Tabajdi Csaba (MSZP)
DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fontos az, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén a mai napon megvitatjuk a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának problémáját. Az előttem szólók és a képviselőtársam indítványa is tükrözi azt, hogy mintegy 8000 négyzetkilométeres területről, és az ott élő 700 ezer ember sorsáról van szó. De nemcsak ennek a 700 ezer embernek a sorsáról van szó: a tét az, hogy vajon a Duna-Tisza közének ez a része a hátrányos helyzetű régiók közé csúszik-e le, vagy megőrzi a magyar mezőgazdaságban azt a szerepét, amelyet eddig betöltött.Tisztelt Ház! A Bács-Kiskun megyei közgyűlés ez év április 28-án Jánoshalmán mélyrehatóan elemezte a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának gondjait és tennivalóit. Ezen a közgyűlésen számos képviselőtársam mellett én is szót kértem. Többek között arról is szóltam, hogy a magyar politikai közvélemény nem ismeri eléggé a Duna-Tisza közi homokhátság problémáinak a mélységét, és szorgalmaztam egy lobby megszervezését, amely tudatosítja a magyarországi közvéleménnyel, a politikai elittel, hogy itt nagyon súlyos problémáról van szó.
Azt hiszem, hogy a mostani vita alkalmas ennek a lobbynak a megszervezésére. Rögtön hozzáteszem, hogy a kormány sem tétlenkedett, hiszen az eddigiekből is kiderült, hogy március 30-án napirendjére tűzte és megtárgyalta a kormány a homokhátság vízellátásának és vízpótlásának ügyét, és átfogó cselekvési programot dolgozott ki.
Külön meg kell említenem azt, hogy a Bács-Kiskun megyei közgyűlés kezdeményezésére a megye valamennyi képviselőjének részvételével külön megbeszélésre is sor került. Az is szóba került ma már, hogy az Országgyűlés, ha plenáris ülés formájában nem is, de bizottsági szinten már foglalkozott helyszíni szemle alapján a homokhátság problémáival.
Mindezek tükrében, ilyen előzmények alapján nagyon hasznosnak és feltétlenül támogatandó kezdeményezésnek tartom Lezsák Sándor képviselőtársam önálló indítványát, öt szempontból; egyrészt azért, mert mint ahogy bevezetőmben említettem, még a politikai közvélemény, a magyar parlament sincs igazán tudatában annak, hogy milyen veszélyhelyzet fenyeget a Duna-Tisza közén. Szó esett arról, képviselőtársaim már említették, hogy az elmúlt két-három évtized alatt az átlagos két-három méteres vízszintsüllyedés a nem túl távoli jövőben természeti katasztrófával járhat. A vízszintsüllyedés következtében kutak százai száradtak ki, és hosszú távon az elsivatagosodás veszélye fenyeget. Meg kell ezért akadályoznunk, hogy a Duna-Tisza köze mezőgazdasága e veszélyeztetett helyzetbe kerüljön, és a Duna-Tisza közét is a hátrányos helyzetű régiók közé soroljuk.
Másrészt azért is fontos a mostani plenáris vita, hogy a térségben élők érzékeljék: gondjaikkal nem maradtak magukra.
(20.00)
A vízhiány és az aszálykár ugyanis nem csupán jelentős, évi 2-3 milliárd forint összegű gazdasági veszteséget okoz, hanem a kilátástalanság érzését kelti sok százezer emberben, többek között az én választókörzetem északi részén Felső-Bácskában, ahova a homokhátság húzódik. Komoly egyéni próbálkozások születtek, sok ezer engedély nélküli kutat, vízgyűjtőgödröt ástak, amelyek a szakemberek szerint nem oldják meg a problémát, csupán súlyosbítják az ökológiai problémákat.
Az indítványban szól képviselőtársam arról, hogy veszélybe kerültek védett természeti értékek, például a Kiskunsági Nemzeti Park. Mindez alapján azt hiszem teljesen egyetérthetünk az Országgyűlésben, hogy szükség van a kormányzat beavatkozására és segítségére. Ezt felismerte a kormány, de azt hiszem, nagyon helyes az, ha az Országgyűlés részéről is megfelelő figyelemben részesítjük ezt a kérdést. A kormányhatározat, s reményeim szerint a képviselői indítványt követő országgyűlési határozat jelzi az ott élőknek, hogy foglalkoznak gondjaikkal.
Nagyon fontos az, amiről szintén szó esett, hogy folyamatban van annak a kormány-előterjesztésnek a kidolgozása, amelynek határideje 1996. május 30. Ez egy átfogó felmérés, tudományos vizsgálat alapján hivatott meghatározni a vízvisszatartás és a vízpótlás lehetséges megoldásainak műszaki és pénzügyi kereteit. Javaslom képviselőtársaimnak, hogy az országgyűlési határozat véglegesítésekor jó lenne harmonizálni a kormány határidejét és az országgyűlési határozat idejét. Azt hiszem, hogy valamennyien egyetértünk kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt azzal, kívánatos, hogy az Országgyűlés a már folyamatban lévő kormányzati intézkedéseket vegye figyelembe, és arra építve erősítse meg a homokhátsággal kapcsolatos stratégiáját.
Harmadrészt a vita ráirányíthatja a figyelmet arra is, hogy a megoldás csak öt szint együttműködésével valósítható meg. A központi, a kormányzati az első szint, a megyei, a kistérségi, a helyi települési és az egyéni szint összekapcsolásával lehetséges. Mint ahogy a kormány nem háríthatja át Bács-Kiskun megyére, a homokhátságra s annak lakóira a gondok megoldását, a Duna-Tisza közi homokhátság önkormányzatai és lakói, vállalkozói sem várhatják el kizárólagosan a felülről való cselekvést. A kormányzati, a megyei, a kistérségi, a helyi települési és az egyéni kezdeményezések koordinációja ezért kulcskérdés. Egyetértek azzal, hogy ez a koordináció a siker szempontjából meghatározó. Azon vitatkozhatunk, hogy vajon egy bizottság létrehozása segíthet-e ebben, de mindenképpen szükség van e szinteknek valamiféle összekapcsolására.
Én nagyon fontosnak tartom azt a jelzést, hogy a Bács-Kiskun megyei közgyűlés, valamint több kistérségi kezdeményezés is, többek között a Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége is ebbe az irányba mozdult el. Nagyon fontosnak tartom, hogy Bács-Kiskun megye, kicsit megelőzve az Országgyűlést, közgyűlésén egy végrehajtási tervet fogadott el, szakmai konferenciák rendszeres szervezését, a műszaki megvalósíthatósági tanulmányok készíttetését például Soltvadkert, Pálmonostor térségére. Ebben a munkában, azt hiszem, a kistérségi programoknak amelyek majd a területfejlesztési törvény kapcsán újra előtérbe fognak kerülni nagyon komoly szerepük lehet, és ez is egy olyan feladat lehet, amelyre szerveződhetnek kistérségi együttműködések.
Negyedrészt nagyon fontosnak tartom azt, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság vízellátásának ezt a bonyolult sokágú problémáját három szempontból egyidejűleg megpróbáljuk megvizsgálni és érvényesíteni: szakmai szempontból, a rövid távú és hosszú távú problémák szempontjából és a mezőgazdaság gazdaságossága szempontjából. Ami az első kérdést, a szakmai kérdést illeti, nagyon remélem azt, hogy a több irányú szakmai érvek, mezőgazdasági, vízügyi, ökológiai és egyéb érvek mentén születik majd meg a döntés és lehetőség szerint nem fog átpolitizálódni ez a döntés. Hogy ne politizálódjon át ez a döntés, nagyon fontos azért is, hiszen az egyik lehetséges variáns egy nagyon komoly beruházást irányoz elő. Azt hiszem, hogy itt nem politikai szempontoknak, hanem szakmai szempontoknak kell dominálnia. S ami a rövid és hosszú távú megoldások arányát illeti, úgy érzem, hogy sürget bennünket az idő, nincs elvesztegethető időnk. Tehát ezért nagyon fontos, hogy melyek azok a rövid távú kis lépések, amelyek financiális és más szempontból, tehát ökológiai, vízügyi, mezőgazdasági szempontból megengedhetők. Elengedhetetlen, hogy ezeket megtegyük. Harmadrészt pedig olyan megoldást tartok én személy szerint jónak, amely nem emeli meg jelentősen a mezőgazdasági termelés költségeit. Én ezt egy rendkívül fontos szempontnak tartom, utalva az egyéni tehervállalásra.
Ötödrészt én különösen kívánatosnak tartom, hogy ne legyenek felesleges párhuzamosságok, mindenki, aki szívügyének vagy csak jövőt szolgáló ésszerű lépésnek tekinti a központi intézkedések meghozatalát, a minden szint az az öt szint, amelyről beszéltem egymással összefogva józan együttműködésben segítse az ügyet. Bizonyos jelek utalnak arra, hogy a beruházásokhoz bizonyos külföldi magántőke és talán még hazai is, de inkább külföldi is érdekeltté tehető. Azt is végig kell gondolni, hogyan lehetne Phare- és egyéb programokba bekapcsolódni. Ezeknek a forrásoknak a felkutatásában, azt hiszem, mi képviselők, kormányzati tényezők komoly szerepet vállalhatunk. Ugyanakkor nem mondhatunk le azokról a pályázati lehetőségekről, amelyeket kistérségek tehetnek meg és amely lehetőségekkel, azt hiszem, hogy élni is kell.
Tisztelt Ház! Ami a képviselőtársam, Lezsák Sándor képviselő úr indítványát illeti, én a határidők tekintetében felhívom az önök figyelmét arra, hogy reálisan csak 1996. októberére lehet számolni egy olyan javaslattal, amelyben nemcsak a kormányzati, hanem a megyei, a regionális, a kistérségi és az egyéni kezdeményezések együttesen összefogva fogalmazhatók meg. Talán a kormányzat hamarabb is tudna lépni ezekben az ügyekben, de azt hiszem, hogy ennek az öt szintnek az együttműködése elengedhetetlenül fontos. Tekintettel arra, hogy véleményem szerint a határidő kérdésében célszerű egy bölcs megfontolás alapján a '96-os októberi határidőt elfogadni, támogatom azokat a módosító indítványokat, amelyeket a környezetvédelmi bizottság javasolt, és javaslom a tisztelt Háznak, hogy a módosító javaslatokkal együtt fogadja el Lezsák Sándor képviselőtársam országgyűlési határozati javaslatát.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)