Bogár László (MDF)

1995. október 2.

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először a rövidebb törvényről, ahogy a kormány előterjesztője az egyik bizottsági ülésen fogalmazott: a nagy vámtörvény, a vámjogról és vámigazgatásról szóló törvény kistestvéréről szeretnék szólni. Azt hiszem, elég egyértelmű ez az államtitkári expozéból is kiderült , hogy a gazdasági rendszerváltozás egyik újabb szimbolikus jelentőségű mozzanatának lehetünk tanúi, amikor ennek a törvénynek a tárgyalásába kezdünk. Hiszen volt már Magyarországon vámtarifatörvény 1924 és '48 között, ám ezt követően ahogy államtitkár úr némi eufemizmussal fogalmazott expozéjában Csipkerózsika-álomba szenderült ez a rendszer. Ez magyarul azt jelenti, hogy a vámok bár formálisan léteztek ugyan, de természetesen semmi tényleges funkciójuk nem volt és nem is lehetett azon gazdasági körülmények között.A '68-as mechanizmusreform akárcsak sok más gazdasági eszköz esetében is persze elindította azt a folyamatot, ami ezt az elpolitikaiasított gazdaságot fokozatosan egyfajta ilyen reökonomizációs folyamatnak vetette alá és így a vám is ébredezni kezdett ebből a bizonyos Csipkerózsika-álomból. Ám azért újabb húsz évre volt szükség ahhoz, hogy ez a folyamat befejeződjék és a vám visszakapja azt a fontos és komplex szerepet, amelyet egy piacgazdaságban játszania kell. Vagyis egyszerre fontos fiskális eszköz, költségvetési bevételi elem, lényeges konjunktúra-szabályozó és végül, de nem utolsósorban, sőt napjaink bonyolult világgazdasági alkurendszerében egyre inkább a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakításának nélkülözhetetlen instrumentuma.

A most tárgyalt törvény valójában és ezzel nem jelentőségét kívánom kisebbíteni döntően technikai jellegű, amennyiben a már eddig is létező jogszabályokat foglalja egységes keretbe ezért is hangozhatott el ez a bizonyos kistestvér-minősítés. Éppen ezért a törvény egészével alapvetően egyetértünk, azt támogatjuk, csupán egyetlen ponton szeretném egy vitatható mozzanatra felhívni a figyelmet. Ez egyébként a bizottsági üléseken is visszatérő téma volt.

A törvényjavaslatnak a gazdasági bizottságban zajló vitája során például számos aggály hangzott el, fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy a 16-17. § és különösen a 22-23. és 24. § ami miatt egyébként az államháztartási törvényt is módosítani kell túl nagy szabadságot adnak az IKM, illetve a PM minisztere kezébe.

Az aggályt én magam is indokoltnak tartom, még akkor is, ha persze azt is tudjuk, hogy aligha volna járható út egy olyan szabályozás, hogy például egy vámügyi részletkérdésben, egy egészen piciny részletkérdésben zajló nemzetközi alkufolyamatban kizárólag parlamenti felhatalmazással lehetne eljárni. Azt hiszem, hogy egy ilyen helyzet sikeresen bénítaná meg teljes mértékben a parlament és a kormány munkáját is e téren. Tehát nyilvánvalóan ez nem jelenthet járható utat.

Úgy gondolom azonban, hogy indokolt, ha a parlament mégis igényt tart a folyamat valamiféle ellenőrzésére. Megfelelő eszköz lehetne erre például az, hogy az illetékes miniszterek, tehát az IKM és a PM minisztere a gazdasági bizottság és/vagy a parlament plenáris ülése előtt rendszeresen beszámolnának ebbéli tevékenységükről, mondjuk negyedévenként. Így a vita során lehetőség volna igaz, persze, csak utólag , hogy a képviselők részben informálódhassanak, részben pedig elmondhassák kritikai észrevételeiket a miniszterek, illetve a minisztériumok ebbéli tevékenységéről.

Megfontolandónak tartjuk ezzel kapcsolatban egy módosító indítvány megfogalmazását és benyújtását is, de összességében szeretném megismételni: a törvényjavaslat egészét ezen módosítással, illetve kiegészítéssel elfogadhatónak tartjuk és támogatjuk.

Áttérve a nagy testvérre, a vámjog és a vámigazgatás kérdésére: valóban egy nagy jelentőségű és igen fontos törvényjavaslat fekszik előttünk. Igen régóta fogalmazódik meg egyébként egyre markánsabban az az igény, hogy a gazdasági rendszerváltozás fontos elemeként szükség van egy ilyen átfogó vámtörvényre, ami most megszületett.

A jó vámrendszerrel kapcsolatban rendkívül sok követelmény fogalmazódik meg, egyszerre kell stabilnak és kiszámíthatónak lennie, de közben a rugalmas reagálás eszközeként is működnie kell.

Egyszerre kell hogy lehetővé tegye a zökkenőmentes és gyors áruforgalmat, de a szigorú, alapos és biztonságos ellenőrzést is és hosszan sorolhatnánk azokat a sokszor egymásnak is ellentmondó követelményeket, amelyeknek egyszerre kellene eleget tennie úgy, hogy közben mindez eredményesen szolgálja a gazdaság kiegyensúlyozott működését és legfőbb stratégiai célunkat: az európai integrációt.

Mindebből természetesen kitetszik, hogy jó vámrendszert és ezt szabályozó jó vámtörvényt megalkotni bizony nehéz feladat. Az előttünk fekvő törvényjavaslat, ha számos kritizálható elemet tartalmaz is és ezeket szeretném majd elmondani, összefoglalni , de összességében azt hiszem, végül is eleget tett ezeknek a követelményeknek, kívánalmaknak.

Így a továbbiakban igyekszem a több mint 200 paragrafusból álló törvényjavaslatnak elsősorban azokra a pontjaira felhívni a figyelmet, ahol ilyen módosításokat látunk szükségesnek, ahol felmerülnek bizonyos kételyek és aggályok; tehát olyan vitatott pontokat, ahol feltételezhetően szükség lesz módosításokra.

Az első három paragrafus alapvető célja, hogy egységesen értelmezhető fogalomkészlettel foglalja össze a vámjog és a vámeljárás általános rendelkezéseit. Mindez régi hiányt pótol, ám noha ez nem a törvény tartalmi kérdései közé tartozik ez a nyelvezet aligha gazdagítja a magyar nyelv irodalmi értékeit.

Egy ilyen szörnyszülöttet szeretnék kiemelni a sokféle gyöngyszem közül ezzel egyébként nem magában a törvényben, hanem a törvény részletes indoklásánál találkoztam , ez a 84-89. § indokló része, amely így hangzik:

"A nemzetközi szabályokhoz igazodóan a külföldi megmunkálás után visszahozott vámárura nem az importra vonatkozó előírás, hanem" és itt jön ez a bizonyos fogalommonstrum "a kiviteli előjegyzésben vámkezelt, megmunkálásra kiszállított magyar áruval történő visszahozatali elszámolási kötelezettség szabálya érvényesül."

Ennyit a törvény irodalmi és nyelvi értékeiről. Jóllehet, ez igen régóta megfogalmazódó aggály, de azt hiszem, a törvények esetében talán valamivel áttekinthetőbben kellene fogalmazni. Hozzáteszem: mindez persze nagyon nehéz feladat.

Lássuk ezután az ennél tartalmibb problémákat:

A törvényjavaslat előkészítése során és a bizottsági vitákban is gyakran felmerült az aktív és a passzív bérmunka vámjog oldaláról való fokozottabb ellenőrzésének kérdése. Bár a törvény itt alapvetően nem hoz újat, de a lényeg, hogy fenntartja az engedélyezés rendszerét, vagyis ha az állam ezt valamely szempontból jónak látja, korlátozhatja a bérmunka-konstrukciókat. Ez a tendencia látszik érvényesülni egyébként például az Európai Unió '94-től érvénybe lépett, majdnem ezer paragrafust tartalmazó új vámkódexében is.

A korlátozás elsősorban azokra az ügyletekre vonatkozik, amelyek az Európai Unió szempontjából passzív, a mi szempontunkból viszont aktív bérmunkának minősülnek. Azt is látni kell persze, hogy az ilyen tiltások nem feltétlenül hiúsítják meg az ügyletet, de mivel jobb híján szimpla export-import ügyletként valósulnak meg, ennek következtében kétségtelen többletterheikkel és bonyolultságukkal visszatartó erőként jelenhetnek meg.

(10.20)

Mivel kivitelünk 20-25 százaléka rendszeresen az aktív bérmunkaügyletekből származik, a kérdés igen jelentős. A törvény ahogy már említettem óvatos volt, de elképzelhető, hogy a jövőben itt lényegesen differenciáltabb szabályozásra lesz szükség, és ezt talán már jó lett volna ebben a törvényben is érvényesíteni. Annál is inkább, mert igen dinamikusan nő a passzív bérmunka aránya is, vagyis amikor magyar cégek dolgoztatnak mert ma már ez sem számít extrém esetnek mondjuk, Vietnamban.

Sőt elterjedőben van egy merőben új sportág nagyon divatossá kezd válni , amikor a nagyobb haszon érdekében a magyar vállalkozó nagyon leleményes módon egyébként összekapcsolja az aktív és a passzív ügyletet, nevezetesen úgy, hogy nyugati relációban aktív az ügylet, ám a magyarnál alacsonyabb jóval alacsonyabb munkaerőárak csábításának engedve, ezt egy passzív ügylettel kapcsolja össze, és adja tovább valójában mindezt nyilván tetemes, és többnyire nem feltétlenül regisztrálható haszonnal.

Mint annyiszor, tehát most is kiderülhet, hogy az élet minden létező jogi szabályozásnál bonyolultabb, így a törvényt előbb-utóbb esetleg itt is módosítani szükséges.

Igen fontos tényre hívja fel a figyelmet a törvényjavaslat származási szabályokkal foglalkozó része, ez a 16. §-tól a 19. §-ig tart. Itt idéznék egy nagyon tanulságos részt, szintén a részletes indoklásból. "Kiemelkedő, hogy a kedvezmények igénybevétele kizárólag az áru származásának okmányával történő igazolása esetében lehetséges." Ez az előírás azért lényeges, mert felhívja a figyelmet arra, hogy a vámrendszerben rejlő esetleges előnyök kihasználása az ügyfelek vámszakmai ismeretét, jártasságát feltételezi. Ellenkező esetben a szabadkereskedelmi megállapodásokban kiharcolt kereskedelempolitikai előnyök a gyakorlatban nem tudják betölteni piacösztönző szerepüket. Vagyis óriási jelentősége van annak, hogy képesek vagyunk, és képesek leszünk-e arra, hogy ezt a jobb híján mondjuk eurotanulásnak nevezhető, és az eurotudások gyors felhalmozását és megszerzését segítő intézményrendszert ezen a téren is megvalósítsuk.

Szintén a sokat vitatott kérdések közé tartozik és itt Juhász képviselőtársam is említette a halasztott vámfizetések kérdése. A viták során meglehetősen szélsőséges álláspontok csaptak össze ezzel kapcsolatban. Az egyik szerint most nagyon sommásan fogalmazva ez a konstrukció kizárólag a visszaélések forrása, a másik szerint viszont a magyar vállalkozók java része számára a túlélés egyetlen esélye.

Azt hiszem, az igazság talán valahol a kettő között van, bár a törvény 133. §-a igyekszik szigorúbb feltételeket szabni a halasztott vámfizetés engedélyezésére, ám a szabályozás valóban nem látszik igazán megnyugtatónak. Bár az is kétségtelen és Juhász képviselőtársam ezt is említette , hogy ezekben a kérdésekben mindig igen jelentős marad a törvényt alkalmazó, annak rendelkezéseit végrehajtó intézmény, jelen esetben a vámszervek szerepe.

Ugyanez vonatkozik a vámérték-szabályozás problémakörére is. S bár igaz ahogyan a törvényjavaslat indoklási része fogalmaz , hogy a vámérték-felülvizsgálat következetes érvényesítése feltételezi az egyes importtermékek értékesítési feltételeit jól ismerő szakmai szövetségek és a magyar külképviseleti hálózat részéről biztosított rendszeres árufigyelést, nem lehet kétségünk afelől, hogy az alulszámlázás elleni szigorú hatósági fellépésre a jövőben is bizony igen nagy szükség lesz.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, mert nem szigorúan, sőt egyáltalán nem a vámtörvény témakörébe tartozik, de azért azt is tudjuk, hogy egyes multinacionális cégek esetében a probléma pikáns módon egészen másféle okból, de fordított előjelű, ott inkább importtúlszámlázásról lehet beszélni, de ez egy egészen más témakörbe tartozik.

Talán az eddig említetteknél is élesebb összecsapások forrása volt az előzetes viták során a vámmentesség ügye, ezen belül is egy kérdés kavart igen jelentős vitát, méghozzá a külföldi cégek, illetve vegyesvállalatok tárgyi apportjának vámmentessége, pontosabban ennek a törvényjavaslatban szándékolt megszüntetése. Való igaz, hogy a '90-es évek elején az apport vámmentessége gyakran adott esélyt az egész importengedélyezési rendszer alapos kijátszására.

Ezt követően azonban a visszaéléseket finom szabályozással azt hiszem sikerült radikálisan csökkenteni. Így ma ez aligha szolgálhat okként a tárgyi apport vámmentességének megszüntetésére.

Azt gondolom, hogy példátlan rövidlátás, vagy legalábbis aránytévesztés lenne az ügyet kizárólag fiskális szempontból nézni, mert az ezzel nyerhető '94-es adatokra támaszkodva maximum 5-6 milliárd forintos költségvetési többletbevétel azért, akárhogy is nézzük, eltörpül a teljes vámbevételek 230-240 milliárdos, vagy az évi külföldi tőkebefektetések mondjuk, 130-180 milliárd forint közötti, ahogy dollárárfolyamon átszámítjuk összege mellett.

Azt is látni kell, hogy a jelenlegi helyzetben ez akárhogy is nézzük nem túlságosan kedvező üzenet a külvilágnak. Jól tükrözi ezt egyébként a nemzetközi vállalatok magyarországi társaságának egyértelmű tiltakozása a döntés ellen.

Én is úgy gondolom, hogy a kormánynak újra fontolóra kellene vennie az apport vámmentessége eltörlésének ügyét. Ha netán a kormány mégis ragaszkodna a vámmentesség eltörléséhez, akkor egyrészt ezt csak megfelelő felkészülési idő alkotmányos elvének betartásával tegye, illetve célszerű volna ezt valamilyen befektetésösztönző lépéssel összekapcsolni, esetleg azzal kompenzálni. Azt hiszem, hogy a dolog fogadtatása, az egész akusztikája lényegesen kedvezőbb volna ebben az esetben.