Balsai István (MDF)
DR. BALSAI ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A büntetés-végrehajtással kapcsolatos ügyek elég ritkán kerülnek a parlament elé. Azt hiszem, hogy ez az egyik oka annak, hogy sokéves, ha nem is késlekedés, de előkészítés után végre egy olyan jogszabályt, végre egy olyan törvényjavaslatot tárgyalhat az Országgyűlés, amely egy meglehetősen mostohán és nem a tényleges tevékenységek súlyának megfelelően kezelt igazságszolgáltatási intézményrendszert legalábbis nagymértékben újra kíván szabályozni.
Ennek a javaslatnak a legnagyobb előnye, és amely miatt a Magyar Demokrata Fórum támogatta is az általános vitára alkalmasságát és azt hiszem, nem árulok el titkot, hogy fő vonásaiban magát az elfogadást is jelen állapotában is támogatni tudnánk , az, hogy van, hogy megszületett.
A legnagyobb előnye a javaslatnak az, hogy egy, 1979-ben datálódott és nem törvényi szintű szabályozás helyébe lép. Tulajdonképpen első ízben ad valóban törvényi szabályozást a büntetés-végrehajtás fontos kérdéseit illetően.
Hogy miért részleges, annak oka az a törvényszerkesztési gyakorlat, kormányzati gyakorlat, amely alól nem volt mentes, őszintén mondom, önkritikusan, az előző kormányzat sem. Hogy nem tud mindent egyszerre, egy kódexben megvalósítani, annak több oka van, hiszen összefüggenek a kérdések a büntetőeljárás egészének rendezetlen kérdéseivel, sőt ezen túlmenően az ügyészséggel kapcsolatos szabályozási körrel is. És természetesen elsődlegesen a jogállami törekvések jegyében mégiscsak az vezette az előző kormányzatot is, és az önök, akkori ellenzéki pártok helyeslése mellett, hogy elsősorban a fogva tartottak jogait kell kodifikálni, elsősorban azokat a nemzetközi egyezményeket, azokat a börtönszabályokat kell a fogva tartottak érdekében az állampolgári és emberi jogok és a büntetőeljárás szenvedő alanyai szempontjai szerint megteremteni, amelyeket csak követhet a szervezeti, és majd ezek szerint harmadsorban a szervezetnél dolgozó munkatársak, a nehéz, és azt hiszem, hogy még egyszer hangsúlyozom, kevés figyelmet kapó, de felelősen dolgozó személyzet tagjainak jogállását rendező kérdések, törvények.
Tehát ez a középső javaslat a szervezeti kérdéseket rendezi, és azt hiszem, nem véletlenül idézhetem Deák Ferencet, aki, nyilván mindenki tudja, nemcsak politikusként, hanem büntetőjogászként is igen sok tapasztalatot szerzett, és még nem miniszter korában jelentette ki a reformkori börtönügyi viták kapcsán, hogy hiába az anyagi jog tudományos művelése, a büntetésről vallott teóriáknak kidolgozása és hirdetése vagy a kiszabás elveinek a kidolgozása, ha minden elképzelések megbuknak a diszfunkcionális végrehajtáson. Nos, mennyire időszerű ez, napjainkban is, azt hiszem, ez az idézet, amely tehát az 1840-es reformkori országgyűléseken, 40-es évekbeli országgyűléseken hangzott el.
A jogbizonytalanság tehát, amely a büntetőeljárás szervezeti kérdéseinek a jelenleg hatályos szabályozásából fakad, mindenképpen most már elodázhatatlanná tette ennek a kérdésnek a törvényi megoldását.
Üdvözöljük azt az új szemléletet a törvény kapcsán, amely a büntetés-végrehajtási szervezetek legfontosabb szabályozási tárgyaként tulajdonképpen a büntetés-végrehajtási jogviszony tartalmát fogalmazza meg, és ennek kapcsán tágítja azt.
Tágítja egyfelől a büntetés-végrehajtási személyzet személyi állománya rendvédelmi feladatainak a meghatározása szempontjából, másrészt pedig a gazdálkodó szervezetekben folyó munkát, és ezzel kapcsolatos tevékenységet is a büntetés-végrehajtási jogviszony keretébe emeli be.
Ezek közül a nézetünk szerint fontosabb tágítás, amellyel talán bővebben lehetne foglalkozni, a büntetés-végrehajtási intézményrendszernek mint fegyveres rendvédelmi szervnek a definiálása. Én tudom azt, hogy a jelenleg hatályos jogi szabályozás a rendészeti, rendőrségi törvényen alapulóan ezt törvényesen megengedi, hiszen ennek a rendőrségi törvénynek a 97. szakasza a rendőrség, a határőrség, a polgári védelem, a hivatásos tűzoltóság, a Vám- és Pénzügyőrség mellett a büntetés-végrehajtási testületet is rendvédelmi szervek között sorolja föl. Ez magától értetődően tehát legitim, és azt hiszem, hogy teljesen helyénvaló meghatározás.
Ami viszont nem eléggé szabályozott ebben a törvényben, és azt hiszem, hogy a továbbiakban majd a részletes vita során erre vissza fogunk térni, hogy melyek a határai a büntetés-végrehajtási tevékenységnek a büntetés-végrehajtási intézet falain kívül. Ezt a törvényjavaslat nagyon nagyvonalúan, és úgy érezzük, nem kellően árnyaltan szabályozza, és itt nemcsak arra kell gondolni, a szokásos példára, amely hírként is a közvélemény számára megjelenik a büntetés-végrehajtás hétköznapjai során, hogy megszökik valaki a börtönéből, egy fogva tartott, és a büntetés-végrehajtási testület tagjai most rendvédelmi szervezet tagjaiként meddig és milyen körülmények között üldözhetik, mennyit és mit tehetnek az elfogásáért, vagy milyen együttműködésre kötelesek a rendőrséggel vagy más rendvédelmi szervekkel. Nem tartjuk megnyugtatónak azt a gyakorlatot, amely most már évtizedes gyakorlat, amely különböző, nem nyilvános együttműködési megállapodások keretében rendezi ezt a helyzetet.
(12.20)
Hiszen ha úgy definiáljuk a büntetés-végrehajtást mint rendvédelmi szervet, akkor ennek a konzekvenciáit ennél részletesebben le kellene vonnia a törvénynek, és a javaslatnak törvényhozó számára is ajánlania kellene legalábbis nagy vonalakban ezt a rendvédelmi feladatot konkrét tartalommal megtöltő szabályozást.
Másfelől ennek, az intézet falain kívül esetleg felmerülő rendvédelmi funkciónak az ellátása ugyancsak elnagyoltan került megfogalmazásra a javaslatban, ha a büntetés-végrehajtási szervezet dolgozója nem a fogva tartottak tekintetében, hanem a munkája során vele kapcsolatba kerülő és az igazságszolgáltatás egyéb résztvevőit illető fenyegető veszélyhelyzetet kell hogy felszámoljon vagy abban valamilyen formában közreműködjön. Itt a szintén szokásos és elég köznapi példa, amikor a tárgyaláson az előállított, fogva tartott vádlott mellett munkáját teljesítő büntetés-végrehajtási dolgozónak azt kell észlelnie, hogy a bírót, az ügyészt, a védőt vagy akár a közönség soraiban helyet foglalót akár nem a vádlott, hanem mondjuk, a tanú vagy a sértett, vagy éppen a közönség soraiból valaki oly módon inzultálja, ami az illető személyes szabadságát sérti vagy azt közvetlenül veszélyezteti a törvény fogalmazása szerint. Tehát ilyen esetekben a büntetés-végrehajtási szervezet tagjának mint rendvédelmi szerv tagjának a fellépése nemcsak szükségszerű, gondolom, hanem teljesen életszerű is.
Ennek az elnagyolt szabályozásnak igen furcsa következményei lehetnek, hiszen jelenleg a javaslat szabályozása ennek a kereteit és a határait egyáltalán nem próbálja megragadni. Elismerem, hogy ez nem könnyű, és valóban, a konkrét esetre gondolva, szabályozni talán nem is lehetséges. De így fölmerül az a rossz érzése a figyelmes olvasónak és a törvényhozás tagjának, hogy nem ad-e túl tág teret ez a rendvédelmi szervként történő meghatározás a büntetés-végrehajtási szervezetben dolgozóknak az alapvető tevékenységétől eltérő, de mindenképpen valamilyen fellépést igénylő esetben intézkedési jogosultságként.
Egyetértünk azzal és azt hiszem, ebben senki nem fog vitatkozni , hogy a büntetés-végrehajtási szervezet mint intézményrendszer közvetlenül a kormány irányítása és felügyelete alatt áll, és a kormány az igazságügy-miniszter útján úgy, mint jelenleg is van, most már több mint harminc éve irányítja ezt a szervezetet. Azt hiszem, azzal is egyet kell érteni, hogy a normatív irányítás az elsődleges, de ezen túlmenően természetesen konkrét, egyedi utasítások adására is lehetőséget ad a törvény a miniszter számára, mindig az országos parancsnokon keresztül. Ez a szabályozási módszer, azt hiszem, egyetértésre fog találni, nemcsak a Magyar Demokrata Fórum, hanem általában a parlamentben ülő pártok részéről.
Amivel nem értünk egyet és amit kifogásolunk, hogy ennek a következetes végiggondolása a javaslat egy korábbi változatában azt is tartalmazta, hogy a szervezetet, a büntetés-végrehajtás egészét a miniszter képviseli az Országgyűlés, adott esetben egy bizottsági szintű szerve előtt vagy éppen a kormányüléseken, és a miniszter készíti elő a költségvetését. Azt hiszem, magától értetődő lenne, hogy a kormány közvetlen irányítása alatt álló testülettel kapcsolatban amely az alkotmányban fel nem sorolt és nem különleges jogállású testület a miniszter irányításának és felügyeletének megléte esetén a képviseleti jog és a költségvetéssel kapcsolatos javaslattétel, illetőleg előkészítés is a miniszter hatáskörébe kerülne. Azt hiszem, nem lenne ezt fölösleges ebben a törvényben is rögzíteni.
Egyetértünk azzal, hogy a törvényjavaslat különbséget tesz az intézetek és intézmények között ha talán nem is szerencséset. Talán a közvélemény számára kevéssé ismert, hogy büntetés-végrehajtási intézetnek magyarul a börtönöket hívják, tehát ahol a fogva tartottak fogva tartása folyik és a büntetések végrehajtása. Ettől eltérő az intézmények funkciója, amelyek a büntetés-végrehajtás egészének érdekében fejtenek ki tevékenységet, vagy éppen speciális, nem fogva tartási tevékenységet látnak el, akár szociális, egészségügyi vagy más funkciót.
Úgy gondolom, hogy az intézet és intézmény ilyen formán történő szétválasztása jelenleg a magyar jogi közgondolkodásban és a jogi szövegezésben még nem eléggé világos. Nem tudom, szerencsés-e ez. Őszintén szólva az intézetek és az intézmények közötti különbséget nagyon könnyen összemoshatóvá teszi, és azt hiszem, a törvényszerkesztésben ez nem teljes mértékben helyeselhető megoldás lenne.
Megállapodásunk alapján nem kívánom érinteni a Magyar Demokrata Fórum szónokaként a büntetés-végrehajtási törvényjavaslat gazdálkodással kapcsolatos előírásait erre Rubovszky György képviselőtársam fog kitérni. Azzal az egyetlenegy megállapítással szeretnék csak ezzel a fejezetrésszel foglalkozni, hogy úgy érezzük, mindazok a törekvések, amelyek a korábbi években is a büntetés-végrehajtás nagyon nehéz gazdasági helyzetét, finanszírozását jellemezték ezen belül is a vállalatszerű működésből a piaci gazdálkodáshoz történő igazodás alapján mindenkivel azonos pozícióba kerülő börtönvállalatokat , nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a helyzetük megszilárduljon. A legjobb törvény is kevés lesz ehhez, a finanszírozást és az állami feladatvállalást beleértve. Még egyszer mondom: ez a gazdaság által megengedhető mód, de a költségvetésen keresztül történő juttatást nem tartjuk felválthatónak semmivel. De mondom, bővebben én ezzel nem kívánok foglalkozni.
Talán egyetlenegy dolgot emelnék még ki, tisztelt Országgyűlés. A törvényjavaslat, bár a büntetés-végrehajtás szervezetével foglalkozik elsősorban, mégis, itt is tesz egy fontos gesztust mégpedig jogállami gesztust az elítéltek, a fogva tartottak jelenleg nem kielégítően szabályozott helyzetét illetően. Arra gondolok, hogy a jelenleg hatályos szabályozás a kárt okozó elítélttel kapcsolatos kártérítést bíróság előtt nem a szokásos módon érvényesíthető intézeti határozatként fogalmazza meg. Ez a javaslat ezzel a helytelen és nem jogállami megoldással szakít, és mind az intézet tehát a kártérítési határozatot hozó , mind pedig az elítélt részére a bírói utat kötelezővé, illetőleg lehetővé teszi.
Tisztelt Országgyűlés! Mi a magunk részéről mint ahogy azt már jeleztük a Magyar Demokrata Fórum részéről a javaslattal fő vonalaiban egyetértünk. Néhány módosítást az itt felvetett problémák megoldása érdekében azonban meg fogunk tenni, elsősorban a már most elmondottak és a gazdálkodással összefüggő kérdések terén. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)