Gaál Gyula (SZDSZ)

1995. október 16.

GAÁL GYULA, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Egy bevezető megjegyzést engedjenek meg nekem, mielőtt a tárgyra térnék. Általában egyetértek azokkal a felvetésekkel, azzal az igénnyel, hogy a kormány képviselői minél nagyobb létszámban vegyenek részt egy ilyen vitában, fontosnak és indokoltnak tartom ezt, ugyanakkor kissé ízlésem ellen való az a tény, hogy erre másokra mutogatva hívta fel a figyelmet egy frakció olyan képviselője, aki maga sem volt jelen a miniszteri expozé háromnegyedéig a teremben, de még ezzel a teljesítményével is első volt a képviselőcsoportján belül, aki megtisztelte jelenlétével a vitát. (Taps a kormánypártok soraiban.)A tárgyra térve: egy zárszámadás értékelése kapcsán két kérdéskörrel kell alapvetően foglalkozni. Az egyik az, hogy milyen volt az a gazdaságpolitika és az a költségvetés, amelyet abban az adott évben végrehajtott az ország... (Zaj, közbeszólások az ellenzék soraiból: Rossz!).., milyen koncepció alapján próbálták a gazdaság működését befolyásolni a lehetséges kormányzati eszközökkel és ezek milyen eredményre vezettek.

A másik síkja, témaköre ennek a vitának az, hogy az a beszámoló, ami végül is elkészült erről a gazdálkodási évről, az valóban mennyire felel meg az elszámolási szabályoknak, mennyire ad hiteles, pontos képet a közpénzekkel való gazdálkodásról.

(12.00)

Első kérdéskörként tehát engedjék meg, hogy röviden szóljak az 1994. évi gazdaságpolitikáról. Talán emlékszünk még rá, hogy 1993-ban egy olyan drasztikus egyensúlyromlás következett be, amely példa nélküli volt a korábbi időszakban Magyarország gazdaságtörténetében: az addigi, bizonyos mérsékelt többletet mutató folyó fizetési mérleg a GDP-nek egy nagyon jelentős mértékét kitevő hiányba csapott át. Abban az évben megközelítette a három és félmilliárd dolláros deficitet a folyó fizetési mérleg.

Ezek a folyamatok már '93 közepén pontosan láthatóak voltak. Tehát amikor a '94. évi költségvetést tervezte az akkori kormányzat hangsúlyozom, hogy még az Antall József-vezette kormányról van szó , akkor pontosan tisztában voltak azokkal a gazdaságpolitikai keretfeltételekkel, amelyek meghatározzák az ország lehetőségeit '94-ben. Ennek ellenére egy olyan költségvetési törvényjavaslatot terjesztettek a Ház elé, amely a '94. évre a belső fogyasztás növelésével, a kiáramló jövedelmek bővítésével próbált egy belső piaci szívásra építő gazdasági növekedést gerjeszteni.

Érdemes megvizsgálni, hogy ennek a gazdaságpolitikának milyen eredményei és milyen kockázatai voltak és milyen következményekkel járt. Sokszor hallottuk már, és valóban említésre érdemes, hogy voltak eredményei ennek a gazdaságpolitikának, hiszen a '94. évben folytatódott a '93 őszén már megkezdődött gazdasági növekedés, az ipari termelés jelentős mértékben bővült, valamelyest nőttek a beruházások és nőtt a belső hazai felhasználás, a belső fogyasztás. Tehát ebből a szempontból valóban voltak eredményei, sőt azt is hozzá lehet tenni, hogy mindezek pandanjaként megjelent természetesen a munkanélküliség bizonyos csökkenése is a '94-es évben. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel együtt még mindig magasabb volt, mint a jelenlegi munkanélküliségi ráta.

A vita arról folyt, és talán most is érdemes fölemlíteni, amikor értékeljük ezt az évet, hogy ezt a növekedést lehetett volna-e stabilizálni, lehetett volna-e ugyanazzal a gazdaságpolitikával kiterjeszteni a későbbi évekre, volt-e szükség gazdaságpolitikai váltásra vagy sem.

Államtitkár úr az expozéjában említette, hogy ennek a koncepciónak a jegyében már az adótörvények olyan formában kerültek a parlament elé, amelyek megalapozták azt a belső keresleti többletet, amely hivatott volt a gazdasági növekedést indukálni.

Hogy működött ebben az esetben az ország, milyen kockázatokkal kellett számolni ebben az esetben? Mindenekelőtt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a költségvetési törvény tervezete a '94. évről van szó már eleve olyan mértékű költségvetési hiánnyal kalkulált, amely példa nélküli volt a korábbi időszakokban. Eleve számolt azzal, hogy nagymértékű egyensúlyromlás lesz a költségvetésben és az államháztartáson belül.

Ugyanakkor azzal a következménnyel is számolni kellett, hogy a magyar gazdaság egyensúlyvesztése tovább folytatódik a nemzetközi piacokon, hiszen egy ilyen gazdaságpolitika, amely egy nyitott gazdaságban, egy olyan gazdaságban, ahol a gazdasági teljesítmények jelentős része a külkereskedelemben realizálódik és importot feltételez, tehát külföldi termékek, szolgáltatások igénybevételét, ott a gazdasági növekedés ennek az importnak egy jelentős mértékű bővülésével jár együtt. Ha ez a gazdasági növekedés nem tudja visszaforgatni szolgáltatásait, termékeit az exportpiacokra, hanem a belföldi keresletre próbálja építeni a növekedést, akkor egy olyan mértékű egyensúlyromlás következik be, ami a '94. évben be is következett. Ekkor az előző évi akkori csúcsot sikerült megdönteni a folyó fizetési mérleg hiányával, immár a négymilliárd dollárt közelítette meg év végére.

Látni kell, hogy egy olyan gazdaságról volt szó ezekben az években, amely egy olyan feketedobozhoz hasonlatosan működött, amibe egyik oldalon betáplálták a konvertibilis valutában, devizában fizetett importtermékeket és a másik oldalon a forintpiacokon értékesíthető terméket állított elő. Ha leegyszerűsítem: egy olyan dobozról van szó, amelynek egyik oldalán beleteszem a dollárt, a másik oldalon kijön belőle a forint. A kérdés az, hogy egy ilyen automata mennyire gazdaságosan üzemeltethető és tartósan fönntartható-e a működése egy ilyen automatának, anélkül, hogy valamilyen külső, drasztikus beavatkozásra lenne szükség.

Úgy ítélem meg, hogy a folyamatok bizonyították azt az aggályt, amelyet megfogalmaztunk akkor is és amely már a tavalyi évi pótköltségvetés kialakításakor megjelent. Nevezetesen, hogy ez az automata így, külső erőforrások nélkül nem üzemel, tartósan nem üzemeltethető, itt nagyon határozott gazdaságpolitikai váltásra van szükség. Ennek a gazdaságpolitikai váltásnak az igényét már megfogalmazta a tavaly ősszel elfogadott pótköltségvetés, tudván tudva, hogy itt inkább csak jelzésszerű, gesztus értékű változtatásokról lehet szó a folyamatok közepette egy adott évi költségvetésen belül, mintsem igazán lényeges és tartós eredmények eléréséről. Mégis azt gondolom, indokolt volt egy ilyen pótköltségvetést beterjeszteni, indokolt volt ezt a jelzést leadni a gazdaság résztvevőinek, szereplőinek, hogy számítsanak egy olyan változásra, amelyben sokkal nagyobb mértékben kell a saját erejükre támaszkodni, mintsem egy kormányzat által mesterségesen gerjesztett belső keresletre.

Körülbelül ez az, amit nem megismételve államtitkár úr expozéját össze kívántam foglalni a gazdaságpolitikával kapcsolatban.

Nézzük a zárszámadás másik vetületét, hogy azok a kifogások, amelyek több képviselőtársunkat már a bizottsági vita során arra késztették, hogy felszólítsák a kormányzatot a zárszámadás visszavonására, ezek a kifogások mennyire megalapozottak, valóban úgy kell-e kezelni a meglevő problémákat, ahogy ők javasolják, vagy pedig valami másról van szó.

Itt a felszólalók közül már többen idézték, én is hadd ismételjem meg röviden, hogy a számvevőszék legsúlyosabb megállapításai azzal a három szóval voltak összefoglalhatók, hogy nem felel meg a benyújtott zárszámadás a teljesség, a valódiság és az összehasonlíthatóság követelményeinek. Én tudatában vagyok annak, hogy egy ilyen zárszámadási vita kiválóan alkalmas különböző politikai jelszavak, propagandák közzétételére, megfogalmazására, mégis arra szeretnék vállalkozni, hogy pusztán szárazabb tények, szakmai érvek alapján próbáljuk meg áttekinteni ezt a zárszámadást. Szeretném meggyőzni képviselőtársaimat és a közvéleményt is arról, hogy ha az előttünk fekvő zárszámadás nem is az elvileg elképzelhető lehetséges legjobb lesz rá mód, hogy javítsunk rajta , akkor is a kormány a saját lehetőségeinek határán belül hiteles és pontos képet rajzolt a közpénzek felhasználásáról, és tiszta lelkiismerettel tárgyalhatjuk meg itt a parlamentben, a nyilvánosság előtt.

Azok a kifogások, kritikák, amelyek a zárszámadást illették, három fő területre különíthetők el. Ezek a következők: az első a zárszámadás-készítési folyamat törvényi, jogszabályi háttere; a másik az egyes alapbeszámolókat benyújtó előterjesztő központi költségvetési intézmények és önkormányzati költségvetési intézmények alapnyilvántartásának, leltározásának hiányosságai, s a problémák harmadik köre a kormányzati szinten készült összefoglaló beszámolóval szemben megfogalmazott kritika.

(12.10)

Még ez a harmadik terület is fölveti azt a kérdést, hogy érdemes megvizsgálni, itt a kritikának van igaza vagy az előterjesztőnek van igaza. Én azt szeretném, ha a vita végén vonnánk le a következtetéseket, és nem a vitát megelőzően deklarálnánk a végeredményt. Azt gondolom, itt nagyon jelentős érvek vannak pro és kontra.

Szeretnék visszatérni a megadott sorrendben ezekhez a vitaterületekhez.

Én is említettem bizottsági előadóként, többen mások is utaltak rá, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás nem ad világos eligazítást arra vonatkozóan, hogy bizonyos állami kiadásokat, bevételeket hogyan kell elszámolni a mérlegrendszerben; továbbá nem ad rá lehetőséget, hogy minden egyébként törvényben meghatározott határidőt betartva összehozható legyen olyan formában a zárszámadás, ahogy azt a számviteli elvek megkövetelik. Nincs meg az a számviteli információs rendszer, államszámviteli információs rendszer, amely tökéletes pontossággal kizárhatóvá tenné azt, hogy előfordulhassanak téves nyilvántartások és könyvelések. Mindezek a problémák megítélésem szerint alapvetően a jogszabályi környezet megváltoztatásával kezelhetőek.

Tegnap fordult elő, hogy napirend előtt az egyik képviselőtársam arra utalt, miszerint már az ő kormányzati működésük idején elkészült a kincstárra vonatkozó törvény. Én ugyan ezt kétkedéssel hallgattam, hiszen magam is tagja voltam annak az államháztartási racionalizációs bizottságnak, amelyet még Antall József miniszterelnök úr hívott életre, és pontosan tudom, hogy nem készült el az államháztartási törvény pontos szövege és a javaslat. Most abba a helyzetbe kerültünk, hogy az Országgyűlés hamarosan tárgyalhatja ezt az egész kérdéskört.

Az államháztartási törvény módosítása nyújt lehetőséget arra is, hogy létrehozzuk a kincstári rendszert, és ezzel együtt egy olyan nyilvántartási-információs rendszert, amely sokkal nagyobb pontosságot és megbízhatóságot tesz lehetővé a különböző közpénzek felhasználásának nyilvántartása tekintetében. Itt látni kell, hogy a nyilvántartási rendszer, az információs rendszer minősége, az információáramlás gyorsasága, megbízhatósága alapvető az elszámolások megbízhatósága szempontjából, hiszen több ezer költségvetési intézmény van; háromezer körüli a központi költségvetési intézmények száma, az önkormányzati költségvetési intézmények száma ennek több mint tízszerese, tehát egy nagyságrenddel nagyobb. Ennyi, közel negyvenezer költségvetési intézmény analitikus nyilvántartásaiból épül föl az a rendszer ma, amelyet a zárszámadásnak kell összefoglalnia és az Országgyűlés elé tárnia. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszerben mindig merülnek fel olyan problémák, amelyek értelmezési kérdésekre, az információáramlás bizonytalanságaira vezethetők vissza, és ezek a típusú problémák csak egy államháztartási információsrendszer-modernizálással összefüggésben csökkenthetők arról nem vagyok meggyőződve, hogy valaha is kizárhatók-e teljes mértékben.

Összefoglalóan ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy hiába vannak ezek a problémák, nem megoldás az a javaslat, hogy a kormány vonja vissza a zárszámadási törvényjavaslatot és dolgozza át újra, hiszen ezeket a problémákat nem tudja kiszűrni egy kormányzati munka; itt magát az egész rendszert kell tudni átalakítani ez a munka folyamatban van.

A harmadik kérdéskörre szeretnék ugrani: maga a kormányzati munka, amely mint mondtam ezekre az elemi beszámolókra épül, mennyire volt megbízható vagy esetleg mennyire volt felületes, pontatlan; mi az, ami felróható a kormányzatnak, és mi az, ami nem? Többen utaltak arra is, hogy az egyik lényeges probléma, miszerint több milliárd forintos eltérés van a Számvevőszék által jóváhagyott mérlegfőösszeg és a kormányzat által benyújtott mérlegfőösszeg között. Hogyan fordulhat elő ilyen? Azt kell látni ebben a dologban, hogy ugyanúgy, ahogy az előző kérdéskörnél mondtam, itt is számtalan megítélésbeli bizonytalanság, probléma van. Maga a Számvevőszék is számos dilemmával kellett hogy szembenézzen jelentésének készítése során. Ezekre a dilemmákra egyértelműen utal az is, hogy saját véleményét módosította párhetes különbséggel; 5,5 milliárd forinttal módosította az először benyújtott véleményét két héttel később, hiszen a saját maga számára is nyilvánvalóvá vált, hogy egy más értelmezés helyesebb egy bizonyos ügy elszámolásával kapcsolatban, nevezetesen a Budapest-Hegyeshalom-vasútvonal korszerűsítésére nyújtott hitelek elszámolásával kapcsolatban, mint ahogyan azt először gondolta a Számvevőszék.

Tehát nincsenek csalhatatlan kinyilatkoztatások ezekben a kérdésekben sajnos. Bár lennének! Ezekben érdemes valóban lefolytatni a vitákat, hogy minden esetben pontosabb képet kapjunk, megfelel-e a törvényi kötelezettségnek vagy sem. A vámbiztosíték kérdését, amire államtitkár úr részletesen kitért, én csak azért említem meg, mert itt is egy 23,5 milliárd forintos tételről van szó, hatalmas összeg a zárszámadáson belül; nem mindegy, azt hisszük-e, hogy ezt nem jól számolta el a kormány, vagy azt hisszük, hogy ezzel pontosan elszámolt a zárszámadásban. A vita tulajdonképpen arról folyik kicsit leegyszerűsítve adom vissza , hogy a Számvevőszék véleménye szerint ezt a 23,5 milliárd forintot nem kellett volna az adott év, tehát az 1994. év költségvetési bevételei között elszámolni, mert ez egy átfutó tétel; olyan tétel, amely még nem a végleges soron van az államháztartásban, még nem lehet tudni, mennyi ebből ténylegesen a vám, mennyi az áfa, a statisztikai illeték, a fogyasztási adó és az egyéb tételek tehát amikor az elszámolás során a végleges helyére kerül, akkor lehet majd pontosan beszámolni róla. A helyzet az, hogy ebben a kérdésben tehát nem az a kifogása a Számvevőszéknek, hogy valamilyen pénzekkel kapcsolatban nem számolt el a kormányzat, hanem az merült fel mondom számviteli kifogásként, hogy olyan dolgokról is elszámolt a '94. évi zárszámadásban, amit az ő megítélésük szerint ráért volna elszámolni a '95-ös zárszámadásban, amikor a végleges helyükre kerülnek ezek az összegek.

Úgy gondolom, ez egy vitatható álláspont érdemes megvitatni. Az államháztartási törvény egyértelműen előírja, hogy a folyó bevételeket el kell számolni, tehát ami az adott év január 1-je és december 31-e között keletkezett; ennek felelt meg a kormányzat is. Ugyanakkor a '93-as évi számvevőszéki jelentésben hogy megint csak a dilemmára utaljak a Számvevőszék egyértelműen helyesnek nyilvánította azt, hogy a vámbiztosítékok számlaegyenlegével növelt vám- és importbevételről számolt be a kormányzat. Az akkori, tehát a '93. évi jelentés 94. oldalán található a Számvevőszék akkori véleménye.

A másik ugyanilyen probléma az önkormányzatok cél- és címzett- támogatásával kapcsolatos támogatások elszámolása. Azt mondja ma a Számvevőszék, hogy nem kellett volna az év végi maradványösszeget költségvetési kiadásként elszámolni azzal, hogy az ÁFI-nak az Állami Fejlesztési Intézetnek átutalja a kormányzat. A címzett- és céltámogatásokról szóló törvény 12. §-a egyértelműen azt mondja, hogy "a jóváhagyott és az adott évben fel nem használt központi támogatást az év végén az Állami Fejlesztési Intézet a központi költségvetésből lehívja". Pontosan ennek a törvényhelynek a rendelkezései alapján számolt el több mint 9 milliárd forintot a kormányzat a zárszámadásban. Azt gondolom, ezek a példák most hadd ne soroljam tovább, még lennének, de az időmből kifutottam egyértelműen bizonyítják, hogy itt értelmezési kérdésekről van szó; olyan kérdésekről, amelyekben maga a Számvevőszék megítélése is bizonytalan, sőt változik egyik évről a másikra.

(12.20)

Utolsó gondolatként hadd fűzzek még hozzá valamit, részint reflektálva itt egy elhangzott hozzászólásra, miszerint hogyan lehet az, hogy ez a parlamenti többség, noha ilyen súlyos számvevőszéki kifogások érték a zárszámadást, most elfogadni javasolja, a korábbiakban pedig nem. A helyzet az, hogy tavaly is elfogadni javasolta ez a kormányzati többség azt a zárszámadást, amelyet teljesen egyértelműen még az előző kormányzat állított össze egy olyan évről, amely teljes egészében az előző kormányzat gazdálkodására vonatkozott, holott a tavalyi zárszámadás minősítése legalább annyira szigorú a számvevőszék részéről, mint az ez évi beszámoló minősítése.

Hosszasan bejelöltem azokat a passzusokat a számvevőszék jelentésében, amelyek az előző évi, tehát a '93-as beszámoló hitelességét, valódiságát, összehasonlíthatóságát, teljeskörűségét vonták kétségbe, és egyértelműen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem felel meg ezeknek a követelményeknek az azévi zárszámadás. Akkor mai ellenzéki képviselőtársaim egyöntetűen elfogadásra ajánlották azt a zárszámadást, amelyik ugyanilyen problémákkal volt terhes... (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: A Fideszt kivéve!) Bocsánat, hallom, hogy a Fidesz kivételével a többi ellenzéki párt elfogadásra ajánlotta azt a zárszámadást.

Azt gondolom, hogy amennyiben következetesek vagyunk, akkor valóban a tartalmi kérdésekre helyezzük a hangsúlyt, és annak megfelelő változtatásokat akarunk elérni a jogrendszerben, az intézményrendszerben, és nem egy politikai vita terepének kívánjuk használni a zárszámadást.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)