Szilágyiné Császár Terézia (KDNP)

1995. október 24.

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy bizonyítsam, hogy a zárszámadás múlt heti vitáját figyelemmel kísértem, két ott elhangzott megjegyzésre, vitára szeretnék reagálni.Én is azon képviselők közé tartozom, akik örömmel és szívesen vennék, ha a Ház mindkét oldalán több képviselő kísérné figyelemmel ennek a jelentős törvénytervezetnek a vitáját.

Juhász Pál képviselőtársam azt mondta, hogy korábban is követtek el hibákat a korábbi zárszámadás előterjesztői. Engedje meg, hogy egyetértsek önnel, valóban így volt. De ha egy magát szakértőnek deklaráló kormány és a szürkeállományára joggal büszke Szabad Demokraták Szövetsége a korábbi hibákból csak azt a következtetést vonja le, hogy visszamutogat, és nem azt, hogy a hibákat, a törvénysértéseket igyekszik elkerülni, hanem azokat még újakkal tetézi, tudom persze, hogy közben az államháztartási törvénytervezet benyújtásra került, de mégis azt gondolom, hogy ez is egyfajta bizonyítvány. Mifelénk ezt a bizonyítványt úgy hívják, hogy szegénységi bizonyítvány.

A zárszámadások minden évben kettős tükröt tárnak elénk. Az egyikben bizonyítványt állítanak ki arról, hogy a kormány megfelelt-e az állampolgárok által támasztott azon erkölcsi követelménynek, hogy a rábízott közpénzekkel jól gazdálkodott, és mindenkor figyelembe vette a célszerűséget, a takarékosságot és a gazdaságosságot. Mert csak akkor van erkölcsi alapja ahhoz, hogy állampolgárait, különösen az ez évi szigorítások tükrében, szigorú takarékosságra kötelezze és persze minden apró fillérrel való elszámolásra, legalábbis, ami az állampolgárok megfogható és kimutatható filléreit illeti. Ebből a szempontból vizsgálva ez a zárszámadás elégtelent kapott. Ezt támasztja alá az ÁSZ-jelentés, amely kimondja, hogy ez a zárszámadás nem felel meg az államháztartási törvényben meghatározott hármas követelménynek.

Nem tekinthető hitelesnek sem mondja tovább , mert nem ad valósághű képet a gazdálkodásról, a költségvetés bevételeiről és kiadásairól, és ma már szinte természetes, hogy ismét nem nyújtotta be a tb '94. évi zárszámadását, és hiányzik az ÁVÜ, ÁV Rt. beszámolója is.

Ez a zárszámadás tehát még köszönő viszonyban sincs a benyújtását szabályozó törvénnyel.

Ez a zárszámadás előkészítettségét illetően a kereszténydemokraták véleménye szerint nagyon jól beleillik a kormány eddigi törvényalkotási munkájába, s ezen a tényen még a benyújtott háttéranyag sem változtathatott, mert bár vannak korrekciók oda s vissza, még ma is több mint 13 milliárd forintos eltérés van. Sajnálatos tény, hogy ezt a kormány már előre képviselői módosító javaslatokkal kívánja helyretenni.

Ugyancsak egyetértek azokkal a megállapításokkal, hogy a mindenkori költségvetés és zárszámadás elfogadása vagy elutasítása valóban politikai kérdés. Az elutasítás a kormány munkájának az elutasítását is jelentené. Nincsenek kétségeink persze, hogy a 72 százalékos parlamenti többség ezt a törvénysértő zárszámadást is meg fogja szavazni, utólag szentesítve a halmozott hibákat. Mégis nagyon fontosnak tartom kijelenteni, hogy a kereszténydemokraták ezt a zárszámadást a bizottságokban sem tartották általános vitára alkalmasnak, kérték, hogy az előterjesztők vonják vissza.

A kereszténydemokraták véleménye szerint ez a zárszámadás a homály olyan elszámolása, amely a titkok takarását szolgálja. Azt például, hogy a pótköltségvetés felesleges volt, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás legalábbis itt-ott felelőtlen volt, hogy a kormány farizeus erkölcsöt prédikál, vagyis mást csinál, mint amit mond.

A másik tükör hű képet ad egyrészt a gazdaság jelenlegi állapotáról, másrészt a gazdaságpolitika aktuális hatásairól.

A kereszténydemokraták számára az 1994. évi zárszámadás ebből a szempontból még a szokásosnál is érdekesebb tanulságokkal szolgál. Megmutatja a gazdaságnak és a ráépülő intézményrendszernek nagy nehézkedési erejét, amelyen forradalminak ígért változtatásokkal is csak igen kicsi elmozdulásokat lehet elérni.

A minden áron bevezetni szándékozott kalandos sorsú pótköltségvetés elhanyagolhatóan kicsi változásai és a módosított költségvetés teljesítése egyaránt azt mutatják számunkra, hogy szinte semmi sem történt. A kormány által kedvezőtlennek ítélt, valójában ma már beismerve kedvező gazdasági folyamatok nem törtek meg, az elérni kívánt változások nem mentek végbe a gazdaságban.

A törvényjavaslat általános indoklásának "A nemzetgazdaság 1994. évi helyzete" című fejezete alátámasztja a gazdaság általános növekedésének a tényét és világosan mutatja, hogy a növekedés egyes komponensei, mint például az export, a beruházások, a fogyasztás és a megtakarítások már tavaly sem alakultak ellentétesen a kormány jelenlegi szándékaival. Megállapítható tehát, hogy a növekedés mindenféle beavatkozás nélkül is egészséges volt az elmúlt évben. Az is látszik, hogy amennyiben a kormány tavalyi beavatkozásai mégis hoztak kisebb változásokat, még a legjobb jóindulattal sem értékelhetőek pozitívnak. Ezt a megállapítást azért nagyon fontos most kijelenteni, mert a beavatkozások természete és iránya teljesen egybeesett az idei beavatkozásokkal, és ilyen értelemben azok mintegy előképei mindannak, ami az idén sokkal radikálisabban, meggondolatlanul rögtönözve és várhatóan sokkal nagyobb romboló hatást keltve történt.

(11.20)

A központi költségvetés bevételi és kiadási oldalán egyaránt megmutatkozó növekedés elhanyagolhatóan kicsiny, és így az a megállapítás, hogy a magasabb szinten teljesülő bevételek és kiadások a költségvetés jövedelemelosztó szerepének növekedését jelentik, legalábbis túlzónak és hangulatkeltőnek tűnik.

A költségvetés újraelosztó szerepének jelenlegi súlyát a szocialista rendszertől örököltük, annak a GDP-hez viszonyított arányváltozása voltaképpen szinte csak a GDP zsugorodásának vagy növekedésének a függvénye. Változtatni ezen igazán majd csak az államháztartási reform fog. De persze az sem vezethető be erőltetett ütemben, csak a lakosság teherviselő képessége növekedésének függvényében. Addig semmi másban, egyedül a gazdasági növekedésben bízhatunk, ha az arányt a lakosság szociális, egészségügyi és oktatási ellátásának súlyos sérelme nélkül akarjuk csökkenteni.

A költségvetés kiadásai a GDP nominális növekedésénél kissé jobban nőttek, míg a bevételek növekedése ugyancsak nagyon kis mértékben elmaradt tőle. A számok egyértelműen azt mutatják, hogy az adósságszolgálat megnövekedett kiadásai okozzák a hiányt. Ez világosan mutatja, hogy a központi költségvetés hiányát, éppen úgy, mint az államháztartásét, a kamatnövekedés okozta.

Mindezekből az ismert és sokszor triviálisnak tekintett tényekből két következtetést lehet levonni. Az első, hogy egy olyan drámai zsugorodáson átment rendszerváltó gazdaságban, mint a miénk, nincs értelme az átmenetileg létrejött hiány GDP-hez való méricskélésének. A másik pedig, hogy a kamatnövekedés önmagában is elegendő magyarázó változó a hiány létrejöttére.

Mindebből természetesen következik az is, hogy a hiányt kizárólag a növekedés oldhatja meg, és reménytelenek az elsődleges egyenleg további javítására irányuló törekvések, és hogy a növekvő kamatterheket nem lehet évente egyre csökkenő szociális, egészségügyi, oktatási kiadásokkal ellensúlyozni.

A tavalyi gazdaságpolitika mégis a növekedés visszafogása, az áfabevételek növelése és a kiadások csökkentése útján kísérelte meg a hiány mérséklését. A növekedés visszafogása szerencsére nem sikerült.

Az intézkedések halogatása, a pótköltségvetés körül kialakult viták, a beígért változtatások gyakori visszavonása után olyan későn került sor a gazdaságpolitikai lépések megtételére, és azok addigra már oly mértékben szelídültek, hogy az 1994. évre gyakorlatilag már nem hatottak. Igaz ugyan, hogy az áfakulcs emelése 6 százalékról 10 százalékra, és az egyéb áfabevételi növekedést célzó intézkedések a bevételeket az előző évhez képest 30,8 százalékkal növelték, és ez az előirányzotthoz képest 11,4 milliárd forinttal nőtt is, ez azonban csak mintegy 3 százaléka volt az összes áfabevételeknek.

Az áfabevételek növekedésében emellett a gazdaság megindult növekedése is szerepet játszott. Így látható, hogy a gazdaság autonóm folyamataiban az intézkedések nem hoztak változást. A személyi jövedelemadó terén hozott intézkedések ugyanígy nem okoztak számottevő eltérést, és így a bevételek szerkezete az előző évihez hasonló maradt. Az egyéb adónemeknél mutatkozó többletek vagy elmaradások is olyan csekélyek voltak, hogy ezek sem változtattak a bevételi szerkezeten.

A kiadási szerkezet több eltérést mutat. A gazdálkodó szervezetek támogatásánál a mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, a termelési árkiegészítés és dotáció emelkedett jelentősebben a tavalyi évhez képest, valamint a tb területéhez nyújtott egyéb juttatások és térítések.

Mindezek azonban eltörpülnek egyetlen nagy tétel mellett: az adósságszolgálat és kamattérítés az előző évhez képest mintegy 180 milliárd forinttal a kétszeresére emelkedett. Tudjuk ma már, hogy azóta a tavalyi 360 milliárd forintból idén 500 milliárd lesz, és ezt a növekedést ebben a nagyságrendben semmilyen módszerrel nem lehet ellensúlyozni. Néhány százalékos kamatcsökkentésnek ebben a nagyságrendben sokkal nagyobb hatása lenne, mint a szociális kiadások bármilyen erőteljes megnyirbálásának. A kamatcsökkentéshez azonban az inflációs rátát nem kétszeresére kellett volna növelni, mint ahogy az történt, hanem felére kellett volna csökkenteni.

Az 1994. évi költségvetés végrehajtását két szempontból vizsgálva világosan látszik, hogy mind az elsődleges hiány GDP-hez viszonyított aránya, mind pedig a bevételi és kiadási oldal szerkezetének előző évhez viszonyított változásai alapján az autonóm módon növekedésnek indult gazdaságban nem zajlottak le forradalmi változások, és nem reagált hevesen a gazdaságpolitika igaz, 1994-ben még kevésbé drasztikus beavatkozásaira.

A teljesítések a költségvetési előirányzatokat kisebb eltérésekkel ugyan, de hozták, az 1993. évihez képest pedig nem jelentkeztek jelentős szerkezeti változások. Megjelentek azonban az első komoly jelei az egyensúlyhiánynak, amely az egész mai gazdaságpolitikát uralja, az adósságszolgálat és a kamatterhek drasztikus növekedése, hogy egyik évről a másikra kétszeresére nőttek. A gazdasági növekedés viszont egyértelműen és ma már megcáfolhatatlanul megindult.

A törvényjavaslat indoklásának I. fejezete kiváló összefoglalását adja annak a komplex növekedésnek, amely az 1994. évben erőteljesen megkezdődött. Ebben a növekedésben a fogyasztás mindössze 1-2 százalékkal részesedett, a beruházások 11-12 százalékkal voltak nagyobbak az előző évinél, az export növekedése pedig 14-15 százalékos volt. Növekedett az ipari, a mezőgazdasági termelés, az építőipar, az infrastruktúra, javultak az anyag- és energia-felhasználási fajlagosok, és nőtt a termelékenység.

Igaz, az indoklás szerint a gazdasági növekedés megindulása importtöbblettel is járt, és ez rontotta fizetésimérleg-pozíciónkat. Mégis a növekedés általános, komplex jelenség volt, amely először adott reménységet arra, hogy a rendszerváltás után létrejött liberalizált árak és reálisabb árfolyamok mellett valóságos jövedelmet termeljünk és kinőjük adósságainkat.

A kormány azonban a fenyegető költségvetési hiány és fizetésimérleg-hiány miatt meghozott néhány olyan intézkedést, amelyek csak halvány előfutárai az idei drasztikus beavatkozásoknak. Érdemes megnéznünk ezeknek az intézkedéseknek a hatását a tavalyi zárszámadási anyagban és annak indoklása alapján.

A jelentés szerint az augusztusi forintleértékeléssel az árversenyképesség további javulását teremtettük meg, a külső konjunkturális helyzet mellett ez is szerepet játszott abban, hogy az export dinamikusan nőtt. Ugyanakkor a leértékelések az importot nem tudták visszafogni.

Annál nagyobb hatása volt az augusztusi egyszeri nagy leértékelésnek az inflációra. A jelentés azt írja: a második félévben az infláció gyorsulása volt tapasztalható, amelyet a fizetési mérleg és az államháztartás hiányának mérséklése érdekében tett intézkedések idéztek elő.

Ugyancsak itt olvasható, hogy kizárólag a növekedésnek köszönhető, hogy a termelői áralakulás nem tért el a prognosztizálttól, és hogy a számítottnál nagyobb átlagnövekedés nem járt együtt a költségoldali és keresleti infláció lényeges felerősödésével. Miközben tehát az importvisszafogás nem sikerült, s az exportnál sem mutatható ki, hogy az a leértékelés következménye, világosan látszik az év második felében jelentkező jelentős inflációs hatás.

(11.30)

Bár az agrárvámok bevezetése valószínűleg megmutatkozik majd a vám- és importbevételek növekedésében, ez az intézkedés éppen úgy, mint az agrárexport-támogatások automatikus emelkedése amely ugyancsak megjelenik a költségvetés kiadási oldalán , valószínűleg komolyan közrejátszott az inflációs nyomás növekedésében. A jelentés ugyan arról ír, hogy a nagy augusztusi forintleértékelés hatására is az exportárak növekedése 5 százalékkal haladta meg a belföldit, szemben az 1993. évi 2 százalékkal, és így az olló a belföldi és külföldi értékesítés árszintje között kinyílt, hangsúlyoznunk kell, hogy éppen ezek azok a nagyon átmeneti hatások, amelyeket a leértékelés által indukált inflációs hullám tökéletesen eltöröl.

A kormány harmadik nagy gazdaságpolitikai merénylete a kedvezményes áfakulcs emelése volt. Amint már említettem, a költségvetésben a megnövekedett áfabevételekben valószínűleg benne vannak ezek a hatások is. Ugyanakkor van kettős mellékhatása, amely a gazdaságban jelent meg: növelte az inflációs nyomást, hozzáadva a többi intézkedéshez; és mivel a kedvezményes kulcs elsősorban szociális indokok alapján volt kedvezményes, azt a réteget sújtotta, amelyet a legjobban kellett volna óvni. Az 1994 óta hangoztatott energiaár-emelés ugyancsak az inflációs nyomás további erősítését jelezte előre. Látható tehát, hogy mindezek az intézkedések irányukban teljesen hasonlóak a '95-ös Bokros-csomagban megjelenő intézkedésekhez: forintleértékelés, vámemelés, adóemelés a szociálisan legérzékenyebb rétegek további megnyomorítása. Csak egy példa erre: a 2 millió 317 ezer nyugdíjas havi átlagos ellátása 1994-ben 13 830 forint volt; ez volt az a nadrágszíj, amit azután a Bokros-csomag tovább húzott, hangoztatva, hogy ezt megköveteli a költségvetési és fizetési mérleghiány javítása.

Ezek az egyirányú intézkedések a tavalyi költségvetés tanulsága szerint hatástalanok maradtak. Az új rendszerben eddig még nem látott költségvetési és fizetési mérleghiánnyal zártuk az évet. A tavalyi intézkedések hatása tehát alig vagy egyáltalán nem mutatható ki. A Bokros-csomag látva ezt nem ezt a következtetést vonta le a tavalyi eseményekből. Feltételezte, hogy az intézkedések azért hatástalanok, mert nem elég szigorúak; szélsőséges módon további vámemelést, további leértékelést, további megszigorításokat vezetett be, és így sikerült is az inflációs rátát csaknem kétszeresére megnövelni.

A tavalyi erőteljesen meginduló növekedésnek a fizetési mérlegben megjelenő késleltetett hatását pedig a pénzügyminiszter úr most már büszkén a saját intézkedéseinek tulajdonítja. A gazdaság életerejének és a gazdaságpolitikával egyelőre dacoló növekedésnek köszönhetően meglévő eredmények kisajátítása politikailag valóban lehet egy zseniális húzás, de ha a kormány maga is elhiszi, hogy áprilisi intézkedései augusztusban már eredményeket hoztak, akkor tragikusan félreérti a gazdaság működését. Számunkra a '94-es zárszámadás tanulságai mást sugallnak. Azt mutatják, hogy a gazdaság autonómmá vált, a növekedés a megszületett piacgazdaságban megindult, a tavalyi beavatkozások mellékhatásai pedig kedvezőtlenek voltak.

Végül: a múlt arra való, hogy tanuljunk belőle. Ha a jelenlegi gazdaságpolitikában ezeket a tapasztalatokat a kormány nem hasznosítja, akkor ez a zárszámadás már csak a jövendő gazdaságtörténészek számára lesz hasznos, akik majd ki fogják mutatni, hogy hol követte el a hibákat a kormány.

Mi, kereszténydemokraták, a hibák további elkövetésében sem leszünk partnerek, ezt a zárszámadást pedig nem tudjuk megszavazni. Köszönöm a szíves figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)