelkezései kisebbségellenesebbek még a Ceausecu-rendszer hasonló törvényeinél is. Nemrégiben tíz erdélyi magyar fiatal: Antal Attila, csíkszeredai egyetemi hallgató; Csáki Árpád, sepsiszentgyörgyi középiskolás; Hajdó Csaba, székelyudvarhelyi egyetemi hallgató; Kali Zoltán, marosvásárhelyi egyetemi hallgató; Juhász Péter, kolozsvári egyetemi hallgató; Nagy Pál, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke; Pánczél Szilamér, brassói középiskolás; Ráduly Róbert, csíkszeredai egyetemi hallgató; Vajda László, szatmárnémeti egyetemi hallgató; és Szilágyi Zsolt, országgyűlési képviselő (sic!) politikusainkat megszégyenítő elszántságról és bátorságról tett tanúbizonyságot. Szokatlan kerékpártú rára vállalkoztak Kolozsvártól Strasbourgig.
Az "Ifjúsági Karaván az Anyanyelvű Oktatásért" nevű akciójukkal a világ elé tárták a romániai magyar kisebbség tragikus oktatási helyzetét. Strasbourgba érve eljuttatták az Európa Tanács ülésére azt a kisebbségi tanügyi törvénytervezetet, amelyet 492 380 fő, tehát közel félmillió román állampolgár támogatott aláírásával. Ezt a törvénytervezetet az RMDSZ még 1994. szeptember 20án benyújtotta a román szenátushoz, ám ott eddig hozzá sem nyúltak, ellenben egy olyan tanügyi törvényt fogadtak el, amely teljesen megfosztja alapvető emberi jogaitól az erdélyi magyarságot. Az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi tanügyi törvénytervezettel az ezer éve Erdélyben élő romániai magyar közösség nem akar mást, mint egyetemes emberi jogainak gyakorlását, önrendelkezésének megvalósítását.
A fiatalok akciójának nem az ad jelentőséget, hogy végigkerekeztek fél Európán ilyen már volt, és lesz is , az akció jelentősége abban van, amit magukkal vittek, közel félmillió aláírásban, amivel más oktatási törvény bevezetését kérték az ott élők. Hozzá kell tennünk, bízva a demokráciában. Ezek a fiatalok bíznak abban, hogy Európának még oly távoli részén is, mint Románia, lehet a demokrácia eszközeivel hatni a kormányra és a törvényhozásra, és a romániai törvényhozók sem hagyhatják figyelmen kívül félmillió ember véleményét. Tiszteletre méltó a fiataloknak ez az elszántsága, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a történelmi tapasztalatok erre kevés okot adnak.
Erdélyben a trianoni diktátum előtt az iskolák 48,4 százaléka volt magyar tannyelvű, mintegy 800 faluban oktattak magyar nyelven. Az akkori kultúrpolitika általános elvként alkalmazta, hogy az anyanyelvű oktatást mindenütt biztosítani kell. Az iskolák 28 százaléka állami, 72 százaléka pedig egyházi kezelésben működött. A román görögkeleti és görög katolikus egyház korlátlanul fejthette ki oktatási tevékenységét, nyithatott államilag segélyezett iskolákat. A román egyházak bőséggel éltek is az állam biztosította lehetőséggel. Az oly sokszor felemlegetett Apponyi-féle oktatási törvény mindössze azt írta elő, hogy az államilag segélyezett román tannyelvű egyházi iskolákban a magyar nyelvet is tanítsák. Más oktatási kérdésbe nem szólt bele.
1920 után a politikai határok megváltoztatása következtében súlyos csapás érte az erdélyi magyarság oktatási rendszerét. Azonnal felszámolták a korábban az állam által fenntartott magyar tannyelvű iskolákat. Csak az egyházak kezelésében lévők közül maradhatott meg néhány középiskola, és bezárták a közel fél évezredes múltra visszatekintő elemi iskolák többségét is. Nem érvényesült az a joggal elvárható igény, hogy a magyar többségű falvakban megmaradjon a magyar tannyelvű iskola. 1923-ban és 1924-ben az egyházi működtetésű iskolák százait zárták be, a tanulókat pedig román tannyelvű iskolába kényszerítették.
A bezárásokat nem indokolták, bár esetenként adtak olyan magyarázatokat, hogy a község lakossága valójában elmagyarosodott román, ezért sürgősen meg kell kezdeni a visszarománosítást. Ennek ürügyén fajbiológiai vizsgálatokba kezdtek. A falvak lakosságát vizsgálat alá vették, ily módon is törekedtek kimutatni ősi román származásukat. Az 1924-ben kiadott elemi iskolai törvény 8. §-a már határozottan kimondta: "Azok a román eredetű állampolgárok, akik anyanyelvüket elveszítették, kötelesek gyermekeiket román tannyelvű általános vagy magániskolában neveltetni." A román eredet meghatározása a helybeli román állami elemi iskola igazgatójának a hatáskörébe tartozott.
1938-ban a magyar nyelvű diákok kétharmadát román iskolába kényszerítették. Az elrománosítást már az óvodában elkezdték.
A két világháború között bevezetett iskolatörvények messze eltértek attól az ígérettől, amit 1918 decemberében az úgynevezett gyulafehérvári határozatban az új államhatalom kilátásba helyezett. A dokumentum akkor még így fogalmazott: "Minden népnek joga van a maga neveléséhez, saját anyanyelvén, saját kebeléből választott egyének által." A határozat azonban csak szólam maradt, a gyakorlatban nem érvényesülhetett.
A második világháborút követően a kommunista hatalomátvétel után tovább súlyosbodott az erdélyi magyarság tanügyi helyzete. A román nacionalizmus a kommunizmust is szolgálatába állította. Nemcsak a már bezárt iskolák nem nyithattak ki, de államosították az egyház kezében megmaradtakat is. 1948-ban nem kevesebb, mint 1593 magyar tannyelvű iskolát államosítottak. A római katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházat teljesen kifosztották, a közművelődést és az oktatás céljait szolgáló épületeiket elvették. A diktátor bukása után, 1989-ben és azóta is az egyházak hiába kérik vissza elvett javaikat. Úgy alakították a román törvényeket, hogy az egyházak kimaradtak a kárpótlásból. Most az új tanügyi törvény egyik paragrafusa ugyancsak akképp intézkedik, hogy hatálytalanítja az egyházak jogait.
Ez a tanügyi törvény az alkotmányban biztosított és a nemzetközi dokumentumokban foglalt jogokat durván sértő előírásokat tartalmaz, amit a fiatalok nyolc pontban foglaltak össze.
1. Kötelezővé teszi román tannyelvű osztályok létesítését ott is, ahol nincs román anyanyelvű lakos a Székelyföldön ugye sok ilyen település van.
2. Megszünteti a felekezeti oktatás lehetőségét.
3. Megtiltja az önálló magyar egyetemi és főiskolai intézmények visszaállítását.
4. Nem Románia, hanem a románok történelmének oktatását teszi kötelezővé.
5. A szakiskolai oktatást kizárólag a többség nyelvén teszi lehetővé.
6. Korlátozza a kisebbségek nyelvén történő felsőoktatást.
7. Megszegi az esélyegyenlőség alkotmányban rögzített elvét.
8. Törvénybe foglalja az egyházi iskolák, kollégiumok, könyvtárak jogtalan államosítását.
(21.10)
Szabó Zoltán államtitkár úr mai felszólalása után különösen fontosnak tartom, hogy a fiatalok által megfogalmazott nyolc pont itt is elhangozzék. Felszólalásában még arról sem győzött meg, hogy a magyar kormányzat azonosult ezekkel a törekvésekkel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A fiatalok akciója a megfogalmazott céljaikon kívül még néhány dologra felhívta a figyelmet.
Először arra, hogy az RMDSZ a magyar kormány külpolitikai támogatása nélkül nem tud meghatározó eredményeket elérni a román nacionalista erőkkel szemben.
Másodszor arra, hogy Romániában a tiltakozás nemcsak a politika területéről jön. Az RMDSZ nincs egyedül, a polgárok azonosulnak céljaival, támogatják azt.
Harmadszor pedig arra, hogy a jelenlegi kormány által alkalmazott módszerek nem hoztak semmilyen eredményt. Ezért nem szabad azokat kárhoztatni, akik a módszerek megváltoztatását sürgették. Az erre fordított energiákat inkább javaslom, hogy a magyar kisebbség jogos igényeinek támogatására fordítsa a kormány.
Jelenleg az eredmények helyett nyilatkozatdömpinggel találkozunk, ami a kapcsolatok javulásáról, megbékélésről, a kormány eredményeiről és az erőteljesebb fellépést sürgetők elítéléséről szól.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül köszönetet kívánok mondani azoknak az elszánt fiataloknak, akik minden veszéllyel dacolva vállalták a demokrácia kihívását, és példát mutattak, mert lehetőségeiket tökéletesen kihasználva járultak hozzá az erdélyi magyarság megmaradásához. Remélem, a köszönetnyilvánításban követni fognak a kormány képviselői is. Köszönöm, hogy meghallgattak.