Rott Nándor (FKGP)

1995. október 2.

DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony! Igen Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat három problémájáról fogok most szólni. Az első a törvényjavaslat időszerűsége, a második a törvényjavaslat és a forint konvertibilitásának összefüggése, a harmadik pedig a devizahatósági jogkör problematikája.Mielőtt azonban erre rátérnék ez lassan már szinte hobbymmá vált, de úgy érzem, kötelességemmé is , felhívom a kormány és az igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét a törvényjavaslat nyelvi, nyelvtani problémáira. Szégyenletesnek és megengedhetetlennek tartom, hogy sorban kerülnek a parlament elé olyan törvényjavaslatok, amelyek egyszerűen a magyar helyesírás alapvető, középiskolában tanított szabályait nem tartják be. Csak példákat fogok idézni, mert ha mindet felsorolnám, akkor reggelig itt ülhetnénk.

A három tagból álló és hat szótagnál hosszabb összetett szavakat a törvényjavaslat rendre egybeírja, holott ezeket kötőjellel kellene a fő szóösszetételek határán elválasztani. Csak példákat mondok. A 66. § (2) bekezdés e) pontjában az "utalvány-levelezőlap" szót egybeírják, a 25. §-ban a "valutaeladó-hely"-et, az indoklás 3. oldalán a "deviza-szabálysértés"-t. A hibákat lehetne tovább sorolni, de nem szeretném tovább múlatni az időt.

Ugyanakkor az is előfordul, hogy két szóba, külön írják azt, amit kötőjellel kellene egybekötni. Az indoklás 8. oldalán például ilyen a "szerencsejáték", külön "szervezői tevékenység". Nincs szerencséjük, hiába szólnak a szerencsejátékról, mert ezt a "szerencsejáték-szervezőt" kötőjellel kellene összekapcsolni.

De az ellenkező hibára is van példa, nevezetesen arra, hogy az egybeírandó szavakat különírják. Például a 3. § 9. pontjában azt írják, hogy "bank-kártya" kötőjellel, holott ezt kötőjel nélkül egybe kellene írni.

Hosszan lehetne sorolni a további példákat, de más típusúak is bőven akadnak, olyanok mint a 23. § (3) bekezdése, ahol a többes számú alany után az állítmány egyes számban áll. Amikor arról volt szó, hogy a miniszterelnök úr magas szinten a kormányt ki akarja bővíteni egy újabb taggal, én nagyon boldog voltam, mert abban reménykedtem, hogy egy olyan kormánytagot keres, aki ismeri a magyar helyesírást, és arra fog felügyelni, hogy ezek a lehetetlen dolgok ne ismétlődjenek, hogy helyesírási hibáktól ne hemzsegjenek a magyar törvényjavaslatok.

De gyerünk tovább! Általános elv, hogy a jogszabályok kiírják a betűszók teljes jelentését. S többnyire ezt a gyakorlatot követi ez a törvényjavaslat is, de nem kivétel nélkül. Hozzá kell tennem, Nyugat-Európában is általános gyakorlat, hogy amikor a betűszavak először fordulnak elő, zárójelben utána teszik, hogy az mit jelent. Így például a 21. § (4) bekezdésében szerepel az EC-csekk, de hogy mi ez az EC-csekk, nincs odatéve zárójelben. Ezek a kisebb hibák. De a 31. § d) pontjában hiányzik az OECD betűi jelentésének feltüntetése, ami azonban egészen furcsa, a 41. § (2) bekezdésében az "USD"-é most magyarosan mondtam , tehát az USA-dollár. Gondolom, államtitkár úr is egyetért velem abban, hogy a jogszabálynak minden állampolgár számára érthetőnek kell lennie. Márpedig legalább 5 millió magyar állampolgár nem tudja, hogy mi az USDE... (Dr. Trombitás Zoltán: Mi sem tudjuk!)... USD. Ha odaírnák zárójelben, hogy USA-dollárt jelent, akkor ne adj'isten még az az egyszerű ember is meg tudná érteni, akinek pedig ezzel az USA-dollárral kapcsolatban ebben a törvényjavaslatban kötelezettségei és jogai vannak. Ezek látszólag nyelvtani, formai hibák. Sajnos, meg kell önöknek mondanom, hogy az egyszerű emberek lenézése vagy figyelembe nem vétele rejlik mögötte, és én ezt rendkívül szomorúnak tartom egy magát ezekhez az emberekhez közelálló kormánynak a részéről. Ennyit a helyesírásról, a közérthetőségről. Nem először mondom el ebben a Házban. Lehet, hogy unalmas, lehet, hogy önök ezt formainak találják , de higgyék el, ahhoz, hogy ezek magyar törvények legyenek, ezeknek a figyelembevételére is szükség van.

Rátérek a tulajdonképpeni kérdésekre. Az első az volt, hogy időszerű-e a törvényjavaslatnak a benyújtása. Meg kell állapítanunk, hogy égető szükség volt az új devizatörvényre, tehát igenis időszerű. A legutóbbi átfogó rendezés, az 1974. évi 1. törvényerejű rendelet és az ezt módosító 1979. évi ugyancsak 1. törvényerejű rendelet nemcsak az idő múlása miatt avult el, de a gyökeres rendszerváltozás miatt is, a különféle módosítások, rendeleti szabályozások pedig szinte áttekinthetetlenné tették ezt a jogterületet.

Az Európai Unióhoz közelítésünk és a jogharmoni-zációs igények ugyancsak új devizajogot kívántak, amely világos, áttekinthető a külföldi vállalkozók és pénzemberek számára is. Az új devizatörvény elkészítése és benyújtása tehát szükségessé vált, és most épp azt vizsgáljuk, hogy a szükséges törvényjavaslat, az időszerű törvényjavaslat mennyiben felel meg különböző követelményeknek. Egyebek között például annak is, hogy a magyar állampolgárok és a külföldiek számára egyaránt valamiféle stabil szabályozást fejezzen ki.

Most rátérek az általam jelzett kérdésre, ez pedig a forint konvertibilitásával összefüggő probléma. Valóban konvertibilisé válik-e a forint? Napok, de inkább hetek óta kormánytagok, koalícióvezetők legutóbb a Nemzeti Bank elnöke hirdetik sajtóban, rádióban, népgyűlésen, hogy a kormány újabb korszakos sikert ért el, mivel a most tárgyalandó deviza-törvényjavaslat elfogadásával konvertibilisé válik a forint, az állampolgár pedig tetszése szerint juthat külföldi valutához.

(12.20)

Maga az államtitkár úr is azt mondta, hogy akinek van forintja, annak van devizája is. Nem tudom, hogy maga ez a megközelítés is túl szerencsés-e, mert ez valahogy arra utal, ami egyébként magának a törvényjavaslatnak az egész szelleméből kitűnik, hogy akinek van pénze, annak van devizája, meg vannak különleges jogai is, de erre majd még visszatérek.

Mindez így, ebben az összefüggésben, ebben a formában, hogy a forint ezzel a törvényjavaslattal konvertibilisé válik, ha finom akarok lenni, akkor költői túlzás, ha erőteljesebb kifejezést használok, akkor félrevezető hazugság. Valójában ugyanis a forint bizonyos korlátozott értelemben eddig is konvertibilis volt, és ehhez képest ez a jogszabálytervezet, ez a törvényjavaslat csak árnyalatnyi előrehaladást jelent.

Itt most nem szólok a vállalati, vállalkozói szféráról, mert normális folyó üzleteihez eddig is kapott devizát minden külön eljárás nélkül, és ez továbbra sem változik, és maga a kormánypropaganda is az egyének, az állampolgárok részére megnyitott konvertibilitást emeli ki. Az állampolgár eddig is kaphatott útlevél, valutalap és személyi igazolvány mellett külföldi utazási költségeire évi 800 dollárnak megfelelő valutát, illetve devizát. Az új devizatörvény-javaslat szerint ez alapvetően nem változik. Mindössze felhatalmazást kap a kormány, hogy az évi 800 dollárt felemelje persze arra is felhatalmazást kap, hogy csökkentse , felemelje, mondjuk, 1000 dollárra. Az az állampolgár, akinek lesz a jelenlegi árfolyamon 136 ezer forintja külföldi utazásra, örülni fog, hogy erre ezt a 25 százalékkal több valutát megkapja. Ettől azonban még nem válik konvertibilisé a forint! És nem jut tetszés szerinti valutamennyiséghez az állampolgár!

Nagy garral kürtölik közzé, hogy igen ám, de a törvényjavaslat szerint az állampolgár mennyiségi korlátozás nélkül használhatja fel bankszámláját "a külföldi tartózkodásának ideje alatt az ott felmerülő idegenforgalmi szolgáltatások költségeinek fedezésére". Tudniillik itt vásárolhat devizát. Ezt mondja ki a törvényjavaslat 20. § (3) bekezdése. Tény, hogy itt összegszerű korlátozás nincs. De a törvényjavaslat több helyen is körülhatárolja, hogy a bankszámla révén vásárolt devizát mire lehet felhasználni. Gyakorlatilag külföldi utazásra, étteremre, menetjegyre, s ezt a devizahatóság utólag ellenőrizheti.

A törvényjavaslat tehát a számlatulajdonosok, a hitelkártyával rendelkezők számára pozitív diszkriminációt biztosít. És azok részére is, akik olyan hitelkártyával rendelkeznek, amellyel forint-devizakonverziót lehet végrehajtani. Önök is ugyanolyan jól tudják, mint én, hogy ilyen hitelkártyákkal az állampolgárok igen szűk rétege rendelkezik. Az is nyilvánvaló, hogy ez a szűk réteg a tehetősebb állampolgárok köre. A kormány tehát és ezt most fordítsuk le az egyszerű, közérthető nyelvre a gazdagok számára teszi lehetővé, hogy több valutához jussanak, mint az átlag állampolgár, és ezt nagyon jól kifejezte az államtitkár úr is, amikor azt mondta, hogy "akinek pénze van, annak devizája is van". Ez az érem egyik oldala.

Az érem másik oldala az, hogy ugyanakkor a törvényjavaslat szerint a kormány, illetőleg a devizahatóság ezt a réteget név szerint nyilvántartja minthogy a devizaszámlák alapján a név szerinti nyilvántartás kézenfekvő és ellenőrzés alá vonja. A bizottsági meghallgatás során a helyettes pénzügyi államtitkár úr kijelentette, hogy a devizahatóság szúrópróbaszerűen igenis ellenőrizni kívánja, hogy a számla-, illetve bankkártya-tulajdonosok a megengedett célra fordították-e devizájukat, tehát szállodára, menetjegyre stb.

Hangsúlyozni kívánom és ezt ők is mondták , ez az ellenőrzés nem arra kíváncsi, hogy honnét van valakinek külföldi üdülésre egy-két milliója évente, mert ő zsebből vagy kártyából fizethet akár egy-két milliót. Ez a törvényjavaslat ezt nem fogja firtatni, hanem arra terjed ki, hogy ezt például üdülésre költötte-e. Viszont a törvényjavaslat a felhasználás megengedett célokra korlátozása tekintetében odáig is elmegy, hogy ha valaki mondjuk szállodára felvett 4000 dollárt, kereken 600 ezer forintot és ezt bankkártyával teljesen legálisan megteheti , de csak 3900 dollárt fordított szállodaszámlára, akkor a 100 dollárt hazaérkezése után nyolc napon belül visszaadja.

Meg kell mondanom önöknek, hogy ez az egész így, ahogy van, egy kicsit gusztustalan, mert egyfelől korlátlan lehetőséget biztosít szinte korlátlant a bankkártyával rendelkezők, tehát egy privilegizált réteg számára, de kilátásba helyez egy olyan rendszert, amellyel ezt az egészet lehet ellenőrizni, és tetszés szerint, mert aki tetszik, azt nem ellenőrzöm, aki nem tetszik, azt ellenőrzöm, mert szúrópróbaszerűen fogják ezt csinálni. Képzeljük el, hogy mindehhez milyen ellenőrző szervezetre lesz szükség! A törvényjavaslattal tehát még tovább nő a bürokratikus szervezetapparátus.

Ugyanakkor tág lehetőséget kap a bankszféra, illetőleg a devizahatóság, hogy tetszése szerint arra szálljon rá ellenőrzés jogcímén, akire akar. Voltak már erre precedensek az elmúlt negyven évben, tehát az egész találmány nem új, de kiábrándító. A törvényjavaslat azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy valóban szabaddá teszi az állampolgárok, a természetes személyek tehát nem vállalatok deviza-, illetve valutavásárlását, és ennek alapján meghirdethesse, hogy konvertibilisé tette a forintot.

A 19. § (1) bekezdése kimondja: "A természetes személy tőkeműveletnek nem minősíthető jogcímen a devizakülföldi kedvezményezett részére külföldre történő átutalás céljából devizát vásárolhat." Ugyanitt a (2) bekezdés az előző bekezdés céljára külföldön valuta vásárlását is lehetővé teszi. "A devizabelföldi által kiállított, külföldön történő fizetésre vagy valuta felvételére is alkalmas forintra szóló bankkártya felhasználásával mindez lehetséges." Igen ám, de a 9. § (1) bekezdése szerint "csak devizahatósági engedéllyel lehet olyan szerződést kötni vagy pénzügyi műveletet végezni, amely arra irányul, hogy devizabelföldiek és devizakülföldiek egymásra tekintettel devizát, valutát, belföldi fizetőeszközt, illetve vagyoni értéket belföldön és külföldön átruházhassanak".

(12.30)

Itt eltekintek ettől a fogalmazásbeli furcsaságtól, amit nem is értek, de aki elmélyedt benne, szerintem az sem érti, mit jelent az, hogy devizabelföldiek és devizakülföldiek egymásra tekintettel devizát átruházhassanak. Nem értem ezt az "egymásra tekintettel"-t. Lehet, hogy én nagyon régen tanultam jogot, ez egyszerűen érthetetlen számomra, de majd biztosan meg fogják magyarázni.

Szó sincs tehát arról az idézetek alapján, hogy az állampolgár szabadon konvertálhatja a forintját. Ezt csak előzetes devizahatósági és MNB-engedéllyel teheti. Az állampolgár számára egy kivétel van: nem kell devizahatósági engedély ahhoz megint a jogszabály 9. § (2) bekezdés b) pontja alapján , hogy devizabelföldi és devizakülföldi természetes személy egymás belföldi és külföldi tartózkodásának költségeit fedezze. Lehet, hogy én rosszul értem, akkor majd helyre fognak igazítani. Ha hozzám idejön egy francia barátom éppenséggel van is ilyen , akkor nem fog beleszólni a Nemzeti Bank, hogy én a francia barátomat itt, Magyarországon vendégül lássam. Ez óriási! Ez egy liberális állam, kérem szépen, hogy a külföldi barátomat vendégül láthatom! Elviszem egy vacsorára a Paksi Halászcsárdába... Bocsánat, mindegy, nem akartam hirdetni. Elviszem egy halászcsárdába és nem kell engedélyt kérnem a Nemzeti Banktól. Óriási! Majdnem konvertibilisek vagyunk! Ennyit a második kérdéskörről.

Most rátérek a harmadikra. Ez az engedélyes devizahatósági jogkör. A törvényjavaslat széles körű és úgyszólván korlátlan kivételezési jogot biztosít a devizahatóság számára. Így például idézem a 26. § (1) bekezdését a kérelmező körülményeinek mérlegelésével, méltányosságból engedélyezheti konvertibilis deviza, valuta vásárlását a törvényes jogcímeken kívül is.

A 26. §-ban a törvényjavaslat még valami igen tág meghatározást ad a döntéshez, tudniillik azt, hogy méltányosságból és a körülmények mérlegelésével... De kérem, tessenek végiggondolni, hogy egy összeghatár-korlátozás nélkül egy olyan pouvoirt kap, egy olyan fölhatalmazottságot kap, hogy méltányosságból és személyes körülményekre tekintettel... ez beláthatatlan. És nincs senki, aki ezt kontrollálja. Az adatok hozzáférhetetlenek. Holnap valakinek azt fogják engedélyezni extrém példát mondok , hogy egymillió dollár személyes körülményeire tekintettel, soha senki nem fogja tudni ezt ellenőrizni. A parlament nem fog abba a helyzetbe jutni, nem is jut abba a helyzetbe, hogy ezeket az egyedi engedélyeket valaha is felül tudja vizsgálni.

A 35. § azonban még ennyit sem tesz meg. Itt a törvényjavaslat mintegy húsz tevékenységet sorol fel, amelyekhez devizahatósági engedély szükséges, anélkül, hogy kimondaná: mikor milyen alapon adja vagy tagadja meg az engedélyt a devizahatóság. De ugyanez a helyzet a 40. § (1), (3) és (5) (8) bekezdései esetében a hitelfelvételek kapcsán is.

A törvényjavaslat 75. § (1) bekezdése ad általános iránymutatást, amikor a következőket mondja: "Ha a devizajogszabály a devizahatósági engedély iránti kérelem elbírálásának szempontjait nem határozza meg..." és nem is határozta meg, láttuk "... a devizahatóság határozatát a nemzetgazdasági érdekek, vagy a kérelmező, illetőleg a kedvezményezett körülményeinek mérlegelése alapján határozza meg." Ez a megfogalmazás annyira tág, hogy minden belefér. Én közgazdasági kutatással foglalkoztam húsz évig vagy még tovább. Ezalatt azt, hogy mi a nemzetgazdasági érdek, azt mindenre lehetett állítani, többé-kevésbé bizonyítani, és mindannak az ellenkezőjére is.

Itt egy olyan jogszabályi fölhatalmazást kapnak a devizahatósági urak, a Nemzeti Bank-urak, amit úgy fognak magyarázni, úgy fognak értelmezni, ahogy akarnak.

Még egy szépsége van ennek a megfogalmazásnak. Tudniillik az előbb fölolvasott jogszabály azt mondja, hogy a devizahatóság határozatát a nemzetgazdasági érdek vagy a kérelmező, illetőleg a kedvezményezett körülményeinek mérlegelése alapján hozza. Ez szó szerint értelmezve és miért értelmeznénk másként annyit jelent, hogy a devizahatóság, a kérelmező, illetve a kedvezményezett körülményeinek mérlegelése alapján akkor is hozhat olyan döntést, amely a nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes.

A törvény betűje szerint nem köteles egyszerre figyelembe venni a nemzetgazdasági érdeket és a kérelmező érdekét, hanem választhat: ott van ez a "vagy" szócska. Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy azt higgyem, ez véletlenül van ott, hogy ez egy sajtóhiba. Ezzel felhatalmazást kap, igenis, felhatalmazást kap a devizahatóság, hogy a nemzetgazdasági érdekkel akár ellentétben, akár annak ellenére is vegyen figyelembe bizonyos egyéni érdekeket. Én azt hiszem, ez mindenütt megengedhetetlen. Higgyék el nekem: bármennyire liberális az önök hite szerint, ilyen az Egyesült Államok egy jogszabályába nem kerülhet bele. Ez burkoltan mondja azt, hogy vagy a nemzetgazdasági érdek, vagy az egyéni érdek. Hogy a kettőt valahogy össze is lehetne hangolni, ezt úgy látszik, elfelejtették a törvényalkotók.

Az engedélyezés feltételei és elvei az előző példák is bizonyítják sokkal fontosabbak annál, semhogy kormányhatáskörbe kerülhessen meghatározásuk. Adott esetben ugyanis az engedélyek igen jelentős bel- és főképp külföldi anyagi érdekeket érintenek. Maga a törvényjavaslat sem utalja ezeket kormányhatáskörbe, mivel a 89. § (2) bekezdés d) pontjában csak arra ad felhatalmazást a kormánynak, hogy "a devizabelföldiek és devizakülföldiek tőkeműveleti befektetési bejelentésére és engedélyezésére vonatkozó eljárási szabályokat állapítsa meg". A kormány tehát kizárólag az eljárási szabályokat állapíthatja meg, az érdemi szempontok irányelveit és tartalmi kritériumait nem. Következésképp: azok az érdemi kritériumok csak azok a rosszul definiált, korlátlan tág kaput nyitó lehetőségek lehetnek, amelyeket az előbb felsoroltam.

(12.40)

Tehát mi marad akkor a döntési kritérium: a nemzetgazdasági érdek gumifogalma, mert ebbe mindent bele lehet magyarázni vagy a kérelmező körülményeinek a mérlegelése, ami pedig teljesen szubjektív és akár ellentétes lehet a népgazdasági érdekkel is.

A Független Kisgazdapárt számára elfogadhatatlan ilyen kontrollálhatatlan, a felelősséget és a döntések indokoltságát megfoghatatlanná tevő törvényjavaslat.

Ugyanakkor azt is kénytelen vagyok megállapítani, hogy a törvényjavaslat készítői vagy teljességgel szakszerűtlenül jártak el, vagy szándékosan ellenőrizhetetlen deviza- és ezzel gazdaságpolitikai hatalmi centrumot kívántak kialakítani, egy újabb pénzügyi hatalmi centrumot.

Véleményem szerint a szakszerűtlenség és a hatalmi koncentrációra irányuló mozgás együttesen jellemzi a kormány politikáját, és a most tárgyalt törvényjavaslat is példa erre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)