Csákabonyi Balázs (MSZP)
DR. CSÁKABONYI BALÁZS, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló, T/1376. számú törvényjavaslat régi adósságot törleszt. Míg a büntetés-végrehajtási szervezet szakmai feladatait, a szabadságelvonással járó büntetések és intézkedések végrehajtását az 1979-es 11. törvényerejű rendelet részletesen meghatározza, addig a büntetés-végrehajtási szervezettel, az irányítási jogkörökkel és az ezekhez kapcsolódó jelentős tárgykörök szabályozásával mindössze az 1963-as 24. törvényerejű rendelet foglalkozott, de az is elsősorban azzal, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos jogokat a belügyminisztertől az igazságügy-miniszterhez telepítette át. Így a szabályozás szükségszerű és tovább nem halasztható, mivel meg kell határozni a büntetés-végrehajtási szervezetnek az államszervezetben elfoglalt helyét, az irányítási és vezetési jogköröket, valamint a szervezet működésének legfontosabb szabályait. Mindeddig nem volt kellően és egyértelműen szabályozva a kényszerítő eszközök alkalmazására, továbbá a fogva tartottakkal kapcsolatos adatok nyilvántartására vonatkozó kérdéskör sem.
Nem vitás, hogy a jogalkotási törvény előírásai szerint ezeknek a kérdéseknek a rendezése törvényi szintet igényel. Tekintettel arra, hogy a szabályozás átfogó jellegű, így szükségszerűen néhány tekintetben maga után kell hogy vonja az 1979-es 11. törvényerejű rendelet módosítását is, a büntetés-végrehajtásban közreműködő állami szervek, illetve a végrehajtást segítő szervek, szervezetek és személyek elhatárolását érintve, valamint a kártérítési eljárás egyszerűsítését mind a szervezet, mind a fogva tartottak tekintetében. Ugyanakkor ez utóbbi témakör szükségessé teszi a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény minimális terjedelmű módosítását is.
Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban elismerően kell szólnom a törvény előkészítése során végzett munkáról, arról a logikusan és következetesen véghez vitt törvény-előkészítési folyamatról, amelyben lehetőséget teremtettek a szakmai észrevételek érvényre juttatására, a jogharmonizációra és a korszerű kodifikációs követelmények érvényesülésére egyaránt. Mindezek eredményeképpen egy általunk átgondoltnak, tartalmában korszerűnek és megjelenési formájában is kifejezetten jónak értékelhető törvényjavaslat került előterjesztésre.
A törvény felépítése logikus. Ez elősegíti majd a gyakorlati alkalmazást is. Mind megfogalmazásában, mind a fogalmak meghatározásában egyértelmű.
Ezek a megállapítások természetesen nem jelentik azt, hogy kellően átgondolt módosító indítványokkal néhány tekintetben ne lehetne még jobbá tenni a törvényjavaslatot, azonban úgy gondolom, összességében feltétlenül indokolt az a megállapítás, hogy a törvénytervezet minősége igen jónak tekinthető.
Nem kívánom a tisztelt Országgyűlést a törvény tartalmi elemeinek felsorolásával és azok elemzésével terhelni, mert a fent tett általános megállapítás már önmagában is minősít. Várható azonban, hogy a törvény néhány rendelkezéséhez módosító javaslatok fognak születni, így különösen a kényszerintézkedések börtönön kívüli alkalmazásával, a kártérítéssel kapcsolatos végrehajtás nehézségeivel kapcsolatosan, amelyek elsősorban majd gyakorlati problémaként jelennek meg.
Tekintettel arra, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet feladatainak ellátása során, az erre törvényben feljogosított szervek határozata alapján, az egyik legfontosabb alapjogot, a személyi szabadsághoz való jogot korlátozza, nem közömbös a jogalkotó és természetesen a társadalom számára sem, hogy ez a korlátozás kellő garanciák mellett valósuljon meg.
Megítélésem szerint ez a garanciarendszer átszövi a törvény egészét, egzaktan szabályozza a szervezeti felépítésén túl annak irányítási rendszerét, továbbá logikusan telepíti a rendszerben elfoglalt helytől függően ezeknek az eszközöknek a garanciáit is. Kiemelkedő szerepet szán az igazságügy-miniszternek, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának és természetesen a büntetés-végrehajtási intézmények parancsnokainak. Mindezt egy összefüggő, egymásra épülő rendszerben végzi el.
Újszerűen határozza meg a büntetés-végrehajtási feladatok ellátásában részt vevők személyi körét, megállapítva, hogy a legfontosabb feladatokat a hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személyek látják el, alapvető feladatukként jelöli ki a fogva tartás törvényes ellátását, és ennek érdekében csak a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén intézkedésre, kényszerítő eszközök alkalmazására kizárólag nekik biztosít jogot, illetőleg állapít meg kötelezettséget.
(10.10)
Az egyéb feladatok ellátásában lehetővé teszi a közalkalmazottak, a gazdálkodó szervezeteknél pedig munkaviszonyban álló személyek foglalkoztatását is. A hivatásos szolgálati jogviszony, illetőleg az egyéb jogviszonyok tartalmát természetesen nem e törvény, hanem külön törvények határozzák meg.
A törvénytervezet teljességéhez tartozik, hogy nemzetközi kötelezettségeinkkel összhangban kimondja a kínzás, a kényszervallatás, az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmát, és e tilalmak megszegőivel szemben külön intézkedési kötelezettséget ír elő. A társadalmi fejlődéssel összhangban történő szabályozási követelményből adódóan figyelemmel van arra, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet feladatának ellátása során más állami szervekkel is együttműködik, továbbá jogszabályi kötelezettség nélkül is lehetősége van egyes szervezetekkel az egyházakkal, alapítványokkal, illetve magánszemélyekkel való együttműködésre. Ennek az együttműködésnek elsődleges célja a fogva tartottak lehetőség szerinti anyagi segítése, lelki gondozása, a szabadulás után a társadalmi életbe való beilleszkedés elősegítése. A nem állami szervekkel történő együttműködés szerződéses jellegű, kétoldalú kötelezettségvállaláson alapul, ezért amennyiben a partnerek megszegnék a szervezet rendjére és biztonságára vonatkozó szabályokat lehetőség nyílik az együttműködés megszüntetésére.
Az élet számos területén, így például az atomhulladékok elhelyezésénél, szeméttároló telepek létesítésénél, nagy forgalmú utak nyomvonalának kijelölésekor élő társadalmi problémaként jelentkezik a lakosság kisebb-nagyobb erejű idegenkedése, ellenállása. Ezekből a társadalmi jelenségekből indokoltan és helyesen következtet a tervezet arra, hogy a települések lakosságának életére kihat az a körülmény, hogy területükön büntetés-végrehajtási intézet működik. Gondoljunk csak arra, hogy a fogva tartottaknak az intézetből való eltávozása, kimaradása, esetleges szökése többek között a közbiztonságot is érinti. Ezért a javaslat előírja, hogy a büntetés-végrehajtási intézet vagy a fogva tartottakat foglalkoztató gazdasági szervezet alapítása előtt ki kell kérni az adott települési önkormányzat képviselő-testületének véleményét; az intézet jellegének megváltoztatásáról, továbbá a lakosságot érintő más lényeges intézkedésekről e szervet előzetesen tájékoztatni kell.
A törvény a büntetés-végrehajtási szervezetet integrálja a fegyveres rendészeti szervek egészébe, és ebből adódóan, bár megfelelő korlátok között, de lehetővé teszi, hogy a büntetés-végrehajtási szervezet segítséget nyújtson más rendvédelmi szervek részére közrendvédelmi feladataik ellátásához. Természetesen megteremti e segítségnyújtás garanciális feltételrendszerét is, így csak a közrend, a közbiztonság, az élet- és vagyonbiztonság súlyos sérelme vagy annak közvetlen veszélye esetén engedi meg a részvételt, ugyanakkor kötelezően előírja azt is, hogy ez a segítségnyújtás ne veszélyeztesse a büntetés-végrehajtási szervezet alapvető feladatának, a büntetés végrehajtásának biztonságát.
E kérdéskörhöz tartozik az a szabályozási megoldás is, ami az állampolgári segítségnyújtás sajátos eseteként jelenik meg. A tervezet kimondja, hogy az illetékes hatóság intézkedéséig a büntetés-végrehajtási szervezet személyi állományának tagja köteles segítséget nyújtani a bíró, az ügyész, illetve az eljárásban közreműködő más hivatalos személyek részére az életüket, testi épségüket, személyes szabadságukat sértő vagy közvetlenül veszélyeztető cselekmények megakadályozása érdekében. E rendelkezésnek gyakorlati jelentősége van, nevezetesen az, hogy a fogva tartottak előállítását végző személy kényszerítőeszközök alkalmazására kiképzett, így a fenti súlyos esetekben a segítségnyújtás tőle fokozottan elvárható. A javaslat e segítségnyújtás megadását is korlátozza, mivel ez sem veszélyeztetheti a szolgálati feladatok ellátását. Életszerű az a megoldás, hogy a feladat végrehajtásának, a segítségnyújtás szükségességének eldöntéséről a konkrét körülmények értékelésével maga a személyi állomány tagja ott, a helyszínen dönt.
Garanciális rendelkezések sorát tartalmazza a törvényjavaslat a kényszerítőeszközök alkalmazásának szabályozásakor. Ilyen garanciális rendelkezés az, hogy kényszerítő eszköz használatára csak akkor kerülhet sor, ha más intézkedés nem vezetett eredményre, továbbá hogy ilyen eszközök alkalmazására csak a személyi állomány hivatásos szolgálati jogviszonyban álló és az adott eszköz alkalmazására kiképzett tagja jogosult. Tiltó rendelkezést tartalmaz a javaslat a magatehetetlen személyekkel szemben történő kényszereszköz alkalmazásának kizárásáról, és jelentősen korlátozza a kényszerítő eszközök alkalmazását a terhes nőkkel és a gyermekekkel szemben.
A kényszerítő eszköz alkalmazását kivételnek minősíti a javaslat, és előírja azt, hogy a büntetés-végrehajtási szerv parancsnoka a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét minden esetben köteles vizsgálni, és álláspontjáról rövid határidőn belül értesíteni azt a személyt, akivel szemben az adott eszközt alkalmazták. Ha a használat jogszerűtlennek minősül, illetve az testi sérülést vagy halált okozott, az ügyész értesítése is kötelező. További törvényességi garanciát jelent, hogy az intézkedés során érintett személy a vele szemben alkalmazott eljárás miatt panaszjogot, feljelentési lehetőséget, avagy keresetindítási jogot kap.
A kényszerítő eszközök alkalmazása során könnygáz, elektromos sokkolóeszköz vagy gumibot alkalmazható. Az alkalmazás általános feltétele, hogy ezek használatára csak aktív magatartás esetén kerülhet sor. A legsúlyosabb kényszerítő eszköz, a lőfegyver használatát is pontosan és érthetően fogalmazza meg a törvényjavaslat. Ezt rendkívül szigorú feltételekhez köti, amikor kimondja, hogy lőfegyverhasználatra csak akkor kerülhet sor, ha más eszköz használata nem vezet vagy nem vezetett eredményre, és a védett jogtárgy súlyos sérelme vagy annak közvetlen veszélye áll fenn. A tételes rendelkezések mindezekre vonatkozóan kellő eligazítást adnak és szoros, kötelező sorrendet írnak elő.
Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban utaltam arra, hogy a törvényjavaslat a szervezeti rendszer megteremtésével, a legfontosabb rendelkezések megállapításával a törvényi szabályozást igénylő kérdések sorozatát tartalmazza. Egyes területeken azonban alsóbb szintű jogszabályok megalkotása válik szükségessé, amelyekre az igazságügy-miniszter kap törvényi felhatalmazást. A törvény elfogadása és az arra épülő végrehajtási szabályok megítélésem szerint korszerűvé és megfelelőbb garanciákkal körülbástyázottá teszik a büntetés-végrehajtás szervezetét és működését.
Mindezekre való tekintettel a törvényjavaslatot vitára és elfogadásra ajánlom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
(10.20)