Csépe Béla (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbbi hozzászólásomat folytatva szeretnék rámutatni én is a válságba való sodródásra. A közelmúlt belpolitikai eseményei arra késztetnek minket, hogy itt napirend előtt igenis szóvá tegyük az ország válságba sodródását. Nem Kasszandra-jóslatot akarok mondani Trója pusztulásáról. Ellenkezőleg: a már meglévő és készülődő bajok mellett fel szeretném hívni a figyelmet az 1990-ben beköszöntött új kor olyan, a magyar történelmi hagyományokban gyökerező értékeire, melyeket nem szabad elveszítenünk. Amikor nemrég miniszterelnök úr itt a parlamentben utoljára szólt a koalíciós viták lezárásáról, a könnyebben hívők még azt hihették, hogy a kormányzás mindennapjaiban könnyen fellépő perpatvarról van szó, azonban az azóta történt események mélyebb kormányzati válságra utalnak.
(15.40)
A pénzügyminiszter, a népjóléti miniszter, a nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó tárca nélküli miniszter és az ipari miniszter korábbi lemondásai is már jelentős válságjelekre utaltak, azonban immár ötödikként a munkaügyi miniszter lemondása már magát a válságot mutatja. Ennek indokai ugyanis a mindenkori kormányzás olyan feltételeit teszik kérdésessé, amelyek nélkül valóban nem lehet kormányozni. Ezek: a szakmai megalapozottság, a társadalmi hatások maximális figyelembevétele, valamint a jogállamiság alkotmányos korlátainak szintén figyelembevétele.
Régóta nyílt titok, hogy nyomasztóan nehezedik a kormányra és nagyon is érzékelhetően az országra a pénzügyi hatalom túlsúlya. Még 1995-ben is életre kelhet ebben az országban sajnos az orwelli rémkép: van, aki egyenlőbb az egyenlőknél; sőt mi több: a kisebbség diktatúrája, hiszen a felelős magyar miniszterelnök parlamenti többséggel a háta mögött nem tud kormányszerkezeti változást végrehajtani. S e gúzsba kötöttség mellett drámaian merül fel a szociális értékek számonkérése, pusztán az eredeti program alapján.
Joggal merül fel az állampolgárban a kérdés: tényleg politikai válság küszöbén vagyunk-e? A bécsi hírek hallatán itt is előrehozott választásokra asszociálnak. Azonban nemcsak kormányzati válságról beszélhetünk immár, hanem elsősorban a társadalom alapsejtjeibe hatoló válságról.
A megélhetési viszonyok tömeges ellehetetlenülése, a gyermeknevelés drámaian romló helyzete elsősorban a többgyermekes családoknál , fűtési problémák egyes lakásokban a hto-kompenzáció alacsony szintje vagy elmaradása miatt, az egészségügy, az oktatás, a kultúra, az önkormányzatok egyre sűrűbben jelentkező problémái mutatják ezt. A GDP szerény, de mégis meglévő növekedése mellett megengedhetetlen a reálbérek jövő évre bejelentett 4 százalékos csökkenése.
Bárhogy alakul a kormánykoalíció helyzete, bármikor fut zátonyra a kormányzat hajója, nem szabad kockáztatni a sok szenvedés árán megszületett történelmi kor alapjait és eredményeit, a jogállamiság és alkotmányosság kereteit a problémákat nem az utcán kell megoldani , a kialakuló piacgazdaság perspektíváit, az euroatlanti integráció megindult folyamatát, a repedező, de még meglévő konszenzuson alapuló magyar külpolitikát elsősorban az immár létükben fenyegetett, határainkon kívül élő magyar kisebbségek érdekében -; nem szabad, hogy bármiféle politikai kilengés veszélyeztesse a gazdaság igen nehezen, még az elmúlt ciklusban megindult növekedését, mely egyetlen esélyünk az egyensúlytalanság kiküszöbölésére is.
A magyar történelmi tradíció ereje át kell hogy segítse ezt az országot a demokrácia és alkotmányosság keretein belül mindenfajta válságon, és ezen belül külön kiemelem a nagy erejű és remélem sokfelé ható keresztény-szociális hagyomány erejét az igazságosabb teherviselés és a társadalmi szolidaritás érdekében.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)