Isépy Tamás (KDNP)
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Országos szempontból talán jelentősebb ügynek számít, hogy jövőre lesz-e krumpli vagy nem, de a növekvő bizonytalanság és az egyre nehezedő életkörülmények ellenére talán az sem minősül nem országos jelentőségű ügynek, hogyha elhallgatnak a hegedűk, megszűnnek a zenekarok, bezárnak a színházak, könyvtárak és a múzeumok és eladhatatlanná válnak a könyvek.Persze, ma sok aggodalomtól és álmatlan éjszakától kíméli meg magát az, aki nem szeret színházba vagy hangversenyre járni és nem szereti a jó könyvet. Személyes ügy, hogy én nem kíméltem magam és elmentem a Budapesti Filharmóniai Társaságnak szeptember 28-án, az Operában tartott Bartók-hangversenyére, de a csodálatos zenei élményt megkeserítette a bevezetőben elhangzott egy mondat.
"Szomorú kötelességem megemlíteni, hogy ezt a nagy múltú együttest anyagi forrásainak kimerültével október végén a megszűnés veszélye fenyegeti."
A bejelentés kissé mellbeverő volt és a rossz szokásnak megfelelően megkíséreltem elmenni a forráshoz adatokért. Most valahogy úgy van vele az ember, hogy a "van egy jó hírem és egy rossz hírem, melyiket mondjam először?" dallamára a jó vagy a rossz adatokat mondjam? Inkább a jó adatokkal kezdem, a kulturális adatokkal.
Ez a társaság 142 esztendős. 1853-as alapítása Erkel Ferenc nevéhez fűződik és a társaság hagyományait Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Kóródi András elnök-karnagyok alakították. A történet első 90 éves szakaszában koncertező együttesként az ország egyetlen hivatásos zenekara volt és a kor legnagyobb zeneszerzői és előadóművészei szerepeltek a hangversenyeken. Csupán néhány név közülük: Brahms, Liszt, Mahler, Richard Strauss, Bartók, Kodály.
1945 januártól megszűnt ugyan az egyeduralom, de a zenei élet jelentős együttese maradt és megint csak néhány név az előadóművészek közül, mint Klemperer, Doráti, Ojsztrah, Fischer Annie.
1989-ben a társaság kivált az Országos Filharmóniából és ettől kezdve saját maga három bérletsorozatban évi 18 koncertet adott telt házak előtt. De ezeken kívül is számtalan fellépésük volt itthon és külföldön.
Most pedig a rossz, a lesújtó anyagi adatok. Nem fogják elhinni, hogy az ilyen jelentős kultúrmissziót teljesítő zenekar évi költségvetése 30 millió forint, ami nem éri el két jóízű végkielégítés összegét. De csak 14 milliót sikerült a szó valóságos értelmében összekaparni és az együttes tagjai jelenleg bruttó 1500 forintot kapnak egy koncertért. Korábban a Művelődési Minisztérium 11-12 millió, a Szerencsejáték Rt. 15 millió forinttal támogatta az együttest, ehhez járult a főváros és néhány szponzor támogatása és a bevételek. A Szerencsejáték Rt. 1995-re már csak 5 millió forintot szavazott meg, a Nemzeti Kulturális Alaptól 5 millió forintot, a fővárosról 500 ezer forintot, egy biztosítótársaságtól 3 millió forintot kaptak és nincs tovább. Ez akárhogy adom össze, 15 millió alatt van bezárhatnak.
Saját felelősségünk és mulasztásunk, hogy az Országgyűlés társadalmi szervezeteket támogató bizottsága teljesen megfeledkezett erről az együttesről.
(16.00)
Tudom, hogy az ilyen felszólalást a száraz kérdés követi: honnan és miből? A válasz: bárhonnan és bármiből. Mert kerüljön ugyan tyúk minden állampolgár fazekába, de ugyanakkor kerüljön legalább egy könyv is az asztalára, és szökőévenként egyszer úgy térhessen be egy hangversenyterembe, hogy a zenekar is ott üljön még, mert különben elgazosodnak a kultúra ösvényei, és úgy ránk borul a szellemi sötétség, hogy soha nem találjuk meg a gazdasági és erkölcsi válságból kivezető utat.
Aki pedig lekicsinylően azt mondja, hogy a kultúra csak felépítmény, az jó lesz, ha vigyáz, mert ez az összeomló felépítmény úgy rázuhan az alapra, hogy ott kő kövön nem fog maradni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)