Sepsey Tamás (MDF)
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlés emberjogi bizottsága a múlt héten kétnapos együttes ülést tartott a szlovák országgyűlés illetékes társbizottságával. Ezen két napnak a tapasztalatai, az ott elhangzottak, a részünkre átadott írásos anyagok tanulmányozása során jutottam arra az elhatározásra, hogy ez valóban egy olyan ügy, amely miatt elfogultság nélkül föl kell szólalni a Magyar Országgyűlésben, anélkül, hogy ránk lehetne sütni a "nacionalista", a "soviniszta" és egyéb hasonló jelzőket.
E kell mondanom elöljáróban azt is, hogy a velünk jelen levő kormánytisztviselők Lábody államtitkár úr, Tabajdi államtitkár úr mindvégig nagyon higgadtan képviselték a magyar érdekeket. Jó volt hallani az ő előadásukat, és jó volt érezni, hogy úgy tűnik, ezen a téren semmifajta különbség nincs a kormányzat jelenlegi megnyilatkozása és szerény személyem mint egy ellenzéki képviselő szándéka között.
A helyzet azonban megköveteli azt, hogy ne csak szűk körben, bizottsági körben értesüljön a Magyar Országgyűlés, illetőleg a magyar lakosság a szomszédunkban történtekről, hanem esetleg szélesebb tájékoztatást is kapjon, jelenleg hogy áll az a kérdés, amely számunkra igen sokat jelent. Igen sokat jelent, mert minden negatívum ellenére, azt hiszem, egyetlenegy dologban egyet kell értenünk, és ez az, hogy nekünk együtt kell működnünk és együtt kell élnünk a szomszéd országokban lakókkal, és a határon túl élő magyaroknak az érdekében meg kell próbálnunk az együttműködést még akkor is, ha annak az együttműködésnek a feltételei sok esetben számunkra kedvezőtlenek.
Azt is tudnunk kell azonban, hogy vannak olyan határok, vannak olyan pontok, amelyeken nem léphetünk át, ahonnan nincs már tovább hátrálnunk, mert saját önmegbecsülésünket, magyarságtudatunkat nem adhatjuk föl. Nem adhatjuk föl, és ha nem emelünk szót a határon túl élő magyarok alapvető jogainak biztosítása érdekében, akkor nagyon nagy hibát követünk el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretnék néhány jogszabályhelyet idézni; azért, hogy a nem hozzáértők számára is egyértelművé váljon, hogy azok a kifogások, amelyek majdan, a későbbiek folytán elhangzanak a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban, nem nacionalista túlfűtöttségű kifogások, hanem megalapozottak. Megalapozottak, mert a jelenleg hatályos szlovák alkotmány, a Szlovákia által aláírt és ratifikált, illetőleg aláírt, de még nem ratifikált, de a nemzetközi szokásjog alapján azért kötelező normákba ütköznek.
Ennek kapcsán először hadd hivatkozzam a Magyar Országgyűlés által már ratifikált keretegyezményünk preambulumának negyedik francia bekezdésére. Ez a bekezdés szól arról, hogy a szerződő felek felelősséget éreznek azért, hogy védelemben részesítsék és előmozdítsák a területükön élő kisebbségek nemzeti vagy etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitása megőrzését és elmélyítését.
Az alapszerződés 12. cikkének (6) bekezdése szól arról, hogy a szerződő felek támogatják a másik állam nyelvének oktatását az iskolában és a nem oktatási intézményekben.
A 14. cikk kimondja, hogy a szerződő felek erősítik az országaik eltérő etnikai, vallási, kulturális és nyelvi eredetű állampolgárai közötti tolerancia és megértés légkörét. Erre hangsúlyozottan szeretnék utalni majd akkor, amikor képviselőtársaimmal ismertetem a szlovák nyelvtörvényjavaslat indokolását. Mennyiben van összhangban ez a két ország állampolgárai megértésének és toleranciájának az elősegítésével?
A 15. cikk adja a jogalapot ahhoz végső soron leszámítva az általános emberi jogokat , hogy megszólalhatunk ebben a kérdésben, anélkül, hogy a belügyekbe való beavatkozás vádjával illetnének minket. Ugyanis a 15. cikk kimondja, hogy a kisebbségek jogainak védelme nem kizárólagos belügy, tehát a Magyar Országgyűlésben meg lehet szólalni minden további nélkül a határon túl élő kisebbségek ügyeiben is. A 15. cikk nagyon részletesen szól a különféle jogosítványokról, az anyanyelvhasználatról, a kulturális, oktatási intézmények működtetésének jogáról. Ezeket nem kívánom ismertetni, hisz azt hiszem, ezek mindannyiunk előtt ismeretesek.
A szlovák alkotmány 34. cikke az, amely nagyon lényeges a Szlovákiában élő magyarok számára.
(19.00)
Ezen cikk (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek vagy csoportok számára biztosított a sokoldalú fejlődés, mindenekelőtt az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival közösen fejlesszék saját kultúrájukat, az a joguk, hogy saját anyanyelvükön terjesszenek és fogadjanak be információkat, hogy nemzetiségi szervezetekbe tömörüljenek, hogy művelődési és kulturális intézményeket alapítsanak és tartsanak fenn. A (2) bekezdés pedig lehetővé teszi, hogy ugyanezen nemzeti kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó polgárok számára a törvény által megszabott feltételek mellett az államnyelv elsajátításán túl biztosított a saját nyelven való művelődés joga, saját nyelvük használata a hivatali kapcsolatokban. Az alkotmánynak ezt a paragrafusát bontotta ki a 428/1990-es törvény, amelynek a 6. § (2) bekezdése lehetővé tette, hogy azokban a községekben, illetőleg városokban, ahol a nemzeti kisebbség számaránya a 20 százalékot meghaladja, a hivatali érintkezés nyelve a kisebbség nyelve is lehessen.
A szlovák alkotmány 11. cikke kimondja, hogy az emberi jogokra és alapvető szabadságjogokra vonatkozó szerződések, melyeket ratifikáltak és közzétettek, előnyt élveznek a saját törvényekkel szemben, ha az alapvető jogokat és szabadságjogokat nagyobb terjedelemben biztosítják.
Ezen jogszabályi ismertetés után hadd mondjam el, hogy a bizottság tagjainak átadtak egy kormánykiadványt. Ez a kormánykiadvány kétnyelvű, "A megértésről van szó" címet viseli. Azért vagyok kénytelen ebből idézni, mert mindezek az alkotmányi és nemzetközi szerződésekből következő jogosítványok, a szlovák-magyar alapszerződés preambuluma, illetve azt követően a tolerancia és a megértésre való hivatkozás ennek a kormánykiadványnak a fényében értékelhetőek.
Ez a kormánykiadvány arról szól, hogy annak ellenére, hogy Dél-Szlovákiában a betelepített magyar nemzetiségű polgárok nincsenek jelentős túlsúlyban s itt azért a szóhasználatra szeretnék utalni, hisz a "betelepített magyar nemzetiségű polgárok" kifejezés azt jelenti, hogy a több száz éve ott lakókat nem tekintik honosnak , tehát ők, a betelepített magyar nemzetiségű polgárok nincsenek túlsúlyban, de olyan asszimilációs tevékenységet folytatnak, hogy ez az ott élő szlovák nemzetiségű polgárok számára diszkriminatív és elítélendő. Még egyszer hangsúlyozom: "A megértésről van szó" ezt a címet viseli. Utána a szerző részben történelmi fejtegetésekbe bocsátkozik, de a történelem megítélése véleményem szerint legyen a történészek dolga; csakhogy az egyoldalú beállítás nem biztos, hogy segíti a kölcsönös megértést és a szellemet. De utána igen sajnálkozva említi, hogy Szlovákiában mind a Nemzeti Tanácsban, az ottani országgyűlésben a magyar képviselők létszáma nagyobb, mint a nemzetiség aránya, és szintén sajnálkozva említi, hogy a városok képviselő-testületében szintén nem nemzetiségarányos az összetétel.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Mi többször hangsúlyoztuk ott, hogy igen eltérő a felfogásunk az államrendről, igen eltérő a felfogásunk a jogrendről. Azt hiszem, ha egy országban választások vannak és a választások eredményei nem tükrözik a nemzetiségi összetételt és adott esetben ez pozitívum a nemzetiségek számára, akkor nem biztos, hogy a kormány által kiadott írásműben kritizálni kell, hogy hogy lehet az, hogy demokratikus választások alapján nem nemzetiségi arányú összetétel alakult ki. Számunkra természetes lehet az, hogy demokratikus választások esetén az eredményt el kell fogadni: az demokratikus; úgy látszik, vannak, akik meg akarják változtatni a rendszert, hogy a nemzetiségi arányok egyáltalán ne érvényesüljenek. Sajnos van is utalás ebben a kiadványban erre, hisz a közigazgatási átszervezés egyik okaként a szerző megemlíti: szükséges lenne, hogy az etnikai túlsúly sehol ne érvényesüljön.
Az oktatással kapcsolatban ismét igen kétarcú a szerző. Kétarcú, mert egyrészt nagy sajnálkozását fejezi ki, hogy Dél-Szlovákiában vannak olyan szlovák óvodások, akik kénytelenek magyar tannyelvű óvodába járni. De akkor, amikor kiderül statisztikai adatokkal ő is hivatkozik rá , hogy a magyar nemzetiségű óvodásoknak több mint 25 százaléka szlovák vagy vegyes tannyelvű óvodába jár, akkor ezt már úgy interpretálja, hogy ez a szülők helyes döntése.
Még egyszer hangsúlyozom, amit először mondtam: ezeket az adatokat, információkat nem azért mondom el, hogy fokozzam az indulatokat, hanem hogy a Magyar Országgyűlés tagjai reálisabban ítéljék meg a helyzetet. Reálisabban ítéljék meg, hisz az alternatív oktatás bevezetése elleni tiltakozó hullámot a szerző úgy minősíti, hogy ez a magyar politikai pártok és egyes pedagógusok vad kampánya volt.
A "vad kampány" megértéséhez hadd mondjam el, hogy az elképzelések szerint az óvodában az óvodás korú magyar gyerekekkel egy nap öt órán keresztül foglalkozott volna a szlovák anyanyelvű óvónő ez lenne az alternatív oktatás. Miután többségünk gyakorló apa vagy édesanya, jól tudjuk, hogy ha egy óvodás korú gyermek nyolc órát van az óvodában, abból körülbelül két órát alszik, minimum másfél óra az étkezése ha ezen felül még öt órán keresztül foglalkoznak vele szlovák nyelven, mikor lehet magyar nyelven tanulni ennek a gyermeknek? De azért ez megfelelő lenne ahhoz, amit az idézett írásmű szerzője előrevetít, hogy Dél-Szlovákiában alapvető probléma, hogy a művelődési intézményekben többségében magyar nyelvű alkalmazottak vannak, és mintegy megsejdíti, hogy ezt meg lehet változtatni, mert csak el kell őket küldeni; és rossz a pénzelosztás aránya, mert túl sokat kap a magyar nyelvű kultúra. Tényleg sokat kap a magyar nyelvű kultúra?!
Ehhez képest hadd ismertessem, tisztelt képviselőim, hogy a Csemadok azt hiszem, ebben a parlamentben néhány interpellációban, illetve napirend előtti felszólalásban elhangzott a korábbi állami támogatásból szinte semmit nem kap, a gombaszögi találkozót, a komáromi nagygyűlést és más hasonló rendezvényeket magánadományokból kellett fedeznie.
Pedig a Csemadok az egyik legfontosabb magyar kulturális szervezet, amely anyagi támogatás híján nem tudja betölteni a feladatát.
A másik anyagi forrás lenne az úgynevezett Pro Slovakia Alapítvány támogatása. Ehhez az alapítványhoz 146 magyar nyelvű kézirat támogatására adtak be kérelmet egyetlenegyet sem támogatott az alapítvány. Ugyanúgy nem támogatta a Madách Kiadó és egyéb helyi könyvkiadók magyar nyelvű kérelmét sem. Így kell megítélnünk a határon túli magyar nyelvű oktatás támogatását az alapszerződés, a szlovák alkotmány tükrében.
Az egyházi problémákról nem kívánok szólni. Tény és való, hogy Szlovákiában van két püspök, aki tud magyarul; de Sokol püspök úr aki állítólag az egyik püspök, aki tud magyarul a bizottság tagjaival tolmács útján érintkezett. El tudom képzelni, hogy a híveivel is esetleg tolmács útján érintkezik.
(19.10)
Igen tisztelt Országgyűlés! Ennek a tükrében születik meg az a törvényjavaslat, amely annak ellenére, hogy Mečiar miniszterelnök úr megígérte Horn Gyula miniszterelnök úrnak, hogy előzőleg a szlovák parlament magyar nemzetiségű képviselői meg fogják azt kapni, s mégis be lett terjesztve a szlovák parlamenthez , a Szlovák Köztársaság államnyelvéről, a fogyasztóvédelmi törvény módosításáról szól.
Nem kívánom elvenni az ottani magyar képviselők kenyerét, hogy ennek a törvényjavaslatnak a fonákságaira rámutassak. Csak két dolgot említenék meg.
Ez a törvényjavaslat mint az indokolása tartalmazza a szoftverek nyelvét is szlovakizálja. A számítástechnikai szakemberek ítéljék meg, hogy ez mennyiben szerencsés, mennyiben kivitelezhető. De amikor az egészségügyi intézményekben is szabályozza a nyelvhasználatot, akkor az indokolás tartalmazza azt is, hogy itt a latin ugyanúgy, mint a számítástechnikában az angol száműzendő. Megint önökre bízom, hogy megítéljék, hogyan és miként fog működni a szlovák orvostudomány.
De nem ez a mi problémánk. A mi problémánk kettős. Egyrészt a törvényjavaslat indokolása nyugodtan kimondhatom sérti a magyarság önérzetét, a magyarság megbecsülését, nemcsak az ottaniakét, hanem az itteniekét is. Ez az indokolás ugyanis kimondja, mintegy utaló módon, hogy "a magyar nyelv az urali nyelvcsalád finnugor ágának ugor csoportjába tartozik, első írásos nyelvemléke a tizenkilencedik századból származó Halotti beszéd, a beszéd-beseda szó szemmel láthatóan szlovák eredetű, hasonlóan, mint az egyház, az államigazgatás, a földművelés és a kézműipar területéről származó ezer más szó”. Ezzel szemben - hogy érzékeljük az ellentétet - megtudjuk, hogy az „ószlovák nyelv a negyedik európai liturgikus és diplomáciai nyelvvé vált”.
Ítéljük meg adott esetben fordítva ezt a kérdést: ha a magyar Országgyűlés olyan nyelvtörvényt akarna elfogadtatni, amely indokolásában azzal foglalkozik, hogy a magyar nép valójában sumér eredetű és mennyivel fejlettebb kultúrájú, mint a szomszédos népek. Azt hiszem, ezt már meghaladtuk. A kultúrharcra a nemzetek között nincs szükség. Nincs szükség arra, hogy a Szlovákiában élő magyar iskolások vagy óvodások szégyenkezzenek amiatt, hogy az ő nyelvük valójában egy jövevénynyelv, egy olyan nyelv, amely számtalan szláv szót tartalmaz. Együtt éltünk és együtt élünk! Együtt éltünk több mint ezer éven át, együtt fogunk élni még biztosan több mint ezer évig; a nyelvek kölcsönös egymásra hatása nem minősít.
Ha itt megállna ez az indokolás, nem lenne érdemes foglalkozni vele. De sajnos továbbmegy. Továbbmegy, és utána fölsorolja az "erőszakos magyar nyelvi asszimilációnak" azokat az állomásait, mint amilyen például az 1805. évi IV. törvénycikk, amely bevezette Magyarországon a magyar nyelv használatát az államigazgatásban és a vármegyei tanácskozásokban; az 1844. évi II. törvénycikk, amely Magyarországon a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé nyilvánította és sorolhatnám még tovább azokat a történelmi eseményeket, amelyek hozzá tartoztak a múlt század történelméhez. De ezekből azt a következtetést levonni, hogy a magyar asszimiláció ellen kell megalkotni a szlovák államnyelvtörvényt, azt hiszem, enyhén túlzás.
Enyhén túlzás, mert úgy tűnik, a továbbiakban alaposak azok az aggályok, amelyek egy egyébként nem kifogásolható jogalkotói tevékenység veszélyeiről szólnak. Ugyanis nem lenne kifogásolható ha egy állam úgy érzi, hogy a nyelvéről törvényt kell alkotni és a nyelvét védeni kell-, hogy ezt megtegye. Ezt megtette más állam is. A kifogásolható abban van, ha ez a nyelvtörvény nem az állam nyelvét védi, hanem a kisebbségi nyelvhasználatot igyekszik korlátozni, illetőleg az adott állam területén élő kisebbségek ellen irányul.
A 4. §-hoz fűzött indokolás azt mondja, hogy "a dél-szlovákiai iskolákba jelentős mértékben kerülnek irredenta tartalmú magyarországi tankönyvek és segédeszközök, amelyek azon megszűnt Magyarország iránti nosztalgia érzéseit szuggerálják, amelyet magyar államként tüntetnek fel". Az 5. §-hoz fűzött indokolás kimondja, hogy "a következetes nyelvtörvény hiánya főként Dél-Szlovákia nyelvileg vegyes területein az államnyelvnek a nyilvános közleményekből, a hivatalos érintkezésből és a helyi tájékoztatási eszközökből való kiszorításához vezet. A Szlovákiában kiadott időszaki és nem időszaki sajtótermékek kerülik a községek hivatalos elnevezését. Elkerülhetetlen, hogy ebben a környezetben is, ahol mindenütt szlovákok is élnek, felszámolják a szlovákellenes, diszkrimináló praktikákat". Köztudott, hogy Dél-Szlovákiában többségében magyar nemzetiségű lakosok élnek.
Ez a nyelvtörvény kettős arculatú. Kettős arculatú, mert azt mondja, hogy nem érinti a kisebbségi nyelvhasználatot. Valójában amikor a többségi, az államnyelv használatát kötelezővé teszi, természetesen mindenhol érinti a kisebbségi nyelvhasználatot, ahol nincs lehetőség a kisebbségi nyelv használatára.
Ilyen szempontból hadd utaljak mindjárt arra, hogy a törvény lehetővé teszi a kisebbségek nyelvhasználatát az alkotmányhoz hasonlóan a bíróságok előtt és a közigazgatásban. De a kivételt biztosító jogszabálynál amire a büntető perrendtartás és a polgári perrendtartás hivatkozik már megállapítható, hogy a harmadik jogszabály hiányzik, a közigazgatás lehetősége. Tudniillik azt a szlovák államnyelvről szóló törvényt, amit korábban idéztem a 20 százalékos arány kapcsán, éppen ez a törvény hatályon kívül helyezi.
Érzékelhető, hogy bár az alkotmány lehetővé teszi a külön törvénynek, amely szabályozta ezt a használatot, hatályon kívül helyezésével nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy mondjuk Dunaszerda-helyen, ahol a demokratikus választások alapján a képviselő-testület 41 tagja magyar, magyar nyelven folyjék a képviselő-testület ülése.
Mert nincs erre jogszabály, mert a korábbi megszűnik és hatályon kívül fogják helyezni. (Gellért Kis Gábor: Csak a jegyzőkönyvek szlovák nyelvűek!) Nemcsak a jegyzőkönyvek, hanem a felszólalások is.
Ugyanígy ez a jogszabály arról szól, hogy a közjogi intézményekhez csak államnyelven lehet beadvánnyal fordulni. A hivatkozott alkotmány, egyéb nemzetközi keretegyezmények biztosítják a kisebbségi nyelvhasználatot. De kivételt ez a törvényjavaslat már nem enged meg.
Az oktatás kérdésében szintén nagyon súlyos veszélyek álltak elő. Súlyos veszélyek álltak elő, mert az államnyelv ismeretét minden iskolában megkövetelik a tanároktól, még a magániskolákban is. Kivételt képeznek a külföldi tanerők. Ha valamelyik tanár nem ismeri a szlovák államnyelvet megfelelő szinten, az megbírságolható. Hogy ki fogja azt elbírálni, hogy ki hogyan és miként ismeri az államnyelvet, erről ez a törvényjavaslat nem szól.
Tehát akkor, amikor a szlovák parlament magyar nemzetiségű képviselői azon aggodalmuknak adnak hangot, hogy ez egy nagyon veszélyes javaslat, mert visszaélésre ad lehetőséget, akkor az jogilag valóban így van, helytálló az ő félelemérzetük, mert minden magyar pedagógussal szemben el lehet járni, bírságot lehet kiszabni, mert megállapítják róla, hogy nem kellő mértékben ismeri a szlovák nyelvet. Holott nagy valószínűséggel szlovákul végezte el a főiskolát, és úgy szerezte meg a szakképesítését.
(19.20)
A magyar nyelvű oktatás ellen veszélyforrás az is, hogy a minisztérium fogja rendeletben meghatározni, milyen tankönyveket, milyen iskolai segédeszközöket és milyen oktatási formákat lehet alkalmazni. Emlékezzünk rá, hogy az alternatív oktatás bevezetése ellen milyen felháborodással tiltakoztak a magyar pedagógusok és a magyar szülők. Ha erre lesz érvényes jogszabály, azt kötelezően el fogják rendelni, és ha valaki ezzel szembeszáll, az már a jogszabállyal száll szembe.
Ugyanúgy bizonytalansági tényező, ami egyébként teljesen természetes, hogy közhivatali tisztséget csak az tölthet be, aki bírja a szlovák nyelvet. Csak megint az nincs a törvényben szabályozva, hogyan történik annak megállapítása, hogy ki bírja a szlovák nyelvet. Arról majd talán egyesek fognak véleményt mondani, de arról ez a törvényjavaslat nem szól, hogy csak a nemzetiségeket fogják-e vizsgáztatás alá vetni, vagy esetleg azokat is, akik szlovák nemzetiségűnek születtek, de nem kellő mélységben bírják a szlovák nyelvet. Mert Magyarországon is előfordulnak olyan magyar állampolgárok, akik bár magyarnak születtek , magyarul mégsem tudnak beszélni.
Az idő előrehaladtával nagyon méltányolom képviselőtársaim figyelmét, ezért engedjék meg, hogy csak nagyon röviden szóljak arról, hogy a sajtószabadságot, a rádiózást, a televíziózás szabadságát is korlátozza az államnyelvi törvény. Korlátozza és olyan elképzelhetetlen előírásokat tartalmaz, hogy például egy kisebbségi rendezvény magyar nyelven folyhat, de a konferálásnak államnyelven kell történnie és ennek meg kell előznie a rendezvény egyéb szövegeit.
Úgy gondolom végső konklúzióként , hogy továbbra sem szabad feladnunk azt a törekvésünket, hogy megpróbáljunk jószomszédi kapcsolatok alapján együttműködésre törekedni. A magyar történelem tanulságaiból jó következtetéseket kell levonni mindannyiunknak. Nem vitatható, hogy a polgárosuló magyar államban valóban voltak olyan törekvések, hogy a nemzetiségeket asszimilálják. Voltak olyan jogszabályok is a múlt században, amelyek elősegítették ezt a folyamatot. Tudjuk azt is, hogy az úgynevezett magyar értelemben vett alternatív oktatás bevezetése mit jelentett az itt élő nemzetiségek számára, azt, hogy elveszítették anyanyelvüket. Ezért jogunk van arra, hogy ennek tükrében a szomszédos országok törvényhozó testülete tagjainak figyelmét felhívjuk arra, hogy ha ugyanilyen szándékokkal próbálnak bevezetni jogszabályokat, ha a múltat akarják megtorolni a jelenben élőkön, az az emberi jogok elleni legnagyobb bűncselekmények egyike.
Ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat és kérem a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy továbbra is nagyon intenzíven, minden nemzetközi fórumon adjon hangot a Magyar Köztársaság azon állásfoglalásának és álláspontjának, hogy a kisebbségek a határon túl jogosultak arra, hogy anyanyelvükön művelődjenek, egymással érintkezzenek, részt vegyenek a hivatali közéletben és az ezzel szemben álló törekvések ellen a leghatározottabb eszközökkel nemcsak a magyar kormány, hanem mindazon szervezetek, amelyeknek joguk van erre, lépjenek fel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)